Impossible Promise 21. Rész

Sziasztok! :)

Meghoztam a 21. részt is, és mint látjátok elkezdtünk közeledni a fotózás végére, és ugye ennek örömére lesz majd egy buli, ami még odébb lesz, de a lényeg hogy azon a bulin nagyon sok minden "megfog" történni ... de többet nem is árulok el :P

Jó olvasást és mint mindig, most se szerénykedjetek a komikkal ^^.♥

~~~ 1 héttel később ~~~

Reggel mikor felébredtem, nagyon furcsa érzés fogott el. Hétfő van... és ez azt jelenti, hogy elkezdődött az utolsó hét. Már csak egy hetünk van, hogy elkészüljünk a fotókkal és utána mindenki megy a maga dolgára. A fiúk haza mennek, én pedig maradok itt... egyedül.. magányosan.. és ami a legrosszabb, Tom nélkül. Még csak bele se merek gondolni abba, mi lesz miután elment. Újra vissza kell rázódnom a megszokott kerékvágásba. Soha többet nem láthatom és még csak esélyem se lesz rá, hogy akár egy szót is váltsak vele...

- Ahhj hagyd már abba az önsajnáltatást! - sóhajtottam, majd egy határozott mozdulattal lerúgtam magamról a takarót és elindultam a fürdőbe

Miután felöltöztem bekaptam pár falatot és már indultam is a kocsimhoz.

Miközben beszálltam a BMW-mbe, gyorsan felhívtam Pault, hogy megkérdezzem a fiúk megérkeztek-e már.

- Igen? - szólalt meg a vonal túloldalán

- Szia Paul! Én vagyok az! Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem a srácok megérkeztek-e már?

- Igen, már kint várnak a hallban. Nagyon izgatottak... - nevetett fel halkan

- Hát azt nem csodálom! A helyükben Én is az lennék - nevettem én is - Na de lerakom, mert épp most indulok. Nemsokára ott leszek.

- Rendben! Várunk!

Majd beindítottam a motort és már fordultam is rá az autópályára vezető útra.
" Nagyon izgatottak ". Visszhangzottak Paul utolsó szavai a gondolataimban. Őszintén.. van is miért izgulniuk, hiszen itt tartom magam mellett - pontosabban az anyósülésen pihenő dossziémban - a múlt héten megjelentetett magazin szerkesztőségétől érkezett bevételről és visszajelzésekről szóló papírokat. És meg kell mondjam a fiúk nem hiába gürcöltek heteken keresztül. Az a hatalmas lelkesedés és a kemény munka bizony meghozta a gyümölcsét. A szerkesztőség teljesen odáig volt a képekért és azt mondták, hogy a legnagyobb örömmel jelentetik meg a magazinjuk főoldalán. És ami a bevételt illeti... nagyon úgy néz ki, hogy a hosszú ideje tervezett " visszatérés " bizony hamarabb elfog jönni, mint azt gondolták. Az emberek tucatjával vásárolják a magazinokat és teljesen fellelkesedtek a hír hallatán, miszerint a Tokio Hotel a visszatérésüket szervezi. Mindenki nagyon örül és boldog, hiszen a nagy kedvencük, imádott példaképeik, hamarosan újra a színpadra állnak. Igen mindenki... mindenki kivéve engem.. Hiszen, ha végeztünk a munkával akkor a srácok visszautaznak Frankfurtba és Én soha többet nem látom Tomot... ez tényleg nagyon lelkesítő hír...

~~~

Nagyjából egy fél óra kocsikázás után végre megérkeztem a divatházba. A szokásos helyemre beparkoltam, hónom alá vettem a dossziékat és kényelmes léptekkel elindultam a bejárat felé. Mosolyogva üdvözöltem a portást, majd miután a belépő kártyámat a leolvasóba helyeztem egy hosszú recsegést követően, már bent is voltam az iroda aulájában. Beszálltam a liftbe, és miután az felért az emeletre, egyenesen az irodámba vettem az irányt. Benyitottam a hallba, és ekkor észre vettem a srácokat. Már valóban megérkeztek és ahogy végig néztem rajtuk, láttam hogy tényleg nagyon izgatottak voltak.

