Impossible Promise 42. Rész

Drága olvasóim!

Meghoztam a következő részt is. Tudom, hogy egy kissé rövid lett, de most már tényleg részeken belül vége a történetnek. Igyekszem időben is hozni a részeket és jól is megírni őket. Egyre nagyobb rajtam a nyomás, hiszen eddig még nem igazán fogtam fel, hogy a finish-ben vagyunk.. de mivel egyre közelebb van félek, hogy elrontok valamit. Remélem tetszeni fog a mostani rész is, mint mindig most is várom a véleményeiteket! 

Jó olvasást! :)

Néhány nappal később, délután a szobában pakoltam és próbáltam elfoglalni magam, hogy minél kevesebb időm legyen a gondolkodásra és az önsajnálatra. Gondosan összehajtogattam a ruhákat, amiket Tom szokásához híven szanaszét hagy maga után, majd megvetettem az ágyat is és hogy egy kicsit felfrissüljön a levegő kinyitottam az ablakot. Egy mélyet szippantottam a beáramló levegőből, aztán inkább az íróasztal elé ülve bekapcsoltam a laptopom, hogy valami hasznosat is csináljak. Végig néztem a heti teendőimet, gyorsan begépeltem néhány számlát és épp a jövőhavi koncert tervezetet néztem, amikor Tom rontott be a szobába egy óriási mosollyal az arcán.
- Channel! Channel, nem fogod elhinni mi történt! - húzott föl a székemből és szorosan összekulcsolta ujjainkat.
- Miért mi történt? - kérdeztem vigyorogva.
- Jövőhéten lesz egy díjátadó gála és.. és úristen ez hihetetlen! - hadarta izgatottan.
- De micsoda? Nyögd már ki. - nevettem kisfiús lelkesedésén.
- Jelölést kaptunk az év legjobb dalára!! - ordította csillogó szemekkel majd a karjaiba kapva megforgatott a levegőben.
- Istenem Tom ez fantasztikus! Annyira büszke vagyok Rátok! - csimpaszkodtam szorosan a nyakába.
Már nagyon hosszú ideje nem láttam ennyire boldognak és lelkesnek. Mindig keményen dolgoztak a dalokkal és már hetek óta csak az új klip körül forgott minden. Annyira jó, hogy most ez történik velük! Végre van valami, ami egy hatalmas lökést ad nekik az újrakezdéshez. Nem is tudom mi lenne velük, ha..
De aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mi történne akkor, ha kiderülne rólam az igazság. Tom soha nem bocsátaná meg nekem és soha többé nem láthatnám ezt a végtelen boldogságot a szemeiben.. Ha tudná rólam az igazat.. bele se merek gondolni hogyan reagálna. A szívem szakad meg érte, esküszöm, hogy nem akartam és soha nem is tudnék neki vagy a srácoknak ártani. De előbb vagy utóbb elé kell állnom és be kell vallanom mindent. Joga van ahhoz, hogy tudja mi történt akkor. Joga van hozzá.. és ahhoz is joga van, hogy utána eldöntse akar-e még látni vagy sem..
- Channel minden rendben? - simított végig az arcomon, ezzel visszarántva engem a jelenbe.
- Mi.. tessék? Ja, igen persze. Minden rendben..
- Biztos? Olyan furcsa vagy mostanában.. mintha titkolnál előlem valamit.. - nézett mélyen a szemembe és azt hittem ott helyben szívrohamot kapok.
- Nem, tényleg nincs semmi.. én egyszerűen csak..
- Channel, ne is próbálkozz, már tudok mindent. - tette ajkaimra mutatóujját.
- Micsoda? Ezt h-hogy érted?
- Tudom, hogy az új klip miatt izgulsz ennyire. Hát nem fantasztikus? Hirtelen minden összejött és annyira lelkesek a rajongók még mindig! - vigyorgott teli szájjal nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről.
Már szinte biztos voltam benne, hogy rájött. Úgy érzem kezd betegesség válni ez a folyamatos rettegés és szorongás az igazság miatt. Nincs egy nyugodt percem sem. Folyamatosan attól rettegek, hogy bármelyik pillanatban rájöhetnek mindenre.. lassan beleőrülök ebbe a színjátékba..
- Szeretlek Channel! Annyira nagyon szeretlek! - fogta két keze közé arcomat és meg se várta hogy bármit is mondjak, szenvedélyesen ajkaimnak esett.
Hirtelen magával sodortak az érzéseim és pár másodperccel később azon kaptam magam, hogy már egyáltalán nem is félek semmitől és senkitől. Csak arra a mámorító érzésre tudtam gondolni, amit Tom heves csókja váltott ki belőlem. Jobb karjával szorosan magához húzott és amíg átkarolta a derekam, szabad kezével végig söpört az asztalon és ezzel minden az útjába kerülő tárgyat a földre hajított. A következő pillanatban a fenekembe markolva az asztalra helyezett és onnan folytatta tovább kényeztetésem. Vadul téptük egymás ajkát és már-már megállíthatatlanok voltunk. Tom egyik keze felfedező útra indult az oldalamon és elkezdte szépen lassan felfelé tolni a blúzomat.
Ekkor az agyamban dübörögve megszólalt a vészjelző.
- Aaaaah.. Tom.. várj! Bármikor bejöhetnek.. ezt neeh.. - suttogtam ajkaiba reszkető hangon és mellkasára helyezve tenyereimet óvatosan eltoltam magamtól.
- Channel.. én.. én már.. - döntötte homlokát az enyémnek és próbálta szabályozni légzéseit - Igazad van. Túl kockázatos.. - sóhajtott egyet, majd megdörzsölve arcát leült az ágyra. Mélyeket lélegezve a tenyerébe temette a fejét, én pedig megigazítva magamon a ruhát letérdeltem elé.
- Nagyon utálsz most? - támasztottam államat a térdére - Ne haragudj.. tudom, hogy már hónapok óta csak húzlak ezzel a dologgal, de úgy érzem.. még.. még korai lenne.. - suttogtam mint egy szűz kislány. Még, hogy korai lenne? Francokat! Én is legalább annyira akarom Tomot, mint ő engem.. de tudom, hogy ha megtesszük akkor.. nem.. ezt még nem tehetjük meg. Egyszerűen nem és kész.
- Semmi baj. Tényleg. Ha úgy érzed még várni akarsz ezzel, akkor addig várok ameddig csak szeretnéd. Nem azért vagyok veled és nem azért szeretlek mert leakarlak fektetni. Azért szeretlek, mert te Te vagy. Érted? - simított végig hüvelykujjával az államon.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy. Szeretlek! - csókoltam meg és ha csak egy pillanatra is, de nyugodt voltam.