2016. január 1., péntek

Criminal Life 12. Rész - Befejezés

Drága olvasóim!
Először is nagyon Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! Tudom, hogy mostanában eltűntem és szinte semmi életjelet nem adtam magamról, nem is magyarázkodok, mert nem azért írtam most. Hanem azért, hogy megosszam veletek és - így karácsony után, újév napján - megajándékozzalak benneteket egy friss bejegyzéssel, ami nem más, mint a Criminal Life befejező része. Ezen kívül lesz még egy epilógus, ahol majd részletesebben szeretnék írni nektek, de most nem is szaporítanám tovább a szót. Köszönöm, hogy itt voltatok velem a történet alatt, sokat jelentenek a véleményeitek!
Jó olvasást! :)





Másnap reggel Tom hangos csörömpölésre ébredt. Meggyötört testével a hang forrása felé fordult és egy egyenruhás őrt pillantott meg. Sötét kalapja szigorú arckifejezést palástolt. A kezében egy hosszú, fém botot szorongatott, melyet végighúzva a cella rácsain újabb lármát okozott. Olyan hangos volt, hogy a kihalt folyosó csak úgy visszhangzott tőle, a szomszédos cellák foglyai pedig dühödt szitkozódásba kezdtek.
- Hagyja már abba!
- Hülye állat! - kiabálták egymást felváltva, de az őr ügyet sem vetve rájuk előhúzta zsebéből a cellakulcsot és kinyitotta az ajtót.
- Kaulitz! - hangzott éles szava a félhomályban - Kezdődik a tárgyalás. Kapja össze magát!
Tom szíve nagyot dobbant a szavak hallatán. Hát végre eljött ez a nap is. Az évekig tartó menekülés és bujkálás itt és most véget ért. Soha nem fogja tudni bebizonyítani az ártatlanságát. Senki és semmi nem segít rajta. Juliet is hátat fordított neki. 2 napja be se jött hozzá. Igen, tisztában van azzal, hogy mit tett vele és nem is várta el a nőtől, hogy azok után is mellette marad, de beleszeretett és ha akarná sem tudná leplezni az elvesztésének fájdalmát.
Néma csöndben az őr elé lépett és két kezét kinyújtva hagyta, hogy a férfi megbilincselje őt. Vállánál fogva kirángatta a cellájából és maga elé húzva egy nagyot lökött rajta az egyenruhás.
- Mozgás! - kiáltott kegyetlen hangon, mire Tom fájdalmasan felsóhajtva elindult a folyosón. Két oldalról cellák tucatjai vették körbe és a foglyok, akik odabent bujkáltak a sötétben, együtt érző arckifejezéssel kísérték végig az ártatlan férfit. Bár a rendőrök nem hittek benne, a rabok többsége pontosan tudta, hogy most egy ártatlan, jó embert visznek a halálba. Egyik-másik inkább a fal felé fordult, hogy ne kelljen látnia, ahogy elvezetik a férfit.
Tom beletörődve a sorsába sodródott az árral és semmiféle ellenállást nem tanúsítva, szófogadóan haladt előre. Tekintete üres, reményvesztett volt.

