tag:blogger.com,1999:blog-45262065621574118622024-02-22T15:43:44.373+01:00Impossible PromiseAlicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.comBlogger255125tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-5844246209875012372020-12-28T18:40:00.000+01:002020-12-28T18:40:42.895+01:00Impossible Promise 46. Rész <div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">Jó pár évnek el kellett telnie ahhoz, hogy most újra írhassak Nektek. Igazából mindig eszembe jutott a blog és Tomék befejezetlen története. Nem akartam csak úgy itt hagyni, de az élet mindig másképp hozta a dolgokat, így nem jutottam oda, hogy írjak is valamit. Ezen a részen már legalább 1 éve dolgozom, a felét már rég megírtam, de csak most sikerült ténylegesen úgy megírnom, hogy felrakhassam a blogra. </div><div style="text-align: justify;">Bizonyára emlékeztek, hogy már nem sok van hátra a történetből. Ezen kívül már csak 4 rész. </div><div style="text-align: justify;">Nem ígérek semmit, de szeretném minél előbb befejezni a történetet. Amint tudom, hozom a folytatást.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">És akkor nem is szaporítanám tovább a szót. Nem tudom hányan vagytok még itt, de remélem mindenkihez eljut a friss rész.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Jó olvasást! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPkLU-8gdb56I6IUPRWscfDaE_1CjHuxM7ZiixYwfCFC-ZzeHohH7fXc1fL2EMknASkgCMTnZ6rFHt_hYihhJXuMP3dTdoIwVpX8DrYcLlwMvMGFZGNxUHp52LNbI8A4PfvHHvO5BOmUcz/s1600/tumblr_njd5ktamS11sqxnnno2_400.gif" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPkLU-8gdb56I6IUPRWscfDaE_1CjHuxM7ZiixYwfCFC-ZzeHohH7fXc1fL2EMknASkgCMTnZ6rFHt_hYihhJXuMP3dTdoIwVpX8DrYcLlwMvMGFZGNxUHp52LNbI8A4PfvHHvO5BOmUcz/s1600/tumblr_njd5ktamS11sqxnnno2_400.gif" /></a></div>
<br />
<a name='more'></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
- Egészen pontosan mit jelent az, hogy félidőben vagytok? - kérdezte Billtől egy fiatal szőke lány, aki mosolyogva elé tartotta a mikrofont és figyelmesen a válaszra várt.<br />
Már több mint egy hét eltelt azóta, hogy fény derült az igazságra. Karla-ról azóta sincs semmi hír, mintha csak a föld nyelte volna el. Tom pedig.. iszonyú napokon van túl, keményen tartja magát, de csak egy hajszál választja el az összeomlástól. Most is csak azért van itt a srácokkal, mert nem akarták, hogy bármi is a nyilvánosság elé jusson, úgy egyeztek meg, hogy mindenkinek így a legjobb.<br />
- Tulajdonképpen már elkészült az új album. Koncertekre járunk, interjúkat adunk, többször is voltunk rajongói találkozón, de még mindig nem érezzük az igazi ízét a visszatérésnek. Úgy gondoljuk a srácokkal, hogy még egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy határozottan kijelenthessük, ténylegesen visszatértünk. - magyarázta Bill és közben a szokásához híven a kezével hadonászott.<br />
- Értem. És mit szóltok a rajongók, a közönség visszajelzéseihez?<br />
- Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy eszméletlenül sokat jelent nekünk az emberek szeretete és támogatása. - ült fentebb a széken Georg - Tudod ez olyasvalami amit nem olyan könnyű szavakba önteni. Ezt át kell élned, ott kell lenned, hogy megértsd. Mikor a színpadon állsz, veled szemben több ezer ember, látod az arcukon a boldogságot, az örömöt és a büszkeséget, akkor, akkor érzed, hogy tényleg van értelme annak, amit csinálsz...<br />
- Igen. És ez az egyetlen dolog, ami mindig is éltette a bandát. - folytatta Gustav.<br />
- Ezt hogy érted? Fejtsd ki kérlek.<br />
- Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt mindannyiunknak. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy újra itt lehessünk. De tudtuk, hogy semmi nem számít, nem számít hány óráig bajlódtunk a vágásokkal, nem számít hogy hajnalig a stúdióban voltunk. Semmi nem számít, mert az emberek energiája, legyen szó bármiről, bármilyen gondról.. mindannyiunkat feltölt és újult erővel állunk az újabb problémák elé.<br />
- Értem. - bólintott a lány - Csodálatra méltó, hogy mennyi mindent megtesztek a rajongókért. Neked mi a véleményed erről Tom? - fordult a gitáros felé, mire a többiek aggódva fürkészték az eddig szótlan Tom-ot.<br />
- Nos, igen. Ez valóban... sokat jelent nekünk. Az emberek.. nagyon sok mindenben támogatnak minket. - dörzsölte ujjaival a szakállát Tom, a mondat végén pedig a lányra pillantott.<br />
- Mond csak Tom. Lehet tudni valamit a közted és Channel Gebauer közt alakuló kapcsolatról? Hosszú ideje te voltál az egyetlen tagja a bandának, aki többször is kapcsolatban élt. Ezúttal talán komolyabbak a szándékaid?<br />
Erre a kérdésre egyikük sem számított. Tom visszafojtott lélegzettel meredt az interjúztató lányra, keze akaratlanul is ökölbe szorult és arcára furcsa fintor ült. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd egy mély levegőt véve szólásra nyitotta a száját, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, Bill gyorsan megelőzte őt.<br />
- Örülünk, hogy az embereknek fontos a magánéletünk kiegyensúlyozottsága, jelenleg is minden a legnagyobb rendben, de ha nem haragszol Rita, nekünk most már mennünk is kell. David egy másik interjúra is szeretne elvinni minket.<br />
- Értem. Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántatok rám! További sok sikert az életben fiúk. Csak így tovább! - mosolygott csillogó szemmel a lány, majd a srácokkal egyszerre felálltak és mindenki ment a maga dolgára.<br />
Ahogy kiléptek a szobából egy hosszú folyosóra értek. A bal oldalról le és fel hosszú lépcső vezetett. Bill és a két G jobbra indultak, hogy a David által lefoglalt irodába menjenek, Tom azonban lemaradva tőlük balra fordult. Lassú, nehézkes léptekkel a lépcsőhöz tartott. Zsebre dugott kezekkel a földet bámulta, távolról is látszott rajta, hogy őrlődik.<br />
- Hé, Tom.. minden rendben? - sietett utána Bill.<br />
- Persze.. mi bajom lenne? Mi bajom lenne azon kívül, hogy életem legfontosabb nője átvert, az ikertestvérem pedig a hátam mögött összejátszott vele?! - morogta idegesen.<br />
- Tom kérlek! Mondtam, hogy nagyon sajnálom.. de akkor nem volt más választásom. Érted tettem.. hidd el!</div><div style="text-align: justify;">- Értem.. értem.. Ebben a kibaszott világban mindenkinek helyettem kell kitalálnia, hogy mi a jó nekem? Nem lehetnek saját döntéseim? Nem lehet beavatni bizonyos dolgokba, esetleg azokat megbeszélni?! - üvöltött mély hangján</div><div style="text-align: justify;">- Tom... hiszen eddig is mindig mindent megbeszéltünk egymással..</div><div style="text-align: justify;">- Ezt valahogy mégis elfelejtetted megemlíteni.. </div><div style="text-align: justify;">Bill egy nagyot sóhajtott és tehetetlenül álldogált testvére előtt. Tudta jól, hogy igaza van.. el kellett volna mondania az igazat. Csakhogy, ez egy teljesen más helyzet. Karlának kellett volna eléjük állnia és beismernie mindent. Tudta, hogy mennyire szenvedett a lány, látta a szemében, hogy szinte belehal a bűntudatba. Az utóbbi időben sokat veszekedett Karlával és néha talán csúnyán is bánt vele, de igazából rettenetesen sajnálja őt. Sajnálja őt és a testvérét is, hiszen mindketten borzalmas időszakon mentek keresztül. </div><div style="text-align: justify;">- Tudom, hogy most haragszol rám.. hogy haragszol Karlára. De kérlek.. próbáld egy kicsit más szemmel nézni a dolgokat. Tudom, pontosan tudom, hogy milyen nehéz időszakon vagy túl. De hidd el, hogy neki sem volt könnyű.. - suttogta Bill, majd közelebb lépett Tomhoz és egyik kezét a vállára téve folytatta - Csak gondolj bele milyen borzalmasan nehéz lehetett neki meghozni azt a döntést, hogy itt hagy minket, a családját, a szerelmét..</div><div style="text-align: justify;">- Ha valaki igazán szereti a párját, akkor soha nem hagyja el... - rázta le magáról Bill kezét Tom - És itt nem csak arról van szó, hogy mindenkit itt hagyott. Átvert minket Bill. Hazudott nekem és úgy édesgetett magához, hogy közben egy teljesen másik embernek adta ki magát.. </div><div style="text-align: justify;">- Ez egyáltalán nem igaz! - csattant fel - Azt már el is felejtetted, hogy mennyire nem akart közel engedni magához senkit sem? Mikor elkezdtünk vele dolgozni, szinte állandóan távolságtartó volt.</div><div style="text-align: justify;">- Ez volt az egésznek a trükkje. </div><div style="text-align: justify;">- A francba is Tom! Gondolkozz már... - kiáltott türelmetlenül Bill - Ha csak arra ment volna, hogy magához édesgessen Téged, akkor már rég lefeküdtetek volna! </div><div style="text-align: justify;">Tom gúnyosan horkantott egyet, de erre már nem tudott mit visszavágni. Nem tudott, hiszen legbelül tudta, hogy van abban valami, amit az öccse mond. De annyira mérhetetlenül dühös és csalódott volt, hogy megpróbált elnyomni magában minden gondolatot. Nem érdekelte, hogy miért tette ezt a lány. Gyűlölni akarta, amiért tönkretette az életét. Nem hallgatott senkire és semmire, csak az esze után ment. Azonban, ha jobban belegondolt... ha eszébe jutott mennyi minden történt velük, mióta újra felbukkant az életükben Karla. Valóban tönkre tette volna az életét? Hiszen pont Ő volt az, aki felrázta és visszahozta az életkedvét. Minden egyes együtt töltött pillanatot élvezett a lánnyal. Minden olyan volt mint mielőtt... De nem... ez mind csak a játék része volt. Hazugság volt minden. Előre kitervelt mindent és aljas módon csapdába csalta az egész bandát.</div><div style="text-align: justify;">Fáradtan felsóhajtott és két kezével a halántékát dörzsölve Bill felé fordult.</div><div style="text-align: justify;">- Bill... én... - egy nagy levegőt vett, érezte, hogy mindjárt könnybe lábadnak a szemei - Nekem gondolkoznom kell. Időre van szükségem.</div><div style="text-align: justify;">- Persze megértem, csak...</div><div style="text-align: justify;">- Srácok... nem akarok pofátlan lenni, de most telefonált David - lépett hozzájuk zsebre vágott kezekkel George - Mennünk kell.</div><div style="text-align: justify;">Bill szomorúan sóhajtott egyet. Mindhárman csendben álltak és a földet bámulták. Nem tudták hogyan kezeljék ezt az egész helyzetet. Tudták, hogy Tomnak nagyon nehéz lehet most, de egyikük sem akarta, hogy meggondolatlanul cselekedjen, amiért elvakítja a düh és a csalódottság.</div><div style="text-align: justify;">- Én azt hiszem inkább kihagyom ezt az interjút. - nézett a srácokra szomorúan - Elfáradtan és egyedül szeretnék lenni.</div><div style="text-align: justify;">- Biztos ezt szeretnéd? - kérdezte Bill, és időközben Gustav is csatlakozott a csapathoz, így már három együtt érző szempár követte Tom mozdulatait. </div><div style="text-align: justify;">Aztán a következő pillanatban hangos cipődobogásra lettek figyelmesek, majd már meg is jelent David fenyegető alakja a lépcső alján.</div><div style="text-align: justify;">- Fiúk, itt meg mi folyik?! Már rég a következő interjún kellene lennetek. - szigorú pillantását az előtte állókra emelte, majd tekintete tovább siklott a távolabb álló gitárosra - Tom?! </div><div style="text-align: justify;">- Bocs David, de én ezt most offolom... - mondta Tom, majd meg se várva a választ elindult a kijárat felé.</div><div style="text-align: justify;">- Ahogy gondolod - bólintott Tom távolodó alakja felé - Csak nehogy a végén egy picsogó picsa váljon belőled. </div><div style="text-align: justify;">- Tessék? - fordult vissza </div><div style="text-align: justify;">- Tudod, hallottam mi történt közted és Channel... akarom mondani Karla közt - vigyorgott gonosz tekintettel. - Bizonyára nagyon megviselték a kis lelked a történtek.. Nem lehetett könnyű szembesülni azzal, hogy a nő, aki után évekig sírtál, mert azt hitted meghalt.. egyik napról a másikra visszatért.. - mondta még mindig mosolyogva és közben sajnálkozva megcsóválta a fejét. </div><div style="text-align: justify;">Tomnak egy pillanat alatt elborult az agya. Ökölbe szorított kezekkel megindult David felé és a srácok hiába próbálták útját állni, simán átvergődte magát köztük és egyenesen a lépcső előtt álló férfihoz igyekezett. Mikor oda ért hozzá, az ing gallérjánál fogva szorította őt a falhoz. Csak fél fejjel volt magasabb nála, de még így is simán elbánt volna vele.</div><div style="text-align: justify;">- Ha még egyszer a szádra mered venni a nevét... Csak még egyszer... - Tom szinte fújtatott. Izzott a szeme és csak úgy zubogott benne az adrenalin. Ha nem lettek volna nyilvános helyen...</div><div style="text-align: justify;">- Tom.. Kérlek.. - Bill óvatosan megérintette a vállát, és halkan hozzá tette - Ennek nem most van itt az ideje.. </div><div style="text-align: justify;">Tomban pattanásig feszült az ideg. Mélyen az férfi szemébe nézett, ha szemmel ölni lehetne, akkor David már a földön heverne. De gondolnia kellett a bandára és a hírnevükre. Ha most balhézni kezdene, akkor az nem vetne jó fényt rájuk.</div><div style="text-align: justify;">Behunyta a szemét és egy mély levegőt véve elengedte Davidet.</div><div style="text-align: justify;">- Jobb, ha most megyek. - egy bocsánatkérő pillantást küldött a többiek felé, majd határozott léptekkel otthagyta őket.</div><div style="text-align: justify;">- Mindig is tudtam, hogy csak kihasznál Téged! - kiáltott Tom után David és közben a nyakkendőjét igazgatta.</div><div style="text-align: justify;">- Ebbe ne szólj bele... - szólt rá Bill, majd vele egyszerre megszólalt Tom is. - Menj a picsába David! - tartotta fel középső ujját, majd a sarkon kifordulva eltűnt.</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-9392532408680667152017-01-13T13:57:00.000+01:002017-01-13T13:57:04.704+01:00Visszaszámlálás<b>Drága, egyetlen olvasóim!</b><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Már az idejét se tudom annak, mikor írtam nektek utoljára. Talán egy éve... nagyon régen volt. Hogy miért tűntem el? Nagyon sok minden történt velem ebben a néhány hónapba. Szakvizsgáztam, új sulit kezdtem, ismét szakvizsgám lesz, lassan munkát kell keresnem. Hogy miért nem írtam? Talán azért mert nem voltam képes befejezni a történetet. <i>Nehéz arról beszélnem, mennyi mindent jelent nekem ez a történet.. és talán még nem készültem fel a búcsúra.</i> Olyannyira nem voltam felkészülve rá, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy egyetlen egy részre lesűrítem a befejezést és azt teszem fel. De az elmúlt időszakban rengeteget gondolkoztam, és rájöttem, hogy nem tehetem meg veletek - hűséges olvasóimmal, akik hosszú ideig türelmesen vártatok a friss részekre és mindig kedves szavakat kaptam tőletek - <u>egyszerűen igazságtalan és tisztességtelen lenne veletek szemben.</u> Hiszen a sablonom már kész van, megírtam előre fejezetekre bontva és csak annyi lenne a dolgom, hogy normálisan megírjam. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és <b>úgy döntöttem befejezem rendesen Tom és Karla történetét,</b> ahogy a kezdetek kezdetén is terveztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mint látjátok egy teljesen új kinézetet készítettem a blognak, ezzel is szeretném búcsúztatni, hiszen ha befejezem a történetet, <u>a blogot bezárom.</u> <i>Nem fogom törölni,</i> meghagyom és elérhető lesz mindenkinek, de már<i> írni nem fogok.</i> Még egyelőre nem megyek bele túlságosan a búcsúzkodásba, de mindenképpen szerettem volna veletek tudatni, hogy mik a szándékaim.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ha őszinte akarok lenni a 46. fejezetet már el is kezdtem hónapokkal ezelőtt, de annyira nem voltam vele megelégedve és ráadásul teljesen más jött ki belőle, mint szerettem volna, hogy végül félbe hagytam. Most úgy döntöttem, hogy azt a részt úgy ahogy van törlöm és az eredeti terv szerint folytatom. Nem titkolózom <b>50 fejezetesre terveztem a történetet,</b> és mindent meg is teszek, hogy ez így is legyen! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, hogy az olvasóim közül hányan vannak még itt, hányan fogjátok ezt a bejegyzést olvasni, de azért remélem majd itt lesztek velem ha megérkezik a folytatás. Nem tudom mikor, nem tudom meddig kell várnotok rá, de megígérem hogy hozni fogom!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Köszönöm, hogy elolvastátok! </div>
<div style="text-align: justify;">
Igyekszem hozni a következő részt!</div>
<div style="text-align: right;">
<i>Addig is legyetek jók, ölel Alicia </i></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-77805524457720351602016-01-01T18:23:00.000+01:002016-02-27T19:55:32.977+01:00Criminal Life 12. Rész - Befejezés<div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!<br />
Először is nagyon<b> Boldog Új Évet</b> kívánok mindenkinek! Tudom, hogy mostanában eltűntem és szinte semmi életjelet nem adtam magamról, <i>nem is magyarázkodok</i>, mert nem azért írtam most. Hanem azért, hogy megosszam veletek és - <u>így karácsony után, újév napján</u> - megajándékozzalak benneteket egy <i>friss bejegyzéssel</i>, ami nem más, mint a <b>Criminal Life befejező</b> része. Ezen kívül lesz még egy <u>epilógus</u>, ahol majd részletesebben szeretnék írni nektek, de most nem is szaporítanám tovább a szót. <b>Köszönöm, hogy itt voltatok</b> velem a történet alatt, sokat jelentenek a véleményeitek!<br />
Jó olvasást! :)</div>
<i></i><br />
<div style="text-align: justify;">
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="http://www.muumuse.com/wp-content/uploads/2011/10/tumblr_lt8sguBXZw1qlp45ro1_500.gif" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="http://www.muumuse.com/wp-content/uploads/2011/10/tumblr_lt8sguBXZw1qlp45ro1_500.gif" height="160" width="400" /></a></div>
<br />
<a name='more'></a><br />
<br />
Másnap reggel Tom hangos csörömpölésre ébredt. Meggyötört testével a hang forrása felé fordult és egy egyenruhás őrt pillantott meg. Sötét kalapja szigorú arckifejezést palástolt. A kezében egy hosszú, fém botot szorongatott, melyet végighúzva a cella rácsain újabb lármát okozott. Olyan hangos volt, hogy a kihalt folyosó csak úgy visszhangzott tőle, a szomszédos cellák foglyai pedig dühödt szitkozódásba kezdtek.</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hagyja már abba!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hülye állat! - kiabálták egymást felváltva, de az őr ügyet sem vetve rájuk előhúzta zsebéből a cellakulcsot és kinyitotta az ajtót.<br />
- Kaulitz! - hangzott éles szava a félhomályban - Kezdődik a tárgyalás. Kapja össze magát!<br />
Tom szíve nagyot dobbant a szavak hallatán. Hát végre eljött ez a nap is. Az évekig tartó menekülés és bujkálás itt és most véget ért. Soha nem fogja tudni bebizonyítani az ártatlanságát. Senki és semmi nem segít rajta. Juliet is hátat fordított neki. 2 napja be se jött hozzá. Igen, tisztában van azzal, hogy mit tett vele és nem is várta el a nőtől, hogy azok után is mellette marad, de beleszeretett és ha akarná sem tudná leplezni az elvesztésének fájdalmát.<br />
Néma csöndben az őr elé lépett és két kezét kinyújtva hagyta, hogy a férfi megbilincselje őt. Vállánál fogva kirángatta a cellájából és maga elé húzva egy nagyot lökött rajta az egyenruhás.<br />
- Mozgás! - kiáltott kegyetlen hangon, mire Tom fájdalmasan felsóhajtva elindult a folyosón. Két oldalról cellák tucatjai vették körbe és a foglyok, akik odabent bujkáltak a sötétben, együtt érző arckifejezéssel kísérték végig az ártatlan férfit. Bár a rendőrök nem hittek benne, a rabok többsége pontosan tudta, hogy most egy ártatlan, jó embert visznek a halálba. Egyik-másik inkább a fal felé fordult, hogy ne kelljen látnia, ahogy elvezetik a férfit.<br />
Tom beletörődve a sorsába sodródott az árral és semmiféle ellenállást nem tanúsítva, szófogadóan haladt előre. Tekintete üres, reményvesztett volt.<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Néhány perccel később már a tárgyalóterem pódiumán, az elítéltek székében ült. Egy óriási faasztal mögött foglalt helyet nem messze tőle a bíró, az asztal előtt pedig egy öltönyös férfi állt. Ő volt az ügyvéd, aki Tom vallomását felvette és most az esküdtszék előtt újabb kérdéseket tesz majd fel neki. Cseppet sem tűnt barátságos alaknak.<br />
Mikor a tárgyalás elkezdődött, Tom végignézve az emberek arcán, tudta, hogy nem számíthat segítségre. Mindenki úgy tekint rá, mint egy aljas gyilkosra. A bíró szinte kertelés nélkül belekezdett a bűncselekmény elkövetésének részleteibe, látszott rajta, hogy minél hamarabb túl akar esni az egészen.<br />
- Tom Kaulitz! - szólította fel a bíró, mire a férfi felállt és csendesen hallgatott - Tagadja, vagy beismeri, hogy 2011. októberében jelen volt annak a banknak a helyszínén, ahol két rendőr életét vesztette, valamint több, mint 500 ezer dollár eltűnt a széfekből?<br />
Tom nem válaszolt, csak összebilincselt kezeit bámulta. Teljesen feladta a harcot. Már nem érdekelte semmi.<br />
- Tom Kaulitz! Válaszoljon! - emelte fel a hangját a bíró.<br />
- Ott voltam. - mondta végül alig hallhatóan a férfi.<br />
- Tehát beismeri. Mr. Kaulitz. Nyomatékosan megkérem, hogy a feltett kérdésekre egyértelműen adjon választ. - tolta fentebb a szemüvegét a bíró - Most átadom a szót Dr. Clark ügyvéd úrnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm bíró úr! - lépett a férfi elé az ügyvéd és szigorú pillantását Tomra emelve megkérdezte - Mr. Kaulitz. Eltudná mondani nekem, hogy 4 évvel ezelőtt a banknál történt bűncselekményt követően hova vitte a pénzt és a gyilkos fegyvert?<br />
- Fogalmam sincs, mi lett velük.<br />
- Parancsol? - kérdezte értetlenül az ügyvéd.<br />
- Mondom fogalmam sincs, mi történt a pénzzel és a fegyverrel. - válaszolta gyilkos tekintettel Tom.<br />
- Megmagyarázná hogy ez mégis hogyan lehetséges?<br />
- Úgy, hogy nem én öltem meg a zsarukat és nem én loptam el a pénzt... - mondta ki kertelés nélkül a férfi, mire őrült hangzavar lett a teremben. Mindenki megbotránkoztatónak tartotta, hogy még most is tagadja a történteket.<br />
- Csendet a teremben! - kalapácsolt kettőt a bíró, mire kissé elhalkultak az emberek.<br />
- Értem. Akkor most közelítsük meg egy másik oldaláról az esetet. - dörzsölte sötét szakállát a férfi - Meséljen nekem arról a napról, amikor elrabolta a központi kórház egyik orvosát, Dr. Juliet Collins-t.<br />
Az ügyvéd tudta jól, a férfi legsebezhetőbb oldaláról kell megfejteni az igazságot. Ha arról kérdezik, ami személyesen és nagyon közelről érinti, nyilván többet fog elárulni.<br />
Tom fájdalmasan felnyögött a név hallatán, a szíve pedig kétszer gyorsabban vert mint korábban. Tudta, hogy elkerülhetetlen lesz erről beszélnie, de még így se volt felkészülve rá.<br />
- Az a nő csak rosszkor volt rossz helyen. Ha bántani akartam volna, már az első pillanatban megtettem volna. De nem bántottam. Mert én nem vagyok gyilkos! - emelte fel a hangját Tom.<br />
- Értem. Most beszéljen a maga és Dr. Collins kapcsolatáról. Úgy tudom, hogy elég bensőséges viszony alakult ki maguk között. Vagy talán tévedek?<br />
- Pszichodokikám.. ha arra akar kilyukadni, hogy lefeküdtünk-e egymással, akkor nagyon jól gondolja. De ha arra kíváncsi, hogy érzelmi szálak fűznek hozzá.. nos akkor nagyon téved.<br />
- Rendben, értem. Tehát akkor nem jelentett magának semmit a nő közelsége?<br />
- Nem jelentett semmit! Kihasználtam egy gyenge pillanatában és őszintén megvallva nekem is jól jött, hogy kéznél volt. Mindössze ennyi volt..<br />
- Tehát akkor szó sem volt szerelemről? <br />
- A rohadt életbe bíró úr! Feltétlenül szükséges válaszolnom ezekre a kérdésekre? Semmi köze nincs az esethez.. - őrjöngött Tom, mivel egyre mélyebbre fúródott benne az a kés, amit az ügyvéd döfött belé azzal, hogy a nőről kérdezte. És bár majd megveszett a nőért, az igazságot mégsem árulhatta el. Hazudnia kellett az utolsó leheletével, hogy megvédje a nőt.<br />
- Dr. Clark, kérem ne térjen el a tárgytól. Csak olyan kérdéseket tegyen fel, amik az esethez kapcsolódnak! - kalapácsolt ismételten a bíró, aki eddig feszülten követte az eseményeket.<br />