- Jó reggelt mindenkinek! - intettem mosolyogva a fiúk felé

- Jó reggelt Channel! - köszöntek egyszerre, majd megálltam az iroda ajtaja előtt, kihalásztam a táskámból a kulcsot és óvatosan benyitottam a helységbe

Miután becsuktam magam mögött az ajtót és megfordultam Paullal találtam szembe magam, aki elmélyülten tanulmányozott néhány, az asztalomon heverő fényképet.

- Szia Channel! - fordult meg, majd finoman magához ölelt

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá - Csak nem elkészültek a múltheti képek is? - mutattam az asztalra

- De képzeld igen! Reggel szólt a fotós és rögtön felhozattam vele őket - ült fel egyik lábával az asztal sarkára, én pedig rögvest helyet foglaltam a fotelemben, hogy szemügyre vehessem a képeket.

Óvatosan emeltem fel egyiket a másik után, közben teljesen elvarázsolva pihentettem szemeimet a képeken... Tom.. annyira helyes...

 

 

Így utólag egyáltalán nem bántam meg, hogy Georg és Gustav kimaradtak ebből a fotózásból. Valami eszméletlenek lettek ezek a képek. Le se tudtam venni róluk a szemem. Annyira... tökéletesek voltak.
- Hihetetlen, hogy már szinte végeztünk is a melóval... - mondta maga elé meredve Paul - Már csak pár nap, na meg a záró buli és kész.. - nevetett jókedvűen
De én csak egy mélyet sóhajtva visszaraktam a képeket az asztalra és előszedtem a papírokat a dossziéból. Úgy éreztem gombóc nőtt a torkomba. Nem akartam erre gondolni...
- Ahogy látom ez Téged nem nagyon lelkesít... - mondta halkan, majd velem szemben helyet foglalt - Mi a baj? - fogta meg finoman a kezem
- Szerinted hogy tudnék lelkes.. egyáltalán boldog lenni, annak tudatában, hogy már csak 1 hétig láthatom életem szerelmét és utána soha többet...?! - csaptam idegesen az asztalra, majd éreztem ahogy arcomat ellepik sós könnyeim
Paul tehetetlenül felsóhajtott, majd felállt a székből és mögém sétálva szorosan átölelt.
- Hidd el minden rendbe fog jönni!
- De mégis hogyan?! Tom azt se tudja, hogy Én valójában Karla vagyok, és ezt nem is tudhatja meg soha! - töröltem meg a szemem - Túl sokáig játszottam vele... velük, ahhoz hogy ezt megbocsássák nekem..
-Hát akkor játszd tovább a szereped! - mondta határozottan, de én csak egy értetlen arckifejezéssel felnéztem rá - Figyelj! Én látom, hogy néz rád.. Oda van érted! Az igazság meg egyszer úgyis kifog derülni, addig meg nem mindegy hogy kinek a szerepét játszva vagy boldog Tommal?
- De.. ez...
- Igen tudom, hogy ez így elég bizarrul hangzik... - nevetett zavartan - De ez csakis rajtad áll. Vagy kockáztatsz a boldogságodért, vagy mindent veszni hagysz!
- Én.. én nem tudom.. - suttogtam
- Rajtad áll! - mosolyodott el, majd finoman megpuszilta a homlokom és elindult az ajtó felé - Most viszont, azt hiszem nekünk még van egy kis dolgunk...
- Köszönöm! - mosolyogtam megkönnyebbülten, majd Én is felálltam és követtem Őt.

~~~

 - Szóval... most hogy már mindannyian itt vagyunk, itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet az igazságról - tettem le az asztalra a papírokat, immáron a srácok társaságában, a divatház kerti kávézójában

Ahogy végig néztem rajtuk muszáj volt elnevetnem magam.

- Nyugi nincs semmi gáz! Ne nézzetek már így rám... - nevettem halkan, majd a pillantásom véletlenül megakadt Tomon

Épp a nadrágjával babrált valamit, amikor hirtelen felemelte a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Szokásához híven a haja most is egy nagy csomóba volt felkötve a feje tetején. A szemei teljesen a bűvkörébe zártak. Egyikünk se bírta megállni mosolygás nélkül, de végül gyorsan elkaptam róla a tekintetem és ismét a papírokra koncentráltam. 

