Impossible Promise - 1. Rész

Meghoztam az első részét a történetemnek. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Ééés örömmel várom a hozzászólásaitokat! Ne kíméljetek!

1. Rész - Still love her...

Sötét van és egy utcában sétálsz. A tél hideg szele már pirosra csípte az arcod. Próbálod minél jobban elrejteni magad a bő kabát alatt, de nem megy. Nagyon fázol. Az utcában teljes csend honol. Csak a cipőd trappolását visszhangozzák vissza az üres utca ház falai.

Ahogy kiérsz az utca végére erős fényt látsz magad előtt. Kezeddel próbálod eltakarni a szemed, de mikor meghallod azt az ismerős hangot, hirtelen megtorpansz. Rémülten meredsz magad elé. Őt látod. Teljesen kétségbe van esve. Egyre csak a nevedet kiabálja. Ki akar mászni, de nem tud. Fogságban tartják a roncsok. Elhaló hangon suttog neked valamit..
"... Segíts kérlek ... szabadíts ki .. Nem akarok meghalni .. kéérlek... "
Mikor észreveszed, hogy a fény egyre kisebb és kisebb lesz szaladni kezdesz. A kezedet felé nyújtod. Egyre csak rohansz, de úgy tűnik a távolság köztetek végtelen. Segíteni akarsz neki, de nem tudsz. Olyan mintha csak egyhelyben szaladnál.
Aztán hirtelen megváltozik körülötted a táj. Már nem a földön vagy. A levegőben repülsz. Hirtelen minden felgyorsul és csak zuhansz és zuhansz. Látod, hogy a föld egyre közelebb van. Minden olyan gyors. Repülő zúgását hallod. Látod, hogy a fény közepén ott áll Ő. A kezét feléd nyújtja. A segítségedet kéri. Aztán már csak egy hatalmas robbanást hallasz. Minden elsötétül és látod, hogy az a fény is egyre halványul. Még egy utolsó könnycsepp gördül le az arcán, suttog neked valamit ..

" Nagyon szeretlek ... "

Aztán minden elsötétül előtted. Már nem hallasz semmit. Már nem látod Őt. Egy utolsó hatalmas robbanás és minden véget ér ...

- Nee!! - kiáltott kétségbeesetten a rémálmából felriadó Tom.

Szaporán kapkodva a levegőt felült az ágyában és mikor körbenézett a szobában csak akkor jött rá, hogy megint rémálma volt. Ugyanaz. Még mindig. Már lassan 2 éve. Azóta a nap óta rendszeresen visszatér álmaiba ez a kép. A sötét és hideg utca, a segélykiáltások, a végtelenbe tűnő rohanás, a zúgó repülőgép, a zuhanás és végül egy hatalmas robbanás. Minden egyes alkalommal ugyanez a jelenet.

Tom idegesen lerúgta magáról a takarót. Mint mindig, most is kiverte a víz. Próbálta lenyugtatni magát és normális ütemben venni a levegőt, de a szíve még mindig hevesen kalimpált. Fáradtan megdörzsölte a szemeit és egy mély, lemondó morgást követően kimászott az ágyból. Kezébe vette a cigarettáját és a gyújtóját, majd lassú, komótos léptekkel kiment a nappali erkélyére. 

Friss levegőre volt szüksége. Úgy érezte muszáj elszívnia 1-2 cigit. Attól talán megnyugszik. 

Fáradtan elnyúlt a kerti díványon, lábait feldobta a dohányzó asztalra és rágyújtott az első szálra. Majd az elsőt követte a második, a másodikat a harmadik és így tovább.

Muszáj volt valamivel kikapcsolnia az agyát. A sok álmatlan éjszaka miatt már teljesen kimerült volt. Egyre csak a 2 évvel ezelőtti tragédia járt az eszében. Nem telt el nap, hogy ne gondolt volna rá. Még most is képtelen volt felfogni. Egyszerűen nem akarta elfogadni.

- Miért hagytam hogy elmenj... - ütött bele háromszor ököllel a homlokába.

Tom mindenért magát hibáztatta. Úgy érezte, ha akkor nem engedi el a lányt talán nincs az a szörnyű baleset. Akkor talán nem zuhan le a repülőgépe és akkor .. talán .. még most is élne.

Csakhogy ez sajnos nem igaz. És ezt mindenki tudta rajta kívül. Senki nem okolta a baleset miatt. Hogy is okolhatták volna. Ez az egész egy végzetes tragédia volt. Az ilyet nem lehet megokolni vagy megjósolni. Ezt sajnos el kell fogadni.

