Criminal Life 7. Rész

Sziasztok!

Meghoztam volna a 7. részt is, remélem tetszeni fog! Baromira sokat dolgoztam vele, ezerszer átírtam megtoldottam stbstb. Viszonylag elég hosszú is lett, aminek remélem örültök majd és ennek örömére nyomot is hagytok örömötök kifejezésére.. :D A részről annyit.. izgalmas lesz. De a következő talán még ennél is izgalmasabb.. szóóval.
Jó olvasást! :)
Ui: sorry az elírásokért, értelmetlen szavakért így késő estére..

- Ezek szerint, maga kezdettől fogva ártatlan volt? - jött vissza a szobába egy pohár vízzel a kezében Juliet, majd átadva azt a férfinak visszaült mellé - De akkor nem értem.. miért csinálta ezt? Miért nem harcolt a becsületéért?
- Nem számít..
- De igen! Igenis számít! Nem áldozhatja fel az életét egy olyan emberért, aki még csak meg sem érdemli! - mondta feldúltan.
- A legjobb barátom volt! És most ne jöjjön nekem itt az álszent szövegével! Ne tegyen úgy mintha maga sokkal jobban tudna mindent! Mintha bármit is jobban csinálna az életben.. - állt fel az ágyról, és a következő pillanatban dühösen kivágtázott a nappaliba.
Juliet értetlenül meredve maga elé, apránként próbálta összerakni az imént hallottakat. Mire akart célozni ezzel? Ő csak segíteni akar neki. Már a legelejétől tudta, hogy valami nem stimmel Tommal. Úgy érezte, a kemény és rideg arc mögött valaki más rejtőzik.. és nagyon is jól érezte.. Tom ártatlan. Nem tett semmit.. Csak a barátját akarta védeni. Ehhez azonban hosszú éveken keresztül szenvednie kellett..
Egy pillanatig sem tétovázva tovább felpattant és a férfi után rohant. Nem hagyhatja itt csak úgy. Választ akar a kérdéseire.
- Mire akart kilyukadni ezzel az előbb? - állt meg, alig pár centivel a férfi mögött.
- Pontosan tudja azt maga..
- Nem, nem tudom! Ezért követelem, hogy magyarázza el.. tudni akarom mit akart ezzel. - erősködött.
- Jellemző...
- Megbocsásson?
Ekkor Tom szembefordulva a nővel mélyen a szemeibe nézett és halkan megszólalt.
- Úgy tesz, mintha maga körül minden tökéletes lenne. Mintha minden rendben lenne. Beletemetkezik a munkájába és eközben még csak észre sem veszi mi történik maga körül. Másokon próbál segíteni, ahelyett hogy a saját életét rendbe hozná..
- Hogy érti ezt? - suttogta.
- Mondja csak volt már maga szerelmes?
- Semmi köze hozzá..
- Gondoltam! - mondta gúnyos vigyorral az arcán és kikerülve a nőt elindult a szobájába.
- Ne merészeljen itt hagyni! - kiáltott utána Juliet, mire a férfi megállt az ajtóban - Mégis mit képzel magáról?! Ne akarjon számon kérni rajtam olyan dolgokat amikhez semmi köze! - lépett közelebb hozzá  - Igen.. tény hogy még nem voltam szerelmes. Tény, hogy még nem gondolkoztam el a családalapításon. De magának ehhez semmi köze! Előbb a saját ügyeit intézze el, azután szóljon bele mások életébe!
- Még most is hazudik.. - nevetett fel.
- Miért hazudnék?!
- Minden egyes szava hazugság. Ne próbálja meg bemesélni nekem, hogy még soha nem vágyott a szerelemre. - suttogta, és lassú léptekkel elindult a nő felé - Hogy még soha nem vágyott egy férfi érintéseire. Csókjaira. Szerelmes szavaira. Gyerekekre.. - majd közvetlenül Juliet előtt megállt - Ne mondja nekem, hogy még soha nem jutottak eszébe ezek a dolgok.
- Nem tudom miről beszél.. - dadogta zavartan.
- Még soha nem képzelte el, ahogy egy férfi finoman végig simít puha bőrén, ujjai helyére pedig apró csókokat lehel? - suttogta rekedt hangon, a következő pillanatban pedig ujjaival végigsimítva Juliet arcán, jobb karjával szorosan magához húzta a nőt - Még soha nem képzelte el, ahogy egy férfi szenvedélyesen megcsókolja? - majd ajkaival vészesen közeledve a nő arcához, nyakára apró csókokat lehelt.
Juliet erősen megkapaszkodva a férfi izmos karjaiban, próbált meg talpon maradni. Még soha senki nem váltott ki belőle ilyen érzéseket. A hideg futkosott a hátán minden egyes érintésétől. A csókjairól nem is beszélve.. Bármennyire is próbálta volna tagadni, élvezte a helyzetet. Nagyon is élvezte a férfi törődését. De nem akarta, hogy tovább feszítse a húrt..
- Mit akar ezzel.. - suttogta.
- Bebizonyítom magának, hogy igazam van. - mosolygott lázas tekintettel, majd pillantása a nő ajkaira tévedt.
- Hagyja abba.. kérem.. - könyörgött elkeseredetten.
- Miért hagynám abba? Hisz látom a szemeiben mennyire kívánja az érintéseimet. Kíván engem.. ne is tagadja!
- Ha van magában egy csöppnyi becsület, most elengedi a derekam.
Juliet kemény hangja tőrdöfésként hatott a férfira. Rá kellett jönnie tévedett a nővel kapcsolatban. Sokkal keményebb és büszkébb annál, sem minthogy megadja magát egy olyan embernek mint ő.
- Bocsánat.. - lépett el mellőle.
- Soha többet ne érjen hozzám.. - mondta felháborodottan - Inkább gondolkozzon el azon amit mondtam! - majd egy megvető pillantással beviharzott a szobájába.

