Criminal Life 11. Rész

Drága olvasóim!

Sok-sok kihagyás után végre megérkeztem a Criminal Life folytatásával is! Sajnálom, hogy már csak egy iciri-piciri van a végéig, de azért részben örülök is, hiszen hihetetlenül jó érzés egy történetet befejezni! Úgy érzem már túlzottan sokáig húztam ezt az egész dolgot, így nem is csoda, hogy rövidebb lett és a vége meglehetősen össze lett csapva. Kérlek nézzétek el nekem, ígérem a következő részt már sokkal kidolgozottabban fogom hozni! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre, ezért kérlek minél többen osszátok meg velem a gondolataitokat!

Jó olvasást mindenkinek!

Nem sokkal később Juliet és Jeff már meg is érkeztek egy teljesen elhagyatott raktártelepre. Jeff csak értetlenül követte az elszánt nőt. Még most sem tudta mire készül, de semmi pénzért nem hagyta volna magára. Tudta, igenis nyomós oka van annak, hogy ide hozta.

- Juliet! - szólította a nőt - Juliet hova sietsz ennyire? Mi ez a hely? - fogta meg a karját.

- Egy raktártelep. És azért vagyunk itt, mert itt bujkál az az ember, aki miatt most Tom börtönben van.. - suttogta idegesen majd benyitott az egyik konténerépületbe - Maradj csöndben!

Halkan beosontak a sötét helységbe, majd megálltak egy magas vaslépcső előtt. Ahogy a nő végigvezette tekintetét a szerkezeten, szörnyű emlékek kerítették hatalmába. Segítenie kell Tomnak! Kerül, amibe kerül de kihozza a börtönből! Ahogy körbenézett az épületen, a sötétségen és a rengeteg kacaton kívül semmit nem látott. Milyen ember képes egy ilyen helyen bujkálni?

Egyáltalán.. milyen ember képes a legjobb barátját elárulni?

- Nem tetszik nekem ez a hely. Biztos, hogy jó ötlet volt.. 

- Ssshht! - fogta be a férfi száját ijedten a nő.

Nem akarta, hogy bárki is észrevegye őket. Ha itt van a férfi és megtámadja őket a sötétben, semmi esélyük a menekülésre. Óvatosan behúzódtak egy kisebb konténer mögé és ott próbáltak meg elbújni. Csendben leültek egy betontömbre, és lélegzetvisszafojtva várakoztak.

- Ki van ott?! - kiáltott egy férfi hang hirtelen - Ki van ott és mit akar?!

Juliet tudta, itt az idő. Beszélnie kell a férfival. Rá kell vennie, hogy segítsen Tomnak.

Egy mély levegő vétel után előbújt a sötétből. Minden egyes porcikája reszketett a félelemtől, de akkor is erősnek akart látszani. Magabiztosan a lépcső felé sétált és tekintetét a magasba emelve végre meglátta az előtte álló alakot.

- Maga?! Mit keres itt? - indult meg feléje a férfi - Nem fél, hogy esetleg meg is ölhetem? Tudja, hogy mire vagyok képes..

- Amíg én mellette vagyok egy ujjal sem érhet hozzá! - lépett a nő mögé védelmezően Jeff.

- Szóval nem egyedül jött.. - bólintott elismerően a férfi.

- Igen és azt hiszem pontosan tudja, miért vagyok itt! - felelte határozottan Juliet.

- Fogalmam sincs, hogy mit akarhat..

- Polgár! Vessünk véget a játszadozásnak és beszéljünk végre komolyan! - emelte fel a hangját a nő.

A férfi elgondolkozva nézte őt. Látja rajta, hogy mennyire szenved. Azt is látja rajta, hogy mennyire fél. És mégis itt van. Eljött hozzá. 

- Hallgatom.. - sóhajtott végül karba tett kézzel.

- Segítenie kell Tomnak! Ki kell hoznia a börtönből! Pontosan tudja, hogy a maga hibájából került oda és nem hagyhatja, hogy ártatlanul bűnhődjön! - nézett mélyen a férfi szemeibe és folytatta - Nem lehet ennyire kegyetlen! Hisz barátok voltak! Kérem.. kérem tegye meg Tomért! Adja fel magát és ne haggya, hogy ártatlanul börtönbe kerüljön!
A férfi miután végig hallgatta Julietet hangos nevetésben tört ki.
- Ez igazán megható beszéd volt magától, de attól tartok csalódást kell okoznom magának.. - tette karba a kezeit még mindig jól mulatva - Csak nem gondolja, hogy feladom a szabadságom és az egész életemet? Pár hét múlva lecsendesül az ügy körül minden és én már itt se vagyok.
- Ezt.. ezt nem teheti! Maga aljas disznó! - lépett közelebb a férfihoz és már lendítette is a kezét.
A sötét és üres raktárépületben csak úgy visszhangzott a férfi arcán csattanó kéz. Polgár rögvest a fájó pontra szorította a kezét és idegesen felordítva elkapta a nő karját és egyenesen az arcába ordított.
- Mit képzelsz magadról te kis szajha?! Fogalmad sincs róla, hogy kivel állsz szemben. Egyetlen mozdulattal eltörhetném a karod..
- Na jó ebből most már elég! Engedje el a nőt, vagy keservesen megbánja még azt is hogy megszületett! - kiáltott hangosan Jeff és lefejtve Juliet karjáról a férfi kezét, egy jól irányzott ütéssel a földre kényszerítette őt - Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni.. ha egy haja szála görbül a lánynak én magam foglak kicsinálni! - szorította őt a poros talajhoz és Julietnek ebben a pillanatban össze is állt a fejében a megoldás.
- Jeff kérlek ne engedd el! Azonnal hívom a rendőrséget... kérlek ne hagyd elmenni! - hadarta idegesen és már tárcsázta is a 911-et.
Polgár persze minden erejével azon volt, hogy lerúgja magáról az őrt, de mivel az sokkal nagyobb és erősebb volt nála, bárhogy kapálózott, meg se tudta mozdítani.
Ekkor rá kellett döbbennie, az eddig biztonságosnak hitt bujkálása véget ért. Egy ilyen apró és törékeny alkatú nő csak úgy a semmiből előbukkanva képes volt tönkre tenni őt. Tönkretenni az alaposan kidolgozott tervét. Azt hitte, hogy majd megússza a börtönt és megszökhet egy távoli országba. Egy csöpp lelkiismeret furdalása sem volt Tom miatt. Barátok voltak, igen talán a legjobb barátok. De az évek múlásával ez a kötelék egyre jobban elhalványult köztük. Már nem volt olyan fontos neki. Annyira nem, hogy képes volt belekeverni egy gyilkosságba is.
- Remélem most örül kedves Juliet. Maga győzött.. - nyögte egyre kevesebb szusszal a még mindig föléje nyomuló Jeff alól.
- Választhatta volna a kegyesebb utat is.. De maga senki másra nem gondol csak saját magára és a pénzre - mondta mély megvetéssel a hangjában a nő, majd oda sétált a férfihoz és leguggolva mellé így szólt - Tiszta szívemből kívánom, hogy az élet százszorosan adja vissza magának azt a rengeteg szenvedést, amit Tomnak okozott. Maga egy megátalkodott, beteg és őrült ember. Pont oda fog kerülni, ahova való. Börtönbe!