Tom fújtatva hátradőlt a székben és olyan mély megvetéssel nézett végig az előtte álló ügyvéden, hogyha szemmel ölni tudott volna, holtan esett volna össze a férfi. Hazudnia kellett az érzéseiről, dübörgött benne a harag és olyan erősen mardosta a lelkét a fájdalom, hogy szinte belepusztult. Arról azonban sejtése sem volt, hogy a padok között olyasvalaki is jelen volt, aki jobban ismerte, mint bárki más a teremben.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Az utolsó sorban csendesen meghúzódva hallgatta végig a férfi szavait, és bár éles pengeként hasított a szívébe minden egyes szó, tudta, érezte, hogy csak hazugság minden. Látta a férfin, hogy mennyire fáj neki erről beszélnie. Nem lenne képes ilyen aljasságra. Nem hazudna neki.. nem.. egyszerűen nem tudja elképzelni! És ami a legjobban fájt neki, hogy Tom nem küzdött. Semmi jelét nem adta annak, hogy harcolni akar az igazságért.. feladta az életét, a szabadságát.. feladta a szerelmüket, egy olyan ember miatt, aki még csak arra se méltó, hogy éljen.<br />
Kezeit görcsösen összekulcsolva pillantott a bejárat felé, ahol már réges-rég meg kellett volna jelennie a rendőrfőnöknek, de már legalább egy órája semmi mozgás. Idegtépő perceken keresztül várt és várt, és ahogy Tom összetört arcát figyelte, csak még jobban felemésztette a kétségbeesés. Nem hagyhatja ennyiben! Nem érhet véget így! Aztán, amikor a bíró felállt és egy papírlappal a kezében Tomhoz fordult, rájött, hogy tévedett. Elkésett mindennel..<br />
- Tom Kaulitz! - szólalt meg a bíró, mire a férfi ismét felállt - Hosszas tárgyalás után a bíróság meghozta ítéletét. Bár tagadja és nem vállalja magára a gyilkosság tényét, bizonyítékok hiányában sajnos az Ön szava nem ér semmit a tényekkel szemben. Ezért a bíróság két rendőr meggyilkolása, a városi bank kirabolása és egy orvos elrablása miatt...<br />
Nem! Nem! Nem! Nyögdécselt halkan a nő és amikor már nem bírta tovább hallgatni ahogy ítéletet mondanak a férfi felett, aki teljesen megváltoztatta az életét, aki megtanította arra milyen is az amikor valakit igazán szeretnek, képtelen volt a helyén maradni. Kétségbeesetten felugrott a sarokból és a mellette ülő embereken áttörve a bírói pulpitushoz rohant.<br />
- Várjon! - kiáltott a néma csöndben, és ekkor minden szem rászegeződött - Bíró úr kérem várjon! Tom Kaulitz ártatlan! - az emberek nyüzsögni és hangoskodni kezdtek. A nő könnyáztatta szemeit a férfira emelte, aki eddig csak csendben maga elé meredt, beletörődve az ítéletbe, ám amikor meghallotta a hangját.. mintha csak új életre kelt volna.<br />
- Maga kicsoda? - kérdezte értetlenül a bíró.<br />
- A nevem Dr. Juliet Collins. És nem hagyom, hogy egy ártatlan embert ítéljenek börtönre!<br />
- Mi a bizonyítéka erre? Van valami, amivel alátudja támasztani a szavait?<br />
- Én.. én.. - dadogott kétségbeesetten, de mivel tudta, hogy a rendőrfőnökre nem számíthat, mélyet sóhajtott - Nem bíró úr. Nincs..<br />
- Hát akkor ne akadályozza a tárgyalást, hagyja el a termet!<br />
- Kérem várjon! - kiáltott magabiztosan a nő.<br />
- Ebből elég! Vezessék el a nőt! - intett a biztonságiaknak a bíró, mire két egyenruhás jelent meg Juliet mellett és cseppet sem türelmesen megragadták a karját. Tom pattanásig feszült idegekkel várt és amikor látta, ahogy az a két férfi ráveti magát a nőre, minden dühe kiutat nyert szorításból.<br />
- Juliet! - üvöltött teli torokból és átugorva a pultot a nőhöz sietett volna, de újabb egyenruhások jelentek meg az oldalsó bejáratnál, akik megakadályozták a mozgásban. - Eresszék el, nem hallják! Juliet! - összebilincselt kezével megpróbált a szorítás alól szabadulni, de az őrök túlerőben voltak, így nem tehetett semmit.<br />
- Na de kérem mi folyik itt?! Csendet! Csendet a teremben! - kalapácsolt egyre idegesebben a bíró. Óriási hangzavar keletkezett a teremben, mindenki kiabált, tolongott és csak egy velőt rázó pisztoly dördülés vetett véget a zsivajnak. Mindenki a hang forrása felé emelte tekintetét, ahol a nő legnagyobb megkönnyebbülésére a rendőrfőnök állt, oldalán a szintén megbilincselt Polgárral.<br />
- Elnézést! - kiáltott a rendőrfőnök. - De volna itt egy gyanúsított.<br />
- Maga meg mi az ördögről beszél?! - fújtatott a bíró, aki már egy szót sem értett az egészből. - Ki ez az ember?<br />
- Ez a férfi Polgár, többszörös gyilkos, akinek a rejtekhelyén több százezer bankjegyet és egy fegyvert találtunk, aminek a töltényén ugyanaz a puskapor nyom található, mint a banknál megölt rendőrök holtestén.<br />
- Hát ez egyszerűen nevetséges! - nevetett fel gúnyosan a bíró, majd Tomhoz fordult - Kaulitz! Felismeri ezt a férfit?<br />
- Persze, hogy felismeri, hiszen Ő a gyilkos! Tom ártatlan!! - kiáltott kifáradtan Juliet.<br />
- Nem magától kérdeztem! - kalapácsolt a bíró. - Kaulitz válaszoljon!<br />
- Igen, ismerem. - szólalt meg Tom és izzó tekintetét a férfi kétségbeesett szemeibe mélyesztette. Éveken keresztül menekülnie kellett miatta, fel kellett adnia a régi életét.. ezért bosszút kell állnia. - Ő Polgár, akinek az igazi neve Jack Doran. Ő volt az, aki lelőtte az őröket és ő rabolta ki a bankot is. Adósságba keveredett és hogy mentse az életét, pénzre volt szüksége. Engem is beleakart rángatni, de esküszöm, hogy semmi közöm az egészhez!!<br />
A bíró elgondolkozva meredt az előtte álló férfira, aki bár sok szenvedésen ment keresztül, testét súlyos sebhelyek és kék foltok borítják, mégis olyan szilárd testtartással viszonozta a pillantását, hogy most már minden kétséget kizáróan biztos volt az ártatlanságában.<br />
- Jack Doran! Beismeri a maga ellen felhozott vádakat? - fordult a másik férfi felé.<br />
- Bassza meg! - köpött egyet a pulpitus felé, ezzel alátámasztva a bűnösségét. Ismét hangzavar lett úrrá a tárgyaló termen és az őrök, akik eddig Tomot szorongatták, kiszabadították a bilincs fogságából és sietve Jackhez léptek, akit hangos üvöltözés és szitkozódás közepette kivezettek a teremből.<br />
- Hölgyeim és Uraim! Elnézésüket kérem ezért a nevetséges cirkuszért, de úgy tűnik most már minden a helyére került. Tom Kaulitz ártatlannak bizonyult az ellene felhozott vádak alól és a továbbiakban semmi szükség nincs a jelenlétére, úgyhogy megkérem távozzon. - mondta a bíró homlokát törölgetve. Soha életében nem találkozott még ehhez hasonló esettel, így bőven tanult ő is a történtekből.<br />
Miután a bíró elhagyta a termet, az emberek elkezdtek egymás után kiszivárogni és csupán néhányan maradtak Tom és Juliet társaságában. Mindössze néhány méter választotta el őket egymástól, de mégsem mert megmozdulni egyikük sem. Tom úgy nézett a nőre, mint senki másra. A kemény bilincsektől sajgó csuklóit dörzsölve, tétlenül ácsorgott és képtelen volt megmozdulni. Egyáltalán képtelen volt felfogni a történteket. Juliet.. megmentette. Képes volt elmenni annak a szörnyetegnek a rejtekhelyére, csak azért, hogy Jack most a rendőrök fogságában lehessen. Képes volt az életét kockáztatni érte. Csak egy olyan nő képes erre a tettre, aki tiszta szívéből szeret. Szereti őt, vele akarja leélni az életét és egy percet sem akar többé távol lenni tőle! Soha többé!<br />
Hosszú, határozott léptekkel egy szempillantás alatt a nő előtt termett és könnyeinek szabad utat engedve a karjaiba emelte őt.<br />
- Istenem Juliet! - szorította két keze közé a nő arcát és homlokukat egymásének döntve, mélyeket lélegeztek - Soha nem fogom tudni meghálálni neked azt, amit értem tettél! Az életedet kockáztattad és én mégis elárultalak. Hazudtam, amikor az ügyvédnek beszéltem rólad.. soha nem lennék képes ártani neked.. én.. én annyira..<br />
- Shhht! - tette mutató ujját a férfi ajkaira Juliet, majd gyengéden elmosolyodva végig simított Tom arcán és annak sebhelyein. Ujjai helyére apró csókokat lehelt, ha képes lett volna rá, lecsókolta volna a férfi összes fájdalmát, csak hogy végre boldognak láthassa - Most már nem lesz semmi baj! Tudom, hogy szeretsz. Én is ugyanannyira szeretlek és igen, képes lennék meghalni is érted! Te vagy az a férfi, aki mellett le akarom élni az életem és nem hagyom, hogy bántódásod essen. Soha, érted soha.. - suttogta az ajkaiba, mire Tom egy határozott mozdulattal magához rántotta a nőt és szenvedélyesen ajkainak esett. Juliet egy másodpercig sem habozva viszonozta a csókot és ugyanolyan hévvel falta Tom ajkait, mint a férfi az övét. Most már nem állhat közéjük senki és semmi. Szabadon szerethetik egymást és egy örökké valóság vár rájuk, hogy ezt meg is tegyék.<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEix9sYoiKMMefQqImvi7VwgiKIjRDw_lndhM7FVZ9yl-MQtN222-7pJB_p4RMwU3TBLAAoyryzI3pSeZDeXpc79-0-xe_ep6bXeguxDqACsf6EmlIqG53jtP1IfKwD_HAMJWatXns1PxQRk/s1600/tumblr_muia6sb4Ea1s8u34yo1_400.gif" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="75" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEix9sYoiKMMefQqImvi7VwgiKIjRDw_lndhM7FVZ9yl-MQtN222-7pJB_p4RMwU3TBLAAoyryzI3pSeZDeXpc79-0-xe_ep6bXeguxDqACsf6EmlIqG53jtP1IfKwD_HAMJWatXns1PxQRk/s200/tumblr_muia6sb4Ea1s8u34yo1_400.gif" width="200" /></a>- Juliet.. - suttogta Tom a nő ajkaiba ezzel megszakítva a csókjukat - Eljönnél velem vacsorázni? - kérdezte halkan, majd egy kacér mosoly jelent meg a szája szélén.<br />
- Istenem Tom.. hát persze! - zokogott fel a boldogságtól a nő, majd ajkait ismét a férfi ajkaira tapasztotta és szorosan magához ölelte.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<b>Vége</b></div>
</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-75430301943837984162015-10-29T17:56:00.000+01:002015-11-01T11:38:20.076+01:003 éves az oldal!!Drága olvasóim!<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Sok sok kihagyás után végre megint itt vagyok. Igyekszem belesűríteni a hétvégéimbe a blogot is, de sajnos most még az eddigieknél is sokkal kevesebb a szabadidőm. Idén szakvizsgázom és a tanárok sem könnyítik meg a helyzetet. Őszi szünet után máris vizsgahetem lesz, örülök, ha túlélem.. egyszerűen katasztrófa az egész..</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
De a lényeg, hogy most nagyon elszántan újra a nyeregbe szállok és mint azt az új design-ból is kikövetkeztethettétek már, nincs megállás a végéig. Már csak 5 rész és véget ér életem egyik - sőt talán az egyetlen - olyan története, ami a legtöbbet jelenti a számomra. Hamarosan újra jelentkezem remélhetőleg egy friss fejezettel, de előtte talán még egy lelkizős bejegyzés is lesz, ugyanis pár napon belül kerek 3 éves lesz a történet is.. Igen tudom, borzasztóan elhúztam.. de erről majd később.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Köszönöm mindenkinek, aki a 3 év alatt idetévedt, kommentelt és nyomon követte a történeteimet, rettenetesen sokat jelent nekem! Ti adtatok erőt a folytatásra még akkor is, ha éppen nagyon a padlón voltam. Köszönöm!! :) ♥<br />
<br />
</div>
<div style="text-align: justify;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcZzvHTIB2bwFGhD7fC403A9zeHPUKFU4JSR5vX2tHFqG8XFljfW7qXpwBfc1dW3TYrn_59RUY2eL726nL4AsX4gcACwbuMMDsxbbUJpObf4A-tDCmEDslAiw_niJZ9fAAc4dzRyScXKRM/s1600/tumblr_static_tumblr_static__640.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcZzvHTIB2bwFGhD7fC403A9zeHPUKFU4JSR5vX2tHFqG8XFljfW7qXpwBfc1dW3TYrn_59RUY2eL726nL4AsX4gcACwbuMMDsxbbUJpObf4A-tDCmEDslAiw_niJZ9fAAc4dzRyScXKRM/s320/tumblr_static_tumblr_static__640.jpg" width="320" /></a></div>
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-67052662334845163252015-08-14T11:35:00.003+02:002015-12-31T14:54:14.268+01:00InformációDrága olvasóim!<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Először is köszönöm az előző részekhez érkezett véleményeket! Nagyon örülök, hogy sikerült felcsigáznom benneteket, jó volt olvasni a reakcióitokat! :D</div>
<div style="text-align: justify;">
Másodszor pedig. Nem kell kétségbeesni, mivel nem ez volt az utolsó része Tom és Karla történetének. Még hátra van 5 fejezet. Valamint még egy Criminal Life befejező résszel is lógok nektek, igyekszem vele ahogy tudok, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz befejeznem. :D</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
És van még valami..</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Szeretném lezárni ezt a blogot, és úgy néz ki, hogy a korábban belekezdett Bodyguard történetet nem folytatom. Tulajdonképpen nem teljesen így van.. Arra gondoltam, hogy inkább egy másik történethez fogom felhasználni, ezért kérlek Titeket vegyétek úgy, hogy nem is olvastatok olyat tőlem, aminek az a címe, hogy Bodyguard. Tudom, fura kérés, de azt tervezem, hogy lesz egy másik történet, másik címmel viszont hasonló alappal. Nem tudom mikor hozom, nem tudom meddig tart.. de számítsatok rá.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Utolsó sorban pedig szeretnék kérni Tőletek valamit! Olyan sokan összegyűltünk ezen a blogon, olyan sok pozitívumot kaptak tőletek, sok-sok visszajelzést és most nagyon nagy szükségem lenne Rátok! Belekezdtem egy teljesen új történetbe, amivel nagyon komoly szándékaim vannak - talán valakinek fel is tűnt - Nos nem véletlenül változtattam a nevemen :D Belinkelem az oldalt, ahol elolvashatjátok az első 2 fejezetet - még nagyon friss - és arra kérlek titeket, hogy írjatok véleményt, hogy tudjam mit gondoltok róla! Irtózatosan fontos lenne!!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nagyon köszönöm, ha valaki vette a fáradtságot és végigolvasta!! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<b><a href="http://burning-feelings.blogspot.hu/" target="_blank">Lángoló Érzelmek</a></b></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-39108035292205038192015-08-05T13:11:00.001+02:002015-08-05T18:53:45.941+02:00Impossible Promise 45. Rész<div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
Először is.. aztamindenit! Néhány napja mikor kikerült az új rész, figyeltem az oldal látogatottságát és több mint 300-an néztetek fel az oldalra. Ez azért nem semmi! Nagyon köszönöm, és a véleményeket is köszönöm, amiket kaptam! Sokat jelent nekem, hogy itt vagytok velem. A mostani részről csupán annyit, hogy azt hiszem végre elérkezett az a rész, amit már hónapok óta oly sokan vártatok az elejétől. Elmondani nem tudom milyen érzés ez, hogy egy történetnek a végéhez értem. Köszönöm a biztatást, remélem, hogy tetszeni fog a rész. Bombázzatok véleményekkel!</div>
<div style="text-align: justify;">
Jó olvasást! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjxvCDlEN3aoAfkHhRsia-3YmZFKz3U8yBcOz0JmdEYRdV941fyPKlwPpQ_SVlpV5bqLcOF8W_xgdUfhak1fFqOWhdERm_C_SMGjEh9R5MQ9cqU8Rjqf9hD1XWog_1aKH-8rhRzxQYbTXxW/s1600/tumblr_m1az3yv8GN1rs4lu6o1_500.gif" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="220" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjxvCDlEN3aoAfkHhRsia-3YmZFKz3U8yBcOz0JmdEYRdV941fyPKlwPpQ_SVlpV5bqLcOF8W_xgdUfhak1fFqOWhdERm_C_SMGjEh9R5MQ9cqU8Rjqf9hD1XWog_1aKH-8rhRzxQYbTXxW/s400/tumblr_m1az3yv8GN1rs4lu6o1_500.gif" width="400" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<a name='more'></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Három nap telt el azóta, hogy otthagytam Tomot. Rengetegszer hívott és üzent, de egyikre sem válaszoltam. Szerettem volna egyedül lenni, szükségem volt egy kis időre, hogy átgondolhassam azt, amire készülök. Szerettem volna beszélni Billel. Olyan jó lett volna valakinek elmondani, hogy mit érzek és szükségem volt néhány jó tanácsra. Legutolsó mentsváramként kivettem egy szobát a városban és felhívtam Pault. Elmondtam neki, hogy mi történt és hogy már nem bírok tovább hazugságokban élni. Eljutottam arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút. Meg kell tennem. Tom elé kell állnom és be kell vallanom mindent, amit tettem.<br />
<div class="MsoNormal">
Nagyon félek attól, ami rám vár, de már nem húzhatom tovább.
Tudom, hogy gyűlölni fog, és hogy talán soha többé nem akar majd látni.
Belepusztulok a gondoltba, hogy elveszíthetem, de nem játszhatok vele tovább.
Túlságosan szeretem ahhoz, hogy több fájdalmat okozzak neki.</div>
<div class="MsoNormal">
Idegesen kinyitottam a kaput és még idegesebb lettem, amikor
észrevettem, hogy csak Tom kocsija van itt. Felsétáltam a bejárathoz és remegő
kezekkel becsengettem. Eltelt egy kis idő, majd zörgést hallottam az ajtó másik
oldaláról, végül egy kulcscsörgés adta tudtomra, hogy mindjárt beengednek.</div>
<div class="MsoNormal">
Tom nyitott ajtót. Egy kopott farmer és egy fehér póló volt
rajta. Az arca meggyötört és fáradt volt, de amint megpillantott óriási
megkönnyebbülés suhant át a vonásain.</div>
<div class="MsoNormal">
- Channel! Istenem annyira aggódtam érted.. – ölelt magához,
és arcát a nyakamba fúrta. Képtelen voltam megmozdulni és megszólalni. A
torkomban egy óriási gombóc növekedett és úgy éreztem lassan megfulladok.
Összeszorítottam a szemem, hogy visszatartsam előtörő könnyeimet, majd Tom
vállának nyomva a kezemet óvatosan eltoltam magamtól.</div>
<div class="MsoNormal">
- Beszélnem kell veled.. – mondtam alig hallhatóan.</div>
<div class="MsoNormal">
- Gyere be! – karolta át a derekam és becsukta mögöttünk az
ajtót – A többiek nincsenek itthon. David elvitte őket valahová. Engem nem
érdekelt, ezért nem mentem.. de örülök, hogy így alakult. – sétáltunk be a
konyhába és a pulthoz ülve folytatta – Channel én.. én annyira sajnálom, ami
történt. Hidd el, én egyáltalán nem akartam erőszakos és tolakodó lenni.. Szeretlek
és nem akartalak megbántani! Kérlek bocsáss meg nekem.. – hadarta szinte egy
szuszra és összekulcsolta az ujjainkat. Istenem hogy tehettem ezt vele! Még azok után is magát okolja, hogy a múltkor eltaszítottam magamtól és elrohantam.. Nem bírtam tovább visszatartani a
könnyeimet. Halkan felzokogtam, Tom pedig ijedten letérdelt elém és úgy
simogatta a lábam – Kicsim, kérlek ne csináld ezt.. rettenetesen megbántam.. Ne
sírj kérlek.. hallod – simított végig az arcomon.</div>
<div class="MsoNormal">
- Tom.. nem csak erről van szó.. – suttogtam remegő hangon.
Egy mély levegőt vettem és a szemébe néztem – Valamit el kell mondanom neked.. –
letöröltem a könnyeimet és felálltam a székről. Összeszedtem minden erőmet és belekezdtem – Azért rohantam el a múltkor,
mert bepánikoltam. Féltem.. féltem hogy meglátod a sebhelyem.. – mondtam lassan Tom
arcára pedig teljes értetlenség ült ki – Az oldalamon van egy csúnya heg.. – oldalra
fordulva óvatosan felhúztam a pólómat. Tom mellém lépett és hüvelykujjával
finoman végigsimított rajta. Az ajkamba harapva éreztem, hogy kiráz a hideg az
érintésére. Újabb könnyek folytak végig az arcomon. Eljött a pillanat.. most
már nincs visszaút.</div>
<div class="MsoNormal">
- Hol szerezted? – kérdezte halkan és mutatóujjával maga felé
fordította az arcom – Ha csak emiatt volt.. Channel emiatt nem kell félned. Nem
kell szégyellned. Engem nem zavar.. hiszen te így is csodálatos vagy.. –
mosolyodott el és az ajkaimhoz hajolva megpróbált megcsókolni, de elléptem
előle.</div>
<div class="MsoNormal">
- Tom, nem értesz semmit.. – álltam meg hátat fordítva neki –
2 évvel ezelőtt Hamburgba kellett repülnöm.. – lassan szembe fordultam vele és
a szemébe nézve folytattam – Egy divatbemutatóra kellett mennem.. – láttam a
szemében a felismerést. A karjain befeszültek az izmok, egyre mélyebben és
egyre szaggatottabban vette a levegőt. Égett az arcom, égett a tokrom, a
mellkasom.. teljesen végem volt.. – A gép, amivel utaztam.. leszállás előtt
néhány perccel meghibásodott.. A gép.. lezuhant.. Az ablak ami mellett ültem
szilánkokra tört.. innen van a sebhely.. – mondtam az utolsó szavakat szinte
már csak tátogva. </div>
<div class="MsoNormal">
Feszült csönd vett körül minket a konyhában. A könnyeim egyre
csak folytak, a testemen annyira eluralkodott a remegés, hogy már-már attól
féltem összeesem. Tom szeme összeszűkült a döbbenettől. Majd megszakadt a szívem érte ahogy kétségbeesett pillantásait az arcom és a konyhaasztal között ingatta. Mikor rám nézett láttam, ahogy a könnyeivel küszködött. Most már tudja az
igazat. Tudja.. </div>
<div class="MsoNormal">
- Ez.. lehetetlen.. – túrt a hajába és fel alá kezdett
sétálni előttem – Karla te.. te élsz! – hangzott éles hangja a néma csöndben.
Lesütött szemekkel hallgattam és vártam mi fog következni. Arra számítottam,
hogy teljesen kiakad és kituszkol az ajtón, még az is megfordult a fejemben,
hogy esetleg felpofoz.. mindenhez joga lett volna azok után, amit tettem. De
nem csinált semmit.. </div>
<div class="MsoNormal">
Ökölbe szorított kezekkel, csendesen meredt az arcomra.
Legszívesebben újra elrohantam volna előle. Menekülni akartam, hogy ne
láthassam azt a szenvedést, ami a szeméből tükröződött. A szemébe nézve azt
láttam, hogy nagyon sok energiájába telik neki, hogy visszafogja magát. Egy
lépést tett felém, mire én ijedten hátrálni kezdtem..</div>
<div class="MsoNormal">
- Hazudtál nekem.. – közeledett felém még mindig, ekkor a
hűtő melletti mosdó pultjának ütköztem.</div>
<div class="MsoNormal">
- Meg tudom magyarázni.. – emeltem fel védekezően a kezeimet
– Kérlek adj egy esélyt arra, hogy mindent elmagyarázhassak.. </div>
<div class="MsoNormal">
- Éveken keresztül becsaptál mindenkit.. – hajolt vészesen
közel az arcomhoz – Egy csöpp megbánás sem volt benned? Hogy.. hogy tudtál
ilyen kegyetlen lenni?! Tudod te mit éltem át, amikor meg tudtam hogy mi
történt?? Tudod te mennyit szenvedtem, amikor azt hittem meghaltál.. Eltudod
képzelni milyen pokoli érzés volt téged elvesziteni?!!</div>
<div class="MsoNormal">
- Kérlek Tom! Engedd, hogy megmagyarázzam.. – könyörögtem zokogva. Láttam a szemében az erőlködést. Őrlődött a saját érzései között. A könnyek már vörösre marták a tekintetét, de ő csak érzelemmentesen összeszorította a szemeit.</div>
<div class="MsoNormal">
- Te vagy a legaljasabb, a legkegyetlenebb ember, akit
valaha is ismertem.. undorodom tőled..</div>
<div class="MsoNormal">
- Tom könyörgök.. ne csináld. Ne tedd ezt velem.. – nyúltam felé
a kezemmel, de ő eltaszított magától – Kérlek! Én szeretlek!! – próbáltam magamhoz
ölelni, de durván megragadta a karom és hátrébb tolt magától.</div>
<div class="MsoNormal">
- Ha valóban szerettél volna, erre soha nem lettél volna
képes..</div>
<div class="MsoNormal">
- Kérlek Tom.. – zokogtam és már alig láttam a könnyeimtől.</div>
<div class="MsoNormal">
- Pontosan olyan vagy mint David.. - mondta hideg tekintettel - Neem.. még nála is rosszabb vagy. David legalább az ember szemébe mondja amit gondol.. de Te.. Hátba szúrtál mindenkit aki szeretett téged.. - rázta hitetlenül a fejét - Most menj el.. – mondta halkan és hátat fordított nekem.
Úgy éreztem belepusztulok a fájdalomba. Nem mozdultam, képtelen voltam bármire
is. Minden idegszálával gyűlölt. Megvetett testtartással állt előttem, látszott rajta, hogy majd szétveti a harag és a csalódottság. Egy lépést közeledtem felé. <br />
- Tom én..<br />
- Azt mondtam, hogy menj innen! - kiáltott rám - Takarodj! - üvöltött teli torokból és bár nem fordult szembe velem, láttam ahogy egy könnycsepp gördült le az arcán.<br />
Kezemet a szám elé szorítva sarkon fordultam és zokogva kirohantam a lakásból. Becsaptam magam mögött az ajtót és hátamat a fának vetve kétségbeesetten lecsúsztam a lépcsőre. Felhúztam a térdeimet és fejemet a karjaimba temetve sírtam. Megállíthatatlanul zokogtam. Tönkretettem mindent. Elveszítettem az egyetlen embert, akit valaha is szerettem és akire valaha is számíthattam.. Mindig mellettem állt, mindenben támogatott. Mellettem volt amikor David kegyetlenül bánt velem.. kitartott mellettem amikor a koncertek és interjúk miatt csak hetente tudtunk találkozni. És én tönkre tettem az életét.. Megtöröltem az arcomat és az ajtóra nézve arra gondoltam, hogy visszamegyek hozzá. Vissza akartam menni. Szerettem volna átölelni őt és elmondani neki mennyire szeretem és hogy milyen pocsékul érzem magam. Szerettem volna elmondani hogy mennyire sajnálom hogy fájdalmat okoztam neki.. én nem akartam bántani és becsapni. De akkor annyira kétségbe voltam esve hogy ezt láttam a legjobbnak.. neki is és nekem is..<br />
De most már tudom, hogy mekkorát hibáztam. Bíznom kellett volna bennük. Bíznom kellett volna Tomban és a szerelmünkben. Hogy is gondolhattam, hogy majd megért engem? Tőrt döftem a szívébe és minden egyes hazugsággal csak mélyebbre és mélyebbre szúrtam. Elveszítettem Őt. Már soha többé nem akar látni.. Most mihez kezdjek? Hova menjek, kit keressek?<br />
Zokogva felpattantam a betonról és rohantam. Szaladtam megállás nélkül. Nem érdekelt hol vagyok, vagy hogy hova tartok. Elvesztettem mindent, ami valaha fontos volt számomra. Nem maradt semmim és senkim. Egy senkivé váltam, aki céltalanul bolyong, amíg rá nem talál a halál..
