Criminal Life 10. Rész

Drága olvasóim!

Annyi kihagyás után végre sikerül megírnom a CL. folytatását is. Már csak egy nagyon kevés van belőle és aztán véget ér a történet. Nem is tudom mit mondhatnék a résszel kapcsolatban. Úgy érzem egy kicsit összecsapott lett a vége, talán azért mert próbáltam sietni vele. Igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle, remélem sikerült. Mint mindig, most is izgatottan várom a véleményeiteket!

Jó olvasást! :)

Egy teljes nap telt el azóta, hogy Tomot elvitték a rendőrök. Juliet teljesen kétségbeesetten töltötte az éjszakáját. Majd megszakadt a szíve, ha csak maga elé képzelte a férfi arcát, amikor elrángatták tőle azok a nyomorult egyenruhások. Mivel más választása nem volt, kénytelen volt hazamenni a saját lakásába. Néhány napja még vágyakozva gondolt arra a pillanatra, amikor végre újra átlépheti a küszöbét és mélyen magába szívhatja békés otthona illatát. Ám, amikor belépett a nappaliba, nem érzett semmilyen megnyugvást. Nem érzett semmit, csupán egy hatalmas űrt a lelkében. Hiányzott neki Tom. Rettenetesen. Milyen furcsa játékot is űz vele a sors. Alig egy hete még csak eszébe sem jutott, hogy valaha is elkötelezze magát. Aztán pár napja megismerte Tomot, aki elrabolta. Tiszta szívéből gyűlölte és legszívesebben egy mocskos börtön mélyébe záratta volna. Ám, ahogy teltek a napok és egyre jobban megismerte a férfit, megváltozott róla a véleménye. Kétszer is megmentette az életét. Már nem utálta. Már nem tudta gyűlölni. Beleszeretett.

Most pedig csak tehetetlenül forgolódik az ágyában és fogalma sincs, hogyan segíthetne a férfin. Álmatlanul átfordult a bal oldalára és fejét a párnába nyomva, halkan felnyögött. Muszáj bemennie hozzá. Látnia kell. Tudnia kell, hogy jól van-e.

Elszántan lerúgta magáról a takarót, kimászott az ágyból és egyenesen a fürdőbe ment. Miután gyorsan lezuhanyzott, összeszedte magát, felvett egy egyszerű, de mégis tiszta ruhát és már indult is a rendőrkapitányságra.

Nem telt bele fél óra, és már a recepciós pultnál várakozott. A pult mögött ülő hölgy azt mondta neki, ott várja meg, amíg a kapitány lejön. Megpróbált türelmes lenni, de a fenébe is! Milyen ember lenne képes ilyen helyzetben higgadtan, egy helyben ácsorogni. Idegesen fel-alá járkált a pult előtt, és már kezdte azt érezni, hogy kikopik a padló a lába alól, amikor végre megállt előtte egy egyenruhás, középkorú férfi.

- Jó napot hölgyem! Ön bizonyára Dr. Juliet Collins. Miben lehetek a segítségére? - kérdezte érdeklődve a férfi.

- Üdvözlöm. Igen én vagyok az és azért jöttem, hogy meglátogassam Tom Kaulitz-ot. Minél előbb látnom kell őt! Kérem segítsen! - hadarta kétségbeesetten, miközben könnyes szemmel a kapitány arcát fürkészte.

A férfi egy ideig habozott, majd elgondolkozva megvakarta a tarkóját.

- Biztos benne, hogy ezt akarja? Az a férfi pár napja elrabolta Önt.

- Igen tudom! De.. maguk nem ismerik Őt. Nem tudják, hogy mit miért tesz. Tom ártatlan! Segítenem kell neki. Kérem engedjenek be hozzá! - fogta meg a kapitány kezét.

- Én.. nem is tudom. 

- Nagyon kérem! Könyörgök engedjenek be hozzá!

- Nos, ha ennyire akarja. De csak egy nagyon kis időre tudom elintézni magának. - sóhajtott megadóan a férfi.

- Köszönöm! - kulcsolta össze ujjait a nő, majd megkönnyebbülten követte a kapitányt, aki egy sötét folyosóra vezette őt.

Ahogy előre sétáltak a folyosón Juliet egyre jobban izgult. A pulzusa már az egekben volt és nem tudta eldönteni mitől fél jobban. Attól, hogy milyen állapotban fogja találni Tomot, vagy attól, hogy nem tudja majd elviselni, hogy szenvedni látja őt. 

Rettenetes szagok terjengtek a folyosón és a sötétség is elég rémisztő hatást keltett. És azok a kísérteties hangok, amik a cellákból és a bezárt szobákból jöttek, csak még jobban megrémítette.

Aztán végre megérkeztek Tom cellájához. Sötét volt és hideg. Egy egyszerű vaságyon feküdt, karjával megtámasztva a tarkóját. Ám, amikor meghallotta, hogy valaki megzörgeti a cella rácsait, ijedten pattant fel a helyéről. 

- Látogatója érkezett Kaulitz! - lépett az ajtóhoz a kapitány - Fogja rövidre, és legyen óvatos. - súgta a nőnek, majd elsétált tőlük, hogy nyugodtan beszélni tudjanak.

Miután kettesben maradtak Juliet még a fejével követte a kapitány távolodó alakját, aztán könnybe lábadt szemmel Tomra nézett. Az arca meggyötört volt és rettenetesen nézett ki. Szakadt ruha borította összevert testét, néhol cafatokban lógott róla az anyag. Sokkal rosszabb volt a helyzet, mint azt valaha is képzelte volna.

Szinte egyszerre indultak meg az ajtó felé, majd zokogva a földre rogytak és megszorították egymás kezét a rácsokon keresztül.

- Istenem Tom! Annyira félek! - nézett mélyen a férfi szemeibe.

- Tudom. Én is nagyon félek. De valahogy majd túl leszünk rajta.. - simított végig a nő arcán.

- Mi lesz, ha nem hiszik el, hogy ártatlan vagy? Te nem tettél semmit. Soha nem öltél meg senkit.. 

- Ez őket nem érdekli. Bizonyítékuk van ellenem és ez elég. 

- Nem! Ezt nem hagyhatod ennyiben! Tenned kell valamit! - kiáltott Juliet.

- Nem tehetek semmit. Ők erősebbek! Csak Polgár segíthetne rajtam, de ő soha a büdös életben nem fogja elvinni helyettem a balhét. - sóhajtott lemondóan.

- Mi az, hogy helyetted? Ő követte el az egészet! Nem Te!

- Igen tudom. De neki csak az számít, hogy megússza.
- Aljas féreg. A börtönben lenne a helye... - suttogta dühösen.
- Minden rendben lesz. Oké? - fogta kezei közé a nő arcát Tom - Nem szabad feladnunk..
- Ígérem, hogy nem fogom feladni. Bármi áron is, de kihozlak innen! - engedte szabadjára könnyeit a nő.
- Kérlek ne sírj! Én hiszek neked és tudom, hogy sikerülni fog. Minden jó lesz. Nyugodj meg, rendben? - törölte le a nő könnyeit Tom.
- Nem tudok megnyugodni, amíg Te ártatlanul börtönben vagy..
- Erősnek kell lenned!
Tom bármennyire is próbálta megnyugtatni Julietet, a nő csak még inkább kétségbeesettebb lett. Azt kéri tőle, hogy nyugodjon meg? Hogyan amikor egy rács választja el őket és még csak meg sem ölelheti? Távol lenni attól az embertől, akit szeretsz.. nincs is ennél nagyobb büntetés.
- Asszonyom kérem távozzon. Lejárt az idő! - szólalt meg hirtelen egy őr Juliet mögött.
- Had maradjak még! Nagyon kérem! - nézett a férfi szemeibe.
- Kérem távozzon!
- Istenem Tom.. Én.. én nem tudlak csak úgy itt hagyni.. - fordult Tom felé - Szükségem van rád! Nagyon szeretlek és megőrülök nélküled!
- Én is nagyon szeretlek téged Juliet, de muszáj szót fogadnod. Ha nem teszed meg, akár ki is tilthatnak innen.. - suttogta Tom.
- Micsoda?! Nem... azt nem tehetik!
- Asszonyom kérem ne húzza az időt! - fogta meg a karját az egyre türelmetlenebb őr.
- Hamarosan újra együtt leszünk! Megígérem! - suttogta a férfi, majd könnyes szemmel magához húzta Julietet és a rácson keresztül forrón megcsókolta.
Úgy szorították egymást, mintha csak az életük múlna azon a csókon. Tudták, hogy nehéz lesz az elkövetkező időszak. Nagyon nehéz lesz mindkettejük számára. De ha elég erősek lesznek és kitartanak egymás mellett, akkor talán sikerülhet.

***

Néhány perccel később Juliet könnyek között lépett ki a rendőrkapitányság kijáratán és még rosszabbul érezte magát, mint eddig. Annyira tehetetlennek érezte magát. Egy ártatlan ember - aki ráadásul élete szerelme - igazságtalanul bűnhődik egy olyan tettért, amit még csak nem is követett el. Úgy érezte valamit tennie kell. Megígérte Tomnak, hogy erős lesz és kihozza innen. Mindenre elszántan képes lenne megvédeni őt, és bármi áron de akkor is bebizonyítja az ártatlanságát. De a fenébe is, hogyan amikor rajta kívül senki nem tudja, hogy mi az igazság. Segítségre van szüksége. Valakitől segítséget kell kérnie.
És akkor hirtelen eszébe jutott valaki.
Egy ember, aki talán hisz az ártatlanságában.
Villámgyorsan a járdához rohant és leintette az első szembe jövő taxit. Egyenesen a kórházba hajtottak.
Ahogy a taxis lefékezett a kórház parkolójánál, Juliet egy marék pénzt nyomott a sofőr kezébe és már ki is pattant a kocsiból. Idegesen szedte a lépcsőfokokat, minél hamarabb felakart érni. Beszélnie kell vele! Ő majd biztos segít!
Mikor belépett az aulába, minden tekintet rá szegeződött. A dolgozók mind döbbent arccal nézték ahogy a nő a recepciós pulthoz rohan. Juliet türelmetlenül a pultra támaszkodott és lihegve a vele szemben ülő lányhoz szólt.
- Mary! Hol van Jeff? - kérdezte elfúló hangon.
- J-Juliet? Hogy kerülsz ide? Istenem! Jól vagy? Nem esett bajod? - ugrott fel a székéből a fiatal lány és mindenféle kérdésekkel bombázta a nőt - Mindenki azt hitte, hogy.. meghaltál..
- Mary! Kérlek válaszolj a kérdésemre! Jeff bent van? Hol találom?! - csapott idegesen a pultra.
- Öhm.. ha jól tudom a portán van. De miért? És.. még mindig nem értem, hogy kerülsz ide. Annyira örülök, hogy jól vagy! Rettenetesen aggódtunk érted.. - hadarta a lány, Julietnek azonban már nem volt türelme tovább várni, így gyorsan hátat fordítva neki, futásnak eredt és egyenesen a portára ment - Héé! Most hová rohansz? - kiáltott utána a lány.
- Később mindent elmagyarázok! - szólt vissza, aztán már el is tűnt a folyosó végén.
Ahogy leszaladt a lépcsőn, egyből megpillantotta a pocakos őrt, akit nem is olyan rég még Tom leütött egy fegyverrel. Gondolkodás nélkül odarohant hozzá.
- Jeff! Segítened kell! Kérlek gyere velem! Nagyon fontos.. nem késlekedhetünk.. - ragadta meg a karját és elkezdte kifelé húzni.
- Héé-héé! Juliet?! Mi ütött beléd? És.. hogy kerülsz ide? Mindenki azt hitte hogy..
- Tudom, hogy meghaltam. De, mint látod ez nem igaz..
- Hogy sikerült kiszabadulnod annak a bűnözőnek a karmai közül? - fogta meg a nő csuklóját, ezzel közelebb húzva magához és alaposan végigmérte.
- Ő nem bűnöző! - rántotta ki a kezét a férfi szorításából - Tom ártatlan és az az ember intézte így, aki az igazi bűnös.
- Valóban? Akkor miért rabolt el? - kérdezte gúnyosan a férfi.
- Ezt most nagyon bonyolult lenne elmagyaráznom. Kérlek gyere velem és utána mindent elmesélek! Segítened kell.. kérlek! - szorította meg Jeff mindkét karját.
- Mi van, ha tévedsz? Mi van, ha becsapott az az ember csak azért, hogy megmeneküljön? Honnan tudod, hogy tényleg nem gyilkos? - hadarta a kérdéseket.
- Ha tényleg gyilkos lenne, akkor téged is megölt volna akkor, amikor elrabolt! De nem tette! Csak leütött és egy ujjal sem nyúlt hozzád! - üvöltötte torkaszakadtából.
Jeff csak meglepve hátrahőkölt és értetlenül Julietet figyelte.
- Megváltoztál. Még soha nem láttalak ilyennek.. - csóválta rosszallóan a fejét - Te.. te beleszerettél abba az emberbe? - mutatott rá.
- Ha igazán tudni akarod igen! Szeretem Tomot és Ő is szeret engem! És ha te most nem vagy hajlandó segíteni nekem, akkor majd elintézem egyedül!! - kiáltotta idegesen a nő.
A pocakos őr csak megdöbbenve kémlelte Juliet dühtől izzó arcát. Még soha nem látta ennyire elszántnak a nőt. Szemei fájdalmas könnyektől égtek és szinte reszketett a benne felgyülemlett érzésektől. Mindig is egy talpra esett nőnek tartotta, a munkáját szívvel-lélekkel elvégezte és soha nem hagyott cserben senkit. Nem is ő lenne, ha most nem harcolna minden erejével azért, hogy megmentse a szerelmét. Szerelmét? Szinte még kislány volt, mikor a kórházba került. És most.. alig egy hét alatt komoly, céltudatos nővé érett.

- Nem hagyhatom, hogy egyedül csináld. Nem foglak cserben hagyni, most amikor a legnagyobb szükséged van rá! Még rengeteg időnk lesz arra, hogy mindent elmagyarázz. Bízok benned és melletted állok, bármiről legyen szó! - fogta kezei közé a nő könny áztatta arcát.
- Köszönöm! Nagyon-nagyon köszönöm!! - ölelte szorosan magához - Gyere velem! Sietnünk kell. Ígérem később mindent elmagyarázok! - fogta meg a férfi karját és elkezdte húzni maga után.
Ám nem kellett sokáig húznia, Jeff szinte már magától követte a nőt. Fogalma se volt róla mit tervez Juliet, vagy hogy hová akarja vinni, de bármiről is legyen szó, segíteni fog neki. Bármit megtesz azért, hogy végre boldognak láthassa egy férfi oldalán.