Criminal Life 9. Rész

Sziasztok!

Végre valahára érkeztem olvasni valóval is! Méghozzá a Criminal Life folytatásával. Őszinte leszek, nem vagyok 100% -ig megelégedve vele, de úgy gondolom, hogy ennyi kihagyás után ez már a legkevesebb. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog a rész, és hogy néhányotoktól kapok visszajelzést is. Higgyétek el, nagyon-nagyon fontos lenne! Osszátok meg velem az észrevételeiteket, gondolataitokat! 

Nagyon köszönöm az eddigi türelmeteket és hát akkor...

Jó olvasást! :)

 

Juliet másnap reggel, miután felébredt, teljesen egyedül találta magát az ágyban. Arra számított, hogy a férfi majd ott lesz mellette és édes csókokkal ébresztgeti a hajnal első napsugaraiban, de nem így történt. Még ha csak egy jó reggelt puszit kapott volna. Ehelyett magányosan, kétségek közt hánykolódva kellett kikecmeregnie az ágyból. Magára kapva egy köntöst a bőröndjéből, laza kontyba kötötte a haját, gondolatai mindeközben megállíthatatlanul Tom körül jártak. Talán megbánta az éjjel történteket? Mi van, ha csak egy pillanatnyi fellángolás volt a részéről? És.. mi van, ha ezt az egészet csak azért csinálta, hogy maga mellett tartsa, mint valami pajzs? Hiszen azt mondta szereti..

Halkan felsóhajtva kilépett a szobából és egyenesen a konyhába ment.

Legnagyobb meglepetésére ott találta Tomot, amint - neki háttal - mindkét könyökével a pultra támaszkodva kortyolgatja még gőzölgő kávéját. 

- Jó reggelt! - köszönt alig hallhatóan és a hűtőszekrény elé lépett.
- Neked is. - válaszolt Tom szemével végig követve a nő mozdulatait - Hogy aludtál?
- Egész jól. - emelt le egy csészét a polcról, majd miután megtöltötte azt kávéval, leült az asztalhoz, egyenesen a férfival szembe, azonban még csak véletlenül sem nézett rá.
- Minden rendben?
Juliet ekkor egy pillanatra rá emelte tekintetét, látszott rajta, hogy valamit mondani akar, de válasz helyett inkább újból a kávés csészének szentelte minden figyelmét.
Tom aggódva figyelte a nő tekintetét. Szemeiből mélységes megbántottság tükröződött. Azonban elképzelése sem volt arról, hogy mi bánthatja őt.
Így aztán még mindig válaszra várva helyet foglalt a nővel szemközti széken és miután csészéjét az asztalra helyezte, tekintetét mélyen a kávéját kavargató nő arcába fúrta.
Fájdalmas csend telepedett le közéjük. Csak az óra kattogását és a csészében nyikorgó kanál hangját lehetett hallani. Pár perc elteltével azonban Juliet már nem bírta tovább elviselni a férfi égető pillantását.
- Nem voltál mellettem, mikor felébredtem.
- Tessék? - kérdezte értetlenül Tom.
- Azt hittem, hogy leléptél. Az egész csak játék volt igaz? - emelte pillantását a férfira. Szemei fájdalmas könnyektől csillogtak.
- Én csak.. nem akartalak felébreszteni.
Nem akartalak. Visszhangozódtak Juliet gondolataiban Tom szavai. Hirtelen már nyomát sem láttam annak a férfinak, aki előző nap még szenvedélyes csókok között könyörgött neki, hogy maradjon. Mi történt vele azóta? Miért viselkedik így? Olyan távolságtartó. Olyan... idegen.
- Jelentett egyáltalán bármit is, ami tegnap történt? - kérdezte elkeseredetten.
Tom azonban nem válaszolt. Helyette csak az előtte heverő csészét tanulmányozta.
- Értem. Azt hiszem most inkább megyek és lezuhanyozom. - tolta ki maga alól a széket és megkerülve a férfit a fürdőbe indult. Rettenetesen nagyot csalódott Tomban. Már kezdte azt hinni, végre talált valakit, akivel megoszthatja az életét. Még az sem érdekelte, hogy milyen előélete van, hiszen tudja, hogy ártatlan. De most.. most már az sem érdekli. A férfi darabokra törte a szívét..
Még az ajtónál megállt egy pillanatra és visszanézett a férfira, aki még mindig mozdulatlanul az asztalnál ült, szomorúan kifújta az eddig benntartott levegőt és megfordult.
- Többet jelentett, mint gondolnád. - szólalt meg hirtelen Tom, mire Juliet hátranézett.
- Hogy mi? - suttogta.
- Mikor reggel felébredtem és megpillantottalak magam mellett, azt hittem álmodom. - állt fel a székről és lassú léptekkel a nő elé sétált - Annyira gyönyörű voltál, hogy nem volt szívem felébreszteni. Muszáj volt egy kicsit gondolkoznom. Tisztázni akartam magamban a dolgokat.
- Ezt hogy érted? Talán.. talán megbántad? - kérdezte félénken.
- Hogy én? Juliet. A múlt éjszaka egész eddigi életem legcsodálatosabb éjszakája volt.. - simított végig gyengéden a nő arcán. - Egyetlen pillanatát sem bántam meg. És nem akarom, hogy azt hidd nem jelentett semmit.
- De akkor mire céloztál az előbb?
- Odakint a városban mindenki azt hiszi rólam, hogy egy bűnöző vagyok. Egy gyilkos. A magamfajta emberek pedig nem méltóak egy olyan csodás nő szerelmére, mint amilyen te vagy..
- De ez butaság! - hallgattatta el a férfit mutatóujjával - Nézd.. tudom, hogy az elején még tiszta szívemből gyűlöltelek amiért elraboltál a kórházból. De aztán megmentettél. Jobban megismertelek, rájöttem, hogy te igazából ártatlan vagy.. és beléd szerettem. - mosolyodott el és olyan közel lépett Tomhoz, hogy már szinte egybeolvadt vele - Ráébresztettél, hogy az az élet, amit eddig éltem.. az valójában nem is az én életem volt. És nem érdekel, hogy mások mit mondanak. Bűnöző, tolvaj.. gyilkos. Nem érdekel, mert tudom, hogy milyen is vagy igazából.. Én olyannak szeretlek, amilyen vagy Tom Kaulitz!
- Szeretlek téged Juliet! Szeretlek most és mindörökre. Nem számít mennyi ideje ismerjük egymást, az életemnél is jobban szeretlek! - suttogta a nő ajkaiba, majd kezei közé fogva törékeny arcát szerelmes csókban forrtak össze. Juliet szorosan átkulcsolta a férfi nyakát és úgy kapaszkodott bele, mintha csak az élete múlna azon a csókon. Szenvedélyesen tépték egymás ajkát. Mindeközben mindketten megfeledkeztek a külvilágról, megszűnt számukra minden. Csak ők léteztek.
 - Mit mondtál hova is készültél? - mosolygott bele szenvedélyes csókjukba.
- Azt hiszem zuhanyozni.. - suttogta Tom ajkaiba.
- Hmm. Ma még én sem tusoltam.. - emelte izmos karjaiba a nőt, mire Juliet halkan felsikoltott - Szóval a legjobb lesz, ha veled tartok - nevetett és karjaiban a nővel elindult a fürdő felé.

***

- Kérsz egy kis zöldséget a rántotta mellé? - kérdezte Juliet - immáron frissen és felöltözve - az asztalnál ülő férfit, majd miután az csillogó szemekkel bólintott, mosolyogva a háta mögé lépett.
- Nem gondoltam volna, hogy főzni is tudsz.. - karolta át a nőt és egy apró csókot lehelt a nyakára.
- Eddig mindent sikerült elkészítenem, amit akartam. Viszont most úgy érzem, ha nem hagyod abba a nyakam kényeztetését, a reggeliből nem lesz semmi.
- Pedig én egy csöpp vizet sem zavarok.. - búgta lágy hangján a férfi.
- Tom, kéérlek..
- Ahogy akarod. De erre később még visszatérünk. - harapott bele óvatosan a nő fülcimpájába és visszasétálva az asztalhoz, kezébe vette kávéscsészéjét, helyet foglalt a széken és onnan figyelte Juliet gondos mozdulatait.
Ezután pár perc csend állt be a konyhába. Juliet a tűzhelynél tevékenykedett, a férfi pedig az asztalnál ülve hol a kávéját kortyolgatta, hol a nőt figyelte. A kettejük között lévő nyugalmat csupán a serpenyő hangos sercegése és a villa szorgalmas csattogása zavarta meg.
Olyan volt ez az egész jelenet, mintha csak egy békés családi reggeli elköltésére készültek volna. Talán egy álomba bele is illett volna. A valóság azonban mérföldekre volt. Mindketten azt próbálták mutatni, hogy erősek és hogy nincs és nem is lesz semmi baj, de legbelül valójában rettegtek. Ez az egész helyzet annyira abszurd volt. Egy hétköznapi orvos és egy bűnöző. A kívülállók csupán tettestársakként tekintenek rájuk. 
Egy kis idő elteltével Juliet egyre kevésbé tudott a főzésre koncentrálni. Volt valami a gondolataiban, ami egy pillanatra sem hagyta nyugodni. Miután már nem bírta tovább magában tartani, a férfi felé fordult.
- Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz velünk ezután? - kérdezte kétségbeesett arccal.
- Mi lenne? Te elkészíted nekem a reggelit én pedig utána ágyba viszlek.. - mosolyodott el ravasz tekintettel.
- Jaj! Tudod, hogy értem..
- Igen tudom.. - sóhajtott Tom, majd felállt és a nő elé sétálva összekulcsolta ujjaikat - Figyelj rám. Azzal, hogy állandóan csak a rosszra gondolsz, a probléma még nem szűnik meg. Próbálj meg megfeledkezni róla. Legalább arra a kis időre amit még együtt tölthetünk. - simított végig az arcán.
- Jó igazad van. De én.. - vett egy mély levegőt - Én nem tudom meddig leszek képes még ezt csinálni. Én nem akarok így élni. Folyamatos rettegésben és menekülésben. Nem akarlak elveszíteni Tom.. - pillantott fel kedvesére, könnyektől csillogó szemekkel.
- Nem fogsz. Ezt megígérhetem.. - csókolta homlokon.
- Ez.. annyira igazságtalan. Miért nem élhetünk boldogan?
- A boldogságért néha meg kell szenvedni..
- De nem ilyen áron. - engedte szabadjára könnyeit a nő.
- Gyere ide! - suttogta reszelős hangján Tom és olyan szorosan ölelte magához Julietet, amennyire csak lehetséges volt. A szíve sajdult bele, hogy szenvedni látja a nőt. Ő sem ilyen életet szánt élete szerelmének. De ha a sors így hozta, nem tehetnek semmit. - Ha vége ennek az egésznek már nem lesz semmi ami közénk álljon. Most már soha nem foglak elhagyni. Veled leszek, mindig.
- Megígéred?
- Megígérem! - suttogta a nő ajkaiba, mire Juliet zokogva magához húzta őt és gyengéden megcsókolta.
A következő pillanatok a másodperc töredékének gyorsaságával történtek.
A bejárati ajtó felől hangos dörömbölés szűrődött be, majd nem sokkal később valaki betörte az ajtót. Rendőrök tucatjai rontottak be a konyhába, ezzel egy időben elszakítva egymástól Julietet és Tomot.
 - Rendőrség! Senki ne mozduljon!
Az egyik sisakos rendőr erősen hasba rúgta a férfit, ezzel a földre kényszerítve őt, mire a másik két társa a hátába térdelve bilincselte össze kezeit. Tom erőlködve rúgkapált és nyögdécselve próbált kiszabadulni az erős szorításból, de próbálkozásai kudarcba fulladtak.
- Ne! Kérem ne bántsák őt! - kiáltott Juliet és hátulról átkarolva az egyik rendőrt próbálta meg kiszabadítani Tomot, ám mivel a sisakos ember sokkal erősebb volt a nőnél, egy röpke mozdulattal lelökte őt a hátáról. Juliet hangosan felkiáltva zuhant egy székre, ami apró darabokra törve semmisült meg alatta, ezzel számtalan helyen megsebezve a nő karjait.
Tom tehetetlenül, a földre kényszerítve nézte végig a jelenetet és mikor találkozott a tekintete Juliet fájdalomtól égő arcával, pokoli méreg lett úrrá rajta. Mindkét tenyerével a padlóra támaszkodva nyomta föl magát és erőlködve felordított.
- Őt hagyják ki ebből! - üvöltözött, majd egy jól irányzott mozdulattal lefejelte a fölé tornyosuló rendőrt, sebesen a hátára gördült és összebilincselt kezekkel a nőhöz vonszolta magát. - Juliet! Juliet megsérültél?
- Tom! Én.. én.. - zokogott.
- Megsérültél valahol? - kérdezte kétségbeesetten és mielőtt még bármit is tehetett volna, legalább három rendőr vetette rá magát. - Eresszenek el! Nem hallják! - ordította - Juliet! Juliet!
- Tom! Hagyják őt! - kiabált - Ő nem tehet semmiről! Kérem hagyják! - majd hirtelen másik két rendőr lefogta Julietet is, így már semmi esélye nem volt arra, hogy a férfi közelébe menjen.
Végül, a hosszú dulakodást követően a rendőrök elkezdték kifelé ráncigálni Tomot, aki még mindig makacsul kapálózott a szabadulásért. Mikor már az ajtóhoz értek Julietnek sikerült kirántania a karját a fogva tartói keze közül és zokogva Tomhoz rohant, elkeseredetten letérdelt elé és a kezei közé fogta az arcát.
- Nem lesz semmi baj.. - húzta fájdalmas mosolyra az arcát Tom - Megígértem, hogy mindig veled leszek, emlékszel?
- Istenem Tom! Nem akarlak elveszíteni..
- Asszonyom kérem engedje el a foglyot! Már felesleges minden próbálkozás.. - ragadta meg a karját egy rendőr.
- Kitalálok valamit! Esküszöm.. - suttogta a férfi ajkaiba - Ki foglak szabadítani!
- Szeretlek Juliet! - nyögte rekedtes hangon.
- Én is nagyon szeretlek! - zokogott és hevesen a férfi ajkainak esett.
A következő pillanatban azonban a rendőr erősen megragadva a nő karját ellökte a férfitól és a szekrényhez szorítva tartotta vissza újabb próbálkozásától. Mikor a sisakosok elkezdtek kiszivárogni a lakásból, a nőt is eleresztette az őr és elindult a társai után. Juliet csak tehetetlenül a földre rogyott és onnan nézte, ahogy elviszik Tomot. Tekintetük még az utolsó pillanatban is összeforrt. Mindkettejük arca kínzó fájdalomtól égett.
És aztán minden elhalkult. Az egyenruhások eltűntek. Tomot elvitték..
Minden olyan gyorsan történt.
Juliet hátát a szekrénynek vetve zokogott. Teljesen úrrá lett rajta a kétségbeesés. Mihez kezdjen most? Hogyan fog segíteni Tomnak? Néhány perccel ezelőtt még a közös jövőjükről beszélgettek.. most pedig már minden értelmét veszítette.
- Istenem miért.. - suttogta maga elé.
Testének minden egyes porcikája reszketett a félelemtől, ám a kínzó tehetetlenség talán csak még jobban meggyötörte. A konyhában égett füstszag terjengett. A nemrég a tűzhelyre rakott rántotta már szinte szénné égett. Megsemmisült. Épp úgy, mint a jövőjébe vetett bizalma és hite. Csupán egy dologban volt teljesen biztos.
Tom nélkül már nincs értelme az életének..