</div>
</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-81205123912499818092015-07-24T15:40:00.000+02:002015-07-24T20:34:01.651+02:00Impossible Promise 44. Rész<div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan de biztosan haladunk a végéhez. El se hiszem, hogy már idáig eljutott a történet. A mostani rész lesz az a bizonyos rész, amikor elszakad az a lehelet vékony cérna és robban a bomba. Nagyon sokat dolgoztam hogy jó legyen a rész, remélem tetszeni fog nektek. Izgatottan várom a véleményeiteket, nagyon fontos lenne hogy tudjam mit gondoltok!!</div>
<div style="text-align: justify;">
Jó olvasást! :)</div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikPeW1wGqD7HLsapiTpCFm-Pou1ryjGb03dsOdxrqiEvODWhK0tITNlVD8ibaGGILRiFgbbedI7X9xS7ALx-QFpAssyOR8tl6uybVJFtIQaIx-i_O11Lm3rfz8CGYmERhSHdZpyPIuSwre/s1600/tokio-hotel-just-jared-portrait-session-03.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="212" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikPeW1wGqD7HLsapiTpCFm-Pou1ryjGb03dsOdxrqiEvODWhK0tITNlVD8ibaGGILRiFgbbedI7X9xS7ALx-QFpAssyOR8tl6uybVJFtIQaIx-i_O11Lm3rfz8CGYmERhSHdZpyPIuSwre/s400/tokio-hotel-just-jared-portrait-session-03.jpg" width="400" /></a></div>
<br />
<a name='more'></a><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjr9Ic2DtoJOHWVjsMU9Sk1yM6MogZjo5DVdEoAmYqsmaL0aGAOGNN6RIzT0z0MM-4oTuM8TJAktQPRRFoddd2Kn3I0FCUP53cwI1sY4NqWt7OkjgvREeYbOHGXIu_8PB7bskD3wJs9gHu_/s1600/0e9d386b0486b868cad872b4e09ae02a.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="199" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjr9Ic2DtoJOHWVjsMU9Sk1yM6MogZjo5DVdEoAmYqsmaL0aGAOGNN6RIzT0z0MM-4oTuM8TJAktQPRRFoddd2Kn3I0FCUP53cwI1sY4NqWt7OkjgvREeYbOHGXIu_8PB7bskD3wJs9gHu_/s200/0e9d386b0486b868cad872b4e09ae02a.jpg" width="200" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
Idegesen sétáltam le a lépcsőn és közben a kezembe fogva gyönyörű ruhám alját igyekeztem visszafogni remegésem. Elérkezett a gála napja. Mindenki nagyon izgatott volt egész héten. Tom és a srácok már elmentek, mert David kifejezetten azt kérte tőlük, hogy egy kicsit korábban induljanak el. Gondolom valami megbeszélést akar tartani a műsor előtt. Bill határozottan ellenkezett és azt akarta, hogy én is velük menjek, de inkább rábeszéltem, hogy menjenek nyugodtan. Még úgyis el kellett készülnöm. </div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor leértem a lépcsőn a konyha felé fordultam, hogy igyak egy pohár vizet, mielőtt elindulok. De mielőtt léphettem volna a bejárati ajtó kinyílt a hátam mögött. Meglepetten fordultam meg és amint megláttam ki áll ott a szívem dübörögni kezdett a mellkasomban. Tom állt előttem, zakóban és egy szál vörös rózsát tartott a kezében. Észveszejtően nézett ki azzal a fekete inggel és rövidre vágott szakállal. Mosolyogva a szám elé kaptam a kezem és lassan elindultam felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tom.. hát te? Nem a többiekkel kéne lenned? - álltam meg előtte.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sokkal többet jelent nekem az, ha veled lehetek ma! - mosolygott édesen, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra és átadta nekem a rózsát - Gyönyörű ez a ruha! Elképesztően csinos vagy.. - suttogta fojtott hangon és láttam a szemeiben fellobbanni a vágyat. </div>
<div style="text-align: justify;">
Én csak lesütött szemekkel hátrébb léptem és végigpillantottam magamon. Hosszú fekete csipkés ruhámat meglebegtette a nyitott ajtón beszökő levegő. Hajam lágy hullámokban omlott csupasz vállamra. Nem volt rajtam semmi csodálni való, de azért igyekeztem kihozni magamból a legjobbat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is nagyon jól nézel ki.. - néztem fel rá és ajkamba harapva csillogó szemeit fürkésztem - Mi az? - kérdeztem nevetve.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi.. csak gyönyörködöm benned - tűrt egy kósza hajtincset a fülem mögé - Nagyon szeretlek, ugye tudod? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is téged Tom. Mindennél jobban.. - suttogtam szaporán kapkodva a levegőt. Közelebb lépett hozzám, meleg tenyerét a hátamra simította és úgy húzott magához. Kétségbeesetten két kezem közé fogtam az arcát és úgy csókoltam, mintha ez lenne életünk utolsó csókja. Mikor elváltunk egymástól, egy mély levegőt véve magamba szívtam férfias illatát és homlokomat az övének döntve beharaptam mámorító csókjától bizsergő ajkamat. - Lassan indulnunk kell.. - sóhajtottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- De még előtte van egy meglepetésem a számodra. - mosolygott sejtelmesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Micsoda?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Velem töltenéd a ma estét? Szeretnék veled vacsorázni! Nem számít, hogy nyerünk vagy sem.. veled akarok lenni! - kulcsolta össze ujjainkat.<br />
- Igen, hát persze! - öleltem magamhoz a nyakánál fogva - Nagyon szeretném!<br />
- Ennek nagyon örülök.. - fúrta arcát a hajamba - De most már tényleg mennünk kell.. - sóhajtott, majd a derekamnál fogva kivezetett a lakásból, kinyitotta előttem a kocsija ajtaját és elindultunk a díjátadóra. A gyomrom belülről reszketett. Nem tudtam eldönteni, hogy az izgalomtól vagy inkább a pánik miatt. Rossz érzés kerített hatalmába és attól féltem, hogy talán nem véletlenül..<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Rengeteg ember eljött a gálára. Egy csomó híresség, színészek, énekesek, rendezők. Volt köztük egy csomó ismerősöm a múltból is, és mikor rájöttem, hogy itt bármikor megismerhet valaki, pánik félelem tört rám. Tom mellett haladva megpróbáltam higgadtságot erőltetni magamra, de belülről majd kiugrott a szívem a csontjaimon keresztül. Erősen kapaszkodtam Tom karjába, annyira szorítottam a kezét, hogy még neki is feltűnt mennyire zaklatott vagyok.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben? - hajolt a fülemhez - Idegesnek tűnsz..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én.. én csak félek, hogy mit majd az emberek hozzánk.. - nyögtem ki az első hazugságot, ami az eszembe jutott.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nincs semmi okod az aggodalomra. Minden rendben lesz. - simított végig az arcomon - Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. Nekem csak Te számítasz és az, hogy boldogok legyünk.. - mosolygott rám biztatóan és nekem majd megszakadt a szívem. Annyira jó hozzám. Igazi férfi, aki megérdemli a boldogságot, egy olyan nő oldalán aki nem hazudik neki és nem veri át. Nagyon szégyelltem magam, és az, hogy ennyi ember vett körül minket csak súlyosbította a helyzetem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután átsétáltunk a vörös szőnyegen a rengeteg kamera kereszttüzében, Tommal egy csendesebb helyre mentünk. Mikor odaértünk egy bőrborítású ajtóhoz felismertem a srácok hangját. Megkönnyebbülés öntötte el a lelkem, hogy legalább egy kis időre nyugodt körülmények között lehetek. Ahogy beléptünk a szobába mindenki tátott szájjal bámult rám. Bill csillogó szemekkel mért végig minket Tommal és egy óriási mosollyal az arcán odajött hozzám és magához ölelt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csodaszép vagy Channel! - szorította meg a karomat, majd a szemében észrevettem egy kis kételkedést - Minden rendben ment míg ideértetek? - kérdezte inkább nekem szegezve a kérdést.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, persze. David nagyon cirkuszolt? - lépett mögém Tom és átkarolta a derekam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod milyen.. mindig van min bosszankodnia.. - rántott vállat Gustav Georggal a nyomában - Nagyon csinos vagy Channel! </div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm! - mosolyogtam rájuk, majd a következő pillanatban belépett az ajtón David. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szép napot mindenkinek. Channel.. micsoda ruha.. - mért végig tetőtől talpig, ám egy csöpp kedvességet sem láttam a szemeiben, a hangja is inkább gúnyosnak tűnt, mint őszintének.. - Nagyon sajnálom, hogy félbe kell szakítanom ezt a meghitt idillt, de ideje lenne kivonulnunk. Hamarosan kezdődik a díjátadás. Ugye nem szeretnétek utolsóként érkezni? - kérdezte egy furcsa grimaszt vágva, majd szikrázó szemeit rám villantotta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ó, hát hogyne! Mindannyian engedelmeskedünk a nagy David parancsának.. - szólalt meg Tom, majd a hatás kedvéért még meg is hajolt David előtt. A többiek csak visszafogottan bámulták ahogy Tom karon ragad és kisétál velem az ajtón. Nem sokkal azután, hogy félrehúzódtunk egy oszlop mögött és figyeltük, ahogy David füstölgő fejjel kiviharzik a szobából, odabentről hangos nevetés szűrődött ki. Hitetlenül a fejemet csóválva néztem Tom csokoládébarna szemeibe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy te milyen mulatságos tudsz lenni néha.. - mondtam halkan, de a mondat végére önkéntelenül is elnevettem magam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Talán épp ezért szerettél belém, nem? - cirógatta meg orrával az arcom - Emlékszel, amikor rám nyitottál az öltözőben a fotózáson? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaaaj... tiszta ciki volt.. - szorítottam tenyeremet az arcom elé - Olyan csúnyán viselkedtem veled.. Soha nem fogom elfelejteni..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én sem.. és tudod miért? - kérdezte, majd kezeimet elhúzta az arcomtól, hogy a szemembe nézhessen - Mert már akkor kezdtem beléd szeretni.. - suttogta és egy csöppet sem fogta vissza magát, meleg tenyerét a tarkómra simítva szenvedélyesen ajkaimhoz nyomta ajkait és forrón megcsókolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Fél órával később már a nézők között ültünk egy óriási, négyszög alakban lerakott, vörös, selyemborítású székek sokaságában. Tom mellettem ült és a kezemet fogta, másik kezével pedig a combomat simogatta, Bill és a többiek mellettünk ültek, legutolsónak David foglalt helyet. </div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány perc elteltével a lámpák kialudtak és a színpadra irányítva a reflektorokat elkezdődött a műsor. Fiatal lányok szaladtak ki csodaszép ruhákban, majd két sort alkotva szétváltak és előre engedtek egy pár évvel idősebbnek látszó, barna hajú csillogó ruhát viselő nőt. Megállt a színpad közepén és mikor megszólalt a zene, a lányok táncolni kezdtek, a nő pedig énekelt. Felismertem a lányt. Nem rég láttam is a Tv-ben egy dalát. <a href="https://www.youtube.com/watch?v=YtdK_Y5iZnU" target="_blank">Lorde</a> volt az. Csodaszép hangja volt és egy kellemes lassú számot énekelt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Tomra pillantva észrevettem, hogy eddig engem figyelt. Édes mosolyra húzta ajkait, majd egy apró csókot nyomott a kézfejemre, én pedig egy mély levegőt véve hátradőltem a székemben és megpróbáltam élvezni az előadást.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor a műsor közepéhez érkeztünk egy férfi és egy nő sétált a színpadra, fehér borítékokat tartva a kezükben. A pódiumhoz lépve köszöntötték a nézőket és bejelentették, hogy már csak percek kérdése és kiderül ki nyerte el a díjakat. Tom izgatottan megszorította a kezem, én pedig bátorításképp a nyakába fúrtam az arcom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretném ha tudnád, hogy nem számít győztök-e vagy sem.. én akkor is rettentően büszke vagyok Rád és a többiekre! - mosolyogtam rá és megpusziltam az arcát.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm.. - suttogta ajkaimba és finoman megcsókolt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nos hölgyeim és uraim! Elérkezett a pillanat, amikor kiderül kik is a győztesek... - az emberek nyüzsögni kezdtek, majd már nyílt is az első boríték. Egy fiatal srác banda ujjongva felsietett a színpadra, majd köszönetet mondtak és pózoltak a kamerásoknak. Őket egy fiatal szőke lány követte. Könnyek közt megköszönte a támogatóinak a segítséget, majd a magasba emelve a szobrát lement a barátaihoz. Ezután egy idős férfit szólítottak a színpadra. Az emberek talán neki örültek a legjobban, mivel olyan hangos sikoltozásban törtek ki, hogy alig hallottam amit mondott a mikrofonba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És most következzen az a csapat, aki elnyerte a legtöbb közönségszavazatért járó díjat. Bevallom nagyon örülök, hogy végre ezt mondhatom, hiszen már mindenki hiányolta őket. Nehéz időszakon vannak túl, de Istennek hála újra köztünk vannak. Hölgyeim és uraim! Nagy tapsot kérek a győztes csapatnak! - kiáltotta a férfi, majd a borítékot a nézőtér felé fordítva folytatta - Akik megnyerték a közönségdíjat, nem más mint a Tokio Hotel! - üvöltötte túl a sikoltozó lányok hangját a férfi. Tom és Bill egyszerre ugrottak fel a székükből és szorosan átölelték egymást, majd a két G is csatlakozott hozzájuk. Annyira jó volt látni a boldog mosolyt az arcukon. Egy kisebb körbe álltak és Bill a magasba emelve dobálni kezdték, majd hangosan hurrogtak és lerakták a földre. Könnybe lábadt a szemem a büszkeségtől és a boldogságtól. Megérdemelték ezt a díjat, hiszen nagyon keményen megdolgoztak érte és sok szörnyűségen mentek keresztül. Azok után, amit velük tettem igenis megérdemlik a boldogságot. Szótlanul félreálltam, hogy felengedjem őket a színpadra. Nem vártam, hogy bármit is mondjanak nekem, ez nem az én érdemem, hanem az Övéké.<br />
Mikor a srácok sorban elhaladtak mellettem Tom mosolyogva megállt előttem. Csendesen fürkésztem a tekintetét, nem láttam semmit csak végtelen boldogságot. A következő pillanatban két keze közé fogta az arcom és ott mindenki előtt, kamerák és fotósok kereszttüzében szenvedélyesen megcsókolt. Önkéntelenül is a nyaka köré fontam karomat és átadtam magam a vágynak. Nem érdekelt senki, nem foglalkoztam a körülöttünk visítozó tinédzserekkel. Csak Tomra figyeltem és egész testemet felforrósító, kiéhezett csókjaira.<br />
- Nagyon-nagyon köszönöm, amit értünk tettél! Soha nem fogom elfelejteni.. - suttogta ajkaimba, én pedig aléltan kapaszkodtam erős, biztonságot nyújtó karjaiba. Szaporán kapkodtam a levegőt, hirtelen még megszólalni se tudtam, annyira elvette az eszem szédítő csókja.<br />
- Én.. nem tettem semmit.. - sóhajtottam.<br />
- De igen. Fogalmad sincs róla mennyi mindent..<br />
- Most már menned kell. Várnak a színpadon.. - mondtam halkan az orrát cirógatva.<br />
- Várj meg itt! Sietek vissza.. - adott még egy gyors csókot és felszaladt a srácokhoz.<br />
Bill egy gyönyörű beszédet mondott, amiben megköszönte a rajongóknak a támogatást, a segítséget Davidnek és mindenkinek, aki részt vett az új album elkészítésében. Majd a magasba emelve a díjat egy körbe álltak és hangosan elkiáltották "Mi vagyunk a Tokio Hotel!"<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDaNntyGKVJZkPb4b5BaFCBSOATNrkLRiO8nDDsEly1apVuSB21-DEM-JDLD92xWAJY3VqOFO1T5eZsOQmWXXvVwpT21rgIrfNFmoM9ZO7dUGo4MYeGMmlSjm-UaJm0Fb00xF9lRG2cSa1/s1600/libra-romance-hotel-room1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="132" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhDaNntyGKVJZkPb4b5BaFCBSOATNrkLRiO8nDDsEly1apVuSB21-DEM-JDLD92xWAJY3VqOFO1T5eZsOQmWXXvVwpT21rgIrfNFmoM9ZO7dUGo4MYeGMmlSjm-UaJm0Fb00xF9lRG2cSa1/s200/libra-romance-hotel-room1.jpg" width="200" /></a>Egy órával később már egy csodálatos étteremben ültem Tommal szemben. Az asztal fölött megfogta a kezem és olyan boldogság áradt a szemeiből, amit már nagyon régóta nem láttam. Vörös selyemmel borították az asztalokat és a székeket, rajtuk egy fehér kendő keretezve. A plafonról hatalmas gyémánt csillárok lógtak és hátul egy vonós zenekar kellemes zenét játszott. Ámuldozva csodáltam a helységet, majd Tom vigyorával találtam szembe magam.<br />
- Tetszik a hely? - simított végig a tenyeremen.<br />
- Ez egyszerűen fantasztikus.. - mosolyogtam rá, és összekulcsoltam az ujjainkat - De nem kellett volna ennyit költened.. miattam nem.<br />
- Hé.. - fordította magával szembe az arcom - Érted bármit megtennék, szóval ne is próbálj meg lebeszélni. Szeretlek és a csillagokat is lehoznám érted az égből!<br />
- Jaj Tom! Ne bohóckodj.. - nevettem fel diszkréten - Nagyon örülök, hogy idehoztál, de tényleg nem kellett volna. Nekem az is elég lett volna, ha otthon kettesben vacsorázunk.<br />
- Erről jut eszembe. - tette le a pezsgőspoharát, miután belekortyolt - Bill és a srácok elmentek valahová, ha jól tudom anyáékhoz. Szóval.. miénk az egész lakás estére.. - suttogta pajkos mosollyal az arcán és rögtön tudtam, hogy ez nem véletlenül történt. Ám mielőtt még megszólalhattam volna egy pincér megérkezett a tányérokkal, így szótlanul hozzáláttam a vacsorához, és egy nagyon kellemes estét töltöttem Tommal.<br />
Úton hazafelé Tom a jobb kezét végig a combomon pihentette, néha kissé feljebb tolta a ruhámat, de olyankor csak felnevettem és eltoltam a kezét. Aztán, mikor beléptünk a házba feltűnt valami. Néma csönd és sötét volt az egész lakásban. Ahogy beértünk a nappalihoz észrevettem, hogy halvány árnyékok villódzanak. Beléptem az ajtón és tátott szájjal csodálkoztam a látványon. Nem számítottam arra, ami odabent fogadott. Az asztalon és az ablakban körös körül rengeteg vörös gyertya égett, egy pezsgős vödör az asztalon, mellette két pohár és a háttérben halk romantikus zene szólt. Elképedve fordultam szembe Tommal, aki lazán az ajtófélfának támaszkodva figyelte a reakciómat.<br />
- Ezt mind..<br />
- Igen. Itt minden érted van. Megbeszéltem a srácokkal, hogy szeretnék egy meglepetés estét neked.. úgyhogy.. - mutatott körbe a szobában - Egy kicsit besegítettek.<br />
- De hát ez.. hihetetlen! Nagyon köszönöm.. - rohantam a karjai közé és arcomat a nyakába fúrva szorosan hozzábújtam.<br />
- Már mondtam.. érted bármit megtennék. - karolta át a derekam a fülembe suttogva - Táncolnál velem?<br />
- Hát persze.. - haraptam az ajkamba és kezemet meleg tenyerébe csúsztatva egy kicsit hátrébb léptem. Lágyan ringatóztunk a halk zenére, szinte alig mozdultunk de mégis úgy éreztem szédülök és rögtön elájulok. Hogy lehet egy férfi ennyire tökéletes? Homlokomat az övének döntve egy mély levegőt szippantottam szédítő illatából és nem bírtam tovább visszafogni magam, kétségbeesetten ajkainak estem. Tovább mozogtunk a zene ritmusára, majd Tom lassan elkezdett velem hátrafelé lépkedni. A lábam nekiütközött valaminek, a következő pillanatban pedig már a puha párnák között találtam magam a kanapén. Tom levette magáról a zakóját és fekete ingét is kigombolta, majd visszamászott hozzám óvatosan a lábaim közé feküdve. Gyengéden végig simított az arcomon és olyan lágyan csókolt, hogy azt hittem megőrülök. A szívem egyre hevesebben vert, a légzésem is egyenetlen, egyre szaporább lett. Elöntött a forróság, ahogy arra gondoltam, hogy hamarosan megtörténik. Hamarosan újra megtörténik velünk az, amire már évek óta vágytam. Akaratlanul is belenyögtem a csókunkba és tenyeremet izmos mellkasának nyomva hagytam, hogy úrrá legyen rajtam az őrjítő vágy.<br />
- Annyira gyönyörű vagy.. - suttogta ajkaimba - Egyszerűen megőrülök érted.. - csókolt meg, majd bal kezével lecsúszott az oldalamon egészen a ruhám aljáig és lassan elkezdte felhúzni. A nyakamat csókolgatta, szabad kezével pedig benyúlt a derekam alá és megpróbálta lehúzni a cipzárt. Bal kezével egyre feljebb és feljebb tolta a ruhámat, szinte már a csípőmnél járt. Ekkor belém hasított valami.<br />
A sebhely! Nem láthatja meg! Akkor mindennek vége.. Nem.. nem. Ez nem történhet meg!<br />
Lihegve oldalra fordítottam a fejem, hogy kitérjek a csókjai elől, majd megpróbáltam a hátam a kanapéba préselni, hogy se a ruhát, se a cipzárt ne tudja mozdítani. Tenyeremet ismét a mellkasához nyomtam, de most már azért, hogy letoljam magamról. Szaggatott, fojtott hangon nyögdécselni kezdtem.<br />
- Neh.. Tom várj.. - suttogtam kétségbeesetten - Kérlek..<br />
- Shhht.. - tette mutatóujját ajkaimra - Nem lesz semmi baj. Ne félj..<br />
- Kérlek Tom hagyd abba.. - mondtam egyre hangosabban - Tom kérlek.. hagyd abba. Eressz el.. - nyögtem egyre elkeseredettebben - Szállj már le rólam!! - kiáltottam hangosan, majd lelöktem őt magamról a földre, és lábaimat felhúzva összekuporodtam a kanapé sarkában - Bocsáss meg.. Sajnálom, sajnálom.. az egész az én hibám.. - mondtam reszkető hangon és felkászálódtam a kanapéról, megigazítottam magamon a ruhát és elindultam az ajtó felé.<br />
- Channel várj! - ugrott fel a földről és gyorsan a karom után kapott - Mi történt? Megbántottalak valamivel? Kérlek ne haragudj.. esküszöm, hogy nem akartam.. - lihegte értetlen arckifejezéssel.<br />
Ott állt előttem, kigombolt ingben, kócos hajjal, szétnyíló ajkakkal és legszívesebben rávetettem volna magam, de tudtam, hogy nem lehet, mert akkor minden hazugságra fény derül.<br />
- Nagyon sajnálom, hogy tönkre tettem az estét.. de most jobb lesz, ha elmegyek.. - hadartam könnybe lábadt szemmel és hátat fordítva neki léptem egyet, de ő újból visszahúzott.<br />
- Channel, kicsim! Nem mehetsz el így.. kérlek mond el mit vétettem?! Mi a baj?! - fogta két keze közé az arcom.<br />
- Tom kérlek eressz el.. el kell mennem.. Nagyon sajnálom.. - mondtam az utolsó szavakat zokogva, majd kitéptem magam szorításából és kirohanva a lakásból hangosan becsaptam magam után az ajtót.<br />
Ott hagytam Tomot. Egyedül, értetlenül.. Egy csomó kimondatlan szó mardosta a lelkemet, de nem tehettem meg, hogy most mondjam el neki az igazat. Most, hogy megnyerték a díjat.. Óriási kegyetlenség lett volna tőlem.. Egy kegyetlen ember vagyok.. egy kegyetlen ember, akinek nem jár bocsánat..</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-18795849951312458502015-06-29T11:12:00.001+02:002015-06-29T11:12:09.911+02:00Impossible Promise 43. RészDrága olvasóim!<br />
<div style="text-align: justify;">
Először is kellemes nyári szünetet kívánok mindenkinek! Pihenjétek ki magatokat és készüljetek fel a következő évre teljes bevetéssel. Remélem ez a rész kellőképpen meghozza a kedveteket a nyárra, ugyanis innentől kezdve már egyre gyakrabban érkeznek a fejezetek, terveim szerint. Ez a mostani tudom nem lett valami izgalmas, de kellenek a töltelék részek a nagy bummra.</div>
Jó olvasást! :)<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEja91acVDkOSztTyg6NdNSxJCpMXssLE6M16W4JDGqmEAmQzfWfKqcvdrx5Skq-fRiFFf57ASpUd1Amq3g_vQo-aZ9qDgeYPOMEXMM5F8LuI8FdBspglhG9cYvCfg_TspQi5EWutzl2J_jR/s1600/tumblr_static_tumblr_static_f256tlha41wgog04owgso48gg_640.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="223" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEja91acVDkOSztTyg6NdNSxJCpMXssLE6M16W4JDGqmEAmQzfWfKqcvdrx5Skq-fRiFFf57ASpUd1Amq3g_vQo-aZ9qDgeYPOMEXMM5F8LuI8FdBspglhG9cYvCfg_TspQi5EWutzl2J_jR/s400/tumblr_static_tumblr_static_f256tlha41wgog04owgso48gg_640.png" width="400" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Másnap reggel Tom szorítására ébredtem. Kómás fejjel az órámra néztem. <i>7:30</i>. Finoman megemeltem a jobb karját és megpróbáltam kibújni mellőle úgy, hogy ne ébresszem fel. Lassan lecsúsztam az ágyról és a papucsomba bújva a köntösömért nyúltam, amikor Tom hirtelen a másik oldalára fordult, ezzel a földre rúgva a köntöst. Mikor lehajoltam érte észrevettem egy sebet a lábszárán. Ahogy felegyenesedtem tekintetemet végigvezettem egész testén és csak akkor tudatosult bennem, hogy már hosszú ideje nem is figyeltem mi van Vele. Csak magammal voltam elfoglalva. Azzal, hogy a nap minden egyes órájában sajnáltassam magam, azért amit tettem. Közben pedig megfeledkeztem azokról akik igazán fontosan nekem. Megfeledkeztem Tomról. Már az idejét sem tudom annak, mikor mértem végig úgy igazán, tetőtől talpig. Átsétáltam az ágy másik oldalára.</div>
<div style="text-align: justify;">
