Impossible Promise 44. Rész

Drága olvasóim!

Lassan de biztosan haladunk a végéhez. El se hiszem, hogy már idáig eljutott a történet. A mostani rész lesz az a bizonyos rész, amikor elszakad az a lehelet vékony cérna és robban a bomba. Nagyon sokat dolgoztam hogy jó legyen a rész, remélem tetszeni fog nektek. Izgatottan várom a véleményeiteket, nagyon fontos lenne hogy tudjam mit gondoltok!!

Jó olvasást! :)

Idegesen sétáltam le a lépcsőn és közben a kezembe fogva gyönyörű ruhám alját igyekeztem visszafogni remegésem. Elérkezett a gála napja. Mindenki nagyon izgatott volt egész héten. Tom és a srácok már elmentek, mert David kifejezetten azt kérte tőlük, hogy egy kicsit korábban induljanak el. Gondolom valami megbeszélést akar tartani a műsor előtt. Bill határozottan ellenkezett és azt akarta, hogy én is velük menjek, de inkább rábeszéltem, hogy menjenek nyugodtan. Még úgyis el kellett készülnöm. 

Mikor leértem a lépcsőn a konyha felé fordultam, hogy igyak egy pohár vizet, mielőtt elindulok. De mielőtt léphettem volna a bejárati ajtó kinyílt a hátam mögött. Meglepetten fordultam meg és amint megláttam ki áll ott a szívem dübörögni kezdett a mellkasomban. Tom állt előttem, zakóban és egy szál vörös rózsát tartott a kezében. Észveszejtően nézett ki azzal a fekete inggel és rövidre vágott szakállal. Mosolyogva a szám elé kaptam a kezem és lassan elindultam felé.

- Tom.. hát te? Nem a többiekkel kéne lenned? - álltam meg előtte.

- Sokkal többet jelent nekem az, ha veled lehetek ma! - mosolygott édesen, majd egy apró csókot lehelt ajkaimra és átadta nekem a rózsát - Gyönyörű ez a ruha! Elképesztően csinos vagy.. - suttogta fojtott hangon és láttam a szemeiben fellobbanni a vágyat. 

Én csak lesütött szemekkel hátrébb léptem és végigpillantottam magamon. Hosszú fekete csipkés ruhámat meglebegtette a nyitott ajtón beszökő levegő. Hajam lágy hullámokban omlott csupasz vállamra. Nem volt rajtam semmi csodálni való, de azért igyekeztem kihozni magamból a legjobbat. 

- Te is nagyon jól nézel ki.. - néztem fel rá és ajkamba harapva csillogó szemeit fürkésztem - Mi az? - kérdeztem nevetve.

- Semmi.. csak gyönyörködöm benned - tűrt egy kósza hajtincset a fülem mögé - Nagyon szeretlek, ugye tudod? 

- Én is téged Tom. Mindennél jobban.. - suttogtam szaporán kapkodva a levegőt. Közelebb lépett hozzám, meleg tenyerét a hátamra simította és úgy húzott magához. Kétségbeesetten két kezem közé fogtam az arcát és úgy csókoltam, mintha ez lenne életünk utolsó csókja. Mikor elváltunk egymástól, egy mély levegőt véve magamba szívtam férfias illatát és homlokomat az övének döntve beharaptam mámorító csókjától bizsergő ajkamat. - Lassan indulnunk kell.. - sóhajtottam.

- De még előtte van egy meglepetésem a számodra. - mosolygott sejtelmesen.

- Micsoda?

- Velem töltenéd a ma estét? Szeretnék veled vacsorázni! Nem számít, hogy nyerünk vagy sem.. veled akarok lenni! - kulcsolta össze ujjainkat.
- Igen, hát persze! - öleltem magamhoz a nyakánál fogva - Nagyon szeretném!
- Ennek nagyon örülök.. - fúrta arcát a hajamba - De most már tényleg mennünk kell.. - sóhajtott, majd a derekamnál fogva kivezetett a lakásból, kinyitotta előttem a kocsija ajtaját és elindultunk a díjátadóra. A gyomrom belülről reszketett. Nem tudtam eldönteni, hogy az izgalomtól vagy inkább a pánik miatt. Rossz érzés kerített hatalmába és attól féltem, hogy talán nem véletlenül..

