2020. december 28., hétfő

Impossible Promise 46. Rész

Drága olvasóim!
Jó pár évnek el kellett telnie ahhoz, hogy most újra írhassak Nektek. Igazából mindig eszembe jutott a blog és Tomék befejezetlen története. Nem akartam csak úgy itt hagyni, de az élet mindig másképp hozta a dolgokat, így nem jutottam oda, hogy írjak is valamit. Ezen a részen már legalább 1 éve dolgozom, a felét már rég megírtam, de csak most sikerült ténylegesen úgy megírnom, hogy felrakhassam a blogra. 
Bizonyára emlékeztek, hogy már nem sok van hátra a történetből. Ezen kívül már csak 4 rész. 
Nem ígérek semmit, de szeretném minél előbb befejezni a történetet. Amint tudom, hozom a folytatást.

És akkor nem is szaporítanám tovább a szót. Nem tudom hányan vagytok még itt, de remélem mindenkihez eljut a friss rész.

Jó olvasást! :)


- Egészen pontosan mit jelent az, hogy félidőben vagytok? - kérdezte Billtől egy fiatal szőke lány, aki mosolyogva elé tartotta a mikrofont és figyelmesen a válaszra várt.
Már több mint egy hét eltelt azóta, hogy fény derült az igazságra. Karla-ról azóta sincs semmi hír, mintha csak a föld nyelte volna el. Tom pedig.. iszonyú napokon van túl, keményen tartja magát, de csak egy hajszál választja el az összeomlástól. Most is csak azért van itt a srácokkal, mert nem akarták, hogy bármi is a nyilvánosság elé jusson, úgy egyeztek meg, hogy mindenkinek így a legjobb.
- Tulajdonképpen már elkészült az új album. Koncertekre járunk, interjúkat adunk, többször is voltunk rajongói találkozón, de még mindig nem érezzük az igazi ízét a visszatérésnek. Úgy gondoljuk a srácokkal, hogy még egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy határozottan kijelenthessük, ténylegesen visszatértünk. - magyarázta Bill és közben a szokásához híven a kezével hadonászott.
- Értem. És mit szóltok a rajongók, a közönség visszajelzéseihez?
- Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy eszméletlenül sokat jelent nekünk az emberek szeretete és támogatása. - ült fentebb a széken Georg - Tudod ez olyasvalami amit nem olyan könnyű szavakba önteni. Ezt át kell élned, ott kell lenned, hogy megértsd. Mikor a színpadon állsz, veled szemben több ezer ember, látod az arcukon a boldogságot, az örömöt és a büszkeséget, akkor, akkor érzed, hogy tényleg van értelme annak, amit csinálsz...
- Igen. És ez az egyetlen dolog, ami mindig is éltette a bandát. - folytatta Gustav.
- Ezt hogy érted? Fejtsd ki kérlek.
- Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt mindannyiunknak. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy újra itt lehessünk. De tudtuk, hogy semmi nem számít, nem számít hány óráig bajlódtunk a vágásokkal, nem számít hogy hajnalig a stúdióban voltunk. Semmi nem számít, mert az emberek energiája, legyen szó bármiről, bármilyen gondról.. mindannyiunkat feltölt és újult erővel állunk az újabb problémák elé.
- Értem. - bólintott a lány - Csodálatra méltó, hogy mennyi mindent megtesztek a rajongókért. Neked mi a véleményed erről Tom? - fordult a gitáros felé, mire a többiek aggódva fürkészték az eddig szótlan Tom-ot.
- Nos, igen. Ez valóban... sokat jelent nekünk. Az emberek.. nagyon sok mindenben támogatnak minket. - dörzsölte ujjaival a szakállát Tom, a mondat végén pedig a lányra pillantott.
- Mond csak Tom. Lehet tudni valamit a közted és Channel Gebauer közt alakuló kapcsolatról? Hosszú ideje te voltál az egyetlen tagja a bandának, aki többször is kapcsolatban élt. Ezúttal talán komolyabbak a szándékaid?
Erre a kérdésre egyikük sem számított. Tom visszafojtott lélegzettel meredt az interjúztató lányra, keze akaratlanul is ökölbe szorult és arcára furcsa fintor ült. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd egy mély levegőt véve szólásra nyitotta a száját, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, Bill gyorsan megelőzte őt.