Az arca teljesen megváltozott. Sötét szakállat növesztett, a haját pedig csak egy egyszerű kontyba fogta a feje tetején. Békésen szundikált, a mellkasa egyenletesen emelkedett és süllyedt. Mennyi mindenen kellett keresztül mennie miattam. Annyi mindenről kellett lemondania miattam. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy bántottam. Hogy a többieket bántottam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Végül belebújtam a köntösbe és halkan kimentem a szobából. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Becsukva magam mögött az ajtót lesiettem a konyhába, ahol legnagyobb meglepetésemre Billel találtam szembe magam. A pultnak támaszkodva a kávéscsészéjét szürcsölgette és egy friss újságot olvasott. Mikor észrevette, hogy figyelem rám nézett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó reggelt. - fordult háttal a pultnak, így még jobban szemügyre tudott venni - Milyen kipihent vagy!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Milyen vicces kedvedben vagy korán reggel.. - morogtam az orrom alatt és a hűtőhöz léptem. Kivettem egy doboz joghurtot meg egy narancslevet és a pulthoz ülve reggelihez láttam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Bill betette a mosogatóba a bögréjét és már kezdtem azt hinni, hogy egyedül csöndben megreggelizhetek, amikor egy szék nyikorgását hallottam meg magam előtt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem gond, ha csatlakozom?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak nyugodtan.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Gondterheltnek látszol. Mi a baj?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez most komoly? - csaptam a pultra idegesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mármint micsoda? Az, hogy beszélgetni próbálok veled?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Te is tudod, hogy milyen állapotban vagyok jelenleg. Miért kell még egy lapáttal rátenni? - fújtattam a szemébe nézve - A legkönnyebb mindig a fekvő emberbe belerúgni, igaz?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát ezt csak te tudhatod Karla.. akarom mondani Channel.. </div>
<div style="text-align: justify;">
Láttam, pontosan láttam az arcán, hogy ezzel akar büntetni. És teljesen jogosan. A felbontott joghurtos dobozomra néztem. Elment az étvágyam. Undorodtam saját magamtól. Kitolva magam alól a széket felálltam és a kukába vágtam a dobozt. A hűtőhöz fordultam és visszatettem a narancslevet is. Elakartam menni. Valahova.. bárhova, csak egyedül lehessek. De Bill elállta az utam. Karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodott és úgy méregetett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Remélem most boldog vagy, amiért bosszút állhatsz rajtam! Azt hittem, a múltkor megbeszéltük, hogy ez az egész csak Tomra és rám tartozik, Te pedig elfogadtad a történeteket. Megígérted, hogy hagyod hogy én mondjam el az igazat.. akkor.. akkor most nem értem miért kell így viselkedned! - próbáltam halkan beszélni, hogy fel ne ébresszem Tomot, de annyira dühös és szomorú voltam, hogy nagyon nem úgy sikerült - Tudom, pontosan tudom, hogy hibáztam Bill! És hidd el már eleget szenvedtem ez alatt a közel 3 év alatt, ne tedd még nyomorultabbá az életemet még Te is.. - suttogtam könnybe lábadt szemmel és észrevettem ahogy ellágyult az arca. Karjait a teste mellé ejtette és elrugaszkodva az ajtóból elém sétált.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Karla.. nem az én műfajom a bosszú. Te is tudod, hogy minden amit teszek a testvéremért van. Tom a bátyám, a részem.. nem tudok csak úgy szemet hunyni a történtek fölött. Láttam őt darabokra hullni miattad. És nem hagyom, hogy ez még egyszer megtörténhessen. </div>
<div style="text-align: justify;">
- És akkor most ezentúl életem végéig ezt fogod csinálni velem? Gyűlölni fogsz és gyötörni? - zokogtam fel tehetetlenül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én nem gyűlöllek. Csak próbállak megfejteni. Próbálok rájönni, hogy miért kellett ezt tenned, miért nem tudtál megbízni bennünk.. Tudom, tudom, hogy David nagyon sok mindenről tehet. De.. akkor is.. én ezt.. nem tudom megérteni.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek ne tedd ez velem! Ne akard, hogy mindent elmondjak újra. Újra az elejéről. Ne akard, hogy újra felelevenítsem azt ami akkor történt.. - temettem kezeimbe az arcom - Nem lehetsz ennyire kegyetlen..<br />
- Hé! Héé.. - emelte fel az állam - Ne sírj!<br />
Ahogy elhúzta arcom elől a kezeimet, mélyen a szemembe nézett. Fájdalom tükröződött a tekintetéből. Láttam rajta, hogy ő is legalább annyira szenved mint én. <i>Istenem mennyi rosszat tettem veletek..</i><br />
- Karla én nem azért csinálom ezt, hogy gyötörjelek.. - sóhajtott gondterhelten - És sajnálom az előbbit.. talán egy kicsit bunkó voltam. Ne haragudj..<br />
- Bill.. én egyszerűen nem tudok kiigazodni rajtad..<br />
- Az sose baj, néha már én se.. - mosolyodott el, mire én is megeresztettem felé egy apró mosolyt aztán magához ölelt - Tényleg sajnálom. Nem kellett volna túlreagálnom. Ezt nektek kell elintézni..<br />
- Én sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak Titeket..<br />
- Mi van velünk? - jelent meg hirtelen a lépcső aljánál Tom, mire gyorsan hátat fordítottam neki hogy észrevétlenül letöröljem a könnyeimet és egy kis életet vigyek magamba. Ő csak álmosan nyújtózkodott egyet és besétált hozzánk a konyhába.<br />
- Jó reggelt kicsim. - húzott magához egy apró csókra - Nem voltál mellettem mikor felébredtem..<br />
- Igen, mert.. izé.. szóval lejöttem enni, mert nagyon éhes voltam. - hadartam zavaromban és közben pedig Billel egymásra pillantottunk.<br />
- Felébreszthettél volna. Akkor lejöttem volna veled. - fúrta a nyakamba arcát.<br />
Szerencsére tényleg nagyon álmos volt, így nem vett észre semmit abból, hogy mennyire kibuktam és hogy az agyam egyáltalán nem arra koncentrált ami most történik, hanem sokkal inkább arra ami eddig történt.<br />
- Olyan aranyos voltál álmodban, hogy nem volt szívem hozzá és ezért lejöttem egyedül. De aztán összefutottam Billel és végül együtt megreggeliztünk. - nevettem idétlenül. Hát ez elég gáz kifogás volt..<br />
- Jó reggel mindenkinek! - lépett be a konyhába a még szintén pizsamában lévő Georg és Gustav is.<br />
- Csá! - pacsiztak le Tommal és Billel - Szia Channel.<br />
- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk, majd a háttérbe vonulva úgy tettem, mintha csak mosogatnék a csapnál. Onnan hallgattam őket, de közben a szívem szakadt meg értük. Ha tudnák az igazat..<br />
- Na mindenki felkészült a nagy díjátadóra? - kérdezte izgatottan Georg.<br />
- Naná! Remélem, hogy mi is nyerünk valamit. - lelkendezett Tom.<br />
- Ne is mond.. olyan jó lenne! - nevetett Bill - Mit gondolsz Channel, van esélyünk?<br />
- Persze, miért ne? - fordultam szembe velük egy mosolyt erőltetve magamra.<br />
- Én már annyira várom! Lesz kaja, pia csajok.. mi kell még? - vigyorgott Gustav is, majd beleharapott a már elkészített lekváros kenyerébe.<br />
Én csak pakolásztam a csapnál és a szekrénynél, a többiekről tudomást sem véve és próbáltam nem összetörni.<br />
- Aha, biztosan jó lesz.. - suttogtam magamban.</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-8295257808944065152015-05-10T18:42:00.000+02:002015-05-10T18:42:27.711+02:00Impossible Promise 42. RészDrága olvasóim!<br />
<div style="text-align: justify;">
Meghoztam a következő részt is. Tudom, hogy egy kissé rövid lett, de most már tényleg részeken belül vége a történetnek. Igyekszem időben is hozni a részeket és jól is megírni őket. Egyre nagyobb rajtam a nyomás, hiszen eddig még nem igazán fogtam fel, hogy a finish-ben vagyunk.. de mivel egyre közelebb van félek, hogy elrontok valamit. Remélem tetszeni fog a mostani rész is, mint mindig most is várom a véleményeiteket! </div>
Jó olvasást! :)<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjKie25wPB8p2dgHazuIL_0H8RwNLIpVVFdeQk-EkQJ_cLB5uDWHAsdbJtQU7XsMWuLmcPGdh11QETifgRKG1b-kyj-la-SYugYK6CvyxvhfKJtNHDlaiY3uEPh1HX6jHwDPBatTphLzE9T/s1600/fsfsd.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjKie25wPB8p2dgHazuIL_0H8RwNLIpVVFdeQk-EkQJ_cLB5uDWHAsdbJtQU7XsMWuLmcPGdh11QETifgRKG1b-kyj-la-SYugYK6CvyxvhfKJtNHDlaiY3uEPh1HX6jHwDPBatTphLzE9T/s1600/fsfsd.png" width="253" /></a></div>
<br />
<a name='more'></a><br /><br />
<div style="text-align: justify;">
<br />
Néhány nappal később, délután a szobában pakoltam és próbáltam elfoglalni magam, hogy minél kevesebb időm legyen a gondolkodásra és az önsajnálatra. Gondosan összehajtogattam a ruhákat, amiket Tom szokásához híven szanaszét hagy maga után, majd megvetettem az ágyat is és hogy egy kicsit felfrissüljön a levegő kinyitottam az ablakot. Egy mélyet szippantottam a beáramló levegőből, aztán inkább az íróasztal elé ülve bekapcsoltam a laptopom, hogy valami hasznosat is csináljak. Végig néztem a heti teendőimet, gyorsan begépeltem néhány számlát és épp a jövőhavi koncert tervezetet néztem, amikor Tom rontott be a szobába egy óriási mosollyal az arcán.<br />
- Channel! Channel, nem fogod elhinni mi történt! - húzott föl a székemből és szorosan összekulcsolta ujjainkat.<br />
- Miért mi történt? - kérdeztem vigyorogva.<br />
- Jövőhéten lesz egy díjátadó gála és.. és úristen ez hihetetlen! - hadarta izgatottan.<br />
- De micsoda? Nyögd már ki. - nevettem kisfiús lelkesedésén.<br />
- Jelölést kaptunk az év legjobb dalára!! - ordította csillogó szemekkel majd a karjaiba kapva megforgatott a levegőben.<br />
- Istenem Tom ez fantasztikus! Annyira büszke vagyok Rátok! - csimpaszkodtam szorosan a nyakába.<br />
Már nagyon hosszú ideje nem láttam ennyire boldognak és lelkesnek. Mindig keményen dolgoztak a dalokkal és már hetek óta csak az új klip körül forgott minden. Annyira jó, hogy most ez történik velük! Végre van valami, ami egy hatalmas lökést ad nekik az újrakezdéshez. Nem is tudom mi lenne velük, ha..<br />
De aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mi történne akkor, ha kiderülne rólam az igazság. Tom soha nem bocsátaná meg nekem és soha többé nem láthatnám ezt a végtelen boldogságot a szemeiben.. Ha tudná rólam az igazat.. bele se merek gondolni hogyan reagálna. A szívem szakad meg érte, esküszöm, hogy nem akartam és soha nem is tudnék neki vagy a srácoknak ártani. De előbb vagy utóbb elé kell állnom és be kell vallanom mindent. Joga van ahhoz, hogy tudja mi történt akkor. Joga van hozzá.. és ahhoz is joga van, hogy utána eldöntse akar-e még látni vagy sem.. <br />
- Channel minden rendben? - simított végig az arcomon, ezzel visszarántva engem a jelenbe.<br />
- Mi.. tessék? Ja, igen persze. Minden rendben..<br />
- Biztos? Olyan furcsa vagy mostanában.. mintha titkolnál előlem valamit.. - nézett mélyen a szemembe és azt hittem ott helyben szívrohamot kapok.<br />
- Nem, tényleg nincs semmi.. én egyszerűen csak..<br />
- Channel, ne is próbálkozz, már tudok mindent. - tette ajkaimra mutatóujját.<br />
- Micsoda? Ezt h-hogy érted?<br />
- Tudom, hogy az új klip miatt izgulsz ennyire. Hát nem fantasztikus? Hirtelen minden összejött és annyira lelkesek a rajongók még mindig! - vigyorgott teli szájjal nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről.<br />
Már szinte biztos voltam benne, hogy rájött. Úgy érzem kezd betegesség válni ez a folyamatos rettegés és szorongás az igazság miatt. Nincs egy nyugodt percem sem. Folyamatosan attól rettegek, hogy bármelyik pillanatban rájöhetnek mindenre.. lassan beleőrülök ebbe a színjátékba..<br />
- Szeretlek Channel! Annyira nagyon szeretlek! - fogta két keze közé arcomat és meg se várta hogy bármit is mondjak, szenvedélyesen ajkaimnak esett.<br />
Hirtelen magával sodortak az érzéseim és pár másodperccel később azon kaptam magam, hogy már egyáltalán nem is félek semmitől és senkitől. Csak arra a mámorító érzésre tudtam gondolni, amit Tom heves csókja váltott ki belőlem. Jobb karjával szorosan magához húzott és amíg átkarolta a derekam, szabad kezével végig söpört az asztalon és ezzel minden az útjába kerülő tárgyat a földre hajított. A következő pillanatban a fenekembe markolva az asztalra helyezett és onnan folytatta tovább kényeztetésem. Vadul téptük egymás ajkát és már-már megállíthatatlanok voltunk. Tom egyik keze felfedező útra indult az oldalamon és elkezdte szépen lassan felfelé tolni a blúzomat.<br />
Ekkor az agyamban dübörögve megszólalt a vészjelző.<br />
- Aaaaah.. Tom.. várj! Bármikor bejöhetnek.. ezt neeh.. - suttogtam ajkaiba reszkető hangon és mellkasára helyezve tenyereimet óvatosan eltoltam magamtól.<br />
- Channel.. én.. én már.. - döntötte homlokát az enyémnek és próbálta szabályozni légzéseit - Igazad van. Túl kockázatos.. - sóhajtott egyet, majd megdörzsölve arcát leült az ágyra. Mélyeket lélegezve a tenyerébe temette a fejét, én pedig megigazítva magamon a ruhát letérdeltem elé.<br />
- Nagyon utálsz most? - támasztottam államat a térdére - Ne haragudj.. tudom, hogy már hónapok óta csak húzlak ezzel a dologgal, de úgy érzem.. még.. még korai lenne.. - suttogtam mint egy szűz kislány. Még, hogy korai lenne? Francokat! Én is legalább annyira akarom Tomot, mint ő engem.. de tudom, hogy ha megtesszük akkor.. nem.. ezt még nem tehetjük meg. Egyszerűen nem és kész.<br />
- Semmi baj. Tényleg. Ha úgy érzed még várni akarsz ezzel, akkor addig várok ameddig csak szeretnéd. Nem azért vagyok veled és nem azért szeretlek mert leakarlak fektetni. Azért szeretlek, mert te Te vagy. Érted? - simított végig hüvelykujjával az államon.<br />
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy. Szeretlek! - csókoltam meg és ha csak egy pillanatra is, de nyugodt voltam. </div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-24462448489937081482015-03-11T20:50:00.003+01:002015-03-11T20:50:50.813+01:00Toborozás<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Először is nagyon szépen köszönöm azt a sok visszajelzést, amit az új részekhez kaptam Tőletek, nagyon örülök, hogy ennyien itt vagytok még velem! :) ♥♥</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Amiért most írtam nektek, az egyfajta "toborzás".. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Hogy miért?</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Úgy tervezem, hogy a nyári szünetre több történetemet is befejezem - többek között az IP-t is - így aztán már most elkezdtem azon dolgozni, hogy mi lesz a következő írásom. Nem is kellett sokat gondolkoznom, egy óriási ihlet bombának köszönhetően már meg is van, hogy mi lesz az. Az oldalt is elkészítettem hozzá és egy rövid történetismertetőt.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy akik itt vagytok és szoktatok nyomot hagyni magatok után, nagyon-nagyon kérlek titeket, hogy nézzetek be az oldalra és mondjátok el mit gondoltok. Osszátok meg velem a véleményeiteket, rettentően fontos lenne! :) </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Azelőtt még nem írtam ilyen stílusú történetet, fontos lenne, hogy tudjam mit gondoltok érdemes-e belekezdenem? </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Itt lenne az oldal linkje:</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: large;"><a href="http://thecrow-awaken.blogspot.hu/" target="_blank">The Crow</a></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
És akkor várom a véleményeiteket! :) ♥</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-91400300490503645572015-03-07T18:16:00.001+01:002015-03-07T18:16:53.816+01:00Impossible Promise 41. Rész<div style="text-align: left;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
Végre elérkeztünk ahhoz a részhez, amiről már olyan sokat beszéltem!
Elmondani nem tudom mennyire izgulok a véleményeitek miatt. Nagyon
igyekeztem jól megírni a részt, remélem sikerült. Nem tudom emlékeztek-e
még, de a 23. fejezetben volt egy bizonyos rész, amit említettem, hogy
majd a vége felé újra felemlítődik. Abban az esetben, ha már nem
emlékeztek rá, ajánlom hogy a folytatás előtt olvassátok el újra azt a
bizonyos részt. <a href="http://nevergiveup-yourdream.blogspot.hu/2013/08/impossible-promise-23-resz.html" target="_blank">Ide</a> kattintva meg is tehetitek. :)</div>
<div style="text-align: justify;">
Na de nem is akarom húzni az időt, itt lenne a folytatás.</div>
<div style="text-align: justify;">
Jó olvasást mindenkinek! :)<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8Nz5tfAoNnGFPKHvENgUsmv7nTWloPziKYyjV9Us5sw3HUcGQnWsOCtIYMdYEBe5En1wNFRbgn0pJNvOJDDevbMio_jo3NFtmj83UIu7B52CTbC3Q6uBtLejRpxkrahVbp2Q1YW0BB0US/s1600/tumblr_ndcoy2xhXb1r8ufgao5_500.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8Nz5tfAoNnGFPKHvENgUsmv7nTWloPziKYyjV9Us5sw3HUcGQnWsOCtIYMdYEBe5En1wNFRbgn0pJNvOJDDevbMio_jo3NFtmj83UIu7B52CTbC3Q6uBtLejRpxkrahVbp2Q1YW0BB0US/s1600/tumblr_ndcoy2xhXb1r8ufgao5_500.png" height="156" width="320" /></a></div>
</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<a name='more'></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
Ledermedve állok előtte, nem szólunk egymáshoz. Szigorú tekintettel méreget, zavaromban azt se tudom hova nézzek. A hirtelen beállt csönd lassan kezd kínossá válni, úgy érzem megfulladok. Idegesen az ujjaimat tördelem, és tudom hiába próbálnék bármiféle magyarázatot kitalálni.. felesleges lenne. Már tudja az igazat.. tudja hogy kivagyok. Tudja, pontosan tudja hogy minden ami történt hazugság volt. </div>
<div style="text-align: justify;">
- H-hogy kerülsz ide? - kérdezem tőle remegő ajkakkal.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem mindketten tudjuk, hogy aki itt most magyarázatra szorul, az te vagy.. - mondja ki kertelés nélkül, ügyelve arra, hogy még véletlenül se szakítsa meg velem a szemkontaktust.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én.. én.. - dadogom kétségbeesetten.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hogy tehetted ezt? Hogy hazudhattál nekünk.. hogy hazudhattál Tomnak? Hiszen szeretted őt! - hadonászik idegesen a kezeivel, bár úgy érzem leginkább csak csalódott.</div>
<div style="text-align: justify;">
Csalódott bennem és teljesen megértem. Tudom, hogy megbocsáthatatlan amit tettem. Nekem kellett volna elmondanom az igazságot és nem lett volna szabad hagynom, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ha idejében cselekedtem volna, talán még nem vesztettem volna el mindent. Akkor talán még lett volna esélyem a megbocsátásra, arra, hogy helyre hozzam a dolgokat... de túlságosan gyáva voltam. Féltem, hogy elveszítem őket. Féltem David-től. Nem mertem.. egyszerűen képtelen voltam bevallani az igazat. Mindig kerestem a kifogásokat magamban, mindig csak a megfelelő pillanatot kerestem - ami mint tudjuk soha nem érkezett el. És most? Minden a lehető legrosszabbul sült el..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Figyelj Bill.. én mindent megtudok magyarázni! - lépek közelebb hozzá, mire ő ellenállva, hátra húzódik előlem. <br />
Döbbenten torpanok meg mozdulatomban, még a kezem is megáll a levegőben. Hát ennyire megbántottam őket.. Tudtam, hogy nehéz lesz, tudtam, hogy nem fognak örülni az igazságnak. De ez a tekintet, ez a szánalommal és megvetéssel telt pillantás apró darabokra zúzza a szívem. Gyűlöl engem...<br />
Hamarosan mindannyian gyűlölni fognak.<br />
Kavarog a gyomrom, lüktet a fejem és úgy érzem elájulok. Szédülök, forog velem a világ. Muszáj leülnöm a pálya szélére felsorakoztatott székek egyikére. Remegő lábakkal odasétálok és megkönnyebbülten leülök. Könyökömmel megtámaszkodva a térdemen, fejemet a kezeim közé fogom és mélyeket lélegzek. Bill csak zsebre dugott kezekkel elém lép. Szótlanul méreget, nem mond semmit. Miért nem kiabál? Miért nem vágja az arcomba, hogy soha többé nem akar látni? Miért?! Megőrjít ez a némaság..<br />
- Nem mondasz semmit? - kérdezem végül, közben óvatosan az arcára pillantok. Merev és érzelemmentes. Nem válaszol, úgy tesz mint aki meg se hallotta, amit kérdeztem - Bill kérlek szólalj meg! Üvöltsd le a fejem, ordibálj.. mond hogy egy utolsó aljas szemét dög vagyok! Könyörgök csinálj valamit mert beleőrülök a tudatba, hogy már arra sem méltatsz, hogy hozzám szólj.. - kiabálok kezeimmel hadonászva, majd keserves zokogás tör fel belőlem - Tönkretettem mindent! Elvesztettem mindent, ami valaha is fontos volt nekem. Elvesztettem a barátaimat, a szerelmem... Bárcsak meghaltam volna a balesetben.. Bárcsak soha ne tértem volna magamhoz!<br />
- Karla! Karla nyugodj meg! - szorítja meg a vállaimat és finoman megráz - Hagyd abba! Hallod? Szedd össze magad és inkább mond el, hogy miért csináltad ezt.. - kéri tőlem most már halkabban beszélve és összekulcsolva kezeinket leül mellém.<br />
- Én.. annyira sajnálom Bill! Sajnálom, mindent annyira nagyon sajnálok! Nem akartalak megbántani titeket, esküszöm, hogy nem ez volt a szándékom! - nézek mélyen a szemeibe szipogva.<br />
- Elhiszem és.. egyáltalán nem gyűlöllek. - mosolyodik el finoman végig simítva az arcomon - Mikor megtudtam, hogy nem haltál meg.. mikor rájöttem, hogy valójában te vagy az és Channel csak egy kitalált személy.. annyira boldog voltam! Hálát adtam az Istennek, hogy csodát tett veled és túlélted ezt az egész repülőszerencsétlenséget. - sóhajt fel behunyt szemekkel.<br />
- Bill én.. - suttogom, mire felnéz rám és folytatja.<br />
- De ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok dühös azért, amiért 3 éven keresztül becsaptál minket. Igenis csalódott vagyok. Haragszom rád és egyszerűen képtelen vagyok felfogni.. hogyan... miért csináltad ezt?<br />
- Bepánikoltam és azt hittem, azzal ha kilépek az életetekből minden jobb lesz. Azt hittem akkor David is megváltozik és nem lesz annyira.. gonosz. - válaszolok lehajtott fejjel - Néhány nappal a baleset után egy kórházban ébredtem. Másodpercek alatt döntenem kellett. Visszatérek Frankfurtba, kiteszlek titeket és a bandát annak, hogy a munka helyett velem foglalkozzatok, amíg felépülök.. vagy inkább engedjem el a múltam, hagyjak fel a korábbi életemmel és kezdjek mindent elölről Hamburgban.<br />
- Arra nem is gondoltál, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozol mindenkinek? - kérdezi néhány percnyi csönd után - Fogalmad sincs róla, hogy Tom mennyit szenvedett. Azt mondod jót akartál nekünk? Hát közlöm veled azzal, hogy elhiteted velünk a halálod.. felforgattad az egész életünket.<br />
- Tudom, hogy óriásit hibáztam. Rettenetesen sajnálom.. - néztem mélyen a szemeibe.<br />
- Tudtad, hogy mindig mindenben melletted álltunk. Bármiben számíthattál a segítségünkre.. miért nem bíztál bennünk?! Ott lettünk volna veled, melletted! - túr bele szőke hajába és kétségbeesetten tekintetemet fürkészte - Mond miért nem bíztál bennünk?<br />
Könnybe lábadt szemmel elfordítottam a fejem és ajkamba harapva egy mélyet sóhajtottam.<br />
Igaza van Billnek. Mindenben igaza van. Nem bíztam bennük, annyira hogy visszamenjek és mellettük átvészeljem a balesetet.. nem bíztam bennük és ezért pontosan azt kaptam, amit megérdemeltem.<br />
Finoman az ujjai közé fogta az állam és maga felé fordította az arcom.<br />
- Hogy jöttél rá? - kérdeztem csendesen - Honnan tudtad hogy én vagyok az?<br />
- Emlékszel amikor a buli előtt feljöttél hozzánk azzal az indokkal, hogy oda kell adnod néhány papírt és fényképet? - kérdezte a távolba meredve.<br />
- Emlékszem..<br />
- Ott voltam a parkolóban mielőtt feljöttél.. hallottam a beszélgetéseteket Paullal.. - suttogta az utolsó szavakat és ekkor minden apró kép összeállt a fejemben. Most már megértettem mindent.. az ajtócsapódás.. az a hirtelen jött csend.. hogy is lehettem ennyire ostoba, hogy nem jöttem rá hamarabb..<br />
<br />
<i>- Csipogj már az Istenért! - nyomogattam idegesen a kocsim riasztógombját, de az csak nem akart engedelmeskedni</i>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Segítsek? - kérdezte mögülem Paul</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Nem kell, mindjárt meg lesz! - mondtam ingerülten, majd
megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor végre sikerült beriasztanom azt
az átkozott kocsit - Végre..</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Csak nem ideges vagy?</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Én?! Ugyan dehogy! Miért lennék ideges?.. - dühöngtem, miközben a táskámba raktam a kulcsokat</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Channel... ismerlek már.. - forgatta szemeit - És különben is minek jöttünk ide Tomékhoz?</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Oda akarom adni nekik a papírokat és a megmaradt fényképeket..</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPwtqZBkVTG9stC7mH1k89ZCT4c3h1EnV1jLTpeTc5XpvW2wqZG57-YHDz8MySqKNQt-7LLXWtl5R1hG07UiJBdPVtcZTS_ff9tn15gRfe15cgVtM6IqJaSOngzuA96T0_Y-DGu4Vvxnm8/s1600/underground+parking.jpg" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"></a>- Minek? - kérdezte értetlenül</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Azért mert nem akarom, hogy bármilyen emlékem is maradjon róluk.. - sóhajtottam szomorúan</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Soha nem foglak megérteni.. - csóválta meg a fejét, majd karba tett
kézzel megállt előttem, miközben én hátammal nekitámaszkodtam a
parkolóház egyik oszlopának - Miért nem mondod inkább el neki az igazat?
