Impossible Promise 37. Rész

Sziasztok!

Mivel összejött a 4 komment ezért - amilyen hamar csak tudtam - meg is hoztam a folytatást. Köszönöm az eddigi visszajelzéseket és pipákat, el sem tudjátok képzelni mennyire sokat jelentenek nekem! A részről pedig csak annyit, hogy innentől kezdve beindulnak az események, hamarosan elérkezünk az egyik kedvenc részemig! Remélem tetszeni fog, várom a véleményeiteket!
Jó olvasást! :)

Papírmunka, papírmunka, papírmunka.

Már vagy az ötvenedik számlát könyveltem be a rendszerbe, és már egyre nehezebben ment. Egész nap az irodában ültem és dolgoztam. Fáradtan nyújtóztattam meg a tagjaimat, aztán egy mélyet sóhajtva, újult erővel vettem a kezembe a következő számlát.

Munka közben a gondolataim persze megint teljesen máshol jártak.

Pár nap alatt, szinte minden megváltozott. Már el is felejtettem, hogy a bulin majdnem elmondtam mindent Tomnak. Hülyeség lett volna, tudom. Mármint.. úgy értem, hogy még időre van szükségem. Tudom, hogy már nem húzhatom sokáig és előbb vagy utóbb el kell neki mondanom az igazat, de most még nem menne. Össze kell szednem a gondolataimat. Oké.. ez most elég ostobán hangzott, hiszen itt nem én vagyok a legfontosabb, hanem Tom és a srácok és az, hogy ezzel az aprónak nem nevezhető hazugsággal mennyi mindent tönkre tehetek magam körül.

De most mégis.. annyira tökéletes minden! Ezalatt a pár nap alatt teljesen belerázódtam a frankfurti életbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vágyok vissza Hamburgba, vagy hogy nem hiányzik Paul. De most végre úgy érzem, talán minden rendbe jöhet. A munkával nincs gond, a srácok gőzerővel dolgoznak az albumon és Tommal is minden olyan jó. Nem akarok elrontani semmit.

Miközben monoton gépeltem a számokat, észre se vettem, hogy valaki benyitott az irodába.

- Kop-kop! - állt meg az ajtóban Georg és Gustav - Bejöhetünk?

- Jaj! Persze, gyertek csak! - pattantam fel a géptől. Végre.

- Dolgozol? - ölelt magához fél vállról Georg.

- Igen. Már kora reggel óta bent vagyok. Bocs a kupiért, de így egy kicsit jobban átlátom a papírokat! - söpörtem félre egy köteg számlát az asztalról, majd megvártam míg a srácok helyet foglalnak, én pedig kényelmesen felhuppantam az asztalra.

- Semmi gond! Látnád a mi szobánkat, mikor dolog van..

- Na ja. Olyankor aztán beletelik pár órába, mire megtalálsz valamit. - nevetett Gus.

- Szóval.. mi járatban? - kérdeztem kíváncsian, miközben megigazítottam a szoknyámat.

- Igazából semmi különös oka nincs annak, hogy itt vagyunk. Csak gondoltuk benézünk. - dőlt hátra kényelmesen a fotelban Georg.

- Akarod, hogy segítsünk valamiben? - ajánlotta fel nagylelkűen Gustav.

- Ááh dehogy! Boldogulok egyedül is. Nagyon rendes Tőletek! - mosolyogtam rájuk.

- Tudod, csak egy szavadba kerül! - kacsintott a kis szöszi.

Istenem, hogy én mennyire, de mennyire szeretem ezeket a srácokat! A kezdetektől fogva elfogadtak és egyáltalán nem ellenezték a kapcsolatunkat Tommal. Még akkor is segítettek, amikor David mindent elkövetett azért, hogy ne tudjunk találkozni. Igen.. David mindig is egy aljas ember volt. De ezeknek a srácoknak köszönhetően mégis boldog voltam Tommal. Mennyire hiányoznak azok a régi szép idők..
- Na, de azt hiszem mi már indulunk is. 7-re van egy utolsó megbeszélésünk és nem lenne jó, ha lekésnénk.. - nevetett halkan Georg és bár nem mondta ki, de pontosan tudom mire akart ezzel célozni.
David soha nem nézte jó szemmel, ha valaki késett egy megbeszélt időpontról.
- Persze menjetek csak! A világért sem szeretném megváratni David-et.. - álltam fel az asztalról, majd mindkettejüknek adtam egy puszit és kikísértem őket az ajtóig.
- Ó! És mielőtt el nem felejtem.. - fordult vissza az ajtóból Gustav - Tom azt üzente, hogy az irodájába vár fél 8-ra.
- Engem? De hát miért?
- Azt nem mondta, de biztos valami nagyon fontosat akar. - vigyorgott rám.
- Rendben, akkor még gyorsan összepakolok itt és utána felmegyek hozzá! - böktem a hátam mögött uralkodó kuplerájra, majd még intettem a srácoknak és miután elmentek becsuktam magam után az ajtót.
A legkisebb porcikám is belesajdult már abba is, ahogy végignéztem az irodán. Papírok és dossziék hevernek szanaszét. Azt hiszem itt nem végzek 1 óra alatt. Fáradtan felsóhajtottam majd megindultam az íróasztal felé. Essünk neki!