***

Rengeteg ember eljött a gálára. Egy csomó híresség, színészek, énekesek, rendezők. Volt köztük egy csomó ismerősöm a múltból is, és mikor rájöttem, hogy itt bármikor megismerhet valaki, pánik félelem tört rám. Tom mellett haladva megpróbáltam higgadtságot erőltetni magamra, de belülről majd kiugrott a szívem a csontjaimon keresztül. Erősen kapaszkodtam Tom karjába, annyira szorítottam a kezét, hogy még neki is feltűnt mennyire zaklatott vagyok.

- Minden rendben? - hajolt a fülemhez - Idegesnek tűnsz..

- Én.. én csak félek, hogy mit majd az emberek hozzánk.. - nyögtem ki az első hazugságot, ami az eszembe jutott.

- Nincs semmi okod az aggodalomra. Minden rendben lesz. - simított végig az arcomon - Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. Nekem csak Te számítasz és az, hogy boldogok legyünk.. - mosolygott rám biztatóan és nekem majd megszakadt a szívem. Annyira jó hozzám. Igazi férfi, aki megérdemli a boldogságot, egy olyan nő oldalán aki nem hazudik neki és nem veri át. Nagyon szégyelltem magam, és az, hogy ennyi ember vett körül minket csak súlyosbította a helyzetem.

Miután átsétáltunk a vörös szőnyegen a rengeteg kamera kereszttüzében, Tommal egy csendesebb helyre mentünk. Mikor odaértünk egy bőrborítású ajtóhoz felismertem a srácok hangját. Megkönnyebbülés öntötte el a lelkem, hogy legalább egy kis időre nyugodt körülmények között lehetek. Ahogy beléptünk a szobába mindenki tátott szájjal bámult rám. Bill csillogó szemekkel mért végig minket Tommal és egy óriási mosollyal az arcán odajött hozzám és magához ölelt.

- Csodaszép vagy Channel! - szorította meg a karomat, majd a szemében észrevettem egy kis kételkedést - Minden rendben ment míg ideértetek? - kérdezte inkább nekem szegezve a kérdést.

- Igen, persze. David nagyon cirkuszolt? - lépett mögém Tom és átkarolta a derekam.

- Tudod milyen.. mindig van min bosszankodnia.. - rántott vállat Gustav Georggal a nyomában - Nagyon csinos vagy Channel! 

- Köszönöm! - mosolyogtam rájuk, majd a következő pillanatban belépett az ajtón David. 

- Szép napot mindenkinek. Channel.. micsoda ruha.. - mért végig tetőtől talpig, ám egy csöpp kedvességet sem láttam a szemeiben, a hangja is inkább gúnyosnak tűnt, mint őszintének.. - Nagyon sajnálom, hogy félbe kell szakítanom ezt a meghitt idillt, de ideje lenne kivonulnunk. Hamarosan kezdődik a díjátadás. Ugye nem szeretnétek utolsóként érkezni? - kérdezte egy furcsa grimaszt vágva, majd szikrázó szemeit rám villantotta.

- Ó, hát hogyne! Mindannyian engedelmeskedünk a nagy David parancsának.. - szólalt meg Tom, majd a hatás kedvéért még meg is hajolt David előtt. A többiek csak visszafogottan bámulták ahogy Tom karon ragad és kisétál velem az ajtón. Nem sokkal azután, hogy félrehúzódtunk egy oszlop mögött és figyeltük, ahogy David füstölgő fejjel kiviharzik a szobából, odabentről hangos nevetés szűrődött ki. Hitetlenül a fejemet csóválva néztem Tom csokoládébarna szemeibe.

- Hogy te milyen mulatságos tudsz lenni néha.. - mondtam halkan, de a mondat végére önkéntelenül is elnevettem magam.

- Talán épp ezért szerettél belém, nem? - cirógatta meg orrával az arcom - Emlékszel, amikor rám nyitottál az öltözőben a fotózáson? 

- Jaaaj... tiszta ciki volt.. - szorítottam tenyeremet az arcom elé - Olyan csúnyán viselkedtem veled.. Soha nem fogom elfelejteni..

- Én sem.. és tudod miért? - kérdezte, majd kezeimet elhúzta az arcomtól, hogy a szemembe nézhessen - Mert már akkor kezdtem beléd szeretni.. - suttogta és egy csöppet sem fogta vissza magát, meleg tenyerét a tarkómra simítva szenvedélyesen ajkaimhoz nyomta ajkait és forrón megcsókolt.