Tudom a múltkor még nem ezt mondtam.. de látom hogy szenvedsz..</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Már túl késő hozzá... </i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Soha semmihez nincs túl késő! </i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
Igen. Paulnak teljesen igaza volt mindenben. Még nem lenne hozzá túl
késő. És ha nagyon akarnám akkor ezt meg is tehetném. Hogy ma este a
bulin oda állok Tom elé és a szemébe mondom az igazságot. Meg tehetném..
de nem akarom. És nem is fogom. Ha rajtam múlna soha nem tudná meg,
hogy mi történt akkor, azon a repülőszerencsétlenségen 2 évvel ezelőtt.</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Tom soha nem fogja megtudni, hogy Én ki is vagyok valójában! - mondtam határozottan, majd elindultam a lépcsők felé</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- De a szerelme voltál! Tiszta szívéből szeretett.. és Te is szeretted Őt! - követett </i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
Nagyon elszántnak tűnt. </i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
-Igen tudom. De a dolgok megváltoztak.. - néztem hátra - Karla meghalt
és ezt el kell fogadni! - mondtam idegesen, majd a következő pillanatban
egy erős ajtócsapódás hallatszott a lépcsők felől</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
Hirtelen úgy megijedtem, hogy még levegőt venni is elfelejtettem.</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Mi volt ez? - kérdezte riadtan Paul</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Nem tudom.. - mondtam levegő után kapkodva</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
Majd a tekintetemmel gyorsan körbe vizslattam a parkolóházat. Kezdett
egyre félelmetesebbé válni az a hely. A lámpák fénye néhol ingadozott és
hirtelen még a levegő is lehűlt. Furcsa érzésem támadt, de amilyen
hirtelen jött, olyan gyorsan el is hessegettem a gondolatot. Megráztam a
fejem és Paul felé fordultam.</i></div>
<i>
</i>
<div style="text-align: justify;">
<i>
- Most inkább ne ezzel foglalkozzunk! Siessünk, hogy minél hamarabb
végezhessünk.. - mondtam, majd nem törődve a korábban történtekkel
mindketten felsiettünk a lépcsőn.</i></div>
<br />
- Szóval te voltál..<br />
- Igen én csaptam be magam után az ajtót. Rettenetesen dühös lettem és úgy gondoltam Tomnak joga van tudni az igazat. Azzal mentem fel a többiekhez, hogy kitálalok mindent.. de aztán valamiért mégsem tudtam megtenni.. - csóválja a fejét hitetlenül.<br />
- És.. és miért nem szóltál.. miért nem húztál félre és támadtál le? Megtehetted volna és minden jogod meg lett volna hozzá.. - kérdeztem értetlenül.<br />
- Abban reménykedtem, hogy majd Te magad fogod elmondani nekünk.<br />
- De nem tettem.. - sóhajtottam és egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon.<br />
- Aztán egy nap megláttalak a fürdőben és észrevettem a sebhelyet az oldaladon. - szólalt meg egy kis idő után - Akkor már teljesen biztos voltam benne, hogy nem tévedek. Tudtam, hogy nagyon nehéz lehet neked.. de tudod, hogy ez nem mentség semmi alól.<br />
- Bill én tényleg nagyon sajnálom! Bár jóvá tehetném valahogy! - temettem kezeim közé az arcom, majd Bill felállt és maga után húzva arra kényszerített, hogy ránézzek, és ennyit mondott:<br />
- El kell mondanod Tomnak!</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-50241100214761027562015-02-21T23:24:00.000+01:002015-02-21T23:24:25.223+01:00Visszatérés?Drága olvasóim!<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Sok-sok üzenetet, visszajelzést kaptam tőletek miután 2 hónapja szüneteltettem a blogot. Nem igazán adtam életjelet magamról, ennek ellenére minden egyes üzenetet elolvastam és rettentően hálás vagyok nektek a kedves szavakért! Nagyon meghatódtam és el sem tudjátok képzelni milyen sokat jelentett nekem, hogy akkor annyian bátorítottatok a folytatásra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Bár még most sem érzem teljesen készen magam a folytatásra, mégis hoztam nektek egy meglepetést. Az előző bejegyzésben már olvashatjátok is a Criminal Life utolsó előtti fejezetét. Tudom pocsékul sikerült, hiszen már hónapok óta dolgoztam rajta, így végül már nem is csavartam tovább, úgyis csak rosszabbul végződött volna. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom, hogy mikor leszek képes arra, hogy befejezzem, nem csak ezt a történetem, hanem az Impossible Promise-t is.. mindenesetre itt vagyok és amint tudok, jelentkezem! :)</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-87908624751164575212015-02-21T23:17:00.000+01:002016-01-01T18:23:57.042+01:00Criminal Life 11. Rész <div style="text-align: justify;">
<b>Drága olvasóim!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Sok-sok kihagyás után végre megérkeztem a Criminal Life folytatásával is! Sajnálom, hogy már csak egy iciri-piciri van a végéig, de azért részben örülök is, hiszen hihetetlenül jó érzés egy történetet befejezni! Úgy érzem már túlzottan sokáig húztam ezt az egész dolgot, így nem is csoda, hogy rövidebb lett és a vége meglehetősen össze lett csapva. Kérlek nézzétek el nekem, ígérem a következő részt már sokkal kidolgozottabban fogom hozni! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre, ezért kérlek minél többen osszátok meg velem a gondolataitokat!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást mindenkinek!</b><br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><img border="0" height="161" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYyzL81Jpn5OQ1Z5DVnKl1r4gN70UwI6NhFGPFnCkJMqFA2f8wUHMs_6s50NtG_Xcf02uzB4Fp2M2I67MU3aDRKbNs6CVds7tBpsZEeXslMa-0bfXd9XGyK2PxTQv7wMvbCRGBOmITQuph/s400/criminal-14.gif" width="400" /> </b></div>
</div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: justify;">
Nem sokkal később Juliet és Jeff már meg is érkeztek egy teljesen elhagyatott raktártelepre. Jeff csak értetlenül követte az elszánt nőt. Még most sem tudta mire készül, de semmi pénzért nem hagyta volna magára. Tudta, igenis nyomós oka van annak, hogy ide hozta.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Juliet! - szólította a nőt - Juliet hova sietsz ennyire? Mi ez a hely? - fogta meg a karját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy raktártelep. És azért vagyunk itt, mert itt bujkál az az ember, aki miatt most Tom börtönben van.. - suttogta idegesen majd benyitott az egyik konténerépületbe - Maradj csöndben!</div>
<div style="text-align: justify;">
Halkan beosontak a sötét helységbe, majd megálltak egy magas vaslépcső előtt. Ahogy a nő végigvezette tekintetét a szerkezeten, szörnyű emlékek kerítették hatalmába. Segítenie kell Tomnak! Kerül, amibe kerül de kihozza a börtönből! Ahogy körbenézett az épületen, a sötétségen és a rengeteg kacaton kívül semmit nem látott. Milyen ember képes egy ilyen helyen bujkálni?</div>
<div style="text-align: justify;">
Egyáltalán.. milyen ember képes a legjobb barátját elárulni?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tetszik nekem ez a hely. Biztos, hogy jó ötlet volt.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ssshht! - fogta be a férfi száját ijedten a nő.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem akarta, hogy bárki is észrevegye őket. Ha itt van a férfi és megtámadja őket a sötétben, semmi esélyük a menekülésre. Óvatosan behúzódtak egy kisebb konténer mögé és ott próbáltak meg elbújni. Csendben leültek egy betontömbre, és lélegzetvisszafojtva várakoztak.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ki van ott?! - kiáltott egy férfi hang hirtelen - Ki van ott és mit akar?!</div>
<div style="text-align: justify;">
Juliet tudta, itt az idő. Beszélnie kell a férfival. Rá kell vennie, hogy segítsen Tomnak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy mély levegő vétel után előbújt a sötétből. Minden egyes porcikája reszketett a félelemtől, de akkor is erősnek akart látszani. Magabiztosan a lépcső felé sétált és tekintetét a magasba emelve végre meglátta az előtte álló alakot.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Maga?! Mit keres itt? - indult meg feléje a férfi - Nem fél, hogy esetleg meg is ölhetem? Tudja, hogy mire vagyok képes..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Amíg én mellette vagyok egy ujjal sem érhet hozzá! - lépett a nő mögé védelmezően Jeff.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval nem egyedül jött.. - bólintott elismerően a férfi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen és azt hiszem pontosan tudja, miért vagyok itt! - felelte határozottan Juliet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Fogalmam sincs, hogy mit akarhat..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Polgár! Vessünk véget a játszadozásnak és beszéljünk végre komolyan! - emelte fel a hangját a nő.</div>
<div style="text-align: justify;">
A férfi elgondolkozva nézte őt. Látja rajta, hogy mennyire szenved. Azt is látja rajta, hogy mennyire fél. És mégis itt van. Eljött hozzá. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hallgatom.. - sóhajtott végül karba tett kézzel.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Segítenie kell Tomnak! Ki kell hoznia a börtönből! Pontosan tudja, hogy a maga hibájából került oda és nem hagyhatja, hogy ártatlanul bűnhődjön! - nézett mélyen a férfi szemeibe és folytatta - Nem lehet ennyire kegyetlen! Hisz barátok voltak! Kérem.. kérem tegye meg Tomért! Adja fel magát és ne haggya, hogy ártatlanul börtönbe kerüljön!<br />
A férfi miután végig hallgatta Julietet hangos nevetésben tört ki.<br />
- Ez igazán megható beszéd volt magától, de attól tartok csalódást kell okoznom magának.. - tette karba a kezeit még mindig jól mulatva - Csak nem gondolja, hogy feladom a szabadságom és az egész életemet? Pár hét múlva lecsendesül az ügy körül minden és én már itt se vagyok.<br />
- Ezt.. ezt nem teheti! Maga aljas disznó! - lépett közelebb a férfihoz és már lendítette is a kezét.<br />
A sötét és üres raktárépületben csak úgy visszhangzott a férfi arcán csattanó kéz. Polgár rögvest a fájó pontra szorította a kezét és idegesen felordítva elkapta a nő karját és egyenesen az arcába ordított.<br />
- Mit képzelsz magadról te kis szajha?! Fogalmad sincs róla, hogy kivel állsz szemben. Egyetlen mozdulattal eltörhetném a karod..<br />
- Na jó ebből most már elég! Engedje el a nőt, vagy keservesen megbánja még azt is hogy megszületett! - kiáltott hangosan Jeff és lefejtve Juliet karjáról a férfi kezét, egy jól irányzott ütéssel a földre kényszerítette őt - Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni.. ha egy haja szála görbül a lánynak én magam foglak kicsinálni! - szorította őt a poros talajhoz és Julietnek ebben a pillanatban össze is állt a fejében a megoldás.<br />
- Jeff kérlek ne engedd el! Azonnal hívom a rendőrséget... kérlek ne hagyd elmenni! - hadarta idegesen és már tárcsázta is a 911-et.<br />
Polgár persze minden erejével azon volt, hogy lerúgja magáról az őrt, de mivel az sokkal nagyobb és erősebb volt nála, bárhogy kapálózott, meg se tudta mozdítani.<br />
Ekkor rá kellett döbbennie, az eddig biztonságosnak hitt bujkálása véget ért. Egy ilyen apró és törékeny alkatú nő csak úgy a semmiből előbukkanva képes volt tönkre tenni őt. Tönkretenni az alaposan kidolgozott tervét. Azt hitte, hogy majd megússza a börtönt és megszökhet egy távoli országba. Egy csöpp lelkiismeret furdalása sem volt Tom miatt. Barátok voltak, igen talán a legjobb barátok. De az évek múlásával ez a kötelék egyre jobban elhalványult köztük. Már nem volt olyan fontos neki. Annyira nem, hogy képes volt belekeverni egy gyilkosságba is.<br />
- Remélem most örül kedves Juliet. Maga győzött.. - nyögte egyre kevesebb szusszal a még mindig föléje nyomuló Jeff alól.<br />
- Választhatta volna a kegyesebb utat is.. De maga senki másra nem gondol csak saját magára és a pénzre - mondta mély megvetéssel a hangjában a nő, majd oda sétált a férfihoz és leguggolva mellé így szólt - Tiszta szívemből kívánom, hogy az élet százszorosan adja vissza magának azt a rengeteg szenvedést, amit Tomnak okozott. Maga egy megátalkodott, beteg és őrült ember. Pont oda fog kerülni, ahova való. Börtönbe!</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-78055457440059010102014-12-15T22:00:00.000+01:002014-12-15T22:00:04.564+01:00Helyzetjelentés..Sziasztok!<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Tudom korábban azt ígértem, hogy hetente 2 részt fogok hozni, és mégse tettem. Nos ennek több - szándékos - oka is van. Hogy mi is lenne az? Nem is tudom hol kezdjem...</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Talán kezdeném azzal, hogy óriásit csalódtam. Bár már az elején tudtam, hogy felesleges, de én mégis reménykedtem benne, hogy talán sikerülni fog. Az előző tapasztalataimat félretéve megpróbáltam még egyszer és mi lett az eredménye? Még annyi se mint korábban..</div>
<div style="text-align: justify;">
Köszönöm annak a 70 embernek aki megnézte a novellaíró versenyt hirdető bejegyzést. Igen köszönöm hogy megnéztétek és még arra sem voltatok képesek, hogy visszajelezzetek. De ha ez még nem is lenne.. Saját magam írtam 7 blogtulajdonosnak és "személyesen" hívtam meg őket a versenyre. Ebből a 7 emberből mindössze 2 volt képes arra, hogy válaszoljon. Igen vagy nem. Hazudnék, hogy ha azt mondanám hogy nem vagyok dühös és mérhetetlenül csalódott. Úgy érzem, hogy ha már én vettem a fáradságot és írtam az illetőnek, akkor az a minimum, hogy viszont látogat és tájékoztat a tényekről. Na de erről ennyit is.. </div>
<div style="text-align: justify;">
A másik dolog ami miatt rengeteget kellett gondolkoznom, az az, hogy alig kapok visszajelzéseket az IP-hoz. Most ott tartok, hogy teljesen tanácstalan vagyok. Elrontottam valamit? Vagy talán rossz az egész amit csinálok? Hiába van az, hogy minden egyes részt legalább 100 ember elolvasta, hiába kattogok ezen ezerrel, visszajelzések nélkül semmivel sem leszek előrébb. Ahhoz, hogy tudjam jó-e amit csinálok és érdemes-e csinálnom, szükségem van Rátok is. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szerettem volna minél előbb befejezni a történetet. Szerettem volna, veletek együtt befejezni.. de úgy érzem most jött el annak az ideje, hogy végre rájöjjek ez nem fog menni. Én sajnálom a legjobban, hiszen itt van egy történetem, ami nagyon-nagyon sokat jelent nekem és nem tudok vele mit kezdeni. Csak úgy lóg a levegőben. </div>
<div style="text-align: justify;">
Szóval.. nem is kertelek tovább.. </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
A novellaíró versenyt visszavonom. Nem lesz verseny. Nagyon sajnálom, hogy azt a 2 novellát a semmiért írtátok meg lányok, de úgy gondolom 2 emberrel nincs értelme az egésznek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem olvasnám el szívesen, természetesen elolvasom, ha úgy gondoljátok ennek ellenére is megírjátok! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Én lettem volna az utolsó aki, ezt meglépi.. de mivel nincs más választásom.. időre van szükségem. Nem tudom mennyire, nem tudom, hogy egyáltalán írok-e még nektek ezen a blogon.. most jelenleg semmit sem tudok.. csak egyet..</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="font-size: x-large;"><u>A BLOG SZÜNETEL</u></span></b></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-11298882275670930452014-12-02T22:46:00.001+01:002014-12-02T22:49:27.584+01:00Impossible Promise 40. Rész<div style="text-align: left;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Végre elérkeztünk ahhoz a részhez, amiről már olyan sokat beszéltem! Elmondani nem tudom mennyire izgulok a véleményeitek miatt. Nagyon igyekeztem jól megírni a részt, remélem sikerült. Nem tudom emlékeztek-e még, de a 23. fejezetben volt egy bizonyos rész, amit említettem, hogy majd a vége felé újra felemlítődik. Abban az esetben, ha már nem emlékeztek rá, ajánlom hogy a folytatás előtt olvassátok el újra azt a bizonyos részt. <a href="http://nevergiveup-yourdream.blogspot.hu/2013/08/impossible-promise-23-resz.html" target="_blank">Ide</a> kattintva meg is tehetitek. :)</div>
<div style="text-align: justify;">
Na de nem is akarom húzni az időt, itt lenne a folytatás.</div>
<div style="text-align: justify;">
Jó olvasást mindenkinek! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgNyGf4j_QV90ClrDqvpnE1PewVDbzsSCVoA0_grWuqeEOBBAhno9b4UsFEk2ZyqL__k8fF7BXphASaD99FlICx-eMmxzhG2bWQn6QHXRADqaFqOEZT41P3qAm1Sn6nrhpG65LJUxBfPP8Y/s1600/h.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgNyGf4j_QV90ClrDqvpnE1PewVDbzsSCVoA0_grWuqeEOBBAhno9b4UsFEk2ZyqL__k8fF7BXphASaD99FlICx-eMmxzhG2bWQn6QHXRADqaFqOEZT41P3qAm1Sn6nrhpG65LJUxBfPP8Y/s1600/h.png" height="240" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Néhány nappal később álmosan sétáltam ki a fürdőből, amikor váratlanul megszólalt a telefonom.<br />
Mikor a kezembe vettem és megláttam a kijelzőn az ismerős nevet, óriási mosoly kúszott az arcomra.<br />
- Paul! Istenem de örülök, hogy hívtál! - kiáltottam bele lelkesen a készülékbe és törökülésben elhelyezkedtem az ágyon - Mesélj! Mi a helyzet veled? Hogy mennek a dolgok Hamburgban?<br />
- Channel drágám! Már nagyon hiányoztál! - nevetett izgatottan - Idehaza minden a legnagyobb rendben, az üzlet szinte virágzik. Én szokás szerint késő estig bent vagyok az irodában és dolgozom. Már csak te hiányzol a szorgos hétköznapokból.<br />
- Ne is mond! El képzelni sem tudod, mennyire hiányzik az az idő, amikor még együtt csináltuk a munkát! - sóhajtottam visszagondolva a múltra, majd egy kis időre elhallgattam.<br />
- Valami baj van?<br />
- Az igazat megvallva.. igen.<br />
- Hallgatlak. - válaszolta bátorítóan és tudtam, hogy neki elmondhatok mindent, benne megbízhatok.<br />
Így hát belekezdtem.<br />
- David.. és ez az egész nyomorult helyzet. Úgy érzem megfulladok..<br />
- Annyira sajnálom, hogy most nem tudok ott lenni veled! - sóhajtott szomorkásan - De kérlek ne add fel! Ha már eddig eljutottál.. ne hagyd, hogy kirúgják alólad a talajt!<br />
- De annyira nehéz Paul! David újra itt van és újra át kell élnem azt, amiért annak idejét eltűntem. Megkeseríti az életem, megkeseríti a Tommal való kapcsolatom.. már nem bírom tovább!<br />
Olyan jó volt, hogy végre mindezt elmondhattam valakinek. Már nem kellett magamban tartanom az érzéseimet, kiadhattam magamból mindent. És ettől rettenetesen megkönnyebbültem.<br />
- Néha úgy érzem, jobb lenne ha visszamennék Hamburgba. Elfelejteném ezt az egészet és ott új életet kezdenék.. De aztán mindig eszembe jut Tom. Nem tehetem ezt vele. Nem tehetem tönkre az életét újra. Nem akarom, hogy még ennél is jobban szenvedjen.<br />
- Elfogod neki mondani? - kérdezte bizonytalanul.<br />
- Nem tudom. Az eszem azt súgja, hogy hallgassak, de a szívem..<br />
- Előbb utóbb meg kell tudnia.<br />
- Tudom és azt is, hogy nem hazudhatok a végtelenségig. Csak még egy kis időre van szükségem.<br />
- Őszintén remélem, hogy rendbe jönnek a dolgaid és végül boldog véget ér a történeted. Már megérdemled a boldogságot!<br />
- Nagyon köszönöm! Mindent köszönök.. - suttogtam könnybe lábadt szemekkel.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Pár óra múlva már egy fitnesz terem recepciós pultjánál álltam. Magam sem értem, hogy szánhattam rá magam, de végül sikerült meggyőznie Tomnak és eljöttem. Türelmesen várakoztam a szórólapokat tanulmányozva, aztán pár perccel később egy magas szőke hajú férfi jött vissza a pulthoz.<br />
- Üdvözöllek a B&C Fitness stúdióban. Ne haragudj, ha megvárattalak, miben lehetek a segítségedre? - mosolygott rám kedvesen.<br />
- Szia, semmi gond. Még amúgy sem döntöttem el, hogy mit szeretnék csinálni.. - nevettem zavartan és bugyután beletúrtam a hajamba.<br />
- Nos, ezen segíthetünk. Rengeteg mindenre van itt lehetőséged. Egy kis testedzés, futás, boksz, jóga, aerobick és különböző szabadtéri sportok. - sorolta ujjain megszámlálva a kínálatot.<br />
- Esetleg teniszpályátok van? - kérdeztem kíváncsian.<br />
- Viccelsz? A miénk az ország legjobb pályája! Ha gondolod, nagyon szívesen körbevezetlek odakint. - kacsintott és nem tudtam nem észre venni, milyen alaposan végigmért.<br />
Zavarba jöttem a kedvességétől, de ugyanakkor úgy éreztem, hogy egy kicsit sok nekem. Túlságosan nyomult és nagyon látszott rajta, hogy mit akar. És ez nem tetszett. Mindig is utáltam az olyan embereket, akik annyira önelégültek voltak, hogy azt hitték párszor csábosan vigyorognak és a nők máris az ölükbe hullanak. Hát én nem leszek ilyen. Még csak a gondolatát is megvetem. Nekem van egy barátom, Tom. Imádom és szeretem őt. Úgyhogy, azt hiszem a legjobb lesz, a lehető leghamarabb lezárom a srácot.<br />
- Öhm.. köszönöm, hogy ennyire segítőkész vagy. De az a helyzet, hogy egyedül szeretnék játszani és azt hiszem magam is odatalálok.. - mondtam határozottan, mire a srác csak értetlenül vigyorgott, aztán leesett neki, hogy most épp dobtam. Végül odaadott egy öltözőkulcsot és elsétált.<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Mikor végre átöltöztem és kiléptem a friss levegőre, egy mély levegőt szívtam és egyből megcéloztam a pályát. Senki nem volt ott rajtam kívül, így nyugodtan birtokba vehettem az egész területet. Levezetésképpen megpattogtattam néhányszor a labdát a földön, majd a magasba dobva már lendítettem is az ütőt, mire a sárga szőrgombóc egy hangos puffanással a pálya túloldalán belecsapódva a falba földet ért.<br />
Hihetetlenül jó érzés volt újra a kezemben tartani az ütőt. Néhány éve, mikor még minden rendben volt hetente kijártam ilyen helyekre játszani. Mindig kikapcsolt a játék. Olyankor képes voltam elfelejteni a David és köztem folyó harcot. Gyakran ezzel vezettem le a bennem felgyülemlett haragot és feszültséget. Mindig a fal elé képzeltem David fejét és amilyen erősen csak tudtam, hozzá vágtam a labdát.<br />
Most se volt ez másképp..<br />
Akaratlanul is eszembe jutottak David akkori és mostani szavai. A szívem összeszorult, ha csak rágondoltam. Hogy lehet valaki ennyire szemét? Egy aljas gazember.. Semmi több..<br />
<i>" Nézd. Lehet, hogy téged nem érdekel és nincs is annyi dolgod, mint a
srácoknak. De persze ez érthető is, hiszen ha valakinek olyan pasija
van, mint Tom Kaulitz, elég könnyen aláraknak mindent."</i><br />
<i>" Azt hiszed, hogy ha szétrakod valakinek a lábad és néha néha megjelensz
itt az irodában az elég ahhoz, hogy lehess valaki? Nagyon sajnálom
édesem, de ahhoz hogy valamire is vidd az életben, ahhoz még nagyon
sokat kell tenned. Nem elég csak úgy felkapaszkodni valakin keresztül,
le is kell rakni valamit az asztalra.."</i><br />
Görcsbe állt a gyomrom, a kezem pedig ökölbe szorult. Dühösen beharaptam ajkamat és lehajtott fejjel mélyeket lélegeztem. Éveken keresztül tűrtem és tűrtem mindent, amit csak kaptam. Mindezt csupán azért, mert az életemnél is jobban szerettem Tomot. Ha ő nem lett volna.. fogalmam sincs mihez kezdtem volna.<br />
Erre én mit teszek vele? Átverem, hazudok és csalok. Mióta is..? 2-3 éve? Eltűntem a semmibe és megszakítottam minden kapcsolatomat a srácokkal. Nem kerestem őket, még csak meg se próbáltam életjelet adni magamról. Hagytam, hogy mindenki azt higgye hogy meghaltam.<br />
Nos.. ezek alapján nem is tudom, hogy miért vagyok ennyire kiakadva Davidre. Lényegében ugyanolyan vagyok, mint ő.<br />
De nem.. ez nem igaz.<br />
Minden, de minden, ami az elmúlt években velem történt, csakis miatta történt. Tönkre tette az életem. Ahol csak tudott fájdalmat okozott nekem és Tomnak. És sajnos pontosan tudta, hogy mi az amivel a leginkább kínozni tud. Ha szétválaszt minket Tommal. Nem csak én szenvedtem. Tom is szenvedett.. rengeteget. És ezért adtam fel a legvégén. Ezért menekültem el és adtam ki magam másnak a baleset után. Azt akartam, hogy végre normális életet élhessen. Azt akartam, hogy boldog legyen. Idővel biztos megismert volna egy lányt, akivel életük végéig együtt lehettek volna.<br />
De a sors keresztbe húzta a számításaimat..<br />
A dolgok végül úgy alakultak, hogy újra találkoznom kellett velük. Tommal.<br />
Egyik hazugság követte a másikat és máris a saját játékom csapdájába estem.<br />
Könnyekkel teli szemmel felemeltem a fejem és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Összeszedtem minden erőmet, a magasba emeltem a kezem és máris lendült a következő ütés. Aztán a következő.. a következő.. a következő. Így ment ez egészen odáig, míg egy hatalmasat lendítve elütöttem az utolsó labdámat is, majd utána hajítottam az ütőt..<br />
- Még mindig túl erős a lecsapásod.. Karla.. - szólalt meg egy mély érces hang a hátam mögött.<br />
Rémülten a hang forrása felé fordultam és teljesen ledermedtem. Már több, mint 2 éve nem szólítottak a nevemen. Senki, de senki az ég világon nem tudta, hogy mi történt velem.. hogy lehet, hogy ő.. Annyi hazudozás után.. annyi félrebeszélés és játszadozás után most itt áll velem szemben?<br />
Rájött mindenre.. tudja a titkom. Tudja, hogy ki vagyok..<br />
Ég veled <b><span style="color: #cccccc;"><span style="font-size: large;"></span></span></b>Channel Gebauer...<br />
Isten hozott Karla Hueber..<br />
<i>A játék véget ért. </i><br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br /></div>