- Örülünk, hogy az embereknek fontos a magánéletünk kiegyensúlyozottsága, jelenleg is minden a legnagyobb rendben, de ha nem haragszol Rita, nekünk most már mennünk is kell. David egy másik interjúra is szeretne elvinni minket.
- Értem. Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántatok rám! További sok sikert az életben fiúk. Csak így tovább! - mosolygott csillogó szemmel a lány, majd a srácokkal egyszerre felálltak és mindenki ment a maga dolgára.
Ahogy kiléptek a szobából egy hosszú folyosóra értek. A bal oldalról le és fel hosszú lépcső vezetett. Bill és a két G jobbra indultak, hogy a David által lefoglalt irodába menjenek, Tom azonban lemaradva tőlük balra fordult. Lassú, nehézkes léptekkel a lépcsőhöz tartott. Zsebre dugott kezekkel a földet bámulta, távolról is látszott rajta, hogy őrlődik.
- Hé, Tom.. minden rendben? - sietett utána Bill.
- Persze.. mi bajom lenne? Mi bajom lenne azon kívül, hogy életem legfontosabb nője átvert, az ikertestvérem pedig a hátam mögött összejátszott vele?! - morogta idegesen.
- Tom kérlek! Mondtam, hogy nagyon sajnálom.. de akkor nem volt más választásom. Érted tettem.. hidd el!
- Értem.. értem.. Ebben a kibaszott világban mindenkinek helyettem kell kitalálnia, hogy mi a jó nekem? Nem lehetnek saját döntéseim? Nem lehet beavatni bizonyos dolgokba, esetleg azokat megbeszélni?! - üvöltött mély hangján
- Tom... hiszen eddig is mindig mindent megbeszéltünk egymással..
- Ezt valahogy mégis elfelejtetted megemlíteni.. 
Bill egy nagyot sóhajtott és tehetetlenül álldogált testvére előtt. Tudta jól, hogy igaza van.. el kellett volna mondania az igazat. Csakhogy, ez egy teljesen más helyzet. Karlának kellett volna eléjük állnia és beismernie mindent. Tudta, hogy mennyire szenvedett a lány, látta a szemében, hogy szinte belehal a bűntudatba. Az utóbbi időben sokat veszekedett Karlával és néha talán csúnyán is bánt vele, de igazából rettenetesen sajnálja őt. Sajnálja őt és a testvérét is, hiszen mindketten borzalmas időszakon mentek keresztül. 
- Tudom, hogy most haragszol rám.. hogy haragszol Karlára. De kérlek.. próbáld egy kicsit más szemmel nézni a dolgokat. Tudom, pontosan tudom, hogy milyen nehéz időszakon vagy túl. De hidd el, hogy neki sem volt könnyű.. - suttogta Bill, majd közelebb lépett Tomhoz és egyik kezét a vállára téve folytatta - Csak gondolj bele milyen borzalmasan nehéz lehetett neki meghozni azt a döntést, hogy itt hagy minket, a családját, a szerelmét..
- Ha valaki igazán szereti a párját, akkor soha nem hagyja el... - rázta le magáról Bill kezét Tom - És itt nem csak arról van szó, hogy mindenkit itt hagyott. Átvert minket Bill. Hazudott nekem és úgy édesgetett magához, hogy közben egy teljesen másik embernek adta ki magát.. 
- Ez egyáltalán nem igaz! - csattant fel - Azt már el is felejtetted, hogy mennyire nem akart közel engedni magához senkit sem? Mikor elkezdtünk vele dolgozni, szinte állandóan távolságtartó volt.
- Ez volt az egésznek a trükkje. 
- A francba is Tom! Gondolkozz már... - kiáltott türelmetlenül Bill - Ha csak arra ment volna, hogy magához édesgessen Téged, akkor már rég lefeküdtetek volna! 
Tom gúnyosan horkantott egyet, de erre már nem tudott mit visszavágni. Nem tudott, hiszen legbelül tudta, hogy van abban valami, amit az öccse mond. De annyira mérhetetlenül dühös és csalódott volt, hogy megpróbált elnyomni magában minden gondolatot. Nem érdekelte, hogy miért tette ezt a lány. Gyűlölni akarta, amiért tönkretette az életét. Nem hallgatott senkire és semmire, csak az esze után ment. Azonban, ha jobban belegondolt... ha eszébe jutott mennyi minden történt velük, mióta újra felbukkant az életükben Karla. Valóban tönkre tette volna az életét? Hiszen pont Ő volt az, aki felrázta és visszahozta az életkedvét. Minden egyes együtt töltött pillanatot élvezett a lánnyal. Minden olyan volt mint mielőtt... De nem... ez mind csak a játék része volt. Hazugság volt minden. Előre kitervelt mindent és aljas módon csapdába csalta az egész bandát.