Fél órával később már a nézők között ültünk egy óriási, négyszög alakban lerakott, vörös, selyemborítású székek sokaságában. Tom mellettem ült és a kezemet fogta, másik kezével pedig a combomat simogatta, Bill és a többiek mellettünk ültek, legutolsónak David foglalt helyet. 

Néhány perc elteltével a lámpák kialudtak és a színpadra irányítva a reflektorokat elkezdődött a műsor. Fiatal lányok szaladtak ki csodaszép ruhákban, majd két sort alkotva szétváltak és előre engedtek egy pár évvel idősebbnek látszó, barna hajú csillogó ruhát viselő nőt. Megállt a színpad közepén és mikor megszólalt a zene, a lányok táncolni kezdtek, a nő pedig énekelt. Felismertem a lányt. Nem rég láttam is a Tv-ben egy dalát. Lorde volt az. Csodaszép hangja volt és egy kellemes lassú számot énekelt. 

Tomra pillantva észrevettem, hogy eddig engem figyelt. Édes mosolyra húzta ajkait, majd egy apró csókot nyomott a kézfejemre, én pedig egy mély levegőt véve hátradőltem a székemben és megpróbáltam élvezni az előadást.

***

Mikor a műsor közepéhez érkeztünk egy férfi és egy nő sétált a színpadra, fehér borítékokat tartva a kezükben. A pódiumhoz lépve köszöntötték a nézőket és bejelentették, hogy már csak percek kérdése és kiderül ki nyerte el a díjakat. Tom izgatottan megszorította a kezem, én pedig bátorításképp a nyakába fúrtam az arcom.

- Szeretném ha tudnád, hogy nem számít győztök-e vagy sem.. én akkor is rettentően büszke vagyok Rád és a többiekre! - mosolyogtam rá és megpusziltam az arcát.

- Köszönöm.. - suttogta ajkaimba és finoman megcsókolt.

- Nos hölgyeim és uraim! Elérkezett a pillanat, amikor kiderül kik is a győztesek... - az emberek nyüzsögni kezdtek, majd már nyílt is az első boríték. Egy fiatal srác banda ujjongva felsietett a színpadra, majd köszönetet mondtak és pózoltak a kamerásoknak. Őket egy fiatal szőke lány követte. Könnyek közt megköszönte a támogatóinak a segítséget, majd a magasba emelve a szobrát lement a barátaihoz. Ezután egy idős férfit szólítottak a színpadra. Az emberek talán neki örültek a legjobban, mivel olyan hangos sikoltozásban törtek ki, hogy alig hallottam amit mondott a mikrofonba.

- És most következzen az a csapat, aki elnyerte a legtöbb közönségszavazatért járó díjat. Bevallom nagyon örülök, hogy végre ezt mondhatom, hiszen már mindenki hiányolta őket. Nehéz időszakon vannak túl, de Istennek hála újra köztünk vannak. Hölgyeim és uraim! Nagy tapsot kérek a győztes csapatnak! - kiáltotta a férfi, majd a borítékot a nézőtér felé fordítva folytatta - Akik megnyerték a közönségdíjat, nem más mint a Tokio Hotel! - üvöltötte túl a sikoltozó lányok hangját a férfi. Tom és Bill egyszerre ugrottak fel a székükből és szorosan átölelték egymást, majd a két G is csatlakozott hozzájuk. Annyira jó volt látni a boldog mosolyt az arcukon. Egy kisebb körbe álltak és Bill a magasba emelve dobálni kezdték, majd hangosan hurrogtak és lerakták a földre. Könnybe lábadt a szemem a büszkeségtől és a boldogságtól. Megérdemelték ezt a díjat, hiszen nagyon keményen megdolgoztak érte és sok szörnyűségen mentek keresztül. Azok után, amit velük tettem igenis megérdemlik a boldogságot. Szótlanul félreálltam, hogy felengedjem őket a színpadra. Nem vártam, hogy bármit is mondjanak nekem, ez nem az én érdemem, hanem az Övéké.
Mikor a srácok sorban elhaladtak mellettem Tom mosolyogva megállt előttem. Csendesen fürkésztem a tekintetét, nem láttam semmit csak végtelen boldogságot. A következő pillanatban két keze közé fogta az arcom és ott mindenki előtt, kamerák és fotósok kereszttüzében szenvedélyesen megcsókolt. Önkéntelenül is a nyaka köré fontam karomat és átadtam magam a vágynak. Nem érdekelt senki, nem foglalkoztam a körülöttünk visítozó tinédzserekkel. Csak Tomra figyeltem és egész testemet felforrósító, kiéhezett csókjaira.
- Nagyon-nagyon köszönöm, amit értünk tettél! Soha nem fogom elfelejteni.. - suttogta ajkaimba, én pedig aléltan kapaszkodtam erős, biztonságot nyújtó karjaiba. Szaporán kapkodtam a levegőt, hirtelen még megszólalni se tudtam, annyira elvette az eszem szédítő csókja.
- Én.. nem tettem semmit.. - sóhajtottam.
- De igen. Fogalmad sincs róla mennyi mindent..
- Most már menned kell. Várnak a színpadon.. - mondtam halkan az orrát cirógatva.
- Várj meg itt! Sietek vissza.. - adott még egy gyors csókot és felszaladt a srácokhoz.
Bill egy gyönyörű beszédet mondott, amiben megköszönte a rajongóknak a támogatást, a segítséget Davidnek és mindenkinek, aki részt vett az új album elkészítésében. Majd a magasba emelve a díjat egy körbe álltak és hangosan elkiáltották "Mi vagyunk a Tokio Hotel!"

