Criminal Life 5. Rész

Sziasztok!

Elkészült az 5. rész is! Köszönöm azoknak akik az előző részekhez hozzászóltak, nagyon sokat jelent nekem! A részről annyit, hogy most kivételesen elég hosszúra sikeredett, izgalmakban nem lesz hiány, körömrágásra felkészülni! Nem is dumálok tovább, mindenkinek jó olvasást! (:

 

Másnap reggel - miután mindketten kiheverték az előző nap sértettségeit - Juliet és Tom két, egymástól meglehetősen távol eső helyen ébredt. Juliet a már jól megszokott sarokban, Tom pedig nem messze az ajtótól egy a padlóra terített takarón feküdt. Nem beszéltek egymással, még csak egymásra sem néztek. Tudták - bár leginkább csak Tom - hogy mindkettejüknek így lesz a legjobb, addig amíg nem találnak valami megoldást.
Juliet, miután egy mélyet sóhajtva átkarolta vékonyka lábait, tehetetlenül babrálta pulóverje ujját. Akárhogy is próbálta, egyszerűen képtelen volt elfogadni a helyzetét. Nem ezt érdemli. Nem lehet, hogy így érjen véget az élete..
- Nem éhes? - kérdezte immár az asztalnál álló férfi.
- Ha az lennék még akkor sem kellene magától semmi.. - mondta megvetően.
- Fél, hogy esetleg megmérgezném mi?
- Nagyon ironikus...
- Most mondja azt, hogy nem találtam a közepébe!
- Ne kezdje megint! - emelte a férfira pillantását.
- Micsodát? - lépett közelebb a lányhoz.
Tom egy pillanatig megbabonázva kémlelte Juliet gyönyörű, hófehér arcát, de amint rájött ideje lenne másfelé is nézni zavartan kapta el a pillantását a lányról és hátat fordítva neki elsétált az asztalig. Uralkodnia kell magán! Ő a fogja! Semmi több.. Nem gondolhat olyan dolgokra amik esztelen képtelenségek. Tartania kell magát a tervéhez. És ha ez sikerül, akkor minél hamarabb túllehetnek ezen az egészen...
- Mi volt ez?! - kérdezte kétségbeesett hangon a lány, miután egy hatalmas robbanás szerű hang beremegtette az egész pincét.
- Nem tudom. Megyek körbenézek..
- Tom!
- Maga maradjon itt! - nézett vissza az ajtóból, majd már el is tűnt.
Nagyszerű... már megint egyedül maradt. Meddig kell még itt raboskodnia? Miért nem engedi szabadon a férfi? Miért kellett mindennek így történnie? Cikáztak ilyen és ehhez hasonló gondolatok a fejében. Azonban az elmúlt napokban rá kellett jönnie, hiába töri ezen a fejét, hiába is imádkozik... ez mind felesleges időpocsékolás. Tom soha nem fogja őt szabadon engedni és valószínű, hogy élete végéig mellette kell majd raboskodnia. Milyen igazságtalan is az élet néha..
- A rohadt életbe! - rontott be a faajtón Tom.
- Mi az mi történt? - pattant fel a helyéről a lány.
- Megtaláltak.. a picsába.. - lihegte szapora lélegzetvételek közepette - Jöjjön most azonnal el kell tűnnünk innen! - fogta meg a lány törékeny és annál apróbb kezét, majd sietős léptekkel kimentek a pincéből.
- Hova megyünk?
- Shhht! Maradjon csendben! - tette mutató ujját a lány ajkaira a férfi, majd óvatosan kidugva a fejét a folyosóra ellenőrizte biztosan nincs-e senki a közelükben. - Tiszta a levegő mozgás! - húzta maga után.
Juliet halálra rémülten szedte a lábait és próbált minél szorosabban a férfi háta mögé simulni. Erősen kapaszkodott Tom karjába és minden egyes lépését követve menekült. Menekült ... a megmentői elől... És akkor hirtelen bevillant neki. Érte jöttek! Itt vannak és azért jöttek, hogy kiszabadítsák..
- Tom álljon meg! - rántotta vissza a férfit.
- Mi van mit csinál?! Teljesen elment az esze?!
- Engedjen elmenni! Könyörgöm eresszen szabadon..
- Most azonnal verje ki ezt az ostobaságot a fejéből! Nem gondolja, hogy hagyom hogy feladjon a rendőrségen! Ostoba nőszemély! - förmedt rá a lányra, ám a következő pillanatban hirtelen hangos kiabálások hallatszottak a folyosó végéből.
- Ott vannak! Gyerünk kapjuk el!
- A picsába! - kiáltott a férfi
Majd nem törődve a lánnyal, megragadta a csuklóját és erőszakosan vonszolni kezdte maga után. Nem hagyhatja elmenni! Egyszerűen nem teheti meg.. Nem kockáztathatja a szabadságát egy nőért.
- Rendőrség azonnal álljanak meg! - kiáltotta a mögöttük rohanó rendőr, majd figyelmeztetésképp a levegőbe lőtt.
- A rohadt életbe nem hiszem el, hogy ezeket nem lehet lerázni! - ordított Tom, majd gyorsan behúzódva a jobb oldalon lévő sötét nyílásba, tovább rohantak a folyosón.
