Impossible Promise 38. Rész

Drága olvasóim!

Végre sikerült megírnom a folytatást. Azt hiszem innentől kezdve lehet izgulni, ugyanis a következő részektől tényleg felpörögnek az események és vészesen közeledni kezdünk a befejezéshez. Nem sokára elérkezünk a kedvenc fejezetemig, pontosabban 2 rész múlva. Nagyon izgatott vagyok a véleményeitek miatt, kérlek minél többen osszátok meg velem a gondolataitokat! Remélem tetszeni fog a rész!
Jó olvasást! :)

1 hónappal később..

A nyár lassan őszbe vált. A nappalok egyre rövidebbek és olyan gyorsan múlik az idő, hogy szinte még fel se fogtam, de máris eltelt egy teljes hónap azóta, hogy Tom elvitt abba az étterembe. A srácok hihetetlenül jól haladnak a zenéléssel. Néhány héten belül már a 2. daluk fog kikerülni. Nagyon büszke vagyok rájuk. A stúdióban minden napot élvezettel töltenek el, és az, hogy a rajongók mennyi szeretetet és támogatást nyújtanak nekik.. felbecsülhetetlen. 

Na és mi van velem?

Úgy érzem teljesen összeomlok..

Lassan kicsúszik a lábam alól a talaj. A lelkiismeret furdalás és szégyenérzet, ami a lelkemet nyomja minden egyes nap egy kicsit jobban megöl. Érzem, hogy már nem bírom sokáig a hazudozást. Ez a folytonos titkolózás teljesen tönkretesz. Nem tudom, meddig fog tartani.. nem tudom mikor lesz vége.
De érzem, hogy már nem bírom sokáig..

***

Reggel mikor elindultam a srácok után a stúdióba, még a szokásosnál is rosszabb hangulatban voltam. Kedvetlenül léptem be a hatalmas épület előcsarnokába, majd a lift felé sietve előkotortam a táskámból egy dossziét. David annyi feladatot bíz rám, hogy alig bírom szusszal. Olyan, mintha direkt csinálná..