***

Nagyjából egy órával később már izgatottan szedtem a lépcsőfokokat, egyenesen Tom irodája felé. Elképzelésem se volt róla mit akarhat. A srácok azt mondták, valami nagyon fontos. Lehet, hogy.. rájött? Tud mindent? Nem.. az nem lehet, hiszen akkor a két G sem lett volna ennyire nyugodt. Vagy az is lehet, hogy valami rosszat csináltam? Nem figyeltem és biztos elrontottam valamit a rendszerben.. Ahhj a fene ebbe a tudatlanságba!

Mire feleszméltem már az ajtaja előtt álltam és remegő lábbakkal bekopogtam.

- Gyere be! - kiáltott ki.

Egy nagy levegőt vettem, és bár félve, de lenyomtam a kilincset és beléptem az irodába.

Ahogy körbe néztem a szobában, a szemem egyből megakadt egy-két ismerős tárgyon. Ott voltak a falon lógó lemezek, albumborítók és az a rengeteg díj. Mintha csak tegnap jártam volna utoljára itt, annyira pontosan emlékeztem mindenre. Aztán tekintetem az asztalra vándorolt. Rögtön eszembe jutott az a bizonyos éjszaka amit Tommal..

- Már vártalak.. - szólalt meg hirtelen a hátam mögött, ezzel visszahúzva engem a jelenbe.

Meglepetten szembefordultam vele és egy hatalmasat dobbant a szívem, ahogy egymásba forrt a tekintetünk. Mint mindig, most is eszméletlenül nézett ki.

- A fiúk mondták, hogy jöjjek fel hozzád. Siettem ahogy tudtam.. - válaszoltam halkan.

- Örülök, hogy itt vagy! Készültem neked egy meglepetéssel. - simított végig az arcomon.
- Milyen meglepetéssel? 

- Nem sokára megtudod. De ahhoz előbb velem kell jönnöd! 

- Hmm.. Milyen titokzatos valaki! - léptem közelebb hozzá és mindkét tenyerem a mellkasára helyeztem.

- Nos, velem tartasz? - kérdezte édes mosollyal az arcán.

- Ezer örömmel!

***

Mikor azt hittem Tom már semmivel nem tud meglepni, azt hiszem nagyot tévedtem.

Miután eljöttünk a stúdióból, pár perc kocsikázás után Tom egy nagyon elegáns étterem előtt parkolt le. Értetlenül fordultam felé, de ő csak egy amolyan "mindent elmagyarázok" mosollyal kicsatolta az övét, kiszállt a kocsiból és az én oldalamhoz sétálva kinyitotta nekem az ajtót. Lovagiasan kisegített, majd miután beriasztotta a kocsit, átkarolta a derekam és egyenesen a bejárathoz vezetett.

Most már egyre kíváncsibb voltam.

Odabent - ahogy az a filmekben is lenni szokott - halk muzsika szólt és az ajtó mellett egy frakkba öltözött férfi terelte a megfelelő asztalokhoz a vendégeket. Gyönyörű volt minden. A falakat csodálatos festmények borították és az ablakokat hatalmas bíbor selyem függönyökkel takarták. Csupa ragyogás és fényűzés.