Ezek a pincerendszerek manapság már igen nagy kiterjedésűek és szerencsére teljesen elhagyatottak, már senki nem használja őket. Ennek ellenére - Tom és Juliet bármilyen gyorsan is menekült - képtelenek voltak lerázni a zsarukat. Már-már félelmetesen veszélyessé vált a helyzet. Juliet oldala erősen szúrt a sok rohanástól és úgy érezte az idegei is kezdik felmondani a szolgálatot. A lábait alig érezte, a szíve pedig olyan hevesen vert - mind a fáradtságtól, mind a félelemtől - hogy már félő volt kiszakad a helyéről.
- Tom.. álljunk meg! Nem.. nem bírom tovább.. - lihegte kétségbeesetten a lány és közben egyre csak azon volt, hogy visszatartsa előtörni készülő könnyeit.
- Nem lehet! Utolérhetnek..
- Miért csinálja ezt? Miért nem hagyja, hogy a dolgok úgy történjenek ahogy kell?!
- Ugye ezt most nem itt akarja megvitatni? - pillantott hátra a lányra Tom, majd hirtelen egy pillanatra megállt
- Mi az?
- Nem sokára kiérünk a pincerendszerből..
- És?
- Ez itt már a csatornarendszer. Itt biztos nem találnak meg! - mondta határozottan a férfi és ellenkezést nem tűrve maga után húzta a lányt.
- Álljanak meg vagy tüzet nyitunk! - jelentek meg hirtelen a csatorna jobb oldalánál lévő alagútnyílásnál a zsaruk.
- Tom! Itt vannak.. adja fel! Úgyis elfogják kapni.. Már semmi értelme a menekülésnek!
- Fogja be! Úgy ismerem ezt a helyet mint a tenyeremet! Ha nem állunk meg és tovább futunk biztosan kijutunk innen! - mondta elszántan.
Igen, Tomnak ebben az egyben valóban igaza volt, hiszen szinte a fél életét a város utcáin és annak sötétebb zugaiban töltötte. Ez idő alatt tökéletesen kiismerte a város alagúthálózatát és mivel tudta előbb vagy utóbb szüksége lehet rá, gondosan kitervelte hogy mely részeken tud majd a megfelelő időben elbújni az üldözői elől. Igen, ezt a részét valóban remekül kitervelte.. Azonban azzal az egy dologgal elfelejtett számolni, hogy ezek az alagúthálózatok már több száz évesek is lehetnek és nem bírják sokáig a megterhelést, éppúgy mint a hangzavart sem. Ezek a falak akár életveszélyesek is lehetnek..
- Vigyázzon! - sikoltott Juliet, ám a következő pillanatban egy hatalmas robbanás kíséretében ledőlt az egyik támfal, egyenesen Tomra zuhanva.
Az omlás hatalmas porfelhőt kavart és beremegtette az egész mennyezetet. Juliet tehetetlenül rogyott a földre és fájdalmasan köhögve a portól próbálta szabályozni légzését. Halálra rémült. Egy pillanatig szinte érezte ahogy a betonfal egyenesen ráomlik, ezzel halálosan megsebesítve őt. A fél élete lepörgött előtte. Erős fájdalmat érzett a lábszáránál, megmozdítani is csak erős fájdalmak árán volt képes. Ahogy oszlani kezdett a porfelhő Juliet látása is egyre jobban kitisztult. Még mindig erősen köhögött, ám amikor végre elég ereje volt ahhoz, hogy felkeljen, észrevette hogy az alagút ahonnan jöttek.. eltűnt. Ráomlott a fal.. És ekkor eszébe jutott..
- Tom! - kiáltotta zokogva - Tom hol van?! Válaszoljon... - indult el az omlás felé.
- Haló! Van itt valaki? Megsérültek? - hallatszott a leomlott fal mögül a rendőrök hangja, Juliet azonban ezzel már mit sem törődve kétségbeesetten kutatni kezdett a férfi után.
- Tom!! Válaszoljon már az Isten szerelmére!
De a férfi nem válaszolt. Csak a lehulló por és téglamaradványok hangját lehetett hallani. Egyedül maradt. Szabad az út előtte. Most már senki nem tudná megállítani abban, hogy elmeneküljön. Szembefordulva az eléje táruló alagúttal gondolkodóba esett. Itt van előtte a lehetőség, hogy szabad legyen. Megtehetné hiszen senki nem állítaná meg. Akkor hát mire vár mégis?
Hirtelen egy fájdalmas nyögés kíséretében, Tom mászott elő az omlás alól. Fájdalmasakat nyögött és szinte élettelenül köhögött a felszálló portól. A feje vérzett, a vállán lévő sebhely úgyszintén. Nagyon megsérülhetett amikor rá omlott a támfal. Könyökére támaszkodva vonszolta el magát az omlás közeléből.
- Tom! - rohant oda hozzá a lány - Jól van? Megsérült valahol? Jöjjön segítek! - karolta át a férfi vállát, majd erősen kapaszkodva beléje segített neki talpra állni.
- Kkhhh.. köszönöm.. - nyögte erőtlenül.
- Jöjjön.. elviszem egy biztonságos helyre!
- Mit akar... hova.. hova megyünk? - támaszkodott a lányra.
- Majd meglátja. Most inkább jöjjön.
Majd nagy nehézségek árán és Tom útmutatásával végre kijutottak abból az átkozott, sötét és nyirkos alagútból. Juliet pontosan tudta mit akar, pontosan tudta mit miért csinál. Elszántan az eszére hallgatva támogatta a megsérült férfit és pontosan tudta hova mennek.