Miután felértem a lifttel, egyenesen a srácok irodájába mentem. Már kintről is hangos nevetés szűrődött ki, de mikor benyitottam, a saját szememmel is láthattam, igazán jó kedvűek voltak. Nem akartam, hogy észrevegyék rajtam mennyire ideges vagyok, ezért megpróbáltam egy hiteles mosolyt erőltetni magamra és hangosan odaköszöntem a csapatnak.
- Szép jó reggelt mindenkinek! - intettem feléjük, majd odasétáltam Tomhoz.
- Szia kicsim. - köszöntött mosolyogva, majd finoman megcsókolt - Minden rendben? Olyan zaklatottnak tűnsz..
- Persze, nincs semmi.. csak keveset aludtam.
- Hosszú volt az éjszaka, mi? - húzogatta vigyorogva szemöldökét Bill.
Na hát erre már nekem is muszáj volt felnevetnem.
- Lökött.. - bokszoltam a vállába, majd kényelmesen behuppantam Tom mellé és szinte azonnal a mellkasához bújtam. Olyan finom és puha volt.
- Tudod Bill aki megteheti.. - vágott fel  büszkén Tom, de persze én rögtön hasba vágtam. Még meg sem történt köztünk.. mármint.. tudjátok. Csak csók.
- Khmm.. - néztem rá szúrós pillantásokkal, mire ő egy olyan "tudod hogy csak viccelek" vigyorral arcon csókolt - Jut eszembe.. Srácok nektek nem kellene dolgozni? Hol van David?
- Biztos késik.. addig meg kihasználjuk az időt és lazulunk.. - feküdt hanyatt a kanapén Georg.
Lazulunk..
Aha persze. El is tudom képzelni, hogy mivel töltik az idejüket amikor épp nem az új dalokon dolgoznak. Ugyanazt, mint most. Fekszenek egész nap..
Nem bírtam megállni, ezért hirtelen kitört belőlem a hangos nevetés. Mindenki úgy nézett rám, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. De ahogy köztem és Georg között ingatták tekintetüket, egyből leesett mindenkinek, hogy mi az amin ennyire kifakadtam. Így a következő pillanatban már együtt röhögött mindenki. Georg kénytelen volt felülni, mert már így is majd megfulladt.
Ennyi bolondot egy rakáson.
- Na jó.. azt hiszem tényleg jobb lesz, ha elindulunk, mert a végén még baj lesz.. - törölgette - még mindig rázkódva a nevetéstől - a szemüvegét Gustav.
- Ebédidőben ugyanitt? - vetette fel Bill.
- Rendben!
- Ezt megbeszéltük. - dörzsölte össze a tenyerét izgatottan Tom, majd felém fordult és mosolyogva magához húzott - Később találkozunk, rendben?
Ahogy a szakállával cirógatta az állam, akaratlanul is kirázott a hideg. A cigi füsttel és mentolos parfümmel kevert illata még mindig képes volt arra, hogy levegyen a lábamról, így teljesen magamon kívül halkan a fülébe suttogva válaszoltam.
- Már alig várom..
- Szobára gyerekek.. - szólalt meg Bill, de mi csak oda se figyeltünk rá.
Tom finoman végig simított az arcomon és átkarolva a derekam végre megcsókolt. Imádtam az ilyen pillanatokat vele. Ilyenkor mindig megszűnt körülöttünk minden és csak mi voltunk. Érezni, ahogy a karjával szorosan magához húz, forró ajkaival ajkaimat kényezteti.. ezt az érzést egyszerűen soha nem tudtam megunni.
De mint általában a valóságban minden, ez a pillanat sem tarthatott örökké.
Egyik pillanatról a másikra, hirtelen kivágódott az iroda ajtaja és David lépett be rajta. Meglehetősen idegesnek tűnt.
Tommal szinte azonnal elváltunk egymástól, de sajnos nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy David ne vegyen észre..
- Szóval így.. - lépett szigorú tekintettel elém - Már végeztél is a munkával? Igazán gyors voltál. Na és ti? Fiúk.. így nem lesz semmi az albumból.. - csóválta a fejét, majd ismét felém fordult - Channel megtennéd, hogy felállsz amikor veled beszélek? - flegmázott, én pedig ajkamba harapva felálltam.
- Elnézést.. - suttogtam a földet nézve.
- Nézd. Lehet, hogy téged nem érdekel és nincs is annyi dolgod, mint a srácoknak. De persze ez érthető is, hiszen ha valakinek olyan pasija van, mint Tom Kaulitz, elég könnyen aláraknak mindent.
- Parancsolsz?! - néztem rá egyre idegesebben.
Mit képzel ez a senkiházi?!
- David szerintem ezzel túlléped a határt.. - figyelmeztette Georg, de David, mint aki meg se hallotta amit mondott, folytatta tovább.
- Azt hiszed, hogy ha szétrakod valakinek a lábad és néha néha megjelensz itt az irodában az elég ahhoz, hogy lehess valaki? Nagyon sajnálom édesem, de ahhoz hogy valamire is vidd az életben, ahhoz még nagyon sokat kell tenned. Nem elég csak úgy felkapaszkodni valakin keresztül, le is kell rakni valamit az asztalra.. - mondta szemrebbenés nélkül, én pedig úgy éreztem ott helyben összeesem.
Még soha életemben senki nem alázott meg ennyire. Köpni nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Éreztem, hogy könnyek mardossák a szemem és már csak egy nagyon kevés választ el attól, hogy nekiessek. Hogy volt képes..  Hogy lehet valaki ennyire aljas?! Kétségbeesetten a többiek tekintetét kerestem, akik ugyan úgy ledermedtek a döbbenettől.
Már nem bírtam tovább, idegesen felkaptam az asztalról a kabátomat, és kivágtáztam az irodából. Olyan hangosan csaptam be magam után az ajtót, amennyire csak tudtam.
Még a folyosóról hallottam, ahogy Tom hangosan kiabál valamit, de nem igazán értettem, és nem is érdekelt. Rohantam előre, amilyen gyorsan csak tudtam. Meg sem álltam az irodámig.