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-10924096819515724112014-11-26T17:46:00.001+01:002014-11-27T14:51:01.259+01:00Újabb novellaíró verseny!<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Sokat gondolkoztam rajta hogyan legyen, de végül arra jutottam <i>próba szerencse</i>... a mondás is tartja <i>"ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz veszítettél"</i> Így tehát újabb <b>novellaíró versenyt hirdetek</b>. Tudom a korábbi nem végződött valami remekül, hiszen csak <u>2 ember</u> küldte be a munkáját. De mivel imádom ezt a "hobbit" //<i> remélhetőleg hamarosan már nem csak az lesz</i> // csinálni, úgy gondolom <b>nem éri meg</b> már az első akadályok miatt feladni. Másrészt pedig ez most teljesen <u>másképp lesz</u>, mint a korábbiakban volt. Ugyan is... </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<u>NOVELLAÍRÓ VERSENY!!</u></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Jelentkezési határidő:</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<b>2014. December 10.</b> </div>
<div style="text-align: center;">
// <i>remélem ennyi idő elég lesz rá, hogy döntsetek</i> //</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Ha jelentkezni szeretnél, a következőt kell tenned:</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<u>KOMMENTBE ÍRD MEG:</u><br />
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
- Nevedet</div>
<div style="text-align: center;">
- Életkorod</div>
<div style="text-align: center;">
- Oldalad címét // ha van</div>
<div style="text-align: center;">
- Oldalad linkje // értelemszerűen ha van<br />
<br />
<b>Valamint tedd ki az oldaladra a verseny logóját! </b><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOIvFLMrnVYa09Lnr72WTIvQLqTEXj5tU0EEejyQyeEfm2-s7yUYO_ii7IZlPYsyoFJxgoKkDSySivRSE-HR_LuFF7ckSA36uMAGhXGAn2bXUg828Zt1t_4Qhpaku_bOb5tdxKAQuq8M_d/s1600/5.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOIvFLMrnVYa09Lnr72WTIvQLqTEXj5tU0EEejyQyeEfm2-s7yUYO_ii7IZlPYsyoFJxgoKkDSySivRSE-HR_LuFF7ckSA36uMAGhXGAn2bXUg828Zt1t_4Qhpaku_bOb5tdxKAQuq8M_d/s1600/5.png" height="400" width="326" /></a></div>
<br />
<br />
<u>A PÁLYÁZAT TÉMÁJA:</u><br />
<br />
Nos, mivel eddig mindig kikötöttem hogy miről kell szólnia a novelláknak, arra gondoltam most nem kikötés alapján lesz, hanem egy szövegrészlet alapján. Tulajdonképpen egy dalszöveg.<br />
<br />
<u>SZÖVEG:</u><br />
<br />
<i>" For the first time you can open your eyes,<br /> And see the world without your sorrow,<br /> Where no one knows the pain you left behind.<br /><br />And all the peace you could never find,<br /> Is waiting there to hold and keep you,<br /> Welcome to the first day of your life,<br /> Just open up your eyes.. "</i></div>
<div style="text-align: center;">
<i></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i></i></div>
<div style="text-align: center;">
<i><br /></i> Teljesen Rátok van bízva, hogyan építitek bele a novellába a szöveget. Nem kötelező szerepelnie is benne, a lényeg hogy hivatkozzatok erre a szövegrészletre. Angolosok talán előnyben is vannak, akinek nem megy a fordítás az szóljon bátran!<br />
Hogy még több segítséget tudjak adni nektek, íme a dal linkje, hallgassátok meg!<br />
<br />
<a href="http://www.youtube.com/watch?v=gSJYIfWHTqs">http://www.youtube.com/watch?v=gSJYIfWHTqs</a><br />
//<i>amint észrevettétek, ez nem egy vidám dal </i>//<br />
<br />
<u>A NOVELLA TERJEDELME:</u><br />
<br />
5-15 OLDAL között.<br />
(semmiféleképpen ne legyen rövidebb 5 oldalnál )<br />
<br />
És most a kedvenc részem...<br />
<br />
<u>LEHETSÉGES KARAKTER JELÖLTEK:</u><br />
<i>(Mivel az oldalam Tokio Hotel Fanfiction témán alapszik)</i><br />
<br />
Bill Kaulitz<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhV7wRvfEdfGg-Y3I1vR3NAKTJEC_jRCKbEdSwAMxtvZFNUOq2maxygrh4KTkU03D9hVDgPrgNdKAd4OURu6foQOLClb36or0Lww12UITNKRclR0uQCySVHcLNLxAUp6YltcN2_LLNK0RIx/s1600/2.png" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhV7wRvfEdfGg-Y3I1vR3NAKTJEC_jRCKbEdSwAMxtvZFNUOq2maxygrh4KTkU03D9hVDgPrgNdKAd4OURu6foQOLClb36or0Lww12UITNKRclR0uQCySVHcLNLxAUp6YltcN2_LLNK0RIx/s1600/2.png" height="320" width="126" /></a><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhTff4lSPCH5ipZiMw4Mf8EfQ5YG7fLEgH1bbk9yFT59q6AdXvRiG_eb384FIBIIuLjkp6_GN34wILrqGNp4f2t-AdepisoB_XzRjwCKKcpqrDcJ-z20rnrakzZ2IkLrLoxGVfdckKolcs-/s1600/Tom-Bill-Kaulitz-Shooting-2013.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"></a></div>
<br />
Tom Kaulitz<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8LbRLoTo-S6WN319Rd87V89Uppog7VECRS4htFy9IaYY4wZmMmcVkj5C4diGJ4rSitFfAH11kvLrqQ1jth-JzMokfFLW7dZ03pHIbEBS17RvLlLsb2Vbo3qNGF5V9E6J4HoyImbq4HMif/s1600/3.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8LbRLoTo-S6WN319Rd87V89Uppog7VECRS4htFy9IaYY4wZmMmcVkj5C4diGJ4rSitFfAH11kvLrqQ1jth-JzMokfFLW7dZ03pHIbEBS17RvLlLsb2Vbo3qNGF5V9E6J4HoyImbq4HMif/s1600/3.png" height="320" width="107" /></a></div>
<br />
<span class="_Ek irc_pt" dir="ltr" style="text-align: left;">Gustav Schäfer</span><br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOwKkL79yFW2USRnJ0Mmyxo3yYa6SXj_RlnJgE1Bmx2yCUtD9E2dUJ_Yza6wB6k-MtHr0gAXK4DbmjEM_7pg5pSOBNiR-jSrUP_qXgYa4_z-jQxklAdr-0q1zM7WHourPJZhxY6SG0kay2/s1600/1.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOwKkL79yFW2USRnJ0Mmyxo3yYa6SXj_RlnJgE1Bmx2yCUtD9E2dUJ_Yza6wB6k-MtHr0gAXK4DbmjEM_7pg5pSOBNiR-jSrUP_qXgYa4_z-jQxklAdr-0q1zM7WHourPJZhxY6SG0kay2/s1600/1.png" height="320" width="142" /></a></div>
<br />
<span class="_Ek irc_pt" dir="ltr" style="text-align: left;">Georg Listing</span></div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkH-74lqFtAGxAcUT6r23n9fZrghQ_RpRMlWOSYLbs9gisTIGg4q2SuizzV7otKrwwsnZyZ2EkekDsThT4yJTyXtOAco8EDO_82nuETZTmxHgWHuNnbxVsKbdZk-zjf1We3hQHkTQQ9fBW/s1600/4.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkH-74lqFtAGxAcUT6r23n9fZrghQ_RpRMlWOSYLbs9gisTIGg4q2SuizzV7otKrwwsnZyZ2EkekDsThT4yJTyXtOAco8EDO_82nuETZTmxHgWHuNnbxVsKbdZk-zjf1We3hQHkTQQ9fBW/s1600/4.png" height="320" width="144" /></a></div>
</div>
<br />
<div style="text-align: center;">
Nos... igen. Lényegében az egész Tokio Hotel csapat!</div>
<div style="text-align: center;">
Remélem mindenki örül neki.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<b>Erre a címre küldjétek a novellákat:</b></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
NICK-GIRL@FREEMAIL.HU </div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: x-large;"><br /></span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: x-large;"><u>NOVELLÁK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE:</u></span></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="font-size: large;"><b>2014. December 23.</b></span></div>
<div style="text-align: center;">
// <i>nem szeretném a végtelenségig elhúzni</i> //</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Remélem a korábbihoz képest többen is jelentkezni fogtok, úgy gondoltam, hogy nem érdemes 1-2 hónapig húzni a dolgot, de ha úgy érzitek kevés az idő, szóljatok! Szeretettel várom a jelentkezőket, ha bármi kérdésetek van még, ne legyetek restek kérdezni! Folyamatosan fogok közleményeket kirakni a verseny helyzetéről, remélem jól fog sikerülni!</div>
<div style="text-align: right;">
<i>Hamarosan jelentkezem!</i></div>
<div style="text-align: right;">
<i>Jók legyetek! (:</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-54706276813619274592014-11-23T14:37:00.001+01:002014-11-23T14:37:53.315+01:00Apró változásokDrága olvasóim!<br />
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy azt észrevehettétek, pár napig nem volt elérhető az oldal. Nos ez azért volt, mivel egy kicsit rendbe szedtem a dolgokat. Új külsőt kapott a blog - <b>bár leginkább rendezettség szempontjából </b>- remélem így már nem lesznek olyan kusza az oldal.</div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
A másik dolog, amit szeretnék megosztani veletek, az az, hogy mostantól <u>hetente kétszer</u> fogok részeket hozni az<i> Impossible Promise</i>-ból, ugyanis szeretném karácsonyig befejezni a történetet. Azt hiszem így nem is árultam el olyan nagy titkot azzal kapcsolatban, hogy hány rész is van még hátra.</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Elmondani nem tudom mennyire <b>sokat jelentene</b> nekem, ha kapnék visszajelzéseket <i>Tőletek</i>!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
<i>Hamarosan érkezik az új rész, addig is jók legyetek! :)</i></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-84375720875171965732014-11-02T22:40:00.000+01:002014-11-02T22:40:44.005+01:00Impossible Promise 39. Rész<div style="text-align: justify;">
Szép napot mindenkinek!</div>
<div style="text-align: justify;">
Villámgyorsan meg is hoztam a folytatást. Igyekszem ezentúl sokkal gyakrabban hozni a részeket, ugyanis terveim szerint még ebben az évben befejezem a történetet - és elképzelhető, hogy az oldalt is - még nem tudom mennyire sikerül tartanom az ütemet, de mindent megteszek érte! Köszönöm a pipákat és a véleményeket, minél előbb válaszolni fogok rájuk!</div>
<div style="text-align: justify;">
Itt is lenne a rész, jó olvasást hozzá! Izgatottan várom a véleményeiteket! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizEz6yoYMRNb7srF5k0Yzc6RzirCJs8mbCJ411ZpfJjHzHEG4zLg4iFlTWG6p-Y-sQ25kO8onPBGO-zwd9Sv9XvKdhVtb4kWKlqZ0I5OQl80JoglTucdrH93CzP62MhJYeLG2r_1R4kfl0/s1600/Tokio-Hotel-102-Band-1280x853.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEizEz6yoYMRNb7srF5k0Yzc6RzirCJs8mbCJ411ZpfJjHzHEG4zLg4iFlTWG6p-Y-sQ25kO8onPBGO-zwd9Sv9XvKdhVtb4kWKlqZ0I5OQl80JoglTucdrH93CzP62MhJYeLG2r_1R4kfl0/s1600/Tokio-Hotel-102-Band-1280x853.jpg" height="213" width="320" /></a></div>
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: justify;">
- David te most komolyan ekkora paraszt vagy?! Mi a fenének kellett ezt mondanod?! - lépett a férfi elé gyilkos tekintettel Tom - Miért kell mindig ezt csinálnod?! A rohadt életbe.. szándékosan tönkre akarod tenni az életem? - zilálta, és nagyon vissza kellett fognia magát, nehogy megüsse. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tehetek róla.. én csak az igazat mondtam. - vonta meg a vállát nemes egyszerűséggel - És azt hiszem te is jobban tennéd, ha kicsit jobban odafigyelnél a csajodra. Valami nem stimmel körülötte és egyáltalán nem szeretném, ha ez a banda rovására menne.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Na majd én mindjárt megmutatom mire kell jobban odafigyelned .. - emelte a kezét, de Bill és a srácok még időben lefogták.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nyugi haver.. nem éri meg! - nyugtatta Georg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Inkább keresd meg Channelt. - nézett mélyen bátyja szemeibe a szöszi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Az az egy szerencséd van David, hogy a "főnökünk" vagy.. máskülönben már laposra vertelek volna.. - mondta gúnyos hanggal Tom idézőjeleket formálva az ujjaival, majd idegesen megkerülve a férfit kiviharzott az irodából és egyenesen a lány után eredt.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy ott álltam az irodám üvegfala előtt, tekintetemmel az előttem mozgolódó várost kémleltem. Mélyet sóhajtva homlokomat az üvegnek döntöttem és azt kívántam bárcsak másképp alakultak volna a dolgok. Már ezerszer megbántam, hogy annak idején elvállaltam a srácokat. Ha akkor nem hagyom, hogy újra találkozzak velük, ha akkor megelőzöm a sorsom, most minden szebb és békésebb lenne. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy beleőrültem volna Tom hiányába, de legalább megkímélhettem volna őket ettől a sok szenvedéstől. Idővel biztos feldolgozták volna a halálom, aztán egy kis idő után újra színpadra léphettek volna. Annyi mindentől megfosztottam őket.. Tönkretettem az életüket.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Egy szörnyeteg vagyok.. - suttogtam magam elé, kezemmel óvatosan végigsimítva az üvegen, majd hagytam hogy arcomat újból ellepjék a könnyek.</div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán hirtelen kinyílt az ajtó. Ijedten hátrakaptam a fejem és mikor megláttam Tomot, úgy éreztem a szívem szakad meg. Ahogy összetalálkozott a tekintetünk.. látni, hogy ő is mennyire szenved. Szétmarcangolt a bűntudat. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jól vagy? - kérdezte alig hallhatóan, mire én csak elkeseredetten megráztam a fejem.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem bírtam tovább. Zokogva megindultam felé és kétségbeesetten a nyakába csimpaszkodva öleltem magamhoz. Könnyes arcomat a mellkasába fúrva próbáltam meg elrejteni előle, de a testem reszketését így sem tudtam megakadályozni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Kérlek nyugodj meg.. - simogatta védelmezően a hátam.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Annyira sajnálom! - néztem fel rá kipirult arccal - Minden az én hibám.. miattam kell ennyit szenvednetek.. Sajnálom!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Channel miről beszélsz? - törölte le a könnyeimet - Te nem tehetsz semmiről. Nem a te hibád, hogy David egy seggfej.. Hallod?</div>
<div style="text-align: justify;">
- De.. ha én nem lennék akkor sokkal jobb lenne nektek. Akkor minden..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor minden olyan üres lenne! - fojtotta belém a szót, mutató ujját az ajkaimhoz szorítva - Szeretlek és nem akarom, hogy bárki is közénk álljon. Érted? Ha te nem lennél.. minden értelmetlen lenne. Tudod.. én eddig csak egy nőt szerettem igazán. És mikor ő meghalt.. úgy éreztem vele együtt a szívem is meghalt. Aztán megismertelek téged. Neked köszönhetek mindent, ami most van. Visszahoztál az életbe.. - döntötte homlokát az enyémnek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ne mond ezt kérlek.. - suttogtam remegő hanggal - Nem akarom, hogy ennél is jobban fájjon.. - kérleltem szemeimmel a földet bámulva, mire ő mutatóujjával felemelte az állam, ezzel arra késztetve engem, hogy a szemébe nézzek. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Szeretlek és ez ellen nem tudsz tenni semmit! - húzott közelebb magához.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem is akarok.. - suttogtam remegő ajkakkal és mielőtt még bármit is tehettem volna, mielőtt még elléphettem volna előle, Tom egy határozott mozdulattal visszarántott magához és szenvedélyesen ajkaimnak esett.</div>
<div style="text-align: justify;">
Kétségbeesetten faltuk egymás ajkát, mintha csak az életünk múlt volna azon a csókon. Az arcom még mindig könnyes volt, de ahogy Tom a kezével magához húzott, finoman lesimította rólam a sírás minden egyes bizonyítékát. Nem foglalkoztunk a külvilággal, csak mi ketten voltunk. És ez rettenetesen megnyugtató volt. Tudni, hogy ő megvéd, hogy a biztonságot nyújtó karjai közé zár. Ez felért mindennel.<br />
- Nagyon szeretlek.. - suttogtam ajkaiba.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én is téged! - ölelt magához.</div>
<div style="text-align: justify;">
Majd néhány percig csak ott álltunk, egymást ölelve és élveztük a minket körülvevő csendet. Nem szóltunk semmit, nem volt szükség szavakra. Ahogy egymásra néztünk, ahogy hallgattuk egymás lélegzetvételét, már csupán ez többet ért minden szónál.</div>
<div style="text-align: justify;">
A következő pillanatban egy halk kopogás törte meg a csendet, majd Bill dugta be a fejét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Minden rendben? - lépett be az ajtón.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen, most már igen.. - válaszolta Tom, majd bátorítóan megszorította a kezem és rám mosolygott. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Bocs, hogy csak így rátok rontok.. de az a helyzet, hogy David..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Máris megyünk. - fejezte be a mondatot Bill helyett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Rendben. Akkor én nem is zavarok tovább! - kacsintott és már ott se volt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Figyelj Tom.. - fogtam meg a kezét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm, hogy utánam jöttél.. nagyon jól esett.. - hajtottam le a fejem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, hogy soha nem hagynálak magadra! - puszilta meg a homlokom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm! </div>
<div style="text-align: justify;">
- És egyébként eszembe jutott valami.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Micsoda? - emeltem rá kíváncsian a tekintetem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szerintem túl sokat foglalkozol a munkával mostanában. Egész nap bent vagy az irodában.. Jót tenne egy kis kikapcsolódás. Mi lenne, ha elmennél egy edzőterembe, vagy egy masszázsszalonba? - kérdezte, én pedig úgy néztem rá, mint akinek elment az esze - Komolyan kérdeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hát nem tudom.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hidd el segíteni fog! - mosolygott biztatóan.</div>
<div style="text-align: justify;">
Végül ráhagytam a dolgot, majd egy kicsit összeszedtem magam és visszamentünk a többiekhez.</div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Lehet, hogy Tomnak igaza van?</i></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-6904030116042910282014-10-30T16:40:00.001+01:002014-10-30T16:42:07.452+01:00Impossible Promise 38. Rész<div style="text-align: justify;">
<b>Drága olvasóim!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Végre sikerült megírnom a folytatást. Azt hiszem innentől kezdve lehet izgulni, ugyanis a következő részektől tényleg felpörögnek az események és vészesen közeledni kezdünk a befejezéshez. Nem sokára elérkezünk a kedvenc fejezetemig, pontosabban 2 rész múlva. Nagyon izgatott vagyok a véleményeitek miatt, kérlek minél többen osszátok meg velem a gondolataitokat! Remélem tetszeni fog a rész!<br />
Jó olvasást! :)</b><br />
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBJy2Vo-qwzd45pM6zUT-g6iKN2HfM3BYRH2yl3j9NELzxa4_rKCDATGS_4tVRfPiia8SMmpk30Wp-DDWMsfgpl4KXIB39NJZvmpknNF71-15ERksNnQSxX-lETCfpJGjQx2-QVpAG2Bza/s1600/44.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBJy2Vo-qwzd45pM6zUT-g6iKN2HfM3BYRH2yl3j9NELzxa4_rKCDATGS_4tVRfPiia8SMmpk30Wp-DDWMsfgpl4KXIB39NJZvmpknNF71-15ERksNnQSxX-lETCfpJGjQx2-QVpAG2Bza/s1600/44.png" height="185" width="400" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<b></b><br />
<a name='more'></a><br />
<div style="text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
1 hónappal később.. </div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
A nyár lassan őszbe vált. A nappalok egyre rövidebbek és olyan gyorsan múlik az idő, hogy szinte még fel se fogtam, de máris eltelt egy teljes hónap azóta, hogy Tom elvitt abba az étterembe. A srácok hihetetlenül jól haladnak a zenéléssel. Néhány héten belül már a 2. daluk fog kikerülni. Nagyon büszke vagyok rájuk. A stúdióban minden napot élvezettel töltenek el, és az, hogy a rajongók mennyi szeretetet és támogatást nyújtanak nekik.. felbecsülhetetlen. </div>
<div style="text-align: justify;">
Na és mi van velem?</div>
<div style="text-align: justify;">
Úgy érzem teljesen összeomlok..</div>
<div style="text-align: justify;">
Lassan kicsúszik a lábam alól a talaj. A lelkiismeret furdalás és szégyenérzet, ami a lelkemet nyomja minden egyes nap egy kicsit jobban megöl. Érzem, hogy már nem bírom sokáig a hazudozást. Ez a folytonos titkolózás teljesen tönkretesz. Nem tudom, meddig fog tartani.. nem tudom mikor lesz vége.<br />
De érzem, hogy már nem bírom sokáig..</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Reggel mikor elindultam a srácok után a stúdióba, még a szokásosnál is rosszabb hangulatban voltam. Kedvetlenül léptem be a hatalmas épület előcsarnokába, majd a lift felé sietve előkotortam a táskámból egy dossziét. David annyi feladatot bíz rám, hogy alig bírom szusszal. Olyan, mintha direkt csinálná..</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután felértem a lifttel, egyenesen a srácok irodájába mentem. Már kintről is hangos nevetés szűrődött ki, de mikor benyitottam, a saját szememmel is láthattam, igazán jó kedvűek voltak. Nem akartam, hogy észrevegyék rajtam mennyire ideges vagyok, ezért megpróbáltam egy hiteles mosolyt erőltetni magamra és hangosan odaköszöntem a csapatnak.<br />
- Szép jó reggelt mindenkinek! - intettem feléjük, majd odasétáltam Tomhoz.<br />
- Szia kicsim. - köszöntött mosolyogva, majd finoman megcsókolt - Minden rendben? Olyan zaklatottnak tűnsz..<br />
- Persze, nincs semmi.. csak keveset aludtam.<br />
- Hosszú volt az éjszaka, mi? - húzogatta vigyorogva szemöldökét Bill.<br />
Na hát erre már nekem is muszáj volt felnevetnem.<br />
- Lökött.. - bokszoltam a vállába, majd kényelmesen behuppantam Tom mellé és szinte azonnal a mellkasához bújtam. Olyan finom és puha volt.<br />
- Tudod Bill aki megteheti.. - vágott fel büszkén Tom, de persze én rögtön hasba vágtam. Még meg sem történt köztünk.. mármint.. tudjátok. Csak csók.<br />
- Khmm.. - néztem rá szúrós pillantásokkal, mire ő egy olyan<i> "tudod hogy csak viccelek" </i>vigyorral arcon csókolt - Jut eszembe.. Srácok nektek nem kellene dolgozni? Hol van David?<br />
- Biztos késik.. addig meg kihasználjuk az időt és lazulunk.. - feküdt hanyatt a kanapén Georg.<br />
Lazulunk.. <br />
Aha persze. El is tudom képzelni, hogy mivel töltik az idejüket amikor épp nem az új dalokon dolgoznak. Ugyanazt, mint most. Fekszenek egész nap.. <br />
Nem bírtam megállni, ezért hirtelen kitört belőlem a hangos nevetés. Mindenki úgy nézett rám, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. De ahogy köztem és Georg között ingatták tekintetüket, egyből leesett mindenkinek, hogy mi az amin ennyire kifakadtam. Így a következő pillanatban már együtt röhögött mindenki. Georg kénytelen volt felülni, mert már így is majd megfulladt.<br />
Ennyi bolondot egy rakáson. <br />
- Na jó.. azt hiszem tényleg jobb lesz, ha elindulunk, mert a végén még baj lesz.. - törölgette - még mindig rázkódva a nevetéstől - a szemüvegét Gustav. <br />
- Ebédidőben ugyanitt? - vetette fel Bill.<br />
- Rendben!<br />
- Ezt megbeszéltük. - dörzsölte össze a tenyerét izgatottan Tom, majd felém fordult és mosolyogva magához húzott - Később találkozunk, rendben?<br />
Ahogy a szakállával cirógatta az állam, akaratlanul is kirázott a hideg. A cigi füsttel és mentolos parfümmel kevert illata még mindig képes volt arra, hogy levegyen a lábamról, így teljesen magamon kívül halkan a fülébe suttogva válaszoltam.<br />
- Már alig várom.. <br />
- Szobára gyerekek.. - szólalt meg Bill, de mi csak oda se figyeltünk rá.<br />
Tom finoman végig simított az arcomon és átkarolva a derekam végre megcsókolt. Imádtam az ilyen pillanatokat vele. Ilyenkor mindig megszűnt körülöttünk minden és csak mi voltunk. Érezni, ahogy a karjával szorosan magához húz, forró ajkaival ajkaimat kényezteti.. ezt az érzést egyszerűen soha nem tudtam megunni.<br />
De mint általában a valóságban minden, ez a pillanat sem tarthatott örökké.<br />
Egyik pillanatról a másikra, hirtelen kivágódott az iroda ajtaja és David lépett be rajta. Meglehetősen idegesnek tűnt.<br />
Tommal szinte azonnal elváltunk egymástól, de sajnos nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy David ne vegyen észre..<br />
- Szóval így.. - lépett szigorú tekintettel elém - Már végeztél is a munkával? Igazán gyors voltál. Na és ti? Fiúk.. így nem lesz semmi az albumból.. - csóválta a fejét, majd ismét felém fordult - Channel megtennéd, hogy felállsz amikor veled beszélek? - flegmázott, én pedig ajkamba harapva felálltam.<br />
- Elnézést.. - suttogtam a földet nézve.<br />
- Nézd. Lehet, hogy téged nem érdekel és nincs is annyi dolgod, mint a srácoknak. De persze ez érthető is, hiszen ha valakinek olyan pasija van, mint Tom Kaulitz, elég könnyen aláraknak mindent.<br />
- Parancsolsz?! - néztem rá egyre idegesebben.<br />
Mit képzel ez a senkiházi?!<br />
- David szerintem ezzel túlléped a határt.. - figyelmeztette Georg, de David, mint aki meg se hallotta amit mondott, folytatta tovább.<br />
- Azt hiszed, hogy ha szétrakod valakinek a lábad és néha néha megjelensz itt az irodában az elég ahhoz, hogy lehess valaki? Nagyon sajnálom édesem, de ahhoz hogy valamire is vidd az életben, ahhoz még nagyon sokat kell tenned. Nem elég csak úgy felkapaszkodni valakin keresztül, le is kell rakni valamit az asztalra.. - mondta szemrebbenés nélkül, én pedig úgy éreztem ott helyben összeesem.<br />
Még soha életemben senki nem alázott meg ennyire. Köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Éreztem, hogy könnyek mardossák a szemem és már csak egy nagyon kevés választ el attól, hogy nekiessek. Hogy volt képes.. Hogy lehet valaki ennyire aljas?! Kétségbeesetten a többiek tekintetét kerestem, akik ugyan úgy ledermedtek a döbbenettől.<br />
Már nem bírtam tovább, idegesen felkaptam az asztalról a kabátomat, és kivágtáztam az irodából. Olyan hangosan csaptam be magam után az ajtót, amennyire csak tudtam.<br />