***

Már legalább egy óra is eltelt amióta a nő bezárkózott a szobájába. Tom nem akart rárontani a magyarázkodásaival, így hagyta hogy összeszedje magát és lenyugodjon. Bűntudatot kellett volna érezzen azért amit tett.. de egy csepp lelkiismeret furdalása sem volt. Igenis megakarta csókolni a nőt. Vágyott ajkainak ízére. Selymes bőre érintésére. 

Juliet nagyon különleges nő. Még soha életében nem találkozott hozzá hasonlóval. Soha nem látott még nála bátrabb és elszántabb embert. Hálával tartozik neki azért, amit érte tett. Segített rajta amikor szüksége volt rá. Kihozta őt az omlás után. Nyugodt szívvel otthagyhatta volna, de nem tette. Saját egészségét és életét kockáztatva kihozta őt onnan és most együtt bujkálnak egy olcsó hotelszobában. 

Pár perc hezitálás után végül úgy döntött, beszél a nővel. Odasétált az ajtajához és halkan bekopogott.

- Juliet! Bemehetek? - emelte kezét a kilincsre - Juliet kérem.. 

Azonban a nő meg sem szólalt, ezért válasz híján óvatosan benyitott a szobába.

Juliet ott állt az ablak előtt és csak csendben figyelte a messzi tájat.

- Minden rendben? - lépett a nő mögé, mire az végre Tomra pillantott.

- Nem mondtam, hogy bejöhet..

- Ahhj.. Nézze! Tudom az előbb túlzásba estem.. sajnálom! Nem akartam megbántani. - sóhajtott - De azt az egyet be kell ismernie, hogy igazam volt.

Tom egy újabb dühkitörésre számított a nőtől, de ehelyett csak halkan visszafordult az ablak felé.

- Igen, igaza volt... - suttogta.

- Tessék?

- Igaza volt amikor azt mondta a munkámba temetkezek az életem rendbehozása helyett. Már az idejét sem tudom mikor fogadtam el egy férfi vacsora meghívását. Azt hiszem én ebből már kiöregedtem.. 

- Dehogy öregedett ki belőle! Nézett már egyáltalán tükörbe? Maga egy nagyon fiatal és gyönyörű nő! Nem lenne szabad ilyen hamar feladnia.. - fakadt ki a tőle nem megszokott őszinteséggel Tom, majd a nő mellé lépett - Egyébként még én sem voltam szerelmes.. - nézett óvatosan a nőre, ekkor pillantásuk találkozott a másikéval.

- Valóban?

- Igen.. de most nem is ez a lényeg. - ült le az ágy szélére - Gondolkoztam. Rájöttem, hogy igaza van. Nem hagyhatom, hogy ez a mocskos gazember tönkre tegye az életem. Tennem kell valamit..

- És már ki is találta, hogy mit... ugye? - tette karba a kezeit.

- Igen.. - mosolyodott el egy pillanatra. Juliet szinte már a lelkébe lát. - Elmegyek hozzá és beszélek vele.

- Maga tudja, hogy hol van?

- Csak sejtem. De biztos vagyok benne, hogy megtalálom.

- Magával megyek!

- Hogy mi?! - pattant fel a helyéről - Elment az esze..

- Segítettem magának vagy sem? Jogomban áll magával mennem! Látni akarom azt az alávaló gyilkost..

- Ha ennyire akarja.. - forgatta a szemeit - De előre figyelmeztetem, semmi magánakció! Nagyon veszélyes lehet.. Nem szeretném, ha.. - harapta el a mondat felét.

- Ha mi? - kérdezte kíváncsian a nő.

