Impossible Promise 30. Rész

Sziasztook! :))

Hát meg is hoztam volna a következő részt. Remélem mindenkinek tetszeni fog és soksok véleményt kapok ^^. Különösen most :P:DD Hát na... ennek már itt volt az ideje szerintem :DD

Szóval.. Jó olvasást és... igen :D sietek a kövivel ^^.♥

Ui.: tudom régi a zene, de én akkor is imádom :DD

~1 hónappal később

A fürdőkádas incidensem óta viszonylag egész jól rendbe jöttem. Paulnak nem beszéltem róla.. nem akartam, hogy még emiatt is sajnáljon. Összeszedtem magam és amennyire csak tudtam a munkára koncentráltam. A fiúk már egy hónapja, hogy hazautaztak és ahogy az újságokban.. na meg persze a TV és internet nyújtotta hírszolgáltatásokban olvasni lehetett, sikeresen "visszatértek" a sztárvilágba. Őszintén szólva... örülök neki. Örülök, mert legalább nem volt hiába való az a majd 2-3 hónapos munka velük. Büszke vagyok rájuk, hogy annyi rossz után képesek voltak talpra állni! Én nem biztos, hogy képes lettem volna rá...

Egyik reggel az irodában néhány dossziéval a kezemben kényelmesen sétáltam a lépcsők felé, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. "Paul"

- Szia Paul! - szóltam bele vidáman a készülékbe

- Jó reggelt Channel! Csak azért hívtalak, mert szólni akartam, hogy kések fél órát. Valamit muszáj elintéznem.. - hadarta gyorsan.

Hallottam, hogy zúg a háttér, így egyből gondoltam hogy kocsiban ül.

- Értem. Hát akkor rendben van! Intézd el amit szeretnél aztán gyere az irodába.

- Köszönöm!

- Nincs mit! Vigyázz magadra! Szia.

- Rendben szia! 

Majd kinyomtam a mobilt és belehelyeztem a táskámba. Reggel volt még és nem igazán ettem semmit, ezért gondoltam iszok egy forró kávét. Elindultam az automata felé, majd amikor már épp benyomtam volna a gombot ismét megszólalt a mobilom. Rögtön azt hittem, hogy Paul elfelejtett valamit. Régi jó szokása... de amikor egy ismeretlen számot pillantottam meg a kijelzőn, sejtelmem se volt róla ki lehet az.

- Igen tessék? - szóltam bele kíváncsian

- Szép jó reggelt főnökasszony! Nem gondolja, hogy a henyélés munkaidőben illetlen dolog? - kérdezte egy a számomra nagyon is ismerős, mély férfi hang

-Tessék? Elnézést.. segíthetek valamiben? - kérdeztem értetlenül

Hallani akartam újra a hangját. Megakartam bizonyosodni róla, hogy tényleg jól hallottam-e.

- Mondták már neked, hogy mennyire kényelmes ez a bőrfotel az asztalodnál? Isteni! - sóhajtott fel jóízűen

- Tom?! Te vagy az? Miért hívtál.. és hol vagy most? És.. és egyáltalán honnan van meg a számom? - dadogtam teljesen összezavarodva

- Bocsánat, de most sürgősen le kell tennem! Valaki egyfolytában hívogat a hármason... - majd meg se várva a válaszomat kinyomta

Értetlenül bámulva a fekete kijelzőre próbáltam felfogni a történteket. Tom... itt van? Az irodámban? Hirtelen észbe kaptam és otthagyva a kávéautomatát felszaladtam a lépcsőn, amilyen gyorsan csak tudtam és meg se álltam egészen az irodámig. Mikor benyitottam az ajtón nem hittem a szememnek. Tom ült előttem, lábait hanyagul feldobva az íróasztalomra.

- Tom! - suttogtam hitetlenül

- Szia Channel! - mosolygott édesen majd miután felállt az asztaltól lassan elindult felém, én pedig meg se várva míg elém ér boldogan a nyakába ugrottam.

Annyira végtelenül jól esett ahogy erős karjaival átfogva a derekamat szorosan magához ölelt. Abban a pillanatban tudtam, csak erre vágytam. Ez volt az ami már úgy hiányzott! Erősen kapaszkodva a vállaiba eltoltam magamtól és mélyen a szemeibe néztem. Ugyanaz a tűz lobogott bennük, mint akkor ott fent a tetőn.

