Impossible Promise 39. Rész

Szép napot mindenkinek!

Villámgyorsan meg is hoztam a folytatást. Igyekszem ezentúl sokkal gyakrabban hozni a részeket, ugyanis terveim szerint még ebben az évben befejezem a történetet - és elképzelhető, hogy az oldalt is - még nem tudom mennyire sikerül tartanom az ütemet, de mindent megteszek érte! Köszönöm a pipákat és a véleményeket, minél előbb válaszolni fogok rájuk!

Itt is lenne a rész, jó olvasást hozzá! Izgatottan várom a véleményeiteket! :)

- David te most komolyan ekkora paraszt vagy?! Mi a fenének kellett ezt mondanod?! - lépett a férfi elé gyilkos tekintettel Tom - Miért kell mindig ezt csinálnod?! A rohadt életbe.. szándékosan tönkre akarod tenni az életem? - zilálta, és nagyon vissza kellett fognia magát, nehogy megüsse. 

- Nem tehetek róla.. én csak az igazat mondtam. - vonta meg a vállát nemes egyszerűséggel - És azt hiszem te is jobban tennéd, ha kicsit jobban odafigyelnél a csajodra. Valami nem stimmel körülötte és egyáltalán nem szeretném, ha ez a banda rovására menne.. 

- Na majd én mindjárt megmutatom mire kell jobban odafigyelned .. - emelte a kezét, de Bill és a srácok még időben lefogták.

- Nyugi haver.. nem éri meg! - nyugtatta Georg.

- Inkább keresd meg Channelt. - nézett mélyen bátyja szemeibe a szöszi.

- Az az egy szerencséd van David, hogy a "főnökünk" vagy.. máskülönben már laposra vertelek volna.. - mondta gúnyos hanggal Tom idézőjeleket formálva az ujjaival, majd idegesen megkerülve a férfit kiviharzott az irodából és egyenesen a lány után  eredt.

***

Ahogy ott álltam az irodám üvegfala előtt, tekintetemmel az előttem mozgolódó várost kémleltem. Mélyet sóhajtva homlokomat az üvegnek döntöttem és azt kívántam bárcsak másképp alakultak volna a dolgok. Már ezerszer megbántam, hogy annak idején elvállaltam a srácokat. Ha akkor nem hagyom, hogy újra találkozzak velük, ha akkor megelőzöm a sorsom, most minden szebb és békésebb lenne.  Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy beleőrültem volna Tom hiányába, de legalább megkímélhettem volna őket ettől a sok szenvedéstől. Idővel biztos feldolgozták volna a halálom, aztán egy kis idő után újra színpadra léphettek volna. Annyi mindentől megfosztottam őket.. Tönkretettem az életüket.

- Egy szörnyeteg vagyok.. - suttogtam magam elé, kezemmel óvatosan végigsimítva az üvegen, majd hagytam hogy arcomat újból ellepjék a könnyek.

Aztán hirtelen kinyílt az ajtó. Ijedten hátrakaptam a fejem és mikor megláttam Tomot, úgy éreztem a szívem szakad meg. Ahogy összetalálkozott a tekintetünk.. látni, hogy ő is mennyire szenved. Szétmarcangolt a bűntudat.

- Jól vagy? - kérdezte alig hallhatóan, mire én csak elkeseredetten megráztam a fejem.

Nem bírtam tovább. Zokogva megindultam felé és kétségbeesetten a nyakába csimpaszkodva öleltem magamhoz. Könnyes arcomat a mellkasába fúrva próbáltam meg elrejteni előle, de a testem reszketését így sem tudtam megakadályozni.

- Kérlek nyugodj meg.. - simogatta védelmezően a hátam.

- Annyira sajnálom! - néztem fel rá kipirult arccal - Minden az én hibám.. miattam kell ennyit szenvednetek.. Sajnálom!