Óvatosan végignéztem az embereken és miután felmértem a terepet, rá kellett jönnöm, az én öltözetem egyáltalán nem illett bele a képbe. Kicsit feszengtem is emiatt, de próbáltam nem mutatni. Talán nem sikerült túl jól titkolnom, mivel a következő pillanatban Tom finoman magához húzott a derekamnál fogva és a fülemhez hajolt.
- Gyönyörű vagy! Ne idegeskedj.. - fúrta arcát a hajamba.
- Ha tudom, hogy egy ilyen helyre hozol, felveszek valami normális ruhát.. - súgtam vissza.
Mielőtt még bármit is mondhatott volna Tom, az úriember kedvesen ránk mosolygott majd megmutatta merre menjünk.
- Hölgyem, uram! Érezzék jól magukat! - húzta ki magát, majd becsukta a piros könyvét.
- Köszönjük! - válaszoltuk egyszerre Tommal, majd elindultunk az asztalunkhoz.
Miután mindketten helyet foglaltunk és Tom rendelt egy üveg pezsgőt, már nem bírtam tovább magamban tartani.
- Megtudhatom végre, hogy miért is hoztál ide?
- Azért mert szeretnék adni neked valamit. - fogta meg a kezem.
- Micsodát?
- Ezt a kis apróságot. Remélem örülsz neki! - nyújtott át egy borítékot és miután kinyitottam, nem hittem a szememnek. Két repülőjegy volt egy csodálatos szigetre.
- Ezt miért kapom? - néztem rá csillogó szemekkel.
- Szeretném ha tudnád, hogy nagyon szeretlek és mindennél fontosabb vagy nekem! Bármit megtennék érted és azért, hogy egész nap veled lehessek! - szorította meg a kezem, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim - Ezért arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova kikapcsolódni. Csak mi ketten, senki más.
- És pont a Seychelle-szigetekre? Tom ez egy méreg drága hely és nem akarom, hogy költs rám.. - kezdtem volna, de mutatóujját az ajkaimra téve megakadályozta, hogy tovább beszéljek.
- Nekem nem számít, hogy mennyibe kerül, vagy hogy méreg drága-e. A lényeg, hogy együtt legyük!
- Istenem.. nem is tudom, hogy mit mondjak.. - lapozgattam a jegyhez tartozó katalógust.
- 2 hónap múlva indulnánk. Addig még nagyon sok időnk van és az albummal is elkészülünk. Nagyon szeretném, ha velem jönnél!
- Istenem Tom! Én.. én nagyon köszönöm! Köszönöm ezt a csodás estét és az ajándékot. Nagyon-nagyon szeretlek és igen, persze, hogy veled megyek! - hajoltam át az asztal fölött és könnybe lábadt szemekkel megcsókoltam.
Nagyon-nagyon-nagyon boldoggá tett ezzel az ajándékkal. Te jó Isten! 1 hét a Seychelle-szigeteken! El se hiszem! Meg sem érdemlem..
- Na és mesélj, hogy megy a munka? Minden rendben? - vált témát hirtelen. Bár meg is értem, hisz egy ilyen helyen azért mégsem illő, ha mindenki szeme láttára csókolózunk. A paparazzikról nem is beszélve..
- Öhm, azt hiszem igen! Nagyon élvezek minden egyes percet, amit az irodában tölthetek..
- Ez nem volt valami meggyőző.. - nevetett halkan.
- Az igazság az, hogy már eléggé lefáraszt, hogy egész nap csak számlákat kell könyvelnem. David valami komolyabb feladatot is rám bízhatott volna.. - piszkálom zavartan a villám hegyét.
- Gondjaid vannak Daviddel? - pillant rám meglepve.
- Nem.. dehogy! Csak tudod, olyan.. fura.. 
- Majd megszokod. David mindig is ilyen volt. Csak a pénz és a tökéletesen elvégzett munka érdekli. Ezen kívül nem is foglalkozik semmi egyébbel. Nincs magánélete. Ami évekkel ezelőtt történt vele, arról is csak nagyon ritkán beszél. De olyankor is csak akkor, ha kérdezik.. - magyarázta lelkesen - Szóval, idővel majd megszokod, jobban megismered és már nem is lesz olyan "fura".
- Aha, biztosan.. - válaszoltam halkan.
Bár helyeseltem, legbelül pontosan tudtam miért viselkedik így David. Egyszerűen nem tudja elviselni, ha valaki "feltartja" a srácokat. Soha nem kedvelte egyik ismerősüket sem, néhány éve még engem sem kedvelt. Egyenesen gyűlölt.
És tudom, pontosan tudom, hogy már csak idő kérdése és újra megteszi. Újra gyűlölni fog azért aki vagyok. Tom Kaulitz barátnője.