***

Néhány perccel később már a tárgyalóterem pódiumán, az elítéltek székében ült. Egy óriási faasztal mögött foglalt helyet nem messze tőle a bíró, az asztal előtt pedig egy öltönyös férfi állt. Ő volt az ügyvéd, aki Tom vallomását felvette és most az esküdtszék előtt újabb kérdéseket tesz majd fel neki. Cseppet sem tűnt barátságos alaknak.
Mikor a tárgyalás elkezdődött, Tom végignézve az emberek arcán, tudta, hogy nem számíthat segítségre. Mindenki úgy tekint rá, mint egy aljas gyilkosra. A bíró szinte kertelés nélkül belekezdett a bűncselekmény elkövetésének részleteibe, látszott rajta, hogy minél hamarabb túl akar esni az egészen.
- Tom Kaulitz! - szólította fel a bíró, mire a férfi felállt és csendesen hallgatott - Tagadja, vagy beismeri, hogy 2011. októberében jelen volt annak a banknak a helyszínén, ahol két rendőr életét vesztette, valamint több, mint 500 ezer dollár eltűnt a széfekből?
Tom nem válaszolt, csak összebilincselt kezeit bámulta. Teljesen feladta a harcot. Már nem érdekelte semmi.
- Tom Kaulitz! Válaszoljon! - emelte fel a hangját a bíró.
- Ott voltam. - mondta végül alig hallhatóan a férfi.
- Tehát beismeri. Mr. Kaulitz. Nyomatékosan megkérem, hogy a feltett kérdésekre egyértelműen adjon választ. - tolta fentebb a szemüvegét a bíró - Most átadom a szót Dr. Clark ügyvéd úrnak.
- Köszönöm bíró úr! - lépett a férfi elé az ügyvéd és szigorú pillantását Tomra emelve megkérdezte - Mr. Kaulitz. Eltudná mondani nekem, hogy 4 évvel ezelőtt a banknál történt bűncselekményt követően hova vitte a pénzt és a gyilkos fegyvert?
- Fogalmam sincs, mi lett velük.
- Parancsol? - kérdezte értetlenül az ügyvéd.
- Mondom fogalmam sincs, mi történt a pénzzel és a fegyverrel. - válaszolta gyilkos tekintettel Tom.
- Megmagyarázná hogy ez mégis hogyan lehetséges?
- Úgy, hogy nem én öltem meg a zsarukat és nem én loptam el a pénzt... - mondta ki kertelés nélkül a férfi, mire őrült hangzavar lett a teremben. Mindenki megbotránkoztatónak tartotta, hogy még most is tagadja a történteket.
- Csendet a teremben! - kalapácsolt kettőt a bíró, mire kissé elhalkultak az emberek.
- Értem. Akkor most közelítsük meg egy másik oldaláról az esetet. - dörzsölte sötét szakállát a férfi - Meséljen nekem arról a napról, amikor elrabolta a központi kórház egyik orvosát, Dr. Juliet Collins-t.
Az ügyvéd tudta jól, a férfi legsebezhetőbb oldaláról kell megfejteni az igazságot. Ha arról kérdezik, ami személyesen és nagyon közelről érinti, nyilván többet fog elárulni.
Tom fájdalmasan felnyögött a név hallatán, a szíve pedig kétszer gyorsabban vert mint korábban. Tudta, hogy elkerülhetetlen lesz erről beszélnie, de még így se volt felkészülve rá.
- Az a nő csak rosszkor volt rossz helyen. Ha bántani akartam volna, már az első pillanatban megtettem volna. De nem bántottam. Mert én nem vagyok gyilkos! - emelte fel a hangját Tom.
- Értem. Most beszéljen a maga és Dr. Collins kapcsolatáról. Úgy tudom, hogy elég bensőséges viszony alakult ki maguk között. Vagy talán tévedek?
- Pszichodokikám.. ha arra akar kilyukadni, hogy lefeküdtünk-e egymással, akkor nagyon jól gondolja. De ha arra kíváncsi, hogy érzelmi szálak fűznek hozzá.. nos akkor nagyon téved.
- Rendben, értem. Tehát akkor nem jelentett magának semmit a nő közelsége?
- Nem jelentett semmit! Kihasználtam egy gyenge pillanatában és őszintén megvallva nekem is jól jött, hogy kéznél volt. Mindössze ennyi volt..
- Tehát akkor szó sem volt szerelemről?
- A rohadt életbe bíró úr! Feltétlenül szükséges válaszolnom ezekre a kérdésekre? Semmi köze nincs az esethez.. - őrjöngött Tom, mivel egyre mélyebbre fúródott benne az a kés, amit az ügyvéd döfött belé azzal, hogy a nőről kérdezte. És bár majd megveszett a nőért, az igazságot mégsem árulhatta el. Hazudnia kellett az utolsó leheletével, hogy megvédje a nőt.
- Dr. Clark, kérem ne térjen el a tárgytól. Csak olyan kérdéseket tegyen fel, amik az esethez kapcsolódnak! - kalapácsolt ismételten a bíró, aki eddig feszülten követte az eseményeket.
Tom fújtatva hátradőlt a székben és olyan mély megvetéssel nézett végig az előtte álló ügyvéden, hogyha szemmel ölni tudott volna, holtan esett volna össze a férfi. Hazudnia kellett az érzéseiről, dübörgött benne a harag és olyan erősen mardosta a lelkét a fájdalom, hogy szinte belepusztult. Arról azonban sejtése sem volt, hogy a padok között olyasvalaki is jelen volt, aki jobban ismerte, mint bárki más a teremben.