Még a folyosóról hallottam, ahogy Tom hangosan kiabál valamit, de nem igazán értettem, és nem is érdekelt. Rohantam előre, amilyen gyorsan csak tudtam. Meg sem álltam az irodámig.</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-25350719765655484302014-09-12T20:14:00.000+02:002014-09-12T20:14:33.475+02:00Szeptember és a többi..<div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Gondolom már észrevettétek, hogy a héten elég csupasz volt az oldal. Nos ez sajnos az én hibám, ugyanis valahogy eltüntettem a sablont. Ne kérdezzétek, hogy hogy.. egyszerűen eltűnt. Éppen ezért most a hétvége elején - mivel csak most volt időm - gyorsan összedobtam egy másikat. Bevallom a fejlécre eléggé büszke vagyok és talán ez is tetszik a legjobban az eddigiek közül. Szóval.. lényeg a lényeg, hogy a hétvégén igyekszem kijavítani a hiányosságokat. Vissza kerül a menü is és minden amit nem felejtek ki. Valamint tervezem, hogy megírom az I.P. folytatását is! Remélem már mindenki várja, nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett visszajelzéseket! Amint tudok válaszolok mindegyikre! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: right;">
<i>Hamarosan jelentkezem.</i></div>
<div style="text-align: right;">
<i>Addig is jók legyetek! :) </i></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-24527468540759637572014-08-27T11:18:00.000+02:002014-08-27T11:18:27.712+02:00Novellaíró verseny - Oklevél<div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Pár hete jelentkeztem egy <b>novellaíró versenyre <a href="http://rockandroll-world.blogspot.hu/" target="_blank">Ann</a></b> oldalán, melynek pár napja meg is volt az eredményhirdetése. Mivel a 4 jelentkezőből 3-an maradtunk, így <i>nem helyezések</i>, hanem különböző <u>díjak</u> voltak a "nyeremények". Én ezt az oklevelet kaptam, amit még egyszer <b>szeretnék nagyon-nagyon szépen megköszönni</b>! Örülök, hogy részt vehettem a versenyen és hogy megírhattam a novellát. Ha nem is <i>teljesen tökéletesre</i> sikerült megírnom, én mégis elégedett vagyok az eredménnyel! </div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjXEuqjcVM6pnjgaB6vVTsHuheKMhng2ohrV5fMhzF3W5MPv-_VsbJtoOIV34pI2eFNaBFER-Up0DtUgfJ3253UurodTRqgJ6qQZnDivM_UYmtf8Ud3aPmBRqvnUphRCOaUamPtYANp1-tM/s1600/Alicia.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjXEuqjcVM6pnjgaB6vVTsHuheKMhng2ohrV5fMhzF3W5MPv-_VsbJtoOIV34pI2eFNaBFER-Up0DtUgfJ3253UurodTRqgJ6qQZnDivM_UYmtf8Ud3aPmBRqvnUphRCOaUamPtYANp1-tM/s1600/Alicia.jpg" height="320" width="318" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-44821128578388508872014-08-25T23:58:00.000+02:002014-08-25T23:58:30.998+02:00Impossible Promise 37. Rész<div style="text-align: justify;">
Sziasztok!</div>
<div style="text-align: justify;">
Mivel összejött a 4 komment ezért - <i>amilyen hamar csak tudtam</i> - meg is hoztam a folytatást. Köszönöm az eddigi visszajelzéseket és pipákat, el sem tudjátok képzelni<b> mennyire sokat jelentenek nekem!</b> A részről pedig csak annyit, hogy innentől kezdve <u>beindulnak az események</u>, hamarosan elérkezünk az egyik <i>kedvenc részemig</i>! Remélem tetszeni fog, várom a véleményeiteket!<br />
Jó olvasást! :)</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhI5Q7byerrvABDP3zuYt1K3GVeoX9lrgMRmQnt4f39SB2PXcQeroq6z0A6Fk8a5_gY7GPeSzr51U9X4nA0X9ogLSbwL29EClG_M44KWWRjgSr55ejQ-qnehqiOT-3ik8OlZV2CzWZTvQaN/s1600/10609412_618320398289706_8709943147391924571_n.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhI5Q7byerrvABDP3zuYt1K3GVeoX9lrgMRmQnt4f39SB2PXcQeroq6z0A6Fk8a5_gY7GPeSzr51U9X4nA0X9ogLSbwL29EClG_M44KWWRjgSr55ejQ-qnehqiOT-3ik8OlZV2CzWZTvQaN/s1600/10609412_618320398289706_8709943147391924571_n.jpg" height="290" width="400" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<a name='more'></a><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
<i>Papírmunka, papírmunka, papírmunka.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
Már vagy az ötvenedik számlát könyveltem be a rendszerbe, és már egyre nehezebben ment. Egész nap az irodában ültem és dolgoztam. Fáradtan nyújtóztattam meg a tagjaimat, aztán egy mélyet sóhajtva, újult erővel vettem a kezembe a következő számlát.</div>
<div style="text-align: justify;">
Munka közben a gondolataim persze megint teljesen máshol jártak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Pár nap alatt, szinte minden megváltozott. Már el is felejtettem, hogy a bulin majdnem elmondtam mindent Tomnak. Hülyeség lett volna, tudom. Mármint.. úgy értem, hogy még időre van szükségem. Tudom, hogy már nem húzhatom sokáig és előbb vagy utóbb el kell neki mondanom az igazat, de most még nem menne. Össze kell szednem a gondolataimat. Oké.. ez most elég ostobán hangzott, hiszen itt nem én vagyok a legfontosabb, hanem Tom és a srácok és az, hogy ezzel az aprónak nem nevezhető hazugsággal mennyi mindent tönkre tehetek magam körül.</div>
<div style="text-align: justify;">
De most mégis.. annyira tökéletes minden! Ezalatt a pár nap alatt teljesen belerázódtam a frankfurti életbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vágyok vissza Hamburgba, vagy hogy nem hiányzik Paul. De most végre úgy érzem, talán minden rendbe jöhet. A munkával nincs gond, a srácok gőzerővel dolgoznak az albumon és Tommal is minden olyan jó. Nem akarok elrontani semmit.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miközben monoton gépeltem a számokat, észre se vettem, hogy valaki benyitott az irodába.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Kop-kop! - állt meg az ajtóban Georg és Gustav - Bejöhetünk?</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jaj! Persze, gyertek csak! - pattantam fel a géptől. <i>Végre.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
- Dolgozol? - ölelt magához fél vállról Georg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen. Már kora reggel óta bent vagyok. Bocs a kupiért, de így egy kicsit jobban átlátom a papírokat! - söpörtem félre egy köteg számlát az asztalról, majd megvártam míg a srácok helyet foglalnak, én pedig kényelmesen felhuppantam az asztalra.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Semmi gond! Látnád a mi szobánkat, mikor dolog van..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Na ja. Olyankor aztán beletelik pár órába, mire megtalálsz valamit. - nevetett Gus.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szóval.. mi járatban? - kérdeztem kíváncsian, miközben megigazítottam a szoknyámat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igazából semmi különös oka nincs annak, hogy itt vagyunk. Csak gondoltuk benézünk. - dőlt hátra kényelmesen a fotelban Georg.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Akarod, hogy segítsünk valamiben? - ajánlotta fel nagylelkűen Gustav.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ááh dehogy! Boldogulok egyedül is. Nagyon rendes Tőletek! - mosolyogtam rájuk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudod, csak egy szavadba kerül! - kacsintott a kis szöszi. </div>
<div style="text-align: justify;">
Istenem, hogy én mennyire, de mennyire szeretem ezeket a srácokat! A kezdetektől fogva elfogadtak és egyáltalán nem ellenezték a kapcsolatunkat Tommal. Még akkor is segítettek, amikor David mindent elkövetett azért, hogy ne tudjunk találkozni. Igen.. David mindig is egy aljas ember volt. De ezeknek a srácoknak köszönhetően mégis boldog voltam Tommal. Mennyire hiányoznak azok a régi szép idők..<br />
- Na, de azt hiszem mi már indulunk is. 7-re van egy utolsó megbeszélésünk és nem lenne jó, ha lekésnénk.. - nevetett halkan Georg és bár nem mondta ki, de pontosan tudom mire akart ezzel célozni.<br />
David soha nem nézte jó szemmel, ha valaki késett egy megbeszélt időpontról.<br />
- Persze menjetek csak! A világért sem szeretném megváratni David-et.. - álltam fel az asztalról, majd mindkettejüknek adtam egy puszit és kikísértem őket az ajtóig.<br />
- Ó! És mielőtt el nem felejtem.. - fordult vissza az ajtóból Gustav - Tom azt üzente, hogy az irodájába vár fél 8-ra.<br />
- Engem? De hát miért?<br />
- Azt nem mondta, de biztos valami nagyon fontosat akar. - vigyorgott rám.<br />
- Rendben, akkor még gyorsan összepakolok itt és utána felmegyek hozzá! - böktem a hátam mögött uralkodó kuplerájra, majd még intettem a srácoknak és miután elmentek becsuktam magam után az ajtót.<br />
A legkisebb porcikám is belesajdult már abba is, ahogy végignéztem az irodán. Papírok és dossziék hevernek szanaszét. Azt hiszem itt nem végzek 1 óra alatt. Fáradtan felsóhajtottam majd megindultam az íróasztal felé. <i>Essünk neki!</i><br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***<br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Nagyjából egy órával később már izgatottan szedtem a lépcsőfokokat, egyenesen Tom irodája felé. Elképzelésem se volt róla mit akarhat. A srácok azt mondták, valami nagyon fontos. Lehet, hogy.. rájött? Tud mindent? Nem.. az nem lehet, hiszen akkor a két G sem lett volna ennyire nyugodt. Vagy az is lehet, hogy valami rosszat csináltam? Nem figyeltem és biztos elrontottam valamit a rendszerben.. Ahhj a fene ebbe a tudatlanságba!</div>
<div style="text-align: justify;">
Mire feleszméltem már az ajtaja előtt álltam és remegő lábbakkal bekopogtam.</div>
<div style="text-align: justify;">
-<i> Gyere be!</i> - kiáltott ki. </div>
<div style="text-align: justify;">
Egy nagy levegőt vettem, és bár félve, de lenyomtam a kilincset és beléptem az irodába.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy körbe néztem a szobában, a szemem egyből megakadt egy-két ismerős tárgyon. Ott voltak a falon lógó lemezek, albumborítók és az a rengeteg díj. Mintha csak tegnap jártam volna utoljára itt, annyira pontosan emlékeztem mindenre. Aztán tekintetem az asztalra vándorolt. Rögtön eszembe jutott az a bizonyos éjszaka amit Tommal..</div>
<div style="text-align: justify;">
- Már vártalak.. - szólalt meg hirtelen a hátam mögött, ezzel visszahúzva engem a jelenbe.</div>
<div style="text-align: justify;">
Meglepetten szembefordultam vele és egy hatalmasat dobbant a szívem, ahogy egymásba forrt a tekintetünk. Mint mindig, most is eszméletlenül nézett ki.</div>
<div style="text-align: justify;">
- A fiúk mondták, hogy jöjjek fel hozzád. Siettem ahogy tudtam.. - válaszoltam halkan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Örülök, hogy itt vagy! Készültem neked egy meglepetéssel. - simított végig az arcomon.<br />
- Milyen meglepetéssel? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem sokára megtudod. De ahhoz előbb velem kell jönnöd! </div>
<div style="text-align: justify;">
- Hmm.. Milyen titokzatos valaki! - léptem közelebb hozzá és mindkét tenyerem a mellkasára helyeztem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nos, velem tartasz? - kérdezte édes mosollyal az arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ezer örömmel!</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
***</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
Mikor azt hittem Tom már semmivel nem tud meglepni, azt hiszem nagyot tévedtem. </div>
<div style="text-align: justify;">
Miután eljöttünk a stúdióból, pár perc kocsikázás után Tom egy nagyon elegáns étterem előtt parkolt le. Értetlenül fordultam felé, de ő csak egy amolyan <i>"mindent elmagyarázok"</i> mosollyal kicsatolta az övét, kiszállt a kocsiból és az én oldalamhoz sétálva kinyitotta nekem az ajtót. Lovagiasan kisegített, majd miután beriasztotta a kocsit, átkarolta a derekam és egyenesen a bejárathoz vezetett.</div>
<div style="text-align: justify;">
Most már egyre kíváncsibb voltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
Odabent - ahogy az a filmekben is lenni szokott - halk muzsika szólt és az ajtó mellett egy frakkba öltözött férfi terelte a megfelelő asztalokhoz a vendégeket. Gyönyörű volt minden. A falakat csodálatos festmények borították és az ablakokat hatalmas bíbor selyem függönyökkel takarták. Csupa ragyogás és fényűzés.</div>
</div>
Óvatosan végignéztem az embereken és miután felmértem a terepet, rá kellett jönnöm, az én öltözetem egyáltalán nem illett bele a képbe. Kicsit feszengtem is emiatt, de próbáltam nem mutatni. Talán nem sikerült túl jól titkolnom, mivel a következő pillanatban Tom finoman magához húzott a derekamnál fogva és a fülemhez hajolt.<br />
- Gyönyörű vagy! Ne idegeskedj.. - fúrta arcát a hajamba.<br />
- Ha tudom, hogy egy ilyen helyre hozol, felveszek valami normális ruhát.. - súgtam vissza.<br />
Mielőtt még bármit is mondhatott volna Tom, az úriember kedvesen ránk mosolygott majd megmutatta merre menjünk.<br />
- Hölgyem, uram! Érezzék jól magukat! - húzta ki magát, majd becsukta a piros könyvét.<br />
- Köszönjük! - válaszoltuk egyszerre Tommal, majd elindultunk az asztalunkhoz.<br />
Miután mindketten helyet foglaltunk és Tom rendelt egy üveg pezsgőt, már nem bírtam tovább magamban tartani.<br />
- Megtudhatom végre, hogy miért is hoztál ide?<br />
- Azért mert szeretnék adni neked valamit. - fogta meg a kezem.<br />
- Micsodát?<br />
- Ezt a kis apróságot. Remélem örülsz neki! - nyújtott át egy borítékot és miután kinyitottam, nem hittem a szememnek. Két repülőjegy volt egy csodálatos szigetre.<br />
- Ezt miért kapom? - néztem rá csillogó szemekkel.<br />
- Szeretném ha tudnád, hogy nagyon szeretlek és mindennél fontosabb vagy nekem! Bármit megtennék érted és azért, hogy egész nap veled lehessek! - szorította meg a kezem, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim - Ezért arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova kikapcsolódni. Csak mi ketten, senki más.<br />
- És pont a Seychelle-szigetekre? Tom ez egy méreg drága hely és nem akarom, hogy költs rám.. - kezdtem volna, de mutatóujját az ajkaimra téve megakadályozta, hogy tovább beszéljek.<br />
- Nekem nem számít, hogy mennyibe kerül, vagy hogy méreg drága-e. A lényeg, hogy együtt legyük!<br />
- Istenem.. nem is tudom, hogy mit mondjak.. - lapozgattam a jegyhez tartozó katalógust.<br />
- 2 hónap múlva indulnánk. Addig még nagyon sok időnk van és az albummal is elkészülünk. Nagyon szeretném, ha velem jönnél!<br />
- Istenem Tom! Én.. én nagyon köszönöm! Köszönöm ezt a csodás estét és az ajándékot. Nagyon-nagyon szeretlek és igen, persze, hogy veled megyek! - hajoltam át az asztal fölött és könnybe lábadt szemekkel megcsókoltam.<br />
Nagyon-nagyon-nagyon boldoggá tett ezzel az ajándékkal. Te jó Isten! 1 hét a Seychelle-szigeteken! El se hiszem! Meg sem érdemlem..<br />
- Na és mesélj, hogy megy a munka? Minden rendben? - vált témát hirtelen. Bár meg is értem, hisz egy ilyen helyen azért mégsem illő, ha mindenki szeme láttára csókolózunk. A paparazzikról nem is beszélve..<br />
- Öhm, azt hiszem igen! Nagyon élvezek minden egyes percet, amit az irodában tölthetek..<br />
- Ez nem volt valami meggyőző.. - nevetett halkan.<br />
- Az igazság az, hogy már eléggé lefáraszt, hogy egész nap csak számlákat kell könyvelnem. David valami komolyabb feladatot is rám bízhatott volna.. - piszkálom zavartan a villám hegyét.<br />
- Gondjaid vannak Daviddel? - pillant rám meglepve.<br />
- Nem.. dehogy! Csak tudod, olyan.. fura.. <br />
- Majd megszokod. David mindig is ilyen volt. Csak a pénz és a tökéletesen elvégzett munka érdekli. Ezen kívül nem is foglalkozik semmi egyébbel. Nincs magánélete. Ami évekkel ezelőtt történt vele, arról is csak nagyon ritkán beszél. De olyankor is csak akkor, ha kérdezik.. - magyarázta lelkesen - Szóval, idővel majd megszokod, jobban megismered és már nem is lesz olyan <i>"fura"</i>.<br />
- Aha, biztosan.. - válaszoltam halkan.<br />
Bár helyeseltem, legbelül pontosan tudtam miért viselkedik így David. Egyszerűen nem tudja elviselni, ha valaki "feltartja" a srácokat. Soha nem kedvelte egyik ismerősüket sem, néhány éve még engem sem kedvelt. Egyenesen gyűlölt.<br />
És tudom, pontosan tudom, hogy már csak idő kérdése és újra megteszi. Újra gyűlölni fog azért aki vagyok. Tom Kaulitz barátnője.</div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-60126731987027704192014-08-17T19:07:00.000+02:002014-08-17T19:07:14.169+02:00Criminal Life 10. Rész <div style="text-align: justify;">
Drága olvasóim!</div>
<div style="text-align: justify;">
Annyi kihagyás után végre sikerül megírnom a <i>CL. folytatását</i> is. Már csak egy nagyon kevés van belőle és aztán<b> véget ér a történet</b>. Nem is tudom mit mondhatnék a résszel kapcsolatban. Úgy érzem egy kicsit összecsapott lett a vége, talán azért mert próbáltam sietni vele. Igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle, remélem sikerült. Mint mindig, most is <u>izgatottan várom</u> a véleményeiteket!</div>
<div style="text-align: justify;">
Jó olvasást! :) </div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYyzL81Jpn5OQ1Z5DVnKl1r4gN70UwI6NhFGPFnCkJMqFA2f8wUHMs_6s50NtG_Xcf02uzB4Fp2M2I67MU3aDRKbNs6CVds7tBpsZEeXslMa-0bfXd9XGyK2PxTQv7wMvbCRGBOmITQuph/s400/criminal-14.gif" height="161" width="400" /> </div>
<div style="text-align: center;">
</div>
<a name='more'></a><div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br />
<br />
Egy teljes nap telt el azóta, hogy Tomot elvitték a rendőrök. Juliet teljesen kétségbeesetten töltötte az éjszakáját. Majd megszakadt a szíve, ha csak maga elé képzelte a férfi arcát, amikor elrángatták tőle azok a nyomorult egyenruhások. Mivel más választása nem volt, kénytelen volt hazamenni a saját lakásába. Néhány napja még vágyakozva gondolt arra a pillanatra, amikor végre újra átlépheti a küszöbét és mélyen magába szívhatja békés otthona illatát. Ám, amikor belépett a nappaliba, nem érzett semmilyen megnyugvást. Nem érzett semmit, csupán egy hatalmas űrt a lelkében. Hiányzott neki Tom. Rettenetesen. Milyen furcsa játékot is űz vele a sors. Alig egy hete még csak eszébe sem jutott, hogy valaha is elkötelezze magát. Aztán pár napja megismerte Tomot, aki elrabolta. Tiszta szívéből gyűlölte és legszívesebben egy mocskos börtön mélyébe záratta volna. Ám, ahogy teltek a napok és egyre jobban megismerte a férfit, megváltozott róla a véleménye. Kétszer is megmentette az életét. Már nem utálta. Már nem tudta gyűlölni. Beleszeretett.</div>
<div style="text-align: justify;">
Most pedig csak tehetetlenül forgolódik az ágyában és fogalma sincs, hogyan segíthetne a férfin. Álmatlanul átfordult a bal oldalára és fejét a párnába nyomva, halkan felnyögött. Muszáj bemennie hozzá. Látnia kell. Tudnia kell, hogy jól van-e.</div>
<div style="text-align: justify;">
Elszántan lerúgta magáról a takarót, kimászott az ágyból és egyenesen a fürdőbe ment. Miután gyorsan lezuhanyzott, összeszedte magát, felvett egy egyszerű, de mégis tiszta ruhát és már indult is a rendőrkapitányságra.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem telt bele fél óra, és már a recepciós pultnál várakozott. A pult mögött ülő hölgy azt mondta neki, ott várja meg, amíg a kapitány lejön. Megpróbált türelmes lenni, de a fenébe is! Milyen ember lenne képes ilyen helyzetben higgadtan, egy helyben ácsorogni. Idegesen fel-alá járkált a pult előtt, és már kezdte azt érezni, hogy kikopik a padló a lába alól, amikor végre megállt előtte egy egyenruhás, középkorú férfi. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Jó napot hölgyem! Ön bizonyára Dr. Juliet Collins. Miben lehetek a segítségére? - kérdezte érdeklődve a férfi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Üdvözlöm. Igen én vagyok az és azért jöttem, hogy meglátogassam Tom Kaulitz-ot. Minél előbb látnom kell őt! Kérem segítsen! - hadarta kétségbeesetten, miközben könnyes szemmel a kapitány arcát fürkészte.</div>
<div style="text-align: justify;">
A férfi egy ideig habozott, majd elgondolkozva megvakarta a tarkóját.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Biztos benne, hogy ezt akarja? Az a férfi pár napja elrabolta Önt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen tudom! De.. maguk nem ismerik Őt. Nem tudják, hogy mit miért tesz. Tom ártatlan! Segítenem kell neki. Kérem engedjenek be hozzá! - fogta meg a kapitány kezét.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Én.. nem is tudom. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nagyon kérem! Könyörgök engedjenek be hozzá!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nos, ha ennyire akarja. De csak egy nagyon kis időre tudom elintézni magának. - sóhajtott megadóan a férfi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Köszönöm! - kulcsolta össze ujjait a nő, majd megkönnyebbülten követte a kapitányt, aki egy sötét folyosóra vezette őt.</div>
<div style="text-align: justify;">
Ahogy előre sétáltak a folyosón Juliet egyre jobban izgult. A pulzusa már az egekben volt és nem tudta eldönteni mitől fél jobban. Attól, hogy milyen állapotban fogja találni Tomot, vagy attól, hogy nem tudja majd elviselni, hogy szenvedni látja őt. </div>
<div style="text-align: justify;">
Rettenetes szagok terjengtek a folyosón és a sötétség is elég rémisztő hatást keltett. És azok a kísérteties hangok, amik a cellákból és a bezárt szobákból jöttek, csak még jobban megrémítette.</div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán végre megérkeztek Tom cellájához. Sötét volt és hideg. Egy egyszerű vaságyon feküdt, karjával megtámasztva a tarkóját. Ám, amikor meghallotta, hogy valaki megzörgeti a cella rácsait, ijedten pattant fel a helyéről. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Látogatója érkezett Kaulitz! - lépett az ajtóhoz a kapitány - Fogja rövidre, és legyen óvatos. - súgta a nőnek, majd elsétált tőlük, hogy nyugodtan beszélni tudjanak.</div>
<div style="text-align: justify;">
Miután kettesben maradtak Juliet még a fejével követte a kapitány távolodó alakját, aztán könnybe lábadt szemmel Tomra nézett. Az arca meggyötört volt és rettenetesen nézett ki. Szakadt ruha borította összevert testét, néhol cafatokban lógott róla az anyag. Sokkal rosszabb volt a helyzet, mint azt valaha is képzelte volna.</div>
<div style="text-align: justify;">
Szinte egyszerre indultak meg az ajtó felé, majd zokogva a földre rogytak és megszorították egymás kezét a rácsokon keresztül.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Istenem Tom! Annyira félek! - nézett mélyen a férfi szemeibe.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tudom. Én is nagyon félek. De valahogy majd túl leszünk rajta.. - simított végig a nő arcán.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi lesz, ha nem hiszik el, hogy ártatlan vagy? Te nem tettél semmit. Soha nem öltél meg senkit.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Ez őket nem érdekli. Bizonyítékuk van ellenem és ez elég. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem! Ezt nem hagyhatod ennyiben! Tenned kell valamit! - kiáltott Juliet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem tehetek semmit. Ők erősebbek! Csak Polgár segíthetne rajtam, de ő soha a büdös életben nem fogja elvinni helyettem a balhét. - sóhajtott lemondóan.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi az, hogy helyetted? Ő követte el az egészet! Nem Te!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen tudom. De neki csak az számít, hogy megússza.<br />
- Aljas féreg. A börtönben lenne a helye... - suttogta dühösen.<br />
- Minden rendben lesz. Oké? - fogta kezei közé a nő arcát Tom - Nem szabad feladnunk..<br />
- Ígérem, hogy nem fogom feladni. Bármi áron is, de kihozlak innen! - engedte szabadjára könnyeit a nő.<br />
- Kérlek ne sírj! Én hiszek neked és tudom, hogy sikerülni fog. Minden jó lesz. Nyugodj meg, rendben? - törölte le a nő könnyeit Tom.<br />
- Nem tudok megnyugodni, amíg Te ártatlanul börtönben vagy..<br />
- Erősnek kell lenned!<br />
Tom bármennyire is próbálta megnyugtatni Julietet, a nő csak még inkább kétségbeesettebb lett. Azt kéri tőle, hogy nyugodjon meg? Hogyan amikor egy rács választja el őket és még csak meg sem ölelheti? Távol lenni attól az embertől, akit szeretsz.. nincs is ennél nagyobb büntetés.<br />
- Asszonyom kérem távozzon. Lejárt az idő! - szólalt meg hirtelen egy őr Juliet mögött.<br />
- Had maradjak még! Nagyon kérem! - nézett a férfi szemeibe.<br />
- Kérem távozzon!<br />
- Istenem Tom.. Én.. én nem tudlak csak úgy itt hagyni.. - fordult Tom felé - Szükségem van rád! Nagyon szeretlek és megőrülök nélküled!<br />
- Én is nagyon szeretlek téged Juliet, de muszáj szót fogadnod. Ha nem teszed meg, akár ki is tilthatnak innen.. - suttogta Tom.<br />
- Micsoda?! Nem... azt nem tehetik!<br />
- Asszonyom kérem ne húzza az időt! - fogta meg a karját az egyre türelmetlenebb őr.<br />
- Hamarosan újra együtt leszünk! Megígérem! - suttogta a férfi, majd könnyes szemmel magához húzta Julietet és a rácson keresztül forrón megcsókolta.<br />
Úgy szorították egymást, mintha csak az életük múlna azon a csókon. Tudták, hogy nehéz lesz az elkövetkező időszak. Nagyon nehéz lesz mindkettejük számára. De ha elég erősek lesznek és kitartanak egymás mellett, akkor talán sikerülhet.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
***</div>
<br />
Néhány perccel később Juliet könnyek között lépett ki a rendőrkapitányság kijáratán és még rosszabbul érezte magát, mint eddig. Annyira tehetetlennek érezte magát. Egy ártatlan ember - aki ráadásul élete szerelme - igazságtalanul bűnhődik egy olyan tettért, amit még csak nem is követett el. Úgy érezte valamit tennie kell. Megígérte Tomnak, hogy erős lesz és kihozza innen. Mindenre elszántan képes lenne megvédeni őt, és bármi áron de akkor is bebizonyítja az ártatlanságát. De a fenébe is, hogyan amikor rajta kívül senki nem tudja, hogy mi az igazság. Segítségre van szüksége. Valakitől segítséget kell kérnie.<br />
És akkor hirtelen eszébe jutott valaki.<br />
Egy ember, aki talán hisz az ártatlanságában.<br />
Villámgyorsan a járdához rohant és leintette az első szembe jövő taxit. Egyenesen a kórházba hajtottak.<br />
