Massive Thank You! :)♥

 Hallgasd! :)

Sziasztok srácok! :)

Némi helyzet jelentés következik... :)

Azt a büdös mindenit! Már túlléptük a 20.000 oldalmegjelenítést?! El se hiszem komolyan! Annyira hihetetlen ez az egész. Nem rég még csak sejtelmem se volt arról, milyen az amikor az ember egy igazi több részes, szívvel-lélekkel készített történetet ír, most pedig már számolni sem tudom az olvasóimat és azt a rengeteg pozitív visszajelzést, amit tőletek kapok! :)♥ Nagyon-nagyon köszönöm Nektek, hogy itt vagytok és mindig számíthatok Rátok! :))

Tegnap visszaolvastam az Impossible Promise összes részét, és rá kellett jönnöm, egyáltalán nem az történt amire gondoltam! Annál sokkal de sokkal jobb! Ennek a történetnek a kialakulásával együtt rengeteg ismerősre és barátra tettem szert, amit azt hiszem soha nem fogok tudni elégszer meghálálni!

És úgy gondolom ennek örömére, itt az ideje, hogy beavassalak Titeket, hogy is jött az ötlet a történethez és hogyan is történt meg az első rész megírása. :) Mint azt már sokan tudjátok, ezelőtt az oldal előtt volt egy másik blogom, ahol szintén az egyik történetemet publikáltam. Nem is tudom mennyi ideje vezethettem már, amikor egy számomra nagyon is fájdalmas dolog következtében úgy döntöttem felhagyok a blogolással és az írással. Augusztus 25-én, tegnap múlt egy éve, hogy meghalt a nagymamám. Rettenetesen rosszul érintett és azt hiszem még a mai napig sem tudtam kiheverni... de azt hiszem soha nem is fogom. Több hónapig nem írtam, nem olvastam.. semmit nem csináltam. És aztán November 1-jén, mikor kint voltunk a temetőben Mindszentek napján a fejembe ötlött egy dolog. Eleinte nem is nagyon foglalkoztam vele. Majd miután a temetőből átmentünk a nagypapámhoz, hogy gyertyát gyújtsunk a mamám emlékére, mindannyian ott ültünk a sötét szobában és csak néztük az ablakban fénylő gyertyákat. Ott akkor tudtam, hogy most valami nagy dolgot fogok véghez vinni. Mikor hazaértem a szobámban ültem és csak gondolkoztam, végül tollat és papírt fogva megírtam az I.P. 1. részét. Az jutott eszembe, mi lenne ha a halál mégsem lenne végleges. Ha valamilyen csoda folytán egy nap visszakapnánk azt akit a sors elragadott Tőlünk. Így jött az ötlet a történethez. Először nem akartam folytatni, mert abban a hitben voltam, hogy úgyis ugyanarra a sorsra jutna mint az eddigiek. Befejezetlenül félbehagyva maradna. De végül nem ez történt. Egyre több részt írtam meg és egyre több olvasóm lett, végül egyre jobban kötődni kezdtem a történethez. Így aztán most már eszem ágában sincs abbahagyni, vagy esetleg befejezetlenül itt hagyni. Be akarom és be is fogom fejezni! Így kell lennie és azt hiszem ezt Karla és Tom sem érdemelné meg, hiszen már nagyon közel járnak ahhoz, hogy boldogan tovább élhessék az életüket, együtt! Úgyhogy izgalomra semmi ok, tisztában vagyok vele, hogy most még nehezebb dolgom lesz mint tavaly, hiszen most már nem csak 2 tantárgyból érettségizem... de se baj! Megoldom! :) Ezt megígérhetem! :)

És még így a végén még egyszer szeretném megköszönni Nektek, hogy itt vagytok és olvastok! Nagyon-nagyon fontos ez nekem! :))♥ Ígérem sietek a következő résszel, ahogy tudok és remélem már sokan várjátok! ^^. ♥