- A helyzet az, hogy megkaptam a papírokat a múlt héten megjelentetett magazin szerkesztőségétől... 

- Ezt már tudjuk, de azt mondd, hogy mit mondtak! - türelmetlenkedett Bill

- Besültünk ugye? - mondta kétségbeesetten Georg

- Ha hagynátok, hogy szóhoz jussak... - sóhajtottam szem forgatva, mire mindannyian kelletlenül elhallgattak - Köszönöm.. Szóval az a helyzet, hogy teljesen elvarázsoltátok őket és maximálisan megvannak elégedve a munkátokkal. Állítólag már több tucat példány elkelt és az emberek teljesen fellelkesedtek a visszatérésetek hallatán... - magyaráztam és közben körbe osztottam mindenkinek egy-egy másolatot a papírokból - Ami azt jelenti, hogy most már semmi sem akadályozhatja meg azt hogy újra színpadra léphessetek.
Mikor kimondtam az utolsó szavakat a többiek egy emberként felvisítottak és nagy éjenzések közepette tapsikoltak az asztal körül. A legboldogabb talán Bill volt. Széles vigyor terült szét az arcán és úgy ugrált a széken, mint egy öt éves kisgyerek.
- És hogy fokozzuk az élvezeteket.. - köszörülte meg a torkát Paul - Örömmel jelentem be, hogy elkészültek a múlt heti fotózás képei is! - mondta ugyanolyan vigyorral az arcán
- Úristen Channel! Annyira de annyira hálásak vagyunk Neked!! - pattant fel a helyéről Bill és szorosan a nyakamba csimpaszkodva magához ölelt - Ha Te nem vagy ez az egész soha nem sikerülhetett volna!! Nagyon-nagyon köszönjük!
- Így igaz! Ez nélküled nem sikerült volna.. - csatlakoztak a többiek is, majd miután Bill elengedett Georg és Gustav is finoman magához ölelt.
- Srácok ne túlozzatok... én csak a munkámat végeztem - mosolyogtam fülig vörösödve
Végül inkább én is felálltam az asztaltól és elkezdtem összeszedni a korábban kiosztott papírokat. Ekkor azonban Tom lépett mellém és miután a kezembe adta a papírját a fülemhez hajolva ezt suttogta:
- Ez csakis a Te érdemed szépség! Örök hálával tartozom Neked... mindenért! - a hideg futkosott a hátamon a hangjától és éreztem, hogy mindenütt tiszta libabőr lettem.
A szívem a torkomban dobogott, és mikor nagy nehezen felnéztem rá, gyönyörű csokoládébarna szemeivel találtam szembe magam. Akkor és ott úgy éreztem menten meghalok. A lábaim remegni kezdtek és egy hang se jött ki a torkomon. Hogy lehet valaki ennyire észveszejtően tökéletes?
- Én .. én tartozom köszönettel neked.. - suttogtam, majd szorosan magamhoz ölelve fejemet a vállába fúrtam
Félujjas ruhámban megérezve karját a hátamon éreztem, hogy szinte perzsel a bőröm. Minden egyes érintése.. minden mozdulata forró parázsként hatott rám...
Teljesen megbabonázva bontakoztam ki öleléséből, majd kellett egy pár másodperc, hogy magamhoz térjek, de végül egy mély lélegzetvétel után újra tiszta volt az agyam.
- Öhmm.. srácok! Mielőtt még elmennétek.. - szólaltam meg még mindig remegő hanggal - Ugye senki nem felejtette el, hogy pénteken lesz egy záró buli?
- Ugyan hogy felejtettük volna el! - nevetett fel jókedvűen Bill - Még mindig kíváncsi vagyok az " ittas " oldaladra... szóval..
- Álmodozz csak! - vágtam merészen a szavába, majd a táskámba pakolva a dossziékat visszaraktam a helyére a székem - Soha nem adom meg neked azt az örömet Kaulitz!
Bill válaszképpen hangos hahotázásban tört ki, majd Őt követték a többiek is és végül már az egész társaság dőlt a nevetéstől. Ennyi bolondot is ritkán lát az ember egy rakáson .. nem de?