De persze Őt is meglehet érteni. Végtelenül szerette a lányt. Úgy érezte mellette teljesen kicserélődött. Egy szabad és boldog embernek érezte magát vele. Szebbé varázsolta az életét.

Ám az utóbbi 2 évben Tom teljesen kifordult önmagából. Szótlan, kedvetlen lett. Már nem a régi Tom volt. Hiányzott belőle az a végtelen nagy boldogság. És ez sajnos ráment a karrierjére is. 

Azelőtt a Tokio Hotel basszusgitárosa volt. nagyon sikeresek és híresek voltak. Rengeteg rajongójuk volt. Sokan szerették őket. De amikor Tom összetört kénytelenek voltak ideiglenesen visszavonulni. Egy újságcikk is megjelent róluk, amiben a családtagoknak és a bandatagoknak őszinte részvétüket nyilvánították a szerkesztők. Mindenkit mélyen megrendített ez az eset.

A rajongók pedig azóta is teljes szívükből várják a Tokio Hotel visszatérését.

- A rohadt életbe .. - nyögte fájdalmasan, majd hátradőlt a díványon, fejét hátra szegezte és két tenyerét az arcához szorította.
Nem akart megmozdulni. Nem akart megszólalni. Semmit nem akart. Egyszerűen csak csendre volt szüksége. Felejteni akart. Szabadulni akart ezektől a szörnyű emlékektől.
Ám nem sokáig maradhatott magára a gondolataiban. Pár perccel később zajt hallott a nappali felől és nem sokkal később Bill jelent meg az erkély ajtóban.
- Te normális vagy? Megakarsz fázni? - mutatott felháborodva bátyja csupasz felsőtestére Bill
Tom válaszképpen csak megrántotta a vállát, majd elnyomta a cigijét és csendben meredt maga elé.
- Tom .. minden rendben? - ült le mellé a díványra
- Persze .. minden a legnagyobb rendben. Mi bajom lehetne? - nevetett fel gúnyosan
- Megint rémálmod volt, igaz?
- Jahm - mondta keservesen
Bill csak együtt érzően átkarolta Tom vállát és egy nagyot sóhajtott.
- Annyira nagyon hiányzik Bill.. - nézett öccsére könnybe lábadt szemmel
- Tudom Tom. Nekem is... mindenkinek nagyon hiányzik..
- Az egész az én hibám... ha akkor nem hagyom, hogy elmenjen arra a tetves divatbemutatóra .. talán még most is élne..
- Ezt most hagyd abba Tom! - emelte fel a hangját idegesen Bill - Erről nem te tehetsz. Ne is mondj ilyet! Honnan tudtad volna, hogy pont az a gép fog lezuhanni amelyikre felszállt? .. Kérlek Tom! Ne gyötörd magad! A testvérem vagy és szükségem van rád. Érted?
- Értem.. - morogta halkan
- Nem akarom, hogy belepusztulj a szenvedésbe. Kérlek ... Próbáld meg elfogadni a helyzetet .. Már eltelt 2 év - túrt bele a hajába - Ne tedd tönkre az életed. Szükségem van rád és a bandának is .. Hiszen a banda sem vonulhat vissza örökre..
- Tudom ..
- Akkor.. kérlek próbáld meg összeszedni magad. Rendben? - húzta közelebb magához
- Jól van .. igyekszem - mondta majd szeretetteljesen átölelte öccsét
- Helyes - mosolygott Bill - Na megyek. Csomagolok. Reggel 8-ra jön értünk a busz. Ugye nem felejtetted el?
- Nem..
- Szuper! Már alig várom, hogy elutazzunk! Végre újra összeáll a nagy csapat! - dörzsölte össze tenyerét lelkesen Bill
- Na ja .. tényleg jó lesz - vigyorgott Tom - Tényleg .. hova is megyünk?
- Hamburgba egy fotózásra - ásított - Állítólag egy másik divatcéghez szerződtetett minket David
- Már megint? - rikkantott Tom
- Tudod milyen David .. mindig a legjobb kell neki - legyintett
- És most melyiket választotta?
- Asszem a Chanel-t
- Szuper .. egy újabb puccos társaság
- Ez van - nevetett hangosan Bill, majd besétált a nappaliba
- És Bill - szólt utána Tom
- Hmmm? - fordult vissza
- Kösz, hogy vagy nekem .. - mosolygott
- Ez csak természetes - mondta majd halkan becsukta az ajtót