- Channel miről beszélsz? - törölte le a könnyeimet - Te nem tehetsz semmiről. Nem a te hibád, hogy David egy seggfej.. Hallod?

- De.. ha én nem lennék akkor sokkal jobb lenne nektek. Akkor minden..

- Akkor minden olyan üres lenne! - fojtotta belém a szót, mutató ujját az ajkaimhoz szorítva - Szeretlek és nem akarom, hogy bárki is közénk álljon. Érted? Ha te nem lennél.. minden értelmetlen lenne. Tudod.. én eddig csak egy nőt szerettem igazán. És mikor ő meghalt.. úgy éreztem vele együtt a szívem is meghalt. Aztán megismertelek téged. Neked köszönhetek mindent, ami most van. Visszahoztál az életbe.. - döntötte homlokát az enyémnek.

- Ne mond ezt kérlek.. - suttogtam remegő hanggal - Nem akarom, hogy ennél is jobban fájjon..  - kérleltem szemeimmel a földet bámulva, mire ő mutatóujjával felemelte az állam, ezzel arra késztetve engem, hogy a szemébe nézzek.

- Szeretlek és ez ellen nem tudsz tenni semmit! - húzott közelebb magához.

- Nem is akarok.. - suttogtam remegő ajkakkal és mielőtt még bármit is tehettem volna, mielőtt még elléphettem volna előle, Tom egy határozott mozdulattal visszarántott magához és szenvedélyesen ajkaimnak esett.

Kétségbeesetten faltuk egymás ajkát, mintha csak az életünk múlt volna azon a csókon. Az arcom még mindig könnyes volt, de ahogy Tom a kezével magához húzott, finoman lesimította rólam a sírás minden egyes bizonyítékát. Nem foglalkoztunk a külvilággal, csak mi ketten voltunk. És ez rettenetesen megnyugtató volt. Tudni, hogy ő megvéd, hogy a biztonságot nyújtó karjai közé zár. Ez felért mindennel.
- Nagyon szeretlek.. - suttogtam ajkaiba.

- Én is téged! - ölelt magához.

Majd néhány percig csak ott álltunk, egymást ölelve és élveztük a minket körülvevő csendet. Nem szóltunk semmit, nem volt szükség szavakra. Ahogy egymásra néztünk, ahogy hallgattuk egymás lélegzetvételét, már csupán ez többet ért minden szónál.

A következő pillanatban egy halk kopogás törte meg a csendet, majd Bill dugta be a fejét.

- Minden rendben? - lépett be az ajtón.

- Igen, most már igen.. - válaszolta Tom, majd bátorítóan megszorította a kezem és rám mosolygott.

- Bocs, hogy csak így rátok rontok.. de az a helyzet, hogy David..

- Máris megyünk. - fejezte be a mondatot Bill helyett.

- Rendben. Akkor én nem is zavarok tovább! - kacsintott és már ott se volt.

- Figyelj Tom.. - fogtam meg a kezét.

- Igen?

- Köszönöm, hogy utánam jöttél.. nagyon jól esett.. - hajtottam le a fejem.

- Tudod, hogy soha nem hagynálak magadra! - puszilta meg a homlokom.

- Köszönöm!

- És egyébként eszembe jutott valami.. 

- Micsoda? - emeltem rá kíváncsian a tekintetem.

- Szerintem túl sokat foglalkozol a munkával mostanában. Egész nap bent vagy az irodában.. Jót tenne egy kis kikapcsolódás. Mi lenne, ha elmennél egy edzőterembe, vagy egy masszázsszalonba? - kérdezte, én pedig úgy néztem rá, mint akinek elment az esze - Komolyan kérdeztem.

- Hát nem tudom.. 

- Hidd el segíteni fog! - mosolygott biztatóan.

Végül ráhagytam a dolgot, majd egy kicsit összeszedtem magam és visszamentünk a többiekhez.

Lehet, hogy Tomnak igaza van?