***

Az utolsó sorban csendesen meghúzódva hallgatta végig a férfi szavait, és bár éles pengeként hasított a szívébe minden egyes szó, tudta, érezte, hogy csak hazugság minden. Látta a férfin, hogy mennyire fáj neki erről beszélnie. Nem lenne képes ilyen aljasságra. Nem hazudna neki.. nem.. egyszerűen nem tudja elképzelni! És ami a legjobban fájt neki, hogy Tom nem küzdött. Semmi jelét nem adta annak, hogy harcolni akar az igazságért.. feladta az életét, a szabadságát.. feladta a szerelmüket, egy olyan ember miatt, aki még csak arra se méltó, hogy éljen.
Kezeit görcsösen összekulcsolva pillantott a bejárat felé, ahol már réges-rég meg kellett volna jelennie a rendőrfőnöknek, de már legalább egy órája semmi mozgás. Idegtépő perceken keresztül várt és várt, és ahogy Tom összetört arcát figyelte, csak még jobban felemésztette a kétségbeesés. Nem hagyhatja ennyiben! Nem érhet véget így! Aztán, amikor a bíró felállt és egy papírlappal a kezében Tomhoz fordult, rájött, hogy tévedett. Elkésett mindennel..
- Tom Kaulitz! - szólalt meg a bíró, mire a férfi ismét felállt - Hosszas tárgyalás után a bíróság meghozta ítéletét. Bár tagadja és nem vállalja magára a gyilkosság tényét, bizonyítékok hiányában sajnos az Ön szava nem ér semmit a tényekkel szemben. Ezért a bíróság két rendőr meggyilkolása, a városi bank kirabolása és egy orvos elrablása miatt...
Nem! Nem! Nem! Nyögdécselt halkan a nő és amikor már nem bírta tovább hallgatni ahogy ítéletet mondanak a férfi felett, aki teljesen megváltoztatta az életét, aki megtanította arra milyen is az amikor valakit igazán szeretnek, képtelen volt a helyén maradni. Kétségbeesetten felugrott a sarokból és a mellette ülő embereken áttörve a bírói pulpitushoz rohant.
- Várjon! - kiáltott a néma csöndben, és ekkor minden szem rászegeződött - Bíró úr kérem várjon! Tom Kaulitz ártatlan! - az emberek nyüzsögni és hangoskodni kezdtek. A nő könnyáztatta szemeit a férfira emelte, aki eddig csak csendben maga elé meredt, beletörődve az ítéletbe, ám amikor meghallotta a hangját.. mintha csak új életre kelt volna.
- Maga kicsoda? - kérdezte értetlenül a bíró.
- A nevem Dr. Juliet Collins. És nem hagyom, hogy egy ártatlan embert ítéljenek börtönre!
- Mi a bizonyítéka erre? Van valami, amivel alátudja támasztani a szavait?
- Én.. én.. - dadogott kétségbeesetten, de mivel tudta, hogy a rendőrfőnökre nem számíthat, mélyet sóhajtott - Nem bíró úr. Nincs..
- Hát akkor ne akadályozza a tárgyalást, hagyja el a termet!
- Kérem várjon! - kiáltott magabiztosan a nő.
- Ebből elég! Vezessék el a nőt! - intett a biztonságiaknak a bíró, mire két egyenruhás jelent meg Juliet mellett és cseppet sem türelmesen megragadták a karját. Tom pattanásig feszült idegekkel várt és amikor látta, ahogy az a két férfi ráveti magát a nőre, minden dühe kiutat nyert szorításból.
- Juliet! - üvöltött teli torokból és átugorva a pultot a nőhöz sietett volna, de újabb egyenruhások jelentek meg az oldalsó bejáratnál, akik megakadályozták a mozgásban. - Eresszék el, nem hallják! Juliet! - összebilincselt kezével megpróbált a szorítás alól szabadulni, de az őrök túlerőben voltak, így nem tehetett semmit.
- Na de kérem mi folyik itt?! Csendet! Csendet a teremben! - kalapácsolt egyre idegesebben a bíró. Óriási hangzavar keletkezett a teremben, mindenki kiabált, tolongott és csak egy velőt rázó pisztoly dördülés vetett véget a zsivajnak. Mindenki a hang forrása felé emelte tekintetét, ahol a nő legnagyobb megkönnyebbülésére a rendőrfőnök állt, oldalán a szintén megbilincselt Polgárral.
- Elnézést! - kiáltott a rendőrfőnök. - De volna itt egy gyanúsított.
- Maga meg mi az ördögről beszél?! - fújtatott a bíró, aki már egy szót sem értett az egészből. - Ki ez az ember?
- Ez a férfi Polgár, többszörös gyilkos, akinek a rejtekhelyén több százezer bankjegyet és egy fegyvert találtunk, aminek a töltényén ugyanaz a puskapor nyom található, mint a banknál megölt rendőrök holtestén.
- Hát ez egyszerűen nevetséges! - nevetett fel gúnyosan a bíró, majd Tomhoz fordult - Kaulitz! Felismeri ezt a férfit?
- Persze, hogy felismeri, hiszen Ő a gyilkos! Tom ártatlan!! - kiáltott kifáradtan Juliet.
- Nem magától kérdeztem! - kalapácsolt a bíró. - Kaulitz válaszoljon!