Fáradtan felsóhajtott és két kezével a halántékát dörzsölve Bill felé fordult.
- Bill... én... - egy nagy levegőt vett, érezte, hogy mindjárt könnybe lábadnak a szemei - Nekem gondolkoznom kell. Időre van szükségem.
- Persze megértem, csak...
- Srácok... nem akarok pofátlan lenni, de most telefonált David - lépett hozzájuk zsebre vágott kezekkel George - Mennünk kell.
Bill szomorúan sóhajtott egyet. Mindhárman csendben álltak és a földet bámulták. Nem tudták hogyan kezeljék ezt az egész helyzetet. Tudták, hogy Tomnak nagyon nehéz lehet most, de egyikük sem akarta, hogy meggondolatlanul cselekedjen, amiért elvakítja a düh és a csalódottság.
- Én azt hiszem inkább kihagyom ezt az interjút. - nézett a srácokra szomorúan - Elfáradtan és egyedül szeretnék lenni.
- Biztos ezt szeretnéd? - kérdezte Bill, és időközben Gustav is csatlakozott a csapathoz, így már három együtt érző szempár követte Tom mozdulatait. 
Aztán a következő pillanatban hangos cipődobogásra lettek figyelmesek, majd már meg is jelent David fenyegető alakja a lépcső alján.
- Fiúk, itt meg mi folyik?! Már rég a következő interjún kellene lennetek. - szigorú pillantását az előtte állókra emelte, majd tekintete tovább siklott a távolabb álló gitárosra - Tom?! 
- Bocs David, de én ezt most offolom... - mondta Tom, majd meg se várva a választ elindult a kijárat felé.
- Ahogy gondolod - bólintott Tom távolodó alakja felé - Csak nehogy a végén egy picsogó picsa váljon belőled. 
- Tessék? - fordult vissza 
- Tudod, hallottam mi történt közted és Channel... akarom mondani Karla közt - vigyorgott gonosz tekintettel. - Bizonyára nagyon megviselték a kis lelked a történtek.. Nem lehetett könnyű szembesülni azzal, hogy a nő, aki után évekig sírtál, mert azt hitted meghalt.. egyik napról a másikra visszatért.. - mondta még mindig mosolyogva és közben sajnálkozva megcsóválta a fejét. 
Tomnak egy pillanat alatt elborult az agya. Ökölbe szorított kezekkel megindult David felé és a srácok hiába próbálták útját állni, simán átvergődte magát köztük és egyenesen a lépcső előtt álló férfihoz igyekezett. Mikor oda ért hozzá, az ing gallérjánál fogva szorította őt a falhoz. Csak fél fejjel volt magasabb nála, de még így is simán elbánt volna vele.
- Ha még egyszer a szádra mered venni a nevét... Csak még egyszer... - Tom szinte fújtatott. Izzott a szeme és csak úgy zubogott benne az adrenalin. Ha nem lettek volna nyilvános helyen...
- Tom.. Kérlek.. - Bill óvatosan megérintette a vállát, és halkan hozzá tette - Ennek nem most van itt az ideje.. 
Tomban pattanásig feszült az ideg. Mélyen az férfi szemébe nézett, ha szemmel ölni lehetne, akkor David már a földön heverne. De gondolnia kellett a bandára és a hírnevükre. Ha most balhézni kezdene, akkor az nem vetne jó fényt rájuk.
Behunyta a szemét és egy mély levegőt véve elengedte Davidet.
- Jobb, ha most megyek. - egy bocsánatkérő pillantást küldött a többiek felé, majd határozott léptekkel otthagyta őket.
- Mindig is tudtam, hogy csak kihasznál Téged! - kiáltott Tom után David és közben a nyakkendőjét igazgatta.
- Ebbe ne szólj bele... - szólt rá Bill, majd vele egyszerre megszólalt Tom is. - Menj a picsába David! - tartotta fel középső ujját, majd a sarkon kifordulva eltűnt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése