Impossible Promise 5. Rész

 Sziasztook! Meghoztam a következő részt és még magamat is megleptem azzal, milyen gyorsan hozni tudtam :DD hahahaaa .. hát igen.. ezt teszi ha vkinek jókedvevaaan!! Am.. remélem mindenki nagyonnagy sokkot kapott mert ez volt a célom :P A következő részt nem tudom mikor hozom, remélem ugyanilyen hamar mint ezt. Na .. nem is dumálok..pááás! Kellemes olvasást! :))

Mikor megláttam ki az a férfi, azt hittem újból elájulok. Egy számomra nagyon is ismerős és régen nem látott arc meredt rám, ugyanolyan döbbenettel az arcán mint nekem.

- Karla?....

Mintha csak ezer tőrt döftek volna a szívembe, úgy hatott rám ez az egy szó. Karla ... több mint két éve nem szólítottak a valódi nevemen...
Már azt hittem végre sikerült túllépnem és elfelejtenem a múltam. Erre ahelyett, hogy egyre eltávolodtam volna tőle, ajtóstul rontottam a dolgokba. És ebben az esetben a szó szoros értelmében.
Képtelen voltam felfogni. Itt áll előttem.. tetőtől - talpig .. testestül - lelkestül..
Már kezdtem azt hinni, hogy az ütés miatt hallucinálok, amikor még egyszer megszólított és megérintette a kezem.
- Karla .. te vagy az? - kérdezte döbbenten Tom
Igen.. Ő volt az. Tom Kaulitz .. életem szerelme.
Teljesen sokkolt a tény, hogy ott állt előttem .. annyi idő óta .. újra.. de gyorsan kellett cselekedjek. Az agyam ezerrel kattogott és csak azon gondolkoztam, mi a fenét csinálhatnék... ám a legegyszerűbb megoldásnak mégis az tűnt, ha úgy teszek mint aki még soha életében nem látta volna.
- T.. tessék? - dadogtam
Tom már épp egy újabb kérdésre nyitotta volna a száját, amikor legnagyobb szerencsémre Paul caplatott le a lépcsőn.
- Channel drágám.. csak hogy itt vagy - ölelt magához - De várjunk csak egy kicsit .. mi történt veled? Olyan sápadt vagy .. és ... miért vannak a cuccaid szanaszét a földön? És te Tom? ... Miért nem vagy a többiekkel? - nézett értetlenül először rám aztán Tomra.
- Én.. én .. - habogtam
- Channel? .. De .. hisz .. én azt hittem hogy .. - mutatott rám teljesen összezavarodva Tom
- Jahaj! Elnézést! Még nem volt alkalmam nektek bemutatni egymást - nevetett fel - Channel drágám, Ő itt Tom Kaulitz, a Tokio Hotel gitárosa, most érkeztek a bandával .. tudod a fotózásra - magyarázta lelkesen Paul
És ekkor minden megvilágosodott előttem. Tom .. a fotózás .. a banda. Ez csak egyet jelenthet... Tom és a Tokio Hotel az akivel a legújabb kollekciómról fogunk egy fotósorozatot készíteni. Nem! .. Ez nem lehet igaz.. Atyaisten!! Ennek nagyon de nagyon nem lesz jó vége..
- És ... oooh jaj Tom neharagudj.. - fordult felé - Ő itt Channel Gebauer, a CHANNEL divatház igazgatója és megalapítója, valamint egyben a főnököm - artikulálta spanyol akcentusával
- Őőő .. értem - fogott kezet velem bizonytalanul Tom
Fuuh .. ez nem volt könnyű. Reméltem, hogy Tom elhitte az előbb elhangzottakat és nem fog kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdéseket intézni felém és hogy minél hamarabb otthagyhatom őket, de már megint nem úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna. Mikor leguggoltam összeszedni a cuccaimat Tom megpróbált segíteni.
- Várj, had segítsek - nyúlt a jegyzetfüzetemért ugyanabban a pillanatban amikor én, így a füzet helyett a kezemet fogta meg.
Nagyon zavarban éreztem magam .. nem csak azért mert hazudtam neki, hanem a puszta jelenléte miatt is. És az hogy megfogta a kezem ... egyenesen hányhatnékom lett. Undorodtam magamtól. Hogy lehettem képes ilyen aljasságra? Átvertem.. becsaptam és hazudtam neki .. azt hiszem annál nagyobb büntetésem nem is lehetett volna mint hogy egy teljes hetet kelljen eltöltenem vele anélkül hogy együtt lehetnénk .. anélkül, hogy megérinthetném. Azt hiszem teljes joggal megérdemeltem a sorsomat.
- Hagyd csak nem kell .. - pakoltam bele a táskámba a cuccaimat, majd felálltunk
- Nézd .. én nagyon sajnálom az előbbit .. hidd el ... egyáltalán nem volt szándékos - vakarta meg a tarkóját, idétlenül ácsorogva.
Ideges volt és zavarban érezte magát. Tudtam.. hiszem mindig ezt csinálta mikor valamilyen kellemetlen helyzetben volt.
- Felejtsd el .. nem történt semmi - vetettem oda szárazon rá se nézve, majd Paul felé fordultam - Figyelj Paul, most menjetek fel és készítsétek elő a papírokat a megbeszélésre. Én is mindjárt megyek - mondtam majd amilyen gyorsan csak tudtam felszaladtam a lépcsőn és meg sem álltam egészen a női mosdóig.
- De .. Channel .. várj! Mi történt? - hallottam még ahogy utánam kiált Paul, de ügyet se vetettem rá. Minél hamarabb elakartam tűnni onnan.

~~~

Miután leléptem és a mosdóba rohantam Paul és Tom magukra maradtak.
- Hát őt meg mi lelte? Még soha nem láttam ilyen szétszórtnak - értetlenkedett Paul
- Igazság szerint ez az egész az én hibám - tette zsebre a kezeit Tom
- Ezt hogy érted? .. Mi történt?
- Ahaaj Isteneem.. - dörzsölte meg az arcát - Már baromira untam a várakozást az irodában így aztán lejöttem, hogy egyek valamit a konyhán... épp jöttem volna ki az ebédlőből amikor hirtelen Channelre csaptam az ajtót. Ő gondolom rohant volna fel az irodába így teljes lendületével lefejelte az ajtót. Szegény .. akkorát tanyált hogy én ilyet még nem is láttam - magyarázta bűnbánóan
Paul egy darabig csak ledöbbenve állt majd nem sokkal később kitört belőle a nevetés.
- Most .. mivan?
- Shheeemmii.. - kacagott - Cshhaak... elkhéépzeltem ahogy Channel elterül
- Hát .. szerintem ez nem volt annyira vicces .. elég rendesen beverte a fejét.. - mondta aggódva Tom
- Ne izgulj .. Channel már meg élt ezt azt .. kemény fából faragták .. egy apró eséstől nem lesz semmi baja - magyarázta most már valamivel higgadtabban Paul
- Jólvan...
- Na de most inkább gyere .. menjünk fel - indult el
Majd miután mindketten felértek az irodába Paul elvonult a fotóssal megtárgyalni a hét menetét, Tom pedig fáradtan lehuppant a többiek közé a díványra.
- Jééé .. téged is látni erre felé? - gúnyolódott Bill
- Szűnj meg ...
- Már megint mi a baj? - bökte oldalba
Tom csak megvonta a vállát és rákönyökölve a térdére bambult maga elé. Nem tudta mit tegyen. Mondja el a testvérének és a haverjainak, hogy teljesen becsavarodott a barátnője hiányától és hogy már mindenkiben a lányt látja... és viselje el ahogy nevetség tárgyává teszik, vagy pedig hallgassa el előlük ezt az egészet és fogjon mindent a fáradságra.
Végül úgy döntött, hogy elmondja Billnek az igazat.
- Láttam Karlat ... vagyis csak majdnem..
Bill épp a kávéscsészéjéből kortyolt egyet amikor ezt Tom kinyögte így az egészet kiköpte a meglepettségtől.
- Micsoda??! - törölte le a száját
- Az előbb lementem kajálni valamit és miután kijöttem az ebédlőből egy csajra rávágtam az ajtót, az pedig az ütéstől hanyatt vágódott .. - magyarázta részletesen öccsének a történteket, aki figyelmesen hallgatta őt - És hát .. először fel se tűnt, hogy ki az a lány... aztán amikor felsegítettem és rám nézett azt hittem... mi több.. meg voltam róla győződve, hogy Karla az..
- De hát Tom .. te is tudod, hogy ez képtelenség .. hiszen Ő ...
- Igen tudom .. meghalt... de akkor is annyira hasonlított rá .. mindene .. a szeme, az arca .. a hangja ..egyedül csak a modora volt más.. - dőlt hátra a kanapén
- Nem tudom ... szerintem ez csak a kimerültségtől van ... pihenned kéne különben belefogsz őrülni ebbe az egészbe - túrt bele a hajába Bill, majd öntött egy csésze kávét Tomnak is - Tessék ezt idd meg .. rád fér
- Kössz..
- Szóval ...én csak azt tudom neked mondani amit eddig. Próbáld meg végre elfelejteni őt .. nem akarom, hogy bármi bajod legyen.. ne gondolj rá .. és próbáld meg nem mindenkiben őt látni..
- Kössz bazdmeg .. Szerinted ez olyan könnyű? - csapott rá a combjára idegesen Tom
- Pontosan tudom milyen nehéz... az ikrem vagy. És azt is tudom, hogy az idegesség nem vezet semmire - forgatta a szemeit
- Jó tudod mit ... vedd úgy hogy nem mondtam semmit .. és ne is foglalkozz velem!! Rendben? - morogta idegesen majd faképnél hagyva Billt kiment az erkélyre rágyújtani
- Édes Istenem meddig fog még ez tartani?! - motyogta magában Bill, majd ő is felállt és odament a két G-hez " lehiggadni "

~~~

 - Te hülye - idióta - barom - állat!! - döngöltem a fejem a falba
Nem hiszem el hogy ez történt. Mi a francért kellett nekik idejönni? Már kezdtem elfelejteni őket és hozzászokni az új életemhez... erre megjelenik Tom és mindent felkavar. Miért van az, hogy soha nem teljesülhet az amit szeretnék??! A fenébe is! ... Megígértem magamnak, hogy soha többet nem találkozok vele és hogy még csak fel se keresem.. Nem lehet, hogy annyi szenvedés és küzdelem után egy ilyen apróság miatt az egész életem kudarcba fulladjon .. Valamit sürgősen ki kellett találnom..
Nagyon ideges voltam és fogalmam sem volt róla, hogy ezek után mit tehetnék, hiszen nyilvánvaló volt hogy ha nem figyelek valamire vagy csak éppen elszólom magam, akkor lebukok ... és tudtam hogy ha ez bekövetkezik akkor Tomék örök életre meggyűlölnek azért amit velük tettem. És mivel ezt nem akartam, nem volt más választásom mint hogy tovább játsszam a szerepem. Úgy kellett tennem, mint aki most találkozik velük először és nem tud róluk semmit.
Mondhatnám hogy semmi kedvem és erőm nem volt hozzá.. soha nem tudtam hazudni senkinek .. pláne nem egy olyan embernek akit az életemnél is jobban szerettem... de mivel ezt már elkezdtem nem hátrálhattam meg. Egyszer már eldöntöttem, hogy ez a helyes és hogy így mindenkinek jobb lesz ... legfőképp Davidnek... ezért össze kellett szednem magam.
- Jól van kislány, menni fog ez neked - néztem mélyen a tükörképembe
Ha nagy nehezen is de elszántam magam és összeszedtem a gondolataimat. Elterveztem mi legyen a következő lépés és hogy mit fogok majd mondani a srácoknak, ha rólam kérdeznek valamit. Mindenre van megoldás .. de .. ami most a legeslegfontosabb az az, hogy nem szabad Tom közelébe kerülnöm .. Nyilvánvaló, hogy a munka során lesznek majd olyan alkalmak amikor együtt kell lennünk, de azt csakis a munka miatt teszem .. a többi szabadidőben pedig majd igyekszem kerülni. Igen .. ez lesz a legjobb .. Nem szabad összebarátkoznom vele.. Úgy kell tennem, mintha egy szívtelen dög lennék és akkor biztos nem akar majd velem barátkozni... Igen..

Végre bátorságot merítettem magamba így miután rendbe szedtem magam, magabiztosan elhagytam a mosdót és felmentem a srácokhoz az irodába. 

- Menni fog kislány .. menni fog - suttogtam magamban

Majd lassan és óvatosan benyitottam a helységbe, ahol hirtelen néma csönd lett. Mindenki döbbent arckifejezéssel nézett rám és teljesen leblokkolva meredtek rám...