- Tom.. mit csinálsz itt? És hogy kerülsz ide? - nevettem halkan

- Gondoltam pályát módosítok és beköltözöm az irodádba.. - mondta komolyságot erőltetve az arcára, de látva hitetlen tekintetem hangosan felnevetett - Jó.. csak vicceltem! Igazából miattad jöttem...

- Miattam?

- Látni akartalak! Nagyon hiányoztál...

- Te is nekem! - mondtam könnyeimmel küszködve és szorosan magamhoz öleltem

- És.. tulajdonképpen lenne itt még valami.. - kezdett bele bizonytalanul

- Micsoda?

- Szeretném, ha velem jönnél! - mondta határozottan

- Hogy mi?! Ezt, hogy érted?

- Gyere velem Frankfurtba és dolgozz nálunk! Már minden el van intézve...

- Tessék?! - kérdeztem értetlenül

Ez most csak valami vicc ugye? Nem gondolhatja komolyan, hogy mindent itt hagyva magam mögött Frankfurtba költözöm? Mit akar ezzel?

- Megüresedett nálunk egy hely a marketing intézésnél és azt szeretném, hogy ha Te lennél az új marketing menedzser!

- Tom.. ezt nem gondolhatod komolyan. Ez... ez képtelenség!

- Ugyan már! Te mindent megtudsz oldani! És hidd el mindenki nagyon örülne neked. Fontos lenne a turnék alatt.. fontos lenne a menedzsereknek... De legfőképpen fontos lenne Nekem!

- Miért? - kérdeztem félénken (katt)

- Azért mert akkor sűrűbben láthatnánk egymást.. és azért, mert... szeretlek! - suttogta ajkaimba

- Komolyan gondoltad? 

- Halálosan komolyan! - fogta két keze közé az arcom, majd egy apró puszit nyomott az ajkam mellé

A hideg is kirázott tőle. Szemeimet lehunyva hagytam, és csak élveztem ahogy hüvelykujjával cirógatta az arcom. Éreztem, hogy ajkai egyre közelítenek ajkaim felé. Hirtelen kipattantak a szemeim.

- Figyelj csak... azt hiszem ezt előbb meg kell beszélnem Paullal.. - suttogtam kétségbeesetten, majd elléptem előle és megindultam az ajtó felé, ám mielőtt még bármit is tehettem volna Tom egy határozott mozdulattal visszarántott magához és szenvedélyesen ajkaimnak esett. Időm sem volt ellenkezni.. de már nem is akartam. Karjaimat átfűzve nyaka köré, húztam közelebb magamhoz és ugyanolyan hévvel csókoltam vissza, mint Ő engem. Annyi minden bevillanhatott volna... annyi sok emlék. De nem érdekelt egyik se. Csak éltem a pillanatnak és hagytam, hogy egész testem átjárja a szenvedély fűtötte tűz és bizsergés. Tom mozdulatai követelőzőek voltak, de mégis mérhetetlen gyengédség áradt belőle. Két keze közé fogta arcomat és úgy falta ajkaimat. Egy pillanatra se váltunk volna el egymástól. A lábaim megremegtek, a testem lángolt... Soha nem csókolóztunk még ilyen szenvedéllyel. Soha...
Nem tudom mennyi idő telhetett el.. órák, vagy csak néhány perc, amikor lihegve elváltunk egymástól és Tom a homlokát finoman az enyémnek támasztotta. Próbáltuk visszafogni az elfojtott sóhajainkat.. több kevesebb sikerrel.
- Nem kell ám mindig olyan bátornak lenned... - suttogta ajkaimba
- De mit csináljak, ha ilyen vagyok? - kérdeztem könnyeimmel küszködve
- Tedd azt amit a szíved diktál.. vagy bármi mást. De én akkor sem hagyom, hogy kisétálj azon az ajtón... - mondta határozottan - És különben is tudom, hogy Paul most nincs bent. Én küldtem el...
- Te mocsok! - ragadtam meg inggallérját, mire mindketten halkan felnevettünk, Én pedig mosolyogva magamhoz húztam és finoman megcsókoltam...