2015. október 29., csütörtök

3 éves az oldal!!

Drága olvasóim!

Sok sok kihagyás után végre megint itt vagyok. Igyekszem belesűríteni a hétvégéimbe a blogot is, de sajnos most még az eddigieknél is sokkal kevesebb a szabadidőm. Idén szakvizsgázom és a tanárok sem könnyítik meg a helyzetet. Őszi szünet után máris vizsgahetem lesz, örülök, ha túlélem.. egyszerűen katasztrófa az egész..

De a lényeg, hogy most nagyon elszántan újra a nyeregbe szállok és mint azt az új design-ból is kikövetkeztethettétek már, nincs megállás a végéig. Már csak 5 rész és véget ér életem egyik - sőt talán az egyetlen - olyan története, ami a legtöbbet jelenti a számomra. Hamarosan újra jelentkezem remélhetőleg egy friss fejezettel, de előtte talán még egy lelkizős bejegyzés is lesz, ugyanis pár napon belül kerek 3 éves lesz a történet is.. Igen tudom, borzasztóan elhúztam.. de erről majd később.

Köszönöm mindenkinek, aki a 3 év alatt idetévedt, kommentelt és nyomon követte a történeteimet, rettenetesen sokat jelent nekem! Ti adtatok erőt a folytatásra még akkor is, ha éppen nagyon a padlón voltam. Köszönöm!! :) ♥