- Igen, ismerem. - szólalt meg Tom és izzó tekintetét a férfi kétségbeesett szemeibe mélyesztette. Éveken keresztül menekülnie kellett miatta, fel kellett adnia a régi életét.. ezért bosszút kell állnia. - Ő Polgár, akinek az igazi neve Jack Doran. Ő volt az, aki lelőtte az őröket és ő rabolta ki a bankot is. Adósságba keveredett és hogy mentse az életét, pénzre volt szüksége. Engem is beleakart rángatni, de esküszöm, hogy semmi közöm az egészhez!!
A bíró elgondolkozva meredt az előtte álló férfira, aki bár sok szenvedésen ment keresztül, testét súlyos sebhelyek és kék foltok borítják, mégis olyan szilárd testtartással viszonozta a pillantását, hogy most már minden kétséget kizáróan biztos volt az ártatlanságában.
- Jack Doran! Beismeri a maga ellen felhozott vádakat? - fordult a másik férfi felé.
- Bassza meg! - köpött egyet a pulpitus felé, ezzel alátámasztva a bűnösségét. Ismét hangzavar lett úrrá a tárgyaló termen és az őrök, akik eddig Tomot szorongatták, kiszabadították a bilincs fogságából  és sietve Jackhez léptek, akit hangos üvöltözés és szitkozódás közepette kivezettek a teremből.
- Hölgyeim és Uraim! Elnézésüket kérem ezért a nevetséges cirkuszért, de úgy tűnik most már minden a helyére került. Tom Kaulitz ártatlannak bizonyult az ellene felhozott vádak alól és a továbbiakban semmi szükség nincs a jelenlétére, úgyhogy megkérem távozzon. - mondta a bíró homlokát törölgetve. Soha életében nem találkozott még ehhez hasonló esettel, így bőven tanult ő is a történtekből.
Miután a bíró elhagyta a termet, az emberek elkezdtek egymás után kiszivárogni és csupán néhányan maradtak Tom és Juliet társaságában. Mindössze néhány méter választotta el őket egymástól, de mégsem mert megmozdulni egyikük sem. Tom úgy nézett a nőre, mint senki másra. A kemény bilincsektől sajgó csuklóit dörzsölve, tétlenül ácsorgott és képtelen volt megmozdulni. Egyáltalán képtelen volt felfogni a történteket. Juliet.. megmentette. Képes volt elmenni annak a szörnyetegnek a rejtekhelyére, csak azért, hogy Jack most a rendőrök fogságában lehessen. Képes volt az életét kockáztatni érte. Csak egy olyan nő képes erre a tettre, aki tiszta szívéből szeret. Szereti őt, vele akarja leélni az életét és egy percet sem akar többé távol lenni tőle! Soha többé!
Hosszú, határozott léptekkel egy szempillantás alatt a nő előtt termett és könnyeinek szabad utat engedve a karjaiba emelte őt.
- Istenem Juliet! - szorította két keze közé a nő arcát és homlokukat egymásének döntve, mélyeket lélegeztek - Soha nem fogom tudni meghálálni neked azt, amit értem tettél! Az életedet kockáztattad és én mégis elárultalak. Hazudtam, amikor az ügyvédnek beszéltem rólad.. soha nem lennék képes ártani neked.. én.. én annyira..
- Shhht! - tette mutató ujját a férfi ajkaira Juliet, majd gyengéden elmosolyodva végig simított Tom arcán és annak sebhelyein. Ujjai helyére apró csókokat lehelt, ha képes lett volna rá, lecsókolta volna a férfi összes fájdalmát, csak hogy végre boldognak láthassa - Most már nem lesz semmi baj! Tudom, hogy szeretsz. Én is ugyanannyira szeretlek és igen, képes lennék meghalni is érted! Te vagy az a férfi, aki mellett le akarom élni az életem és nem hagyom, hogy bántódásod essen. Soha, érted soha.. - suttogta az ajkaiba, mire Tom egy határozott mozdulattal magához rántotta a nőt és szenvedélyesen ajkainak esett. Juliet egy másodpercig sem habozva viszonozta a csókot és ugyanolyan hévvel falta Tom ajkait, mint a férfi az övét. Most már nem állhat közéjük senki és semmi. Szabadon szerethetik egymást és egy örökké valóság vár rájuk, hogy ezt meg is tegyék.
- Juliet.. - suttogta Tom a nő ajkaiba ezzel megszakítva a csókjukat - Eljönnél velem vacsorázni? - kérdezte halkan, majd egy kacér mosoly jelent meg a szája szélén.
- Istenem Tom.. hát persze! - zokogott fel a boldogságtól a nő, majd ajkait ismét a férfi ajkaira tapasztotta és szorosan magához ölelte.

Vége

1 megjegyzés:

  1. Először is BUÉK :) Másodszor pedig örülök hogy végre életjelet edsz magadról, már kezdtem kicsit kétségbeesni hogy hol vagy :)
    Egyzsreűen fantasztikus lett a befejezés, reménykedtem is benne, hogy Happy End lesz, és szerencsére így is lett. De ezek után már végképp kíváncsi lennék az IP- re is, annak mikor hozod a következő részét? Izgatottan várom már :)

    VálaszTörlés