***

Egy órával később már egy csodálatos étteremben ültem Tommal szemben. Az asztal fölött megfogta a kezem és olyan boldogság áradt a szemeiből, amit már nagyon régóta nem láttam. Vörös selyemmel borították az asztalokat és a székeket, rajtuk egy fehér kendő keretezve. A plafonról hatalmas gyémánt csillárok lógtak és hátul egy vonós zenekar kellemes zenét játszott. Ámuldozva csodáltam a helységet, majd Tom vigyorával találtam szembe magam.
- Tetszik a hely? - simított végig a tenyeremen.
- Ez egyszerűen fantasztikus.. - mosolyogtam rá, és összekulcsoltam az ujjainkat - De nem kellett volna ennyit költened.. miattam nem.
- Hé.. - fordította magával szembe az arcom - Érted bármit megtennék, szóval ne is próbálj meg lebeszélni. Szeretlek és a csillagokat is lehoznám érted az égből!
- Jaj Tom! Ne bohóckodj.. - nevettem fel diszkréten - Nagyon örülök, hogy idehoztál, de tényleg nem kellett volna. Nekem az is elég lett volna, ha otthon kettesben vacsorázunk.
- Erről jut eszembe. - tette le a pezsgőspoharát, miután belekortyolt - Bill és a srácok elmentek valahová, ha jól tudom anyáékhoz. Szóval.. miénk az egész lakás estére.. - suttogta pajkos mosollyal az arcán és rögtön tudtam, hogy ez nem véletlenül történt. Ám mielőtt még megszólalhattam volna egy pincér megérkezett a tányérokkal, így szótlanul hozzáláttam a vacsorához, és egy nagyon kellemes estét töltöttem Tommal.
Úton hazafelé Tom a jobb kezét végig a combomon pihentette, néha kissé feljebb tolta a ruhámat, de olyankor csak felnevettem és eltoltam a kezét. Aztán, mikor beléptünk a házba feltűnt valami. Néma csönd és sötét volt az egész lakásban. Ahogy beértünk a nappalihoz észrevettem, hogy halvány árnyékok villódzanak. Beléptem az ajtón és tátott szájjal csodálkoztam a látványon. Nem számítottam arra, ami odabent fogadott. Az asztalon és az ablakban körös körül rengeteg vörös gyertya égett, egy pezsgős vödör az asztalon, mellette két pohár és a háttérben halk romantikus zene szólt. Elképedve fordultam szembe Tommal, aki lazán az ajtófélfának támaszkodva figyelte a reakciómat.
- Ezt mind..
- Igen. Itt minden érted van. Megbeszéltem a srácokkal, hogy szeretnék egy meglepetés estét neked.. úgyhogy.. - mutatott körbe a szobában - Egy kicsit besegítettek.
- De hát ez.. hihetetlen! Nagyon köszönöm.. - rohantam a karjai közé és arcomat a nyakába fúrva szorosan hozzábújtam.
- Már mondtam.. érted bármit megtennék. - karolta át a derekam a fülembe suttogva - Táncolnál velem?
- Hát persze.. - haraptam az ajkamba és kezemet meleg tenyerébe csúsztatva egy kicsit hátrébb léptem. Lágyan ringatóztunk a halk zenére, szinte alig mozdultunk de mégis úgy éreztem szédülök és rögtön elájulok. Hogy lehet egy férfi ennyire tökéletes? Homlokomat az övének döntve egy mély levegőt szippantottam szédítő illatából és nem bírtam tovább visszafogni magam, kétségbeesetten ajkainak estem. Tovább mozogtunk a zene ritmusára, majd Tom lassan elkezdett velem hátrafelé lépkedni. A lábam nekiütközött valaminek, a következő pillanatban pedig már a puha párnák között találtam magam a