Ahogy a taxis lefékezett a kórház parkolójánál, Juliet egy marék pénzt nyomott a sofőr kezébe és már ki is pattant a kocsiból. Idegesen szedte a lépcsőfokokat, minél hamarabb felakart érni. Beszélnie kell vele! Ő majd biztos segít!<br />
Mikor belépett az aulába, minden tekintet rá szegeződött. A dolgozók mind döbbent arccal nézték ahogy a nő a recepciós pulthoz rohan. Juliet türelmetlenül a pultra támaszkodott és lihegve a vele szemben ülő lányhoz szólt.<br />
- Mary! Hol van Jeff? - kérdezte elfúló hangon.<br />
- J-Juliet? Hogy kerülsz ide? Istenem! Jól vagy? Nem esett bajod? - ugrott fel a székéből a fiatal lány és mindenféle kérdésekkel bombázta a nőt - Mindenki azt hitte, hogy.. meghaltál..<br />
- Mary! Kérlek válaszolj a kérdésemre! Jeff bent van? Hol találom?! - csapott idegesen a pultra.<br />
- Öhm.. ha jól tudom a portán van. De miért? És.. még mindig nem értem, hogy kerülsz ide. Annyira örülök, hogy jól vagy! Rettenetesen aggódtunk érted.. - hadarta a lány, Julietnek azonban már nem volt türelme tovább várni, így gyorsan hátat fordítva neki, futásnak eredt és egyenesen a portára ment - Héé! Most hová rohansz? - kiáltott utána a lány.<br />
- Később mindent elmagyarázok! - szólt vissza, aztán már el is tűnt a folyosó végén.<br />
Ahogy leszaladt a lépcsőn, egyből megpillantotta a pocakos őrt, akit nem is olyan rég még Tom leütött egy fegyverrel. Gondolkodás nélkül odarohant hozzá.<br />
- Jeff! Segítened kell! Kérlek gyere velem! Nagyon fontos.. nem késlekedhetünk.. - ragadta meg a karját és elkezdte kifelé húzni.<br />
- Héé-héé! Juliet?! Mi ütött beléd? És.. hogy kerülsz ide? Mindenki azt hitte hogy..<br />
- Tudom, hogy meghaltam. De, mint látod ez nem igaz..<br />
- Hogy sikerült kiszabadulnod annak a bűnözőnek a karmai közül? - fogta meg a nő csuklóját, ezzel közelebb húzva magához és alaposan végigmérte.<br />
- Ő nem bűnöző! - rántotta ki a kezét a férfi szorításából - Tom ártatlan és az az ember intézte így, aki az igazi bűnös.<br />
- Valóban? Akkor miért rabolt el? - kérdezte gúnyosan a férfi.<br />
- Ezt most nagyon bonyolult lenne elmagyaráznom. Kérlek gyere velem és utána mindent elmesélek! Segítened kell.. kérlek! - szorította meg Jeff mindkét karját.<br />
- Mi van, ha tévedsz? Mi van, ha becsapott az az ember csak azért, hogy megmeneküljön? Honnan tudod, hogy tényleg nem gyilkos? - hadarta a kérdéseket.<br />
- Ha tényleg gyilkos lenne, akkor téged is megölt volna akkor, amikor elrabolt! De nem tette! Csak leütött és egy ujjal sem nyúlt hozzád! - üvöltötte torkaszakadtából.<br />
Jeff csak meglepve hátrahőkölt és értetlenül Julietet figyelte.<br />
- Megváltoztál. Még soha nem láttalak ilyennek.. - csóválta rosszallóan a fejét - Te.. te beleszerettél abba az emberbe? - mutatott rá.<br />
- Ha igazán tudni akarod igen! Szeretem Tomot és Ő is szeret engem! És ha te most nem vagy hajlandó segíteni nekem, akkor majd elintézem egyedül!! - kiáltotta idegesen a nő.<br />
A pocakos őr csak megdöbbenve kémlelte Juliet dühtől izzó arcát. Még soha nem látta ennyire elszántnak a nőt. Szemei fájdalmas könnyektől égtek és szinte reszketett a benne felgyülemlett érzésektől. Mindig is egy talpra esett nőnek tartotta, a munkáját szívvel-lélekkel elvégezte és soha nem hagyott cserben senkit. Nem is ő lenne, ha most nem harcolna minden erejével azért, hogy megmentse a szerelmét. Szerelmét? Szinte még kislány volt, mikor a kórházba került. És most.. alig egy hét alatt komoly, céltudatos nővé érett.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem hagyhatom, hogy egyedül csináld. Nem foglak cserben hagyni, most amikor a legnagyobb szükséged van rá! Még rengeteg időnk lesz arra, hogy mindent elmagyarázz. Bízok benned és melletted állok, bármiről legyen szó! - fogta kezei közé a nő könny áztatta arcát.<br />
- Köszönöm! Nagyon-nagyon köszönöm!! - ölelte szorosan magához - Gyere velem! Sietnünk kell. Ígérem később mindent elmagyarázok! - fogta meg a férfi karját és elkezdte húzni maga után.<br />
Ám nem kellett sokáig húznia, Jeff szinte már magától követte a nőt. Fogalma se volt róla mit tervez Juliet, vagy hogy hová akarja vinni, de bármiről is legyen szó, segíteni fog neki. Bármit megtesz azért, hogy végre boldognak láthassa egy férfi oldalán.</div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-62172932719445661892014-08-15T00:30:00.001+02:002014-08-15T00:30:39.775+02:00Impossible Promise 36. Rész<div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Mivel megkaptam a 3 kommentet ezért hoztam is a részt. Nem egy hű de hosszú rész, de a lényeg úgyis benne van. Köszönöm azoknak, akik még veszik a fáradtságot és véleményeznek! Nagyon fontos, főleg most, hogy már csak egy pár rész van belőle. Remélem ez a rész is tetszeni fog, továbbra is várom a véleményeket, most azonban már 4 komment után hozom a folytatást!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást! :)</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b> </b></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihogodv5Lco8EL5_V9d7TvBdZ8BJYaL_YT0lztN1slbUYS1G3S45gdxD76ad6SU0JTlLmSyCG9UntBMvlegOqI0LHcuB5tlreZZlEPO3VZDpNVq0Sb9HORT1l7DygeZedxtOj63Ld685bD/s1600/Tokio-Hotel-047-TokioHotelTV-Screenshot-Photo-Shoot.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihogodv5Lco8EL5_V9d7TvBdZ8BJYaL_YT0lztN1slbUYS1G3S45gdxD76ad6SU0JTlLmSyCG9UntBMvlegOqI0LHcuB5tlreZZlEPO3VZDpNVq0Sb9HORT1l7DygeZedxtOj63Ld685bD/s1600/Tokio-Hotel-047-TokioHotelTV-Screenshot-Photo-Shoot.jpg" height="300" width="400" /></a></div>
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivLZaF3JDTqalcAxtuX8LPETvtiNgE1XLvN8tu6Bcj08gXSjD1TRU0L3MDUEqool-yPNaDpT_YEbBxUKTe9r0hFG6oOd8W6Tdkxb92BJPL_UBQUgnrZfYGWpmxNPpOxix-uVls2Dny8-zZ/s1600/Tokio-Hotel-047-TokioHotelTV-Screenshot-Photo-Shoot.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"></a><br />
<a name='more'></a><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivLZaF3JDTqalcAxtuX8LPETvtiNgE1XLvN8tu6Bcj08gXSjD1TRU0L3MDUEqool-yPNaDpT_YEbBxUKTe9r0hFG6oOd8W6Tdkxb92BJPL_UBQUgnrZfYGWpmxNPpOxix-uVls2Dny8-zZ/s1600/Tokio-Hotel-047-TokioHotelTV-Screenshot-Photo-Shoot.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><br /></a><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Miután Bill konkrétan visszarángatott a buliba, rájöttem, hogy életem legnagyobb hibáját követtem volna el azzal, ha most mindent bevallok Tomnak. Pontosabban életem második legnagyobb hibáját. Az első az volt, amikor belementem ebbe az őrült játékba. Folyamatosan furcsa érzés kerülgetett. Vajon miért tette ezt Bill? A tudta nélkül mentette meg az amúgy is nyomorult helyzetem. Ha néhány perccel később jön.. nem is tudom mi lett volna. Mindenesetre a szívem mélyén hálás vagyok neki érte. Bár még mindig legszívesebben a föld alá ásnám magam szégyenemben és többet a srácok szeme elé se kerülnék, azt hiszem még nem jött el a megfelelő alkalom arra, hogy eláruljak mindent Tomnak. Még nem állok készen rá. Szükségem van egy kis időre.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Jobban érzed magad? - ölelt magához Tom</div>
<div style="text-align: justify;">
- Azt hiszem igen. - sóhajtottam, miközben összekulcsoltam az ujjainkat</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi volt ez az egész? Olyan ijesztő voltál.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak egy kicsit kimerültem. Úgy érzem lassan kezdek megőrülni.. Ne haragudj, ha megijesztettelek, valahogy le kellett vezetnem a feszültséget.. - hazudtam, szinte már úgy mint egy profi.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Nem haragszom, de ígérd meg hogy soha többé nem csinálsz ilyet!</div>
<div style="text-align: justify;">
- Ígérem! - néztem fel rá, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra.</div>
<div style="text-align: justify;">
A zene hirtelen felhangosodott, a körülöttünk lévő emberek pedig elkezdtek táncolni. A hangulat - a történtek ellenére is - nagyon jó volt, mindenki nevetett és iszogatott. Szembefordulva Tommal átkaroltam a nyakát és úgy öleltem magamhoz, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Az iménti apró csókunk lassan átváltott egy szenvedélyes csókolózásba. Még mindig kiráz a hideg, annyira jól csinálja. Ahogy ott álltunk a tömeg közepén, akaratlanul is eszembe jutott az első csókunk. Azt hiszem igazán filmbe illő jelenet volt. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogom elfelejteni..</div>
<div style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>A szokásosnál kicsit tovább maradtam bent dolgozni. Odakint már sötétedett is, ez azonban engem egy csöppet sem zavart. Megállás nélkül a ruhákon dolgoztam, a terveket minél hamarabb beakartam fejezni. Egy idő után, mikor már úgy éreztem a szemeim egyre nehezebbek, fáradtan megdörzsöltem az arcom és felálltam az íróasztaltól. Gondoltam egy kis séta igazán jól fog esni.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Azt hittem, hogy rajtam kívül már mindenki hazament. Ezt az a tény is alátámasztotta, hogy az irodában teljes sötétség uralkodott. Ám, ahogy a folyosó végére értem rájöttem, hogy tévedtem. Egy valaki szintén úgy gondolta, túlórázik egy keveset.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Kíváncsian benyitottam egy irodába, ahonnan sárga lámpafény szűrődött ki. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Legnagyobb meglepetésemre senki nem volt odabent. Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót és beljebb sétáltam az irodában, hogy jobban szemügyre vehessem a berendezéseket. A polcokon rengeteg papír és mappa sorakozott, a falakat gyönyörűen csillogó lemezek borították. Helyenként egy-két családi fotó virított. Igazán baráti hangulatot árasztott a látványa. Aztán odaléptem az íróasztalhoz. Hatalmas rendetlenség uralkodott rajta, már-már katasztrofális volt a helyzet. Kíváncsian a kezembe vettem egy mappát és miután belelapozgattam rájöttem, hogy Tom irodájában vagyok. Nagyon szimpatikus embernek tartottam. Már a megismerkedésünk napján tudtam, hogy nem volt véletlen az, ahogy egymásba botlottunk. Azóta is sokszor összefutottunk és mindig nagyon jól elvoltunk. De kizárólag munkakapcsolat volt köztünk. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Visszatettem a mappát a helyére és ujjaimat elkalandozva végig simítottam egy ott heverő fényképen. Tom és Bill voltak rajta. Nagyon boldognak tűntek. Bár ezt nem is csodálom, hiszen irigylésre méltóan jó kapcsolat van köztük. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Miközben elgondolkozva tanulmányoztam az asztalt, észre sem vettem, hogy valaki bejött az irodába. Csak akkor eszméltem fel, mikor meghallottam, hogy bezáródik az ajtó. Ijedten hátrafordultam. Tom állt velem szemben, hátát hanyagul a csukott ajtónak döntve. Furcsa mosoly ült meg az arcán, miközben a karját szorosan összefonta a mellkasán.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Tom? Észre se vettem, hogy itt vagy. - fordultam teljesen szembe vele - Hogy-hogy még dolgozol?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Ezt én is kérdezhetném Tőled. - mutatott rám, aztán elindult felém.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Csak beakartam fejezni egy anyagot. Tudod az új terveken dolgozom és.. - kezdtem volna magyarázkodni, amikor Tom hirtelen a derekamnál fogva az íróasztalnak lökött - Mit csinálsz?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Semmit.. - mosolygott alattomosan - Miért? Szerinted mit csinálok?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Öhm.. nem tudom.. - hebegtem. Lassan kezdtem zavarba jönni. Túl közel volt hozzám. Azelőtt még soha nem éreztem így magam. Bár az is igaz, hogy azelőtt Ő sem csinált ilyet. - Mire készülsz? - suttogtam az ajkaiba.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Arca vészesen közeledett hozzám és nekem már nem volt hova hátrálnom. Egész testével az asztalnak szorított, két kezével még mindig a derekam fogva.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Tudod, amióta csak találkoztunk, megakartam tenni valamit. - húzta végig finoman az orra hegyét a nyakamon. A hideg is kirázott tőle, minden porcikám beleborzongott.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- M-micsodát? - suttogtam immáron reszkető hangon.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Ezt.. - időm se volt felfogni mi történik, hirtelen vadul az ajkaimnak esett én pedig nem tudtam, de nem is akartam ellenkezni. Szenvedélyesen átkaroltam a nyakát és kiéhezve téptük egymás ajkát. Szinte már fájt, annyira jó volt. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Aztán néhány perc elteltével lihegve elváltunk egymástól. Homlokunkat egymásénak döntöttük és úgy kapkodtuk a levegőt.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Azta.. hát ez.. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Már nagyon régóta készülök erre.. - suttogta a fülembe.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- És mi tartott ennyi ideig?</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>- Kivártam a megfelelő pillanatot.. - húzta kaján vigyorra a száját, majd újra ajkaimnak esett, ezúttal azonban már sokkal több érzelmet vitt bele.</i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i>Kezeit felvezette derekamról az oldalamon, aztán egy röpke mozdulattal felkapott az ölébe. Lábaimmal szorosan átkulcsoltam a csípőjét, mindeközben ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. A következő pillanatban jobb kezével türelmetlenül lesöpört mindent az asztalról, majd engem felültetve oda onnan folytattuk vad játékunkat. </i></div>
<div style="text-align: justify;">
<i><br /></i></div>
<div style="text-align: justify;">
Akaratlanul is elnevettem magam, ahogy eszembe jutott az az este. Fiatalok voltunk még és nagyon szerelmesek. Arról az irodai kalandunkról soha nem beszéltünk senkinek, de egy idő után mégis mindenkinek feltűnt, hogy mennyire megkedveltük egymást. Igazából mindenki örült neki, mi pedig gondtalanul élveztük az együtt töltött pillanatokat, egészen odáig, amíg akaratlanul is egymásba nem szerettünk. Örökre és visszavonhatatlanul. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok lettünk.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Mi jutott eszedbe? - szólalt meg hirtelen Tom.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak egy nagyon régi emlék.. - toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Értem. - mosolygott édesen.</div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán a következő pillanatban megjelent mellettünk Bill.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Sziasztok! Bocs a zavarásért.. minden rendben Channel? </div>
<div style="text-align: justify;">
- Igen persze.. csak egy kicsit fáradt vagyok.. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Akkor rendben. - bólintott megkönnyebbülten. Még mindig láttam az arcán azt a furcsa nézést, amit akkor is észrevettem, mikor visszahozott. Nem értettem, de nem is tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.</div>
<div style="text-align: justify;">
- És veled minden oké? - kérdeztem terelve a gondolataimat.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Aha persze. De, hogy végre rátérjek miért is vagyok itt.. Channel engedd meg, hogy bemutassak neked valakit. - vette komolyra a hangot, majd egy kicsit odébb lépett.</div>
<div style="text-align: justify;">
A következő pillanatban egy számomra túlságosan is ismerős alak jelent meg Bill mögött. Rövid fekete haja, sötét szemei csak úgy szikráztak a lámpafényben. Ledermedtem, hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. </div>
<div style="text-align: justify;">
- Channel bemutatom neked a főnökünket, David Jost. David ő itt Channel Gebauer. A lány akiről már annyit meséltünk. - magyarázta feléje fordulva.</div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán a férfi kíváncsi tekintettel rám nézett, kicsit közelebb jött és úgy mért végig alaposan.</div>
<div style="text-align: justify;">
Egy pillanatig még elhittem, hogy felismer, ám csak mosolyogva kinyújtotta felém a kezét és így szólt.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Szia! Üdvözöllek a csapatban, remélem sokáig fogunk együtt dolgozni! - egy ideig hezitáltam, hogy kezet rázzak-e vele, de mikor már kezdett kínossá válni a tétlenségem úgy döntöttem megteszem.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Hello! Remélem is, hogy így lesz! - erőltettem mosolyt az arcomra, ám valójában legbelül tomboltam.</div>
<div style="text-align: justify;">
David Jost. Az ember, aki tönkre tette az életem. A férfi aki félelmet nem ismerve átgázolt rajtam csak azért, hogy elválaszthasson Tomtól. Most újra itt állunk egymással szemben. Ám ezúttal most nem ő fog irányítani. Nem tudja, hogy ki vagyok. És ez számomra csak jót jelenthet...<i><br /></i></div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4526206562157411862.post-780804077378503702014-08-11T18:15:00.000+02:002014-08-11T18:15:35.146+02:00Impossible Promise 35. Rész <div style="text-align: justify;">
<b>Sziasztok!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Végre sikerült megírnom az I.P. folytatását. Igaz, hogy egy kicsit eltértem az eredeti tervtől, de azt hiszem talán jobb is így. A következő részekben érkeznek a nagy izgalmak és meglepetések. Erről már korábban is beszéltem, azt hiszem ti is pontosan tudjátok mi az. Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat és véleményt. Remélem a rész tetszeni fog és egy kicsivel több véleményt kapok. Nem szoktam ilyesmit csinálni, de úgy érzem ha valamit elakarok érni, akkor muszáj lesz. Szóval annyi változás lesz a részek érkezésével kapcsolatban, hogy 3 komi után hozom a folytatást. Remélem megértitek!</b></div>
<div style="text-align: justify;">
<b>Jó olvasást! :)</b></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEivLZaF3JDTqalcAxtuX8LPETvtiNgE1XLvN8tu6Bcj08gXSjD1TRU0L3MDUEqool-yPNaDpT_YEbBxUKTe9r0hFG6oOd8W6Tdkxb92BJPL_UBQUgnrZfYGWpmxNPpOxix-uVls2Dny8-zZ/s1600/Tokio-Hotel-047-TokioHotelTV-Screenshot-Photo-Shoot.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><br /></a><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhl8Mkydz1rwt8RQlMjOc-J9a-jCyVe0Cehg2B56-D8_iJ7Ijr3DPNr8pm-d6ePyWpGshf9hTyVtYnGgXaw6AlUxeTCB-gu1PEafEVddtsyqdNEE9vnnbFW0D1ADs3ijgUSIhpRqweTrDmR/s1600/tokiohotelgroupheadermrbeaky.png" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhl8Mkydz1rwt8RQlMjOc-J9a-jCyVe0Cehg2B56-D8_iJ7Ijr3DPNr8pm-d6ePyWpGshf9hTyVtYnGgXaw6AlUxeTCB-gu1PEafEVddtsyqdNEE9vnnbFW0D1ADs3ijgUSIhpRqweTrDmR/s1600/tokiohotelgroupheadermrbeaky.png" height="233" width="400" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
</div>
<a name='more'></a><br />
<br />
<div style="text-align: justify;">
Miután kocsiba ültünk, Tom egy árva szót sem mondott arról hova megyünk. Azt mondta, hogy meglepetés lesz, így inkább nem is firtattam a dolgot. Mire odaérünk úgy is megtudom miről van szó. Így aztán csak kényelmesen hátradőltem az ülésben és tekintetemet a mellettünk elsuhanó éjszakai város felé fordítva, élveztem az utat.</div>
<div style="text-align: justify;">
Nem tudom mennyi ideje lehettünk úton, amikor azt vettem észre, hogy a kocsi lassítani kezd, majd megáll egy sötét épület előtt. Tom szó nélkül kiszállt és mellém sétálva kinyitotta nekem az ajtót.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Megérkeztünk! - nyújtotta felém a kezét, mire én csak értetlenül elfogadva a segítségét kiszálltam a kocsiból.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Tom. Áruld el mi ez az egész. Hol vagyunk? - léptem mellé, kezét még mindig szorosan fogva.</div>
<div style="text-align: justify;">
- Csak gyere velem. - mosolygott, majd elindultunk a bejárati ajtó felé.</div>
<div style="text-align: justify;">
Tök sötét volt odabent. Az orromig se láttam. Mi a fenét keresünk mi itt? Ha Tom azt hiszi egy percnél is tovább itt fogok maradni, nagyon téved.</div>
<div style="text-align: justify;">
Aztán, ahogy beléptünk egy hatalmas terembe, Tom eleresztette a kezem és eltűnt mellőlem. Hirtelen felvillantak előttem a lámpák, egy csomó ember ugrott elő a különböző rejtekhelyekről, akik konfettit dobáltak és tapsoltak, majd kicsit hátrébb húzódtak, ugyanis Tom lépett elő a tömegből, arcán hatalmas mosollyal.<br />
- Meglepetés! - húzott magához én pedig a döbbenettől meg se tudtam szólalni.<br />
- Tom.. Mi ez az egész? - kapaszkodtam a vállába.<br />
- Úgy gondoltuk a srácokkal, hogy összedobunk neked egy meglepetés bulit az ideköltözésed alkalmából. Bill, Georg és Gustav már előre megszervezett mindent. Eljött mindenki a stúdióból. - magyarázta mosolyogva, aztán a tömegből elém léptek a srácok is.<br />
- Szia Channel! - intett Bill.<br />
- Ugye milyen jó a buli? - nevetett Gustav.<br />
- Ezt fogadd el közös ajándékként. Együtt vettük. Remélem tetszeni fog! - mosolygott Georg és átnyújtott nekem egy helyes kis dobozkát, piros masnival átkötve.<br />
- Istenem! Srácok én nem is tudom mit mondhatnék.. annyira rendes tőletek! Köszönöm! Nagyon-nagyon köszönöm! - öleltem át négyüket egyszerre.<br />
Annyira boldog voltam. Meg sem érdemlem, hogy így bánjanak velem. Erre egy meglepetés bulit szerveznek nekem? Egyszerre volt bűntudatom is, de ugyanakkor mérhetetlen öröm járta át a lelkem, mert úgy éreztem végre újra hazataláltam. <br />
- Na, kibontod? - bökött a kezemben lévő csomagra Tom.<br />
- Igen, persze! Csak még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt az egészet nekem szerveztétek.. - válaszoltam könnybe lábadt szemmel.<br />
Majd egy kicsit hátrébb léptem és végre minden figyelmemet az ajándéknak szenteltem. Egy fehér selyempapírba volt becsomagolva. Nem volt szívem széttépni, ezért csak óvatosan meghúztam a piros masnit, ami finoman lehullva a dobozról eresztett a papír szorításán. Széthajtottam a papírt is, mire egy gyönyörűen kidíszített fadoboz tárult elém. Kíváncsian kinyitottam a tetejét és nem hittem el, mi volt benne. Egy ezüst lánc, minek a végén egy egészen apró medál csillogott.<br />
Óvatosan a kezembe vettem és elolvastam, mi volt belevésve. <i>"Üdv a családban"</i> Hirtelen a szám elé kaptam a kezem és könnyes szemmel Tomra néztem. Összeszorult a szívem, ahogy azokba a boldogságtól csillogó szemekbe néztem.<br />
Ha tudnák, hogy valójában ki is vagyok. Örökre meggyűlölnének. Nap, mint nap átverem őket és mindebből semmit sem sejtenek. Milyen ember vagyok én? <br />
Szédülni kezdtem és a hányinger kerülgetett. Nem lenne szabad itt lennem. Egyáltalán nem is lett volna szabad újra találkoznom velük. Annyi minden eszembe jutott. Egy csomó emlék, egy csomó boldog pillanat az életemből.<br />
El kell tűnnöm innen.<br />
Ez volt az első ami az eszembe jutott. Egy másodperc alatt visszaraktam a láncot a dobozba és gyorsan Bill kezébe nyomva azt, hátat fordítottam nekik és kiszaladtam a teremből.<br />
Hogy is gondoltam, hogy képes leszek végig csinálni ezt? Végig nézni, ahogy tönkre teszem őket? Ha megtudják az igazat rólam.. teljesen kiborulnának.<br />
Már nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet, így zokogva rohantam a kijárat felé. Rohantam, ahogy csak tudtam. Minél előbb magam mögött akartam hagyni ezt az egészet.<br />
Kétségbeesetten téptem fel az ajtó kilincsét és meg sem álltam a kocsiig. Már a kapu kilincsét fogtam volna, amikor hirtelen valaki elkapta a csuklómat hátulról.<br />
Ijedten néztem a fogva tartómra. Tom volt az. Zokogva megpróbáltam kirántani kezem a kezéből, de ő csak még szorosabban ráfogott és magához húzott.<br />
- Hé! Hé nyugi! - fogta kezei közé arcomat - Mi a baj? Channel mi volt ez az előbb? És miért sírsz?<br />
- Tom kérlek hagyj elmenni. - hajtottam le a fejem.<br />
- Nem! Mond el mi volt ez az egész! - hangja határozott és feszült volt. Úgy éreztem itt az ideje, hogy elmondjak mindent. Nem játszhatok tovább.<br />
- Hazudtam neked.. - zokogtam fel újból.<br />
- Micsoda? Ezt nem értem..<br />
- Becsaptalak.. - néztem továbbra is a földet, ekkor ő a mutatóujjával az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.<br />
- Channel. Mi történt?<br />
Kitartóan állta a tekintetem és türelmesen a válaszomra várt. Döntenem kellett. Vagy elmondok neki mindent, vagy kitalálok egy újabb hazugságot, amivel még jobban összekuszálom az amúgy is bonyolult helyzetem. <br />
Nem tehettem mást. Tudnia kell az igazságot.<br />
- Hazudtam neked. Én valójában nem... - mikor végre bevallottam volna mindent, az utolsó pillanatban hirtelen kivágódott mögöttünk az ajtó.<br />
- Tom! Minden rendben? - lépett elénk Bill, szemeit szigorúan rajtam tartva.<br />
- Öhm.. nem is tudom. Channel valami olyasmit hajtogat, hogy hazudott nekem. De fogalmam sincs miről beszél. Épp az előbb akarta elmondani, mielőtt megjelentél. - magyarázta Tom.<br />
- Channel! Remélem nem akarsz most elmenni? Még el sem kezdődött a buli. Gyertek inkább be! Odabent is tudtok beszélni. - fogta meg a kezem és elkezdett befelé húzni.<br />
Nem tudtam mire véljem ezt az egészet. Mintha, nem akarta volna, hogy Tommal kettesben legyek. Talán attól fél, hogy valami olyasmit mondok neki, amivel fájdalmat okozok? Teljesen komolynak tűnt. Olyan eltökélten húzott maga után, mint aki el sem akarja engedni a kezem. Mi ez az egész? Miért van az, hogy a sors mindig akkor fordul ellenem, amikor elakarom mondani az igazat? Mire jó ez az egész? Teljesen összezavarodtam... </div>
Alicia Bernhardthttp://www.blogger.com/profile/10679291124202456586noreply@blogger.com6