Impossible Promise 34. Rész

Sziasztok!
Végre elérkezett ez a pillanat is! Meghoztam az Impossible Promise 34. részét. Tudom, hogy rengeteget kellett rá várnotok. Konkrétan lassan 1 évet, de most végre itt van! Remélem az olvasóim még most is itt vannak és velem tartanak a történet végéig. Már nem sok van hátra. Nem is szaporítom tovább a szót!
Jó olvasást! :)

Ui: Tudom, hogy irtó rövid lett és még csak képeket sem hoztam, de ez amolyan "töltelékrész", szóval a folytatás majd kárpótol!


Ott ültem a sötét szobában egyedül. Könnyeimmel küszködve szorítottam magamhoz a törülközőt, és csak az járt a fejemben, ami pár perccel ezelőtt történt. Bill.. rám nyitott. És lehet, hogy meglátott. Istenem mi van, ha rájött mindenre? Mihez kezdek akkor? Még szinte alkalmam se volt arra, hogy kiélvezzem a Tommal eltöltött időm. Alig 1 hete "békültem ki vele".
- Neked teljesen elment az eszed.. - suttogtam magam elé.
Még, hogy kibékülni. Ostobaság. Tom azt se tudja ki vagyok igazából.
Tudom, hogy butaság volt belekezdeni ebbe az egészbe. De most már nem futamodhatok meg. Az se biztos, hogy Bill elmondja valakinek, amit látott. Már ha látott valamit.

Időm sincs, hogy összeszedjem magam, pár másodperccel később valaki kopogtat az ajtón. A szívem a torkomban dobog és csak remélni tudom, hogy nem lesz semmi baj.

- Channel bejöhetek? - szólal meg egy hang az ajtó mögül és már be is nyit - Mit csinálsz itt a sötétben?

Csak Tom az. Lassan kifújom a bent tartott levegőt és felállok.

- Én.. én csak. A fürdőből jövök. 

- Zuhanyoztál? - kérdezi közelebb lépve.

- Igen. - próbálom figyelni az arcát, de nem látok rajta semmi különöset. Teljesen nyugodt és egy apró mosoly bújik meg az arcán. - És te? Kiderítetted mi volt az a hangzavar odakint?

- Öhm. Igen. - vakarja meg zavartan a tarkóját - Csak a srácok ökörködtek.

Mintha eltitkolna valamit. Látom rajta, hogy nem az igazat mondja. Talán már mindent tud és most csak játszik? Nem. Akkor biztos nem lenne ilyen nyugodt.

- Biztos, hogy csak ennyi történt? - nyúlok a karja felé. Arra számítok, hogy elhúzódik, ehelyett csak hagyja, hogy finoman megérintsem.

- Igen persze. Talán nem hiszel nekem?

- Dehogyis. Nem erről van szó.. - szorítom meg a csuklóját.

- Olyan feszültnek tűnsz. Minden rendben? - emeli fel mutatóujjával az állam. 

- Csak egy kicsit fáradt vagyok még. - nézek rá.

A szemeivel csak ekkor veszi észre, hogy egy szál törülközőben állok előtte. Először meglepődik, majd két kezével átkarolva a derekam szorosan magához húz.

- Azt mondod most zuhanyoztál?

- Igen, miért? - kérdezem ajkaiba suttogva.

- Szóval akkor ez alatt a törülköző alatt nincs semmi? - vigyorodik el.

- Semmi az ég világon. - nevetek fel halkan. Mire a következő pillanatban Tom éhesen lecsap ajkaimra, és baj tenyerével felfedező útra indul az oldalamon. Pár percig hagyom, hogy azt tegyen amit akar, ám ekkor hirtelen eszembe jut, hogy most már nem vagyunk egyedül. Finoman eltolom magamtól és megigazítom a törülközőt. 

- Tom. Ezt most nem szabad. És amúgy is valamit akartál mondani, amikor bejöttél.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy van már valami terved a mai napra?
- Még nincs. De miért érdekel? - néztem fel rá kíváncsian.

- Gondoltam bemehetnénk a stúdióba. Megmutatnám neked a helyet - ült le velem szemben a kanapéra.

- Ez tök jó ötlet, de mi lesz addig a többiekkel?

- Feltalálják magukat. Meg már szerintem rég elmentek valahova. - dőlt hátra kényelmesen. 

- Értem. Akkor gyorsan felöltözök és indulhatunk. 

- Rendben. Én addig felhozom neked a bőröndöket. - adott egy gyors szájra puszit és már ki is ment a szobából.

***

- Szóval ez lenne a Ti kis kuckótok? - léptem be az ajtón. Igyekeztem mindent úgy előadni, mintha csak először lettem volna ezen a helyen, de nagyon nehéz volt, mivel tulajdonképpen a fél életemet itt töltöttem.

- Igen. Itt készült minden, ami a TH-el kapcsolatos. Albumok, kislemezek. Interjúk. Minden. A dalszövegek egy részét is itt írta Bill. - mesélte lelkesen miközben szemeivel a falon függő képeket és díjakat csodálta.
- Hűha! Ez.. elképesztő! És mennyi díjat nyertetek! - léptem mellé.
- Igen tényleg az. Ezt például 2006-ban nyertük a Legjobb Rock együttes kategóriában. - mutatott rá az említett tárgyra.
Melegség járta át a szívem ahogy ránéztem. A szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól, már pusztán attól, hogy felelevenítette ezeket az emlékeket. Istenem milyen jó volt akkor.
De nem szabad ezekre az időkre gondolnom. Rég volt elmúlt. Azóta sok minden megváltozott. És most... most mégis itt vagyok. Vele.
Mégis, hogyan jutottunk el idáig?
Azt hiszem tudom. Mindennek az oka David volt. Miatta éreztem azt, hogy el kell menekülnöm innen és miatta maradtam Hamburgban. Igen az én döntésem volt és akár úgyis dönthettem volna, hogy hazajövök. De tudtam, hogy semmi nem változott volna. Csak még rosszabbra fordultak volna a dolgok. Senkinek nincs kedve egy beteg embert ápolni, mikor vár rá a munkája. A hivatása. Csak egy felesleges kolonc lettem volna a nyakukon...
- Channel figyelsz rám? - lebegtette meg a kezét előttem Tom. - Minden rendben?
- Mi? Öhm.. persze csak elbambultam. - ráztam meg a fejem.
- Olyan fura vagy egész nap.
- Azt hiszem csak egy alapos pihenésre lenne szükségem. - sóhajtottam fáradtan, mire hirtelen megszólalt Tom mobilja. Kezével intett, hogy maradjak a helyemen, azonnal jön.
Tényleg nem telt el sok idő, pár perc múlva már jött is vissza.
- Én már tudom is, hogy mire van most szükséged! - mosolygott.
- Ezt hogy érted?
- Csak gyere velem és megmutatom.
Fogalmam se volt róla mit tervez, de mivel mást úgy sem tehettem, összekulcsoltam ujjainkat és követtem őt.