- Nem számít.. induljunk inkább.

***

- Mondja meg őszintén... biztos, hogy erre kell menni? - suttogta a sötét sikátorban Tom mögött araszolva a nő.
- Nem.. - válaszolta nemes egyszerűséggel a férfi és nem foglalkozva Juliet komor tekintetével, előrement egy a még az eddigieknél is sötétebb réshez.
Már legalább tíz óra fele járhatott az idő és a szél is jobban lengedezett mint korábban. Az utak teljesen kihaltak voltak. Nem járt arra egy lélek sem. A nő nem tudta hova mennek.. nem tudta mire számítson. Fegyverek.. esetleg holttestek hevernek majd szanaszét a földön? Kijutnak onnan élve egyáltalán? Veszélyes dologba vágtak bele annyi szent. De ugyanakkor már semmi esetre sem akart meghátrálni. Segíteni fog Tomnak, hiszen tartozik neki ennyivel, amiért megmentette őt a lángok martalékából.
Teljesen abszurdnak tartotta ezt az egész helyzetet, mivel ha úgy nézzük Tom pár napja még csak egy bűnöző volt a szemében.. semmi több. A foglya volt és esze ágában sem lett volna ehhez hasonlót tennie. Erre most? Először segített neki bujkálni a rendőrök elől egy olcsó hotelben, most pedig együtt akarnak szembenézni egy alávaló gyilkossal. Végül is mi ez ha nem abszurditás..
- Ez lesz az.. - állt meg egy vastag fémrácsos ajtó előtt a férfi - Nem tartom túl jó ötletnek, hogy ide maga is bejöjjön..
- Ugye nem most akar lebeszélni erről az egészről? Magával megyek és kész..
- Önfejű nőszemély.. - motyogta az orra alatt.
- Hallottam ám..
Majd miután Tom óvatosan felfeszítette a zárat, kezébe vette a nő apró kézfejét és sietős léptekkel bementek az épületbe. Egy lélek sem volt odabent. Csak a szél búgását lehetett hallani, ahogy a törött üvegablakokon utat törve magának beáramlik a helységbe. Félelmetes volt az egész. Beljebb érve egy sötét raktárba értek, ahol mindenütt megrongált bútorok, polcok és ehhez hasonló kacatok hevertek. Lehet, hogy még sem a jó helyre jöttek?
- Nocsak nocsak kit nem fújt erre a szél.. - szólalt meg hirtelen a sötétből egy gúnyos, mély férfi hang.
- Ki van ott? - kapta a hang forrása felé a tekintetét Juliet.
- Hallgasson! - intette csendre Tom és a vaslépcső elé sétálva a magasba emelte pillantását - Na mi az, nem mersz előjönni? Pedig csak én vagyok az Tom. A legjobb barátod. Megismersz még... Polgár?
Juliet szíve egyre hevesebben vert, ahogy látta Tom alakját távolodni magától. Féltette őt. Félt, hogy valami olyasmit tesz amit később még megbánhat.
Polgár.. szóval így hívják. 
- Mit keresel itt? És ki ez a nő veled? Talán a lotyód? - jelent meg a lépcső tetejénél a férfi alakja.
- Vigyázz a szádra, különben velem gyűlik meg a bajod! Fogalmad sincs róla ki ez a nő.. - indult meg a lépcső felé, ám a nő gyorsan reagálva visszarántotta őt a karjánál fogva.
- Szóval így.. A nagy Tom Kaulitz.. a híres macsó szerelmes lett? Milyen romantikus.. - nevetett fel - Nem hittem volna, hogy ezt valaha is megérem!
- Főleg azután, hogy megöltél két ártatlan embert.. - vetette oda, mire a férfi dühösen lesétált a lépcsőn és eléállt.
- Mit akarsz tőlem?! Nem kellene már rég valahol máshol lenned.. mondjuk a határokon túl? Nem félsz, hogy elkapnak a zsaruk... mondjuk bankrablásért?
- Mit képzel maga rohadék! - ugrott neki a nő - Kihasználta és cserben hagyta a legjobb barátját! Az lenne a minimum, hogy a bocsánatáért esedezzen.. ehelyett.. Rohadék! Aljas féreg! - próbálta volna megütni a férfit, de Tom a derekánál fogva magához húzta őt.
- Nyugodjon meg! Meg mondtam, hogy ne csináljon semmi meggondolatlant..
- De akkor sem fogom tétlenül nézni, ahogy ez a szemétláda jót röhög a markában..
- Tudom. De kérem akkor is próbáljon meg nyugton maradni. Féltem magát! Kérem..
Féltem magát! Juliet szíve egy hatalmasat dobbant e mondat hallatán. Tom aggódik érte. Épp úgy ahogy ő is a férfiért. Talán.. lehetséges, hogy éreznek valamit egymás iránt? Nem. Az lehetetlen. Az nem lehet..