kanapén. Tom levette magáról a zakóját és fekete ingét is kigombolta, majd visszamászott hozzám óvatosan a lábaim közé feküdve. Gyengéden végig simított az arcomon és olyan lágyan csókolt, hogy azt hittem megőrülök. A szívem egyre hevesebben vert, a légzésem is egyenetlen, egyre szaporább lett. Elöntött a forróság, ahogy arra gondoltam, hogy hamarosan megtörténik. Hamarosan újra megtörténik velünk az, amire már évek óta vágytam. Akaratlanul is belenyögtem a csókunkba és tenyeremet izmos mellkasának nyomva hagytam, hogy úrrá legyen rajtam az őrjítő vágy.
- Annyira gyönyörű vagy.. - suttogta ajkaimba - Egyszerűen megőrülök érted.. - csókolt meg, majd bal kezével lecsúszott az oldalamon egészen a ruhám aljáig és lassan elkezdte felhúzni. A nyakamat csókolgatta, szabad kezével pedig benyúlt a derekam alá és megpróbálta lehúzni a cipzárt. Bal kezével egyre feljebb és feljebb tolta a ruhámat, szinte már a csípőmnél járt. Ekkor belém hasított valami.
A sebhely! Nem láthatja meg! Akkor mindennek vége.. Nem.. nem. Ez nem történhet meg!
Lihegve oldalra fordítottam a fejem, hogy kitérjek a csókjai elől, majd megpróbáltam a hátam a kanapéba préselni, hogy se a ruhát, se a cipzárt ne tudja mozdítani. Tenyeremet ismét a mellkasához nyomtam, de most már azért, hogy letoljam magamról. Szaggatott, fojtott hangon nyögdécselni kezdtem.
- Neh.. Tom várj.. - suttogtam kétségbeesetten - Kérlek..
- Shhht.. - tette mutatóujját ajkaimra - Nem lesz semmi baj. Ne félj..
- Kérlek Tom hagyd abba.. - mondtam egyre hangosabban - Tom kérlek.. hagyd abba. Eressz el.. - nyögtem egyre elkeseredettebben - Szállj már le rólam!! - kiáltottam hangosan, majd lelöktem őt magamról a földre, és lábaimat felhúzva összekuporodtam a kanapé sarkában - Bocsáss meg.. Sajnálom, sajnálom.. az egész az én hibám.. - mondtam reszkető hangon és felkászálódtam a kanapéról, megigazítottam magamon a ruhát és elindultam az ajtó felé.
- Channel várj! - ugrott fel a földről és gyorsan a karom után kapott - Mi történt? Megbántottalak valamivel? Kérlek ne haragudj.. esküszöm, hogy nem akartam.. - lihegte értetlen arckifejezéssel.
Ott állt előttem, kigombolt ingben, kócos hajjal, szétnyíló ajkakkal és legszívesebben rávetettem volna magam, de tudtam, hogy nem lehet, mert akkor minden hazugságra fény derül.
- Nagyon sajnálom, hogy tönkre tettem az estét.. de most jobb lesz, ha elmegyek.. - hadartam könnybe lábadt szemmel és hátat fordítva neki léptem egyet, de ő újból visszahúzott.
- Channel, kicsim! Nem mehetsz el így.. kérlek mond el mit vétettem?! Mi a baj?! - fogta két keze közé az arcom.
- Tom kérlek eressz el.. el kell mennem.. Nagyon sajnálom.. - mondtam az utolsó szavakat zokogva, majd kitéptem magam szorításából és kirohanva a lakásból hangosan becsaptam magam után az ajtót.
Ott hagytam Tomot. Egyedül, értetlenül.. Egy csomó kimondatlan szó mardosta a lelkemet, de nem tehettem meg, hogy most mondjam el neki az igazat. Most, hogy megnyerték a díjat.. Óriási kegyetlenség lett volna tőlem.. Egy kegyetlen ember vagyok.. egy kegyetlen ember, akinek nem jár bocsánat..