- Esetleg hozzak nektek egy teát? Vagy egy ágyat? Nyugi megvárom amíg végeztek.. - gúnyolódott a férfi, arra azonban nem számított, hogy Tom most már nem fogja visszatartani dühét.
Jobb öklével egy óriásit ütve arcába kényszerítette őt a földre, majd nem kegyelmezve neki erősen az oldalbordájába rúgott. Ott ütötte ahol csak érte. Betelt a pohár. Eddig bírta elviselni azt a sok megaláztatást és bujkálást amit miatta kellett elszenvednie éveken keresztül. A legjobb barátjának hitte és mégis elárulta. Már nem érdekelte semmi. Kamatostul visszaakarta fizetni neki azt a sok szenvedést és fájdalmat. Azt akarta hogy ő is érezze... tudja mennyire rohadtul kemény életet kellett élnie miatta.
- Tom! Elég.. hagyja abba! - kapaszkodott kétségbeesetten a férfi vállaiba a nő, miközben megpróbálta lehámozni őt a földön heverő alakról - Eleget kapott már! Hallja.. Tom!
Végül sikeresen lerángatta a férfiról Tomot, aki csak elkeseredetten a tekintetét fürkészte és mielőtt az bármit is mondhatott volna szorosan magához ölelte. Szorosan ölelte, olyan közel húzva magához, amennyire csak lehetséges volt.
- Menjünk innen.. Semmi értelme, hogy itt legyünk. - suttogta mélyen a szemeibe nézve, mire Tom egyetértve bólintott.
- Még nem végeztünk.. - mondta megvetően a Polgárra nézve, majd magához húzta a nőt és sietős léptekkel elindultak a raktár bejáratához. Azonban amikor az ajtóhoz értek hirtelen hangos szirénázásra lettek figyelmesek.
- Zsaruk! Elvezettétek őket ide.. ti rohadékok! - tápászkodott fel a férfi és oldalát fogva felszaladt a lépcsőkön - Mind a ketten itt fogtok megrohadni! - üvöltötte, majd bal lábával erősen belerúgott a tartógerendába és már ott sem volt. Elmenekült. Megint..
- Tom menjünk innen.. elfogják kapni magát.. - fogta meg a férfi kezét Juliet.
- Várjon..
- Mégis mire?
- Nem tudom.. de rosszat sejtek.. - suttogta szemeivel végig a lépcső korlátot pásztázva.
- Tom induljunk.. a zsaruk! - könyörgött kétségbeesetten.
A bejárati ajtó felől hangos kiabálások és lámpafények foszlányai szűrődtek be. A rendőrök már közel jártak.. nagyon közel. Tom még sem mozdult. Rossz előérzete támadt. Ismerte már a Polgárt évek óta és pontosan tudta, csak úgy nem tűnik el. Valamit maga után hagyott. Csak azt nem tudja mit..
Aztán hirtelen eszébe jutott.. a tartógerenda!
De mielőtt még bármit is tehetett volna a lépcső tetejéről hangos recsegéssel megindult a korhadt gerenda, egyenesen Juliet felé. Hatalmas volt és vastag porfelhőt kavarva maga után zuhant az emeletről. Bárkit is talál el.. végzetes sérülést okoz. A következő pillanat történései a másodperc töredékének gyorsaságával történtek. Tom kétségbeesetten rohanni kezdett a nő felé, aki mindezekből semmit sem vett észre.
- Vigyázzon!!! - kiáltotta szinte elfúló hangon, mire a nő végre Tomra pillantott.
Még mielőtt megszólalhatott volna, Tom karjaival szorosan átfogva a nőt, ellökte a lépcső közeléből, így teljes testével betakarva őt az utolsó pillanatban sikerült  elugraniuk a gerenda útjából, ami hangos robbanással a földre zuhant és apró darabokra zúzódott.
Rémülten, a levegő után kapkodva próbálták meg felfogni a történteket. Juliet törékeny testével Tom alatt elterülve, semmi másra nem tudott gondolni, csak arra hogy... az előbb majd nem meghalt. Tom.. megmentette az életét.. megint.
- Jól van? - lihegte egyenesen a sző szemébe nézve, míg két karjával a nő feje mellett támaszkodott.
- Nem.. nem tudom.. - suttogta.
- Nézzen rám! - fogta kezei közé az arcát - Lélegezzen mélyeket.. már nem lesz semmi baj! - próbálta nyugtatgatni a kétségbeesett nőt, mire az egy mély lélegzet után átfogva a még mindig az arcát tartó férfi csuklóját halkan megszólalt.
- Tom..
- Igen?